Este már mind lennt voltunk a stadiumba, ahol a koncertet tartottuk. A Lobster-nek most is több ezer rajongója várta, hogy fellépjünk előttük. És ha minden igaz, Etsu és Souta is itt van. Valahol a tömegben. Nagyon vártam már ezt az estét, hiszen új barátaim láthatnak élőbeengem, és a bandát. Persze a koncert után megint mindenki szét fog széledni, mint ahogyan szokott.
A tömeg kinnt már extázisban volt. Sikongattak, és türelmetlenül vártak minket a színpadra. Néha kihallatszódott egyikünk neve. Nem hittük volna, hogy ennyire fognak minket szeretni. Hiszen mi csak egy kis városi banda vagyunk, akik csak szórakozásból kezdtek el játszani. Majd Ozir bátyja fedezett fel minket.
Miku nagyon rendes srác. Mindenben a segítségünkre volt. Még menedzsert is szerzett nekünk. Az egyik barátja pedig egy kezdetleges honlapot csinált nekünk, amit először csak a barátok látogattak. Majd egyre többen, és többen. Egyre híresebbek lettünk, és egyre több felkérést kaptunk, hogy lépjünk fel.
Persze nekünk is vannak ellenségeink. Például a rossz májú riporterek. Vagy a kiöregedő bandák. De minket ők sem érdekelnek. Nem azért csináljuk, mert híresek akarunk lenni. Csupán szeretünk zenélni. Ennyi. És szerintem ez még nem bűn.
Mivel csak három CD-nk jelent meg, így nincsen sok számunk. Ez is csak egy kisebb koncert. Mégis, ennyien vannak jelen. Minden koncerten ugyan azokat adjuk elő, amikor nagy közönség előtt lépünk fel. Először a kedvenc dalunkat, a "Homárok"-at, ami az együttesről, és annak tagjairól szól. Ez után következik "Az Én szívem". Ezt Ozir és Len írta. Azokról a szerelmi történeteikről szól, amik lassan szétmarcangolták a szíveiket. Ezt a "Légy önmagad" követ. Ezt a számot én írtam. Arról szól, hogy mindenki álarcot vesz fel a mai világban, de ez még nem jelenti azt, hogy mindenki szeretni fog. De ha önmagad leszel, akkor több az esélyed rá. Nem én éneklem. Nekem nincs hangom. Legalábbis nem olyan jó, mint Len-nek, és Ozir-nak. Ők a fő énekesek. A saját szerzeményem után pedig még következik három feldolgozás. Mind a három egy-egy énekesnő lassú száma. Ezeket mindenki szereti, hiszen mi ezeket felrockosítottuk. Ez után egy lassú szám következik. Ezt is én írtam. A nyálas számok általában tőlem erednek. Ennek a címe az, hogy "Sose feledem". Ez a szám egy barátomnak szól, aki sajnos már nem él. A vele eltöltött időről szól a dal. Ezt kivételesen én éneklem. Szerencsére ehhez a dalhoz nem kell nagy énektudás, így ha egy kicsit is jó a hangja valakinek, akkor el tudja bárki énekelni. De azért a hangom nagy részét szerencsére elnyeli a háttérzene. Nem csak lassú, de halk is.
A koncert után a hátsó bejáraton mentünk ki mind. Rajongók támadtak le minket. Aláírás, beszélgetés, fényképezkedés. A szokásos. Bár végeztem a dolgomat, mégis szemeimmel Etsu-t, és Souta-t kerestem. Meg is találtam őket. Nem volt nehéz megtalálnom őket. Etsu a kelleténél jobban fel volt öltözve. Tiszta fekete, túlzottan is rocker szerelésben. Minden szerepelt rajta, amit el lehet képzelni. Nem az ő stílusa volt,mégis jól állt neki. Souta-n az egyszerű, mindennapi öltözéke volt. Egy farmer, egy fekete póló, és egy barna kabát. Mondjuk nem tudom, hogy miket szokott hordani, de mikor találkoztunk, és másnap is ugyan ilyen ruhákat hordott.
- Szia Renii! - esett a nyakamba Etsu, mire a biztonságiak már léptek is felénk.
Intettem a fiúknak, hogy nincs semmi baj, majd elszakítottam magamtól Etsu-t. - Szia! Na? Milyen volt?
- Nagyszerű! Olyan jól játszotok!
- Igazán? - pirultam el.
- Igen! Még So-channak is tetszett! - nevette el magát a lány.
- Én ilyet egy szóval sem mondtam. - nézett nővérére unottan.
- Nem, de láttam rajta. - súgta nekem a lány.
- Mennünk kell. - morogta Souta.
- Jaj ne már, öcskös! Még beszélni szeretnék Renii-vel! És nem akarom, hogy itt hagyj. - ekkor egy másik banda tagot szemelt ki magának. Pontosabban Taku-t. Ez a fiúnak még jól is jöhet, hiszen tegnap szakított a barátnőjével. Etsu nem habozott. Odament a fiúhoz, és beszélgetésbe kezdtek.
- Na jó, én megyek, a közelben van egy nagyobb party! - közölte Len.
- Én elkísérlek, veled csak a baj van. - állt Len mellé Ozir.
Ó-ó! Ebből még ma veszekedés lesz. - Rendben. - mosolyogtam rájuk.
- Te nem jössz? - néztek rám.
- Nem. - ráztam meg a fejemet is.
- De hiszen mindannyian megyünk! - nyafogtak.
- Sajnálom. Fáradt vagyok. - sóhajtottam - Inkább megyek haza.
Etsu ekkor közbe vágott - So-chan! Kísérd haza Renii-t! Nehogy megint eltévedjen! - nevetett rajtam. Nem erre számítottam, de a szándék a fontos. Igaz?
Souta csak morgott maga elé - Reeeendben. - sarkon fordult - Gyere. - indult el a vak sötétbe, amerre a Hotel van.
Egy darabig néztem utána, majd követtem. Kínosan éreztem magamat. Megint nem volt témánk. És sötét volt. Inkább csak néztem magam elé. Kezeimet is zsebre tettem.