Abrinda kinyitotta szemét. – Hol vagyok? – nézett körül – Hogy kerültem ide? Ray? – kapkodta fejét. Nem látott mást, csak fákat, bokrokat, zöld földet, és kék eget. – Az erdőben vagyok? – lepődött meg – De hogyan? – kérdezte magától. Az égre nézett, ahol már megjelentek Nap első sugarai, majd a csillagokat felváltották a felhők, a Holdat a Nap, a sötétséget a világosság.

A fák mögül hangok hallatszódtak.

- Ugyan Milo édes! Ne pukkadj már folyton! – hallatszódik egy kedves női hang.

- Nem vagyok édes, és nem pukkadok. – válaszol erőteljes hangon egy férfi.

- Akkor most mit csinálsz?

- Semmit.

Abrinda a hangok irányába nézett, ahol két alak körvonalát lehetett látni. Egy karcsú női alakot, és egy kicsit testesebb férfiét.

- Jaj Milo ne csináldd már! – nevet a nő.

A fák mögül egy fekete kimonos hosszú, csabzott, rózsaszín hajú macska nő, és egy vörös hajú, előkelő ruhában lévő férfi lépett ki. Abrinda jobban szemügyre vette az érkezőket. A nő vörösen csillogó szeméből szelídség, míg a Milonak nevezett férfinek vörös szemeiben idegesség sugárzott.

- Üdvözletem! – áll fel Abrinda.

A nő a hang hallatára kissé összerezzent, majd látva, hogy csak egy lány az, megnyugodott. – Hello! - méregeti Abit.

Milo nem szólván semmit csak elfordul.

- Az én nevem Abrinda, és azt hiszem eltévedtem. – nevet zavarodottan.

- Örvendek Ab…Ab…Abrinda? Te tényleg Abrinda vagy? Úr Isten! Uram atyám! Egy igazi királyi leszármazott… Milo?! Jó a hajam? És… És a ruhám?

Milo unottan forgatta szemeit, s már csak azért sem nézett a lányra.

- Igen, de megnyugodnál? Nem olyan nagy valami ez.

- Nem olyan nagy valami? Ez… Ez életem legszebb napja!

- Ha te mondod… - nevet zavarodottan.

- Egyébként az én nevem Lia. Ő pedig a társam, vagyis munkatársam Milo. – mutat a férfire, majd izgalmában körbe-körbe járkálni kezdd.

- Hy! – néz most már Abira.

Abrinda még mindig nem érti, hogy Lia miért ilyen izgatott, ezért csak furcsállóan nézi a zavarodott, kissé bohókás lányt.

- Nem mindin nap találkozhatunk ilyen hírességgel. – válaszol Milo Lia zavarodottságát elnézve.

- Híresség? Én?

- Igen. Aki legyőzi Zaburot, az…

- Nem győztem le! –vágja rá – Vagyis még nem győztem le. – néz el kissé zavarodottan.

- De megírták, hogy legyőzöd. Ez nekünk éppen elég. Másrészt pedig még is csak királyi vér csordul ereidben. – mosolyodik el.

- Igazad van.

- És miért is kószálsz erre felé? – öleli át Abi nyakát Lia.

- Nem kószálok. Valahogy itt teremtem.

- Biztosan a sors akarta így! – vélekedett Lia.

- Ja. Persze. – forgatja ismét szemeit Milo.

Lia mérgesen nézett rá, majd újra Abrindára. – Hallottunk a bálos ügyedről.

- Ilyen gyorsan terjednek a hírek?

- Nem. Csak Lia tud mindent, ami Zaburoval történik.

- Tényleg? És hogyan? – néz kíváncsian Liára.

- Valami féle rokoni kapcsolat fűz hozzá.

- Amiért nem irigyeljük. – teszi hozzá Milo.

- Kac-kac. – teszi csípőre kezeit Lia – Csoda, hogy megúsztad! – fordul ismét a lányhoz.

- Igen. – eszébe jut Ray, ezért szomorkásan elfordítja kicsit fejét.

- Valami baj van? – kérdi Milo kedvesen.

- Nincs! – vágja rá.

- Csak nem Ray? – kérdi Lia kaján mosollyal.

Abrinda erre nem válaszolt, fejét lehajtotta.

Milo elrántotta Liát karjánál, s fejbe kólintotta.

- Áu! Ezt mért kaptam?

Milo nem válaszol, csak szemrehányóan néz az előtte álló lányra.

- Jaj! Bocsánat! Nem akartam… - magyarázkodik Abinak.

- Nincs semmi baj. – ereszt egy kis mosolyt.

- Akkor jó. – nyugodik meg – Csak nem vagy belé szerelmes?

- Mi? – lepődik meg a kérdésen – Én? Nem! – vágja rá gyorsan.

- Akkor miért lettél hirtelen ilyen vörös? – mosolyodik el.

Abrinda kezét arcára tette, s úgy érezte, mintha tüzelne.

Milo ismét fejbe kólintotta Liát. – Hogy lehetsz ilyen?

- Milyen ilyen? – néz ártatlan szemekkel Milora, aki csak szemét forgatta, s inkább elnézett.

- Ne aggódj Abi! Már ha szólíthatlak így…

- Hát persze! – felel zavarodottan.

- Segítünk neked, hogy segíthess Rayen.

- Ezt jól megmondtad. – gúnyolódik Milo.

- Te csak fogd be! – horkolja le hirtelen – Szóval… - vált ismét kedvesre – Segítünk nektek.

- Ez kedves tőletek, de hogyan? – értetlenkedik – Ha meglátnak az emberek rögtön felismernek.

- Igazat kell, hogy adjak neki Lia. Másrészt pedig ha elfelejtetted volna, minket száműztek a városból.

- Igaz. – gondolkodik el – De… Majd megoldjuk! – reményteli mosoly.

Abrinda jobbnak látta, ha most inkább nem kérdezősködik afelől, hogy miért is száműzték őket, csak a fejében futottak végig a gondolatok, miközben az eget kémlelte.

- Megvan! – kiáltott fel Lia.

- Még is mi? – vonja fel szemöldökét Milo – Csak nem az agyad? Már időszerű volt. – gúnyolódik.

- Nagyon vicces ma fiatalember. – sértődik meg – Ne is törődj vele. – mosolyog Abrindára, majd Milo mögé lép, ahol egy nagyobb bőrönd áll.

A bőrönd fekete volt, tetején egy violát ábrázoló dombormű, aminek közepe sötét lilából egyre halványabb árnyalatába ment át. Szélén különböző virágok nyomatai voltak láthatóak más-más színben. Oldalán négy kapocs volt. Az egyik bronzból, a másik ezüstből, a harmadik aranyból, végül a negyedik gyémántból készült.

Lia kirántott a bőröndből egy bordó színű ruhát, és egy vörös parókát, amiket Abrindának nyújtott.

Abrinda értetlenül elvette a ruhát és a parókát, majd Liára nézett.

- Ezekben remélhetőleg nem ismernek fel.

- Köszönöm. Hogy köszönhetném meg?

- Mindennek eljön a maga ideje. – mosolyodik el Milo.

- Így van. Majd meghálálod egyszer. De most siess! Rayt meg kell menteni! – mosolyodik el.

Abrinda bólintott. – Még egyszer köszönök mindent! – azzal eltűnt a színről.

- Aranyos lány nem? – néz Lia Milora.

- Az. A népe szeretni fogja.

- Már ha sikerül legyőznie Zaburot.