Mikor felébredtem, már dél volt. Bár még álmos voltam, kipattantak a szemeim, és mivel ruhástól aludtam el, így csak a gitáromat kellettmagamhoz vennem, és már indultam is le. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan fogok visszajutni a társaimhoz, de majd megoldom. Legalábbis ezt hittem én.
Mikor leértem, Etsu-ba botlottam. - Oh, Szia Renii! - mosolygott rám - Jó sokat aludtál. Jó volt? - megragadta a kezemet, és már húzott is magával.
- Ömm... Igen. Azt hiszem. - néztem zavarodottan. Kénytelen voltam követni.
- Készítettem neked ennivalót. - a onyhába érve elengedte a kezemet, vállamat megfogta, és úgy ültetett le. Ez után elém rakott egy tányért, ami tele volt finomságokkal - Tessék szépen enni.
- Köszönöm. - láttam is neki - Nagyon finom.
- Köszi. Jó ezt hallani. - nevette el magát -Tudod már hogy fogsz haza jutni?
- Igen. Vagyis nem. Nem igazán. - hagytam abba az evést, és csak a tányéromra koncentráltam.
- Ne aggódj. - simított végig kedvesen arcomon - So-chan majd hazavisz. - mobiljáért nyúlt - Fel is hívom.
- Nem kell. Nem akarok ezzel is gondot okozni neki. Inkább egy telefon kéne. Felhívom az egyik tagot, és ők... - de késő volt. Etsu már öccsével beszélt.
- So-chan, kérlek vidd vissza Renii-t a hotelbe! Nagyon elveszettnek tűnik. És nem akarom, hogy hisztizzen. - nem is szoktam hisztizni! De ő nem ismer, nem tudhatja... - Légyszi! - hallottam, hogy a másik végében felmordult a fiú - Ezt megbeszéltük. Öt perc múlva itthon légy! Pápá! - ezt elintézve letette a telefont - Mindjárt jön, és haza visz.
- Köszönöm. - csipegettem a tányérról - Mivel hálálhatom meg?
- Hm... - tűnődött el - Elég annyi, hogy meghívsz minket az egyik koncertedre. Szeretném hallani hogy játszol.
Pislogtam rá - Rendben. Van is nálamkét jegy. - kerestem a zsebeimbe a jegyeket - A szüleim sajnos nem tudnak eljönni a ma esti koncertünkre.
- Ma is itt léptek fel? - csillantak fel szemei, és szinte kikapta a kezemből a jegyeket.
- Igen. Több napig szoktunk egy helyen leni, hogy aki akarj, mindenki hallhasson minket.
- Ez kedves gondolat. - vette el üres tányéromat, és elmosogatta.
Eközben Souta jött be a konyhába - Itt vagyok. - rám nézett szúrós szemekkel - Gyere már! Nem érek rá estig! - ezzel fogta magát, és kiment a konyhából.
Utána néztem. Mit követtem el? Nem én kértem meg arra, hogy vigyen el, hanem a nővére! Akkor miért engem bánt?
Etsu fejét csóválta - Ne is törődj vele. Szimplán szerencsétlen.
Felálltam, meghajoltam a lány előtt - Köszönök mindent. És remélem jól fogjátok érezni magatokat a koncertünkön.
- Attól nem kell félned. - nevetett - Hna menj szépen, még a végén So-chan itt fog hagyni.
Bólintottam, és már futottam is Etsu öccse után.
Kint a parkolóban várt fekete Opelje, amivel tegnap is ide szállított.
Souta már a kocsiban ült, és a kormányon zongorázva kezeivel idegesen várt rám. Jéghideg tekintettel nézett rám, és kezével intett, hogy siessek.
Engedelmeskedtem, így beszálltam a kocsijába, becsatoltam magamat, és rá néztem. Vártam, hogy induljunk.
- Hova?
- Mit hova? - néztem rá értetlenül, majd eszembe jutott, hogy Souta nem tudja, hogy hova is vigyen. - Oh... Az Apollo Hotelba szálltunk meg.
Szó nélkül elindította a motort, sebességbe rakta a kocsit, és már nyomta is neki a gázt. Egy darabig nem szólt hozzám. A csönd miatt elég feszültnek éreztem a helyzetet, de nem tudtam neki mit mondani, így én is hallgattam. - Ugye tudod, hogy ez már a második alkalom, hogy segítek rajtad? - nézett rám félig.
- Igen. Tudom. De ezt nem én kértem, hanem a nővéred.
- Lényegtelen ki kérte. Akkor is tartozol mostmár. - száját félre húzta mosoly gyanánt.
- De Etsu-nak már adtam jegyeket a ma esti koncertre. - néztem ölembe, ahol a gitár tokjának madzagjaival szórakoztam.
- Azt neki adtad. Nekem viszont semmit.
- De kettő jegyet adtam. Egyet neki, egyet pedig neked. - néztem rá.
- Igen, csak hogy azt azért adtad, mert ő hívott engem, hogy vigyelek el. De én semmit sem kaptam, amiért itt furikázok neked.
Kezdtem belekavarodni a dolgokba. - Rendben. - sóhajtottam - Mit akarsz?
- Mit adsz? - nézett rám ismét komoran.
- Nem tudom. Ha a szálloda előtt megvársz, akkor hozok le neked pénzt a fuvarért.
Észre sem vettem, ésmár meg is érkeztünk. Nem is voltam olyan távol a hoteltól, mint ahogyan azt az este hittem. Souta könnyedén leparkolt a kijelölt helyre.
Kikapcsoltam a biztonsági övet, és már nyúltam, hogy kinyissam az ajtót, de ezt Souta megakadályozta. Megfogta a kezemet, és vissza rántott. Ez után észbe se tudtam kapni. Nagy, vékony ujjai az államra fonódtak, a fejemet így már könnyedén maga felé tudta fordítani. Csak egyet pislogtam, de Souta arcát már közelebb is láttam, mint ahogyan szerettem volna. Szemei hunyva voltak. Nyelve pedig az én számban matatott. Olyan forrón és szenvedélyesen csókolt, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Behunytam szemeimet, és viszonoztam. Éreztem, hogy az arcom egyre forróbb. És lent sem stimmelt minden. De ezekkel most nem törődhettem. A csókra koncentráltam.
Hirtelen szakadt el tőlem. - Menj. - át hajolt rajtam, és kinyitotta az ajtót - Nem kell egy sztárocska pénze.
Szólni sem tudtam. Mikor már épp válaszoltam volna, kilökött a kocsiból. A gitáromat szerencsére szorosan fogtam, így nem ejtettem le. Hátrafordultam Souta-hoz.
Ő azonban már el is hajtott. Nem tudom mi üthetett belé, de a csókja attól még jó volt. Sőt... Próbáltam kirázni a fejemből, de nem ment. A hotel bejáratához indultam.