A bábukon páncél, sisak, kezükben pedig kard, nyíl, íj, buzogány, lándzsa, és még más fegyverek jelentek meg. A páncélos bábuk Abrinda felé haladtak. Harci hangokat, fegyverek csattogását, suhogását, és a nehéz páncél csörömpölését lehetett csak hallani.

Abi hátrált, ijedt pillantásokat vetett támadói felé.

Ray egy nagyobb ugrással a lány előtt termett, katanáját kirántotta, és kaszabolni kezdte a bábukat, akiknek minden levágott testrészük újra nőtt, levágott karjai, lábai pedig testet növesztettek.

Abrinda megijedt, ugyan is még mindig feléjük haladtak a bábuk.

Ray még egy utolsó próbálkozás után csettintett egyet. A bábuk összerogytak, páncéljuk és fegyvereik hamuvá lettek. A fiú vállán és mellkasán egy-egy nagyobb seb tátongott. – Jól vagy? – fordul a lány felé.

- I…Igen – hajtja le szégyenlősen fejét, majd újra felnézett a fiúra – De miért engem támadtak meg?

- Mint már említettem, a nővedre hasonlítasz. Azért hoztuk létre ezt a helyet, hogy tudjon gyakorolni, és megvédhesse magát a gonosztól.

- Vagyis Amandának néztek?

- A bábuk nem látnak, csak éreznek.

- Ezt hogy értsem?

- Amandának a vérét csöpögtettük a földre, hogy a bábuk neki engedelmeskedjenek, és támadják.

A lány az összecsuklott bábukra nézett egy darabig, és elgondolkodott.

- Taníts meg…!

- Tessék?

- Taníts meg vívni!

Raynek kis időre elállt a szava. Megrázta fejét. – Nem.

- De mért nem?

- Nem engedhetem, hogy kárt tegyél magadban.

Abrinda kis ideig gondolkozott, hogyan is tudná megváltoztatni a fiú álláspontját.

- Én vagyok a trón örökös, Te pedig csak a védelmezőm vagy nem de? És a védelmezőnek hűnek kell lennie a király, ez esetben annak lányának a parancsaihoz. Már pedig én azt parancsolom, hogy taníts meg vívni.

Ray elnevette magát, mire Abi bátortalanabb lett.

- Valami rosszat mondtam?

- Nem. Pont úgy beszéltél, mint annak idején Amanda. Egy igazi királynő módjára.

- Vagyis megtanítasz? – csillant fel szeme.

Ray kicsit lehajtotta fejét kaján mosollyal az arcán. – Igen megtanítalak, de ne várj könyörületet. – néz ismét a lányra.

- Nem fogok! – jelenti ki engedelmesen.

- Először is kell szereznünk egy kardot.

- Egy kardot? Nem használhatnám a tiéd? – néz Ray katanájára.

- Nem. – vágja rá.

- És mért nem? – kíváncsiskodik.

- Mert ez a kard csak nekem készült, és nekem engedelmeskedik. Ha más kezébe kerül, annak lehet, hogy nem lesz jó vége.

- Értem. És honnan szerezzünk kardot?

- Azt csak bízd rám. – az égre néz, ami már kezdd besötétedni – Holnap majd szerezünk neked kardot.

- Nekem haza kellene mennem. – nézett ő is az égre.

- Miért is?

- Már nem is tudom hogy hány órája vagyok itt. Anyáék és Arash már biztos haza értek, és engem keresnek.

- Nem keresnek még.

- Tessék?

- Ami itt egy nap, az a Te Világodba mindössze egy óra.

- Úgy gondolod?

- Nem. Tudom. Apa már megfigyelt mindent.

- És ki az apád?

- Úgy hívják Brendon.

- Brendon?

- Igen. – csettintett egyet, és a fák visszakerültek eredeti helyeikre. Felnézett az égre, és elindult arra az irányba, ahol apró fény szűrődött.

- Most meg hová mész? – indulna Ray után.

- Maradj itt. – néz hátra fagyosan.

Abrinda szófogadóan ott maradt, leült egy hozzá közelebb eső fa alá, és várt.

- Igazán megmondhatta volna, hogy hova megy. – morfondírozik magában.

Messziről faágak recsegése, és suhanás hallatszódott, ami egyre közeledett a lányhoz, majd azon a faágon állt meg, ami alatt a lány ült.

Abrida felnézett a feje fölött lévő faágra, de azon nem látott senkit.

- Hali! – hallatszódott egy hang maga előtt – Kit keresel?

Abi ijedten nézett vissza maga elé. Előtte egy elf guggolt. A fiú ezüst haja elöl hosszabb volt, mint hátul, így néha-néha takarásban volt aranysárga csillogó szempárja.

- Nem ette meg a manó! – csodálkozik el, majd zavarodottan megragadta a lány kezét, s rázogatni kezdte – Üdvözletem hercegnőm, vagy hogy is hívjam már. Az én nevem Raito.

- Ö…Ör…Örvendek. – rázkódik a kezével együtt.

- Jaj. Bocsásson meg fenség.

- Kérlek ne szólíts így. A nevem Abrinda.

- Igen is fenség. Akarom mondani Abrinda.

Abi elneveti magát, de felfigyelnek valamire. A fa mögül egyre hangosabb, s közeledő kiabálások hallatszódnak. Kinéznek a fa mögül, de Raito gyorsan visszahúzza Abit a helyére. Ray irányából egy csapat bandita rohan észüket vesztve semmire se figyelve.

- Mi üthetett ezekbe? – néz a banditák után értetlenül.

- Nem mi, hanem ki. – sétált a lány mellé Ray – Nem akartak átadni fenségednek a házukat, sőt, még el is árultak azzal, hogy nem hitték el, hogy még élsz.

Abrinda csak pislogott.

- Mit műveltél velük bátyám?

- Bátyám? – néz Raitora.

- Nini! Itt van az én kis kele-kótya kis öcsikém.

- Öcsikém? – néz Rayre – Testvérek vagytok? – néz hol Raitora, hol pedig Rayre.

- Igen. – válaszolnak egyszerre.

Abi inkább nem avatkozott bele. – Szóval… Ray. Mit csináltál, hogy így menekültek?

- Mi mást, mint hogy…?

- Megölte a főnöküket. – fejezi be Raito bátyja helyett a mondatot - Igazam van?

- Pontosan! Fenségárulásért haláll kell fizetniük.

Abrinda hirtelen felpattant. – Ray! Erről azonnal le kell szoknod! – emeli fel kicsit hangját.

- Mert akkor mi lesz, ha nem? Szólsz Kirának, hogy náspángoljon el? Júj de félek! – teszi arcához gúnyosan két kezét.

- Nem, de Én… Én… - szemei kéken virítani kezdtek.

- Te? – várja a választ.

Abrida behunyta szemét. A banditák házában egy kard megmoccant.

- Mit csinálsz akkor?

- Ray! Hogy beszélsz az egyetlen leszármazottal?

A lány szemei párszor megrebbentek, amitől a kard magától felemelkedett, és mintha hívta volna magához Abi, szélsebességgel száguldani kezdett a lány felé.

Ray a suhogásra hátrafigyelt. A kard kis híján mellkasába szúródott, ám az utolsó pillanatba Ray hátra hajolt.

Abrinda kinyitotta szemét, - ami már nem virított - mire a kard megállt előtte, oldalra fordult, és úgy lebegett. A lány meg csak értelmetlenül pislogott.

Raitonak elállt még a lélegzete is. – Ez a…

Abrinda mikor kezébe vette a kardot, csípőjén egy öv, és azon egy tok jelent meg.

- Királyi család kardja. – fejezi be Ray öccse mondatát.

Abrinda szemügyre vette a kardot. A markolata aranyból volt, amin egy vörös szalag volt rátekerve, a penge közepébe egy címer, valószínűleg a királyi család címere volt rávésve. A tokba illesztette a kardot. – Legalább már van kardom is. – mosolyodott el.

- Ez még nem azt jelenti, hogy hozzákezdhetünk a kiképzésednek.

- Kiképzés? – néz Raito Rayre.

- Igen. Parancsot kaptam, hogy képezzem ki Abrindát.

Raito csak egy szemet vető pillantást mért bátyjára, de nem szólt semmit.

Abrinda ásított egyet halkan. - Ideje lenne aludni egyet. – nézett Ray a lányra.

- Igen. Hosszú nap volt ez a mai. – néz Raito is Abira.

- Most mért néztek így rám? – neveti el magát zavarodottan.

A két testvér nem szól semmit. Ray elindul.

- Csak ön után hercegnőm. – engedi előre Abit illedelmesen Raito.

Abi nem szól semmit, csak követi Rayt, mögötte pedig a fiatalabb fiú kullogott.

Nem kellett sokat menniük, odaértek a banditák házukhoz. Ray berúgta finoman az ajtót, majd bement a házba, és a kanapéra dőlt kényelmesen elhelyezkedve.

Abi is bement, s félve kicsit, de körül nézett. A festett sárga falon néhol egy-egy eldöntött, eltört kép volt elhelyezve. Középen egy fából készült kakukkos óra állt, aminek számai nem a megszokottak voltak. Bár csak a negyed, fél, háromnegyed, és az egész látszódott, mert a többi vagy le volt kopva, vagy már gyárilag ilyen volt.

- Ezek a számok elfül vannak írva. – lépett mellé Raito, s ő is az órát nézte.

Abrinda ismét megijedt, és egy lépést oldalra lépett, majd kifújva magát megnyugodott. – De a banditák emberek voltak nem?

- De. Gondolom ellopták valakitől.

- Aludjatok inkább! – szólt rájuk Ray.

- Jó lenne, ha te csak nem parancsolgatnál nekem! – szól rá Abrinda. Hogy jó távol lehessen Raytől, felment az emeletre, ahol csak két ajtó volt. Az egyik egy fürdőszoba lehetett valamikor, de a sok portól rá se lehetett ismerni. A vele szemben lévő szoba se volt sokkal tisztább, de ahogy elnézte, ez volt az egyetlen olyan hely, ahol nem romboltak le semmit az előző tulajdonosok. A szoba falszíne halvány rózsaszín volt, pár rózsa volt a falra festve sötétebb rózsaszínnel. A falon nem lógtak képek, sőt, még szekrények se voltak, mindössze a sarokban volt egy tölgyfából készült szék.

- Szoba megtalálva. – állapította meg magának. A tokot lecsatolta az övéről majd úgy ahogy volt, ruhástól befeküdt az ágyba, és azonnal el is nyomta az álom.