Abrinda a város közelében jelent meg. Felkapva álruháját, beosont a város kapuján, és egyenesen a kastély felé vette útját.

- És itt jön a huszonkettes számú rabszolga! Nézzék milyen erős! Jól jöhet a háznál! – hallatszódik a távolból egy hang – Ára mindössze húsz pengő! Harminc pengőért az úrnak! Ki ajánl ennél többet?

- Huszonöt!

- Valaki ajánl ennél többet? Huszonöt először, huszonöt másodszor…

Nemsokára a hangforráshoz ért.

A kastély előtt egy emelvény állt, ahol a rabszolgákat sorakoztatták fel, s elárverezték őket.

- És ne feledjék! Ha nem sikerül eladnunk őket, halál vár rájuk. – mutat egy testes katona, az akasztófára, ahol már a hóhér várja áldozatait.

Abrinda aggódóan, még is reménykedve nézett körül. A sok férfi közül egyre még is ráismert. - Hosszú, fénylő fekete haj, vörös szempár. Ez Ray! – gondolkodik el.

- Következzék a huszonhármas számú rabszolga! Egy kegyetlen gyilkos, aki fosztogatja szegény népünket mindenféle ok nélkül. Ára harminc pengő! Ki ajánl ennél többet?

- Negyven pengő!

- Negyven pengő attól a kedves úrtól. Köszönjük. Más valaki?

- Ötven! – kiált fel Abrinda is.

- Ötven a bájos hölgyikétől. Más valaki?

- Ötvenöt! – szólal meg az előbbi úr kicsit bizonytalanul.

- Lehet, hogy nincs sok pénze? – gondolkodik Abrinda. - Hetven!

- Más ajánlatok? – körbe néz – Noss mivel nincs más… Hetven pengő először, hetven pengő másodszor, hetven pengő harmadszor! – kis kalapácsával az előtte álló pultra csap – Elkelt!

Két termetes őr megfogták Ray bilincsbe fogott ketét, s lekísérték az emelvényről. Miután Abrinda kifizette a hetven pengőt, átadták neki a fiút.

Miközben kifelé haladtak, Ray egész úton csak morgolódott

– Nem leszek holmi cirkuszi bohóc. És ne hogy azt higgye, hogy engedelmeskedni fogok magának! – fordítja el még fejét is, bár tekintete mindig a női alakra tévedt.

Bordó ruhája néhol sötétebb, hol pedig világosabb színben csillogott. Járásában volt valami nemesi. Haja sima, bársonyosan göndör volt. Fején szintén bordó színű kalapja kicsit ferdén állt, hogy arcát védje a finom meleg napsugártól.

A nő nem szólt semmit, csak megy előre.

- Hallja! – kiállt Ray a nőre.

A nő megáll, felé fordul, leveszi róla a bilincset.

Ray csak furcsállóan néz az előtte álló nőre. – Maga süket? – emeli fel hangját, ami ingerültebb – És egyébként is… Ki maga?

A vörös hajú nő levette kalapját, s annak markolatát fogdosva nézett le a földre, végül tengerkék szemeivel a fiúra nézett.

Rayt mintha megigézték volna a csillogó szemek, s nem bírta levenni róla szemét. Még utoljára végigmérte az előtte állót. Bordó ruhájának mély kivágása volt, aminek ezüstös hímzés volt a szegélye, ahogy a ruha bővülő ujjának is. A kalapon feketére festett kisebb pávatoll díszelgett.

- Olyan ismerős… - kezét a lány arcára teszi, majd hajához nyúl. – Nem igazi. – gondolkodik magába, majd egy gyenge, még is nagyobb mozdulattal lerántja a parókát. – Abrinda? – lepődik meg, mikor a lány kék haja leomlott vállára.

Abi csak szótlanul bólintott ártatlan arckifejezésével.

- Még is… Még is mi ütött beléd? Leleplezhettek volna, elkaphattak volna, vagy…

- Hé! Ray! Nyugodj le! Nem történt semmi baj. Igaz?

- Igaz. De lehetett volna. Úgy értem…

- Nyugodj meg. Nem tesz jót az egészségednek. – mosolyodik el.

- Nem érdekel az egészségem.

- Tudom. Téged semmi sem érdekel. Csak a bosszú.

- Ezt honnan vetted?

- Miért? Nem?

- Nem. Akarom mondani nem teljesen.

- Akkor mi érdekel?

- Tszha! – fordul el karba tett kézzel.

Abrinda kicsit elmosolyodott. – Na gyere te kis szolgám. – kuncog.

- Nem vagyok a szolgád!

- Ó! De hogy is nem! – kuncog – Megvettelek elég sok pénzért.

- Igaz. De akkor se nézz rám úgy, mint egy cirkuszi bohócra.

- Jól van, jól van. Csak vicceltem! – indul el egy irányba.

Ray válaszolni akart, de fájdalom hasított testébe, összegörnyedt.

Mikor hallotta, hogy túl nagy a csend, visszafordult, s ijedten lépett Rayhez. – Ray! Ray jól vagy? Ray!

A szólongatott nem válaszolt, elsápadt, majd kis idő múlva eszméletét vesztve Abrinda kezeibe esett.

- Ray! – szólongatja még párszor a lány, de mind hiába.