Késő este volt már, mikor ahotelhez értünk. Souta még mindig elől ment, és amikor beértünk az épületbe, ahelyett, hogy engem kérdezett volna meg, hogymelyik az én szobám, a recepcióshoz ment.
- Jó estét. Ren... - mutatott hátra rám - ...szobakulcsát kérném.
A recepciós rám nézett. Nem hitte, hogy jó ötlet, de én bátorítóan bólintottam neki, mire az úr odaadta Souta-nak a kulcsot.
Souta felém fordult. - Mehetünk.
Utána eredtem - Mégis mit csinálsz? - kaptam ki kezéből a kulcsot.
- Felkísérlek. - mondta nemes egyszerűséggel.
- És ki engedte ezt meg?
- Mit? - nézett le rám.
- Hogy felkísérj ide. - értünk fel az együttesnek szánt emeletre.
- Én.
- És miért?
- Megmondtam. Ha szivességet kérsz tőlem, azt meg kell fizetned.
- Oh... Igen... Akartam is kérdezni. - a földet néztem inkább. Nem voltam benne biztos, hogy jó-e, ha megkérdem. De végül rászántam magamat - Szóval ma reggel, mikor hazahoztál...
- Igen? - állt meg az ajtóm előtt.
- A kocsiban történt valami olyasmi, amit nem értek. - néztem rá ismét.
- És mi lenne az? - helyezte a kulcsot a zárba,majd elforgatta, s kinyitotta nekem az ajtót, majd mutatta, hogy menjek előre.
Engedelmesen bementem előtte, majd mikor már bennt voltam, ismét felé fordultam. - Miért csókoltál meg az autódban?
Souta belépett a szobámba, és becsukta maga után az ajtót. - Az volt a jutalmam. - vigyorodott el édesen.
- De mondtam, hogy fizetek a fuvarért.
- Én azonban nem vagyok taxis. És a pénzedre sincsen szükségem. Szerencsére jól keresünk a nővéremmel.
- Nem azért akartam adni. Sajnálom, ha megsértettelek ezzel.
Egy darabig nem válaszolt. Éreztem tekintetét magamon. Végigmért, majdközelebb lépett hozzám - Ugye tudod, hogy most megint szívességet tettem neked?
Felnéztem rá. - Ez azt jelenti, hogy elfogadod a bocsánatkérésemet?
- Mondhatjuk így is.
- És megint akarsz tőlem kérni valamit? - pislogtam rá.
- Így van. - helyeselve bólogatott.
- És mi lenne az pontosan?
- Találgass. - lépett még közelebb hozzám.
- Ömm... Had gondolkodjam... - néztem el zavartan.
Souta azonban nem hagyta ezt. Lehajolt hozzám, és a fülembe fújt gyengéden. Majd a tövét csókolta meg. - Hallgatom. - suttogta kéjesen.
- Talán... - elvörösödtem. Ezt nem bírom tovább. Miért viselkedik velem így? Nem vagyok gondolatolvasó, így nem tudhatom mi jár a fejében.
- Iiiigen? - tért rá a csókolgatással az arcomra.
- Ez? - pislogtam rá, és próbáltam eltolni magamtól. Ez azonban nem igazánment. Mintha csak vonzott volna engem magához. Mégis, el kell tőle szakadnom!
Felnevetett - Nem. Ez édes kevés a mostani kívánságomhoz képest.
- Akkor te is sztár akarsz lenni? Elintézhető! Ha beszélek a fiúkkal, akkor be is vehetünk a bandába. Tudsz valamin játszani?
Szemeimbe nézett - Ne hülyéskedj. Nem akarok az együttesed tagja lenni. Egészen mást kérek tőled.
- És... mégis mit?
Magához vont - Találgass. - mondta ismét.
- Nem tudom. Nem értem miért csinálod ezt. Semmi kedvem találgatni.
Ez láthatóan elvette a kedvét, de azért tovább folytatta a csókolgatást. Most a nyakamon folytatta iménti tevékenységét. - Szeretném, ha megtennél nekem valamit.
Olyan erotikus hangon mondta, hogy belevörösödtem - Mégis mit? - meredtem rá.
Fülemhez hajolt - Elégíts ki.
- MI? - eltoltaszítottam magamtól - Ezt mégis hogy képzeled?
- Megmondtam. Ha kérsz tőlem valamit, azt neked vissza kell fizetned valahogyan. Most így szeretném megkapni a fizetségemet.
- De én nem... - zavartan néztem jobbra, majd ballra, végül ajtón állapodtam meg - Tűnés ki innen! - mutattam irányba.
- A-a. - vont ismét magához.
- Hívom a biztonságia... - de befejezni nem volt időm. So-chan ajka az enyémen csattant hosszú csókként. Ismét az aziszonyatosan jó érzés fogott el, ami reggel is. Élveztem a csókját.
- Nem hívsz te senkit. - szakadt el tőlem végül - Te is tudod, hogy tartozol nekem. Gondolj bele. Ha nem én, hátmás talál rád. És ő lehet, nem lenne veled ilyen kedves, mint amilyen én vagyok veled.
Felháborodtam - Ez neked kedvesség? Rámerőlteted a saját akaratodat! Ez nem kedvesség! Ez... Ez... - azonban Souta ismét megcsókolt.
- Felesleges. - szakadt el tőlem - Úgyis az lesz, amit én akarok.
- Miért akarod ennyire...?
- Ne kérdezősködj. - tette mutatóujját ajkaimra - Csak csináld. - ültetett le az ágyra.
- De én nem... - ellenkeztem.
Souta mintha meg se hallotta volna ezt. Nadrágját kezdte kigombolgatni.
Nyeltem egy nagyot. Nem akarom ezt csinálni! De igaza van. Tartozom neki. Azt hiszem. Elvégre kifoghattam volna egy olyan embert is, aki vagy megöl, vagy kirabol, esetleg megerőszakol.
Souta gondolkodásom közben meg márkicsomagolta magát. - Kezdj hozzá. - nézett rám lenézően.
Eddig felnéztem rá. Most lassan leemeltem a fejemet. Bár ing volt rajta, izmos hasfalát el tudtam képzelni, ahogyan karjait is. Biztosan jól néz ki a felső teste is. Végül duzzadt végtagjára esett pillantásom. Belepirultam. Mivel tartoztam neki, így tovább nem is mertem ellenkezni. Kezembe vettem Souta merev férfiasságát, és mozgatni kezdtem rajta kezemet. Ezt láthatóan (és hallhatóan is) a fiú élvezte. Merészebben folytattam tevékenykedésemet, és másik kezemmel is besegítettem, hogy eljuthattassam őt a gyönyörig. Hol lassan, hol gyorsabban folyt a kézmunkám. Végül ajkaimat is bevetettem. Legalábbis először a nyelvemet. Föl-le nyalogattam vaskos dorongját. Majd hegyét izgattam körkörös mozdulatokkal. Souta már nem bírta tovább. Egy hirtelen mozdulattal a számba helyezte férfiasságát, és kedve szerint mozgatta fejemet előre-hátra. Ezzel még nagyobb örömet okozhattam neki, hiszen hangosan felnyögött, majd ezt testével is kimutatta elélvezésével. A fehér nedü a számba folyt. Fintorogva kinyújtottam a nyelvemet, majd a számban lévő tartalmat egy zsebkendőbe köptem ki.
- Jó fiú. - simította végig arcomat Souta.
- Lehet. Te viszont nem!!! - morogtam magam elé alig hallhatóan.
Souta ezt nem hallhatta szerencsére. Mégis, egy szó nélkül elindult ki a szobámból.
- Most meg hova mész?
- El. - mondta nemes egyszerűséggel.
- Nem gondolod, hogy ez kihasználás? - néztem rá morcosan.
- Ki mondta, hogy nem az?
- Miért nem egy lánnyal csináltad ezt? - pattantam fel az ágyról felhárodva.
- Mert őket már unom.
- Szóval... Homokos vagy? - meredtem rá.
- Azt nem mondtam.
- De utaltál rá. - okoskodtam.
- Nem, ez még az sem. - elkapta fejét - Na én mentem. - indult el megint ki.
- Nem... - pirultam bele - ...maradnál velem?
- Egyértelmű.
- Vagyis nem. - szomorodtam el, bár magam sem tudom, hogy miért.
- Ha nem kérsz meg rá, akkor nem. - vigyorodott el. Gyűlölöm ezt a fejet. Meg magát az embert! Hogy lehet ilyen?
- Az előbb kérdeztem rá. - sértődtem meg.
- Nem rákérdezni... Megkérni. - húzta félre száját mosoly gyanánt.
- Nem fogok könyörögni neked! - morogtam neki.
- Nem is kértem. - nézett rám unottan.
- Akkor tünés innen! - mutattam ajtó felé.
- Ooooké... - nyújtotta el feleletét, és már el is tűnt. Maga után becsapta az ajtómat.
- Disznó! - háborogtam, és megfogadtam magamnak, hogy többé kerülni fogom. Ez így nem jó! Nagyon nem jó! Elegem volt! Szóval... Inkább ledőltem az ágyra, és a plafont néztem.