Ray megállt a tükör mellett.

Abrinda odament a tükör elé, amiben Földi énjét látta, majd Rayre nézett.

- Idáig kísérhetlek. Mivel átlépted a tükröt, a Földi világba, most minden tükörben, üvegben az itteni alakod fogod látni. Ezeken keresztül tudunk kommunikálni egymással.

- Értem. Vagyis mindig legyen a közelembe egy tükör?

- Ezt nem mondtam. – sóhajtott - Vigyázz magadra, és amilyen gyorsan csak tudsz, gyere vissza.

Erre a mondatra kicsit ámulkodón nézett Rayre, majd elmosolyodott, és bólintott egyet. – Meg lesz. – majd átment a tükrön, és a tükörterembe találta magát. A túloldali világosság mellett ez halvány fény volt ahhoz képest. Körülnézett. A sok tükrön végignézve megpillantotta Brendont.

- Á! Abrinda hercegnő! – hajolt meg tisztelettudóan.

- Üdv Brendon! Kérlek hagyjuk a formaságokat. – mosolyodott el.

Brendon felemelkedett. – Hogy tetszik a Világod?

Hirtelen mást nem bírt kimondani, csak ennyit: - Nagyon szép.

- És az erdő még semmi a városhoz képest. – húzza ki magát büszkén.

- Meglehet, de hogyha megbocsátasz…

- Persze! Elnézést, hogy feltartottalak.

- Ugyan. Nincs semmi baj. Akkor szia!

- Szia! – intett Brendon kedvesen.

- Abrinda gyors léptekkel haladt ki a tükörtermen keresztül a varázskastélyon, miközben gondolkodott. Lassacskán haza is ért.

Felment a teraszon, benyitott. – Hello! Megjöttem! – csukja be maga után az ajtót. Miután lecserélte koszos utcai cipőjét házi papucsára, beljebb ment a házba.

- Szia kicsim! Ülj le közénk! Mi már elkezdtük a vacsorát.

Abi kicsit bólintott, majd leült a szokásos helyére Arash mellé.

- Mi a vacsora? – nézett anyjára, majd tányérjára.

- Egy kis tegnapról maradt lecsó.

Abrinda elkezdett enni, de egy idő múlva megtorpant. Eszébe jutott Raito főztje, amit állaga miatt még csak meg se kóstolt.

- Valami baj van kicsim? – kérdi anyja aggódóan.

- Hm? – néz fel – Nem. Semmi. – letette evőeszközeit – Most inkább felmennék a szobámba. – állna fel.

- Nem mész sehova. – tiltakozik Mr. Merror – Megvárod míg mi befejeztük az evést.

Abrinda visszaül.

Arash félig a lányra nézett. – Milyen volt a napod?

- Ezt én is kérdezhetném tőled.

- Jó. És most te…

- Semmi extra. – von vállat, majd visszameredt tányérjára.

Zsebében valami keményet érez. – Ez meg? – kérdi magától, és zsebébe nyúl.

Egy furulyát fogott meg. Már el is felejtette, hogy a kardja helyett egy fuvolával kell mászkálnia ebben a Világban.

- Mi az kicsim? – érdeklődik Ms. Merror.

- Se…Semmi. – forgatja kezébe a hangszert.

- Egy furulya? Honnan szerezted?

- Ömm… - kicsit gondolkodott, hogy mit is hazudhatna – Hát nyertem!

- És tudsz rajta játszani?

- Nem igazán.

- Akkor mit fogsz vele kezdeni? – kérdi Mr. Merror.

- Dobjuk ki. – vágja rá nemes egyszerűséggel Arash.

- Meg ne merd! – vágja rá Abi.

- Miért ne? – értetlenkedik bátyja.

- Mert…Ezt a fiúmtól kaptam.

- Az előbb még nyerted. – vonja fel szemöldökét Arash.

- I…Igen, mert a fiúm nyerte nekem.

- Értem. – eszik tovább Arash.

- És mondd csak… Hogy hívják a fiúd? – érdeklődik anyja.

- Hát… Ray… - pirul el.

- Ray? Szép név.

- Igen…az…

- És mesélj! Hogy néz ki? Hol lakik? Kedves? Jó tanuló? Ugye nem erőszakos, aki…

- Nem! Ugyan, de hogy…

- Akkor jó. – mosolyog anyja.

- Igen… - néz el.

Furulyáját egyre idegesebben forgatja a kezében. Sose hazudott még szüleinek, és ez zavarta.

- Valami baj van? – kérdi apja.

- Nem. Ugyan…

- Idegesnek tűnsz. – méregeti Arash.

- Igen? – kérdi zavartan.

- Igen. – felel unottan – Mi a baj?

- Semmi.

- Biztos? – kérdi anyja.

- Igen, de most inkább felmennék a szobámba.

- Menj csak. – legyint aggódva Ms. Merror.

Abrinda nagy léptekkel haladt a szobájába. A fürdő szoba nyitott ajtajából a falon lógó tükörben meglátta Rayt. Felidegesítve magát, becsukta az ajtót. – Kell nekem hazudnom… - morogja magában.

Becsapva maga után az ajtaját leül az ágyára. - Útálom magam! – dől oldalra.

- Mi a baj? – kérdi a tükörben megjelenő Ray.

- Semmi. Hazudtam anyáéknak.

- És?

- Mit és? Útálok hazudni. Főleg anyáéknak.

- Értem. Na mindegy. Ha vészhelyzet van, akkor használhatod az itteni tükröket.

- Jó. Megjegyzem. De most… - hasra fekszik, fejére teszi párnáját, és úgy alszik el.

Nem tudott túl sokat aludni, ugyan is Ms. Merror bekopogott. – Kicsim! Bemehetek?

Abrinda a kopogásra felébredt, levette fejéről párnáját, és az ajtó irányába nézett. – Persze! Gyere csak.

Ms. Merror be is ment. – Kicsim… Apádat és minket meghívták vacsorára. Van kedved jönni?

- Bocsi anya, de most nincs. Rosszul érzem magam.

- Hát… - ül le ágyára - Nem akarom elkiabálni, de a szerelem öl, butít és a nyomorba dönt. Lehet, hogy ez a bajod?

- Kizárt. – gondolja magába – Meglehet. – mondja kedvesen anyjának – Jut is eszembe. Lehet, hogy Kiráéknál alszom. Ugye megengeded? – ül fel.

- Az előbb még rosszul voltál. – mosolyodik el.

- De azért nem vagyok annyira rosszul.

- Hát jó. És mikor jössz haza?

- Úgy gondoltam majd hívtok ha nagyon hiányoznék nektek.

Ms. Merror nevet. – Jól van. Akkor… Majd hívunk, ha haza kell jönnöd. – ezzel feláll, és kimegy a szobából. Fél óráig kisebb nagyobb zajokat lehetett hallani, majd egy ajtó csukódást és zárást, végül autójuk jellegzetes indulási hangját.