Mikor már azt hittem, hogy semmi sem lehet rosszabb annál, hogy Io így megsértett... Hát tévedtem. A bocsánat kérései nagyon fárasztóak.
Hazaértem a kórházból. A haza alatt egy a kórházhoz közeli panziót értem, ami csak átmeneti lakásunk. Egyből a konyhába mentem, és csináltam magamnak teát.
A zajra viszont Io felébredt (vagy egyáltalán nem aludt) és kiment hozzám. Leült velem szembe. Egyellőre csak nem szólt.
Én meg egy újságot olvastam, hogy ne kelljen rá néznem, és közben iszogattam a teámat.
Io nem bírta már sokáig a csendet - Boa... Haragszol még?
Igazából nem. Csak azért vágok sértődött képet és nem szólok hozzád, mert nem haragszom rád. Hát nem látszik?
- Ezt igennek vettem. - szontyolodott el.
Vedd aminek akarod, engem ugyan nem érdekel. Arcomat inkább az újságba temettem.
Io-t viszont ez irritálta, így lecsapta az újságot előlem az asztalra.- Ide figyelnél rám? Nagyon sajnálom amiket mondtam. Én csak... Nem is tudom, hogy mi ütött belém. Na! Tessék! Bocsánatotkértem!
Nem szóltam semmit, csak rá néztem. Had szenvedjen még egy kicsit.
- Jó... Akkor ne bocsáss meg. - ezzel eltűnt a színhelyről.
Végre egy kis béke, csend, és nyugalom. Azonban ez nem maradt így fél óránál tovább.
A panzió ajtaján Io Chou kíséretével viharzott be. Előttem megállt Io, és maga után rántotta Chou-t is. Megint valamin összekaptak? Persze... Én vagyok a békepárti.
- Mi történt? - néztem Chou-ra.
Ő azonban egy szót sem szólt. Sértődötten, mégis megbántva nézett maga elé.
- Chou és Aya megint összevesztek. - felelte Io.
Ki gondolta volna... - Most min?- mégmindig Chou-t figyeltem.
Gyilkoló pillantással rám nézett - Nem mindegy az neked?
- Azt mondta Aya neki, hogy gyűlöli.
De hiszen Aya nem gyűlöli Chou-t! Elvégre épp hogy mást érez iránta. Miért mondta ezt neki akkor? Nem értem én a női lelket.
- Mond meg neki, amit Aya mondott neked!
Io próbál rendet tenni közöttük? Hm... Ez új. De honnan tudja miket mond nekem Aya? - Miért mondanám? Semmi közöm kettejük kapcsolatához. Ahogyan neked sem. Ezt nekik kell megoldaniuk. Nem segíthetek.
- Jajj, ne már Boa! - könyörgött Io.
Chou-t azonban ez cseppet sem érdekelte. Amint Io elengedte, kiment az épületből.
- Na tessék. Most örülsz? Aya eltűnt megint. Chou meg most lehet, hogy öngyilkos lesz miattad is!
- Azt kétlem. Ugyanis Chou nem ilyen. Neki van esze. Ezt inkább Aya-ból nézném ki. Ami számunkra nem túl jó. Hiszen... - egy pillanatra elhallgattam - Chou depressziója senkinek sem hiányzik.
- Aaaaaaaaaaaha. Akkor megbocsátasz? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Meg. - sóhajtottam.
- De biztos? Mert ez nem úgy tűnt, mint aki megbocsát a másiknak.
- Mondtam,hogy megbocsátok! Hagyj márbékén! - förmedtem rá. Ez is ritka. De csak Io képes kihozni így a sodromból. És csodálkozik rajta?
Ezek után már egyikünk sem szólt a másikhoz. Mindketten folytattuk, amit abba hagytunk. Én olvastam az újság olvasását, Io pedig csak nézte az asztalt velem szembe.