- Nos túl fogja élni. Szerencsére erős a szervezete. De egy nagy és veszélyes sérülés, és meg is halhat. – hallja Ray anyja szavait. Kinyitja szemeit, óvatosan felül, s körül néz.
Alicia házában találta magát. A szobában lévő bútorokat belepték a pókhálók és a kosz.
A szobában pedig nem volt senki. A függöny felé nézett, amin néha beszökött a napfény. Valaki járkált a másik szobában a függöny előtt. Árnyékából könnyen ki tudta venni, hogy ki is az a női alak, aki olyan ideges. Haja fenékig ért, karcsú, járásáról könnyen felismerhető női alak volt.
- Ez is az én hibám. – áll meg a függöny előtt Abi.
- Ne beszél bolondokat! – förmed rá Kira.
- De akkor is az enyém! Ha nem jövök ebbe a Világba, akkor nem találkozok vele. Ha nem találkozok vele, akkor… Akkor nem… Nem mentünk volna el a bálba. Ha nem megyünk el, akkor nem kellett volna meglátnom őket. Ha nem látom meg azt, amit akkor láttam, akkor nem kellett volna elfutnom, és neki utánam. Ha nem… Nem jöttünk volna vissza. És akkor nem leplezik le, és fogják el!
Kira és Raito csendben figyeltek, s hallgatták az újra fel-alá járkáló Abit.
- Ugyan drágám! Te is tudod, hogy ennek így kellett lennie. – fordul Alicia is a lány felé.
Ray erőt véve magán az ajtófélfáig kiment, elhúzta halkan a függönyt, kezeit karba tette, vállával pedig a mellette lévő falat támasztotta.
Abi megrázta kicsit fejét, jelezve, hogy nem ért vele egyet. - Néha… Néha azt kívánom, bárcsak ne találkoztam volna vele. Ha nem találkozok vele, akkor nem kötődnék hozzá ennyire. – áll meg Ray előtt, szemei könnybe lábadtak. Nem látta a fiút, hiszen háttal állt neki. Lenézett a földre, s árnyéka mögött észrevett egy másikat. Letörölte könnyeit, majd megfordult tengelye körül. – Ray… - halkul el hangja.
Ray nem szólt semmit, a szokásos rideg tekintetre váltott arca.
- R…Ray…! – lép elé, s megöleli – Ray jól vagy?
- Igen. – válaszol közönyösen, majd ellöki magától durván Abit.
- Ray! Nem szabad így viselkedni egy hölggyel! – pattan fel Kira idegesen.
Ray megvetően nézett Kirára.
A lány inkább csendben visszaült Raito mellé, s biztonságban érezve magát, megölelte.
- Ray… Mi a baj? – bár sejti a választ, mégis reménykedik benne, hogy nem hallotta tisztán.
- Semmi. – vágja rá ridegen. Kikerülve az előtte ledermedt lányt, kiment a házból.
Alicia Ray után, majd Abrindára nézett.
- Már magamnak is hazudok. – esik térdre – A bálon azt mondtam neki, hogy „szeretem”. És most… A háta mögött mondom, hogy bárcsak ne szerettem volna belé. – jelennek meg ismét könnyei szemei sarkában.
- Ugyan! Mindannyian tudjuk, hogy Ray és Te egymásnak vagytok teremtve. – szólal meg Raito kis idő múlva.
- Nekem nem úgy tűnik, mintha Ray is így gondolná. – néz félig rá Abrinda.
- Szerintem csak meg van kavarodva. – vélekedik Kira.
- Meglehet. – lép Abi elé Alicia – Elvégre… Te mondtad… először úgy gondolod, hogy szereted, majd nem… Úgy gondolom Ray szeret téged, de még ő sem tudja, hogy mit higgyen. Egyik fele azt mondja neki, hogy téged, másik fele pedig azt, hogy Amandát szereti.
- Még ez is. Amanda… Én… Nem akartam elvenni tőle. Én…
- Ugyan! Nem vetted el tőle! – tesz Alicia a lány zsebébe egy kis könyvecskét.
- Bocsánatot kell kérnem tőle… - áll fel.
- Tessék? Kitől? Miért? – néz fel rá Alicia.
- A nővéremtől. – hátat fordítva Aliciának kifut a házból, s egyenesen a temető felé veszi irányát.
- Na de miért kérne tőle bocsánatot? – néz értetlenül Alicia.
- Noss… Abi drágám elég lelkis. Úgy értem mindig mindenkitől mindenért bocsánatot kér. Még ha nem is csinált semmi rosszat.
- Értem.
- Mit gondoltok? Helyesen teszi? – néz Kira a társaságra.
- Ha ott van Ray, akkor… Talán… - válaszol neki Raito.
- Majd meglátjuk. – áll fel Alicia, s a lány után nézett.
***
Abrinda elérve a temető kapuihoz, félénken belépett az önműködő vasajtón, majd bátrabban elindult nővére sírja felé. Pár méterre a sírtól megtorpant. Ray állt Amanda sírja előtt. Abrinda jobbnak látta, ha most nem megy oda, s inkább elrejtőzött egy fa mögött.
Hirtelen nagy szél támadt fel, az ágak recsegtek-ropogtak, a levelek néhol halkan, néhol pedig hangosan zizzentek össze. Halk lépteket lehetett hallani a távolból, ami egyre csak közeledett feléjük.
Abrinda összerezzent, körülnézett, majd Rayre, aki meg se moccant.
A lány előtt egy harci öltözetben lévő magas, lila hajú férfi ugrott le a fáról. Arany szemei narancs sárgán virítottak a sötétben.
- Ki… - mondatát nem bírta befejezni, amikor ugyan is a férfi felkapta, s elfutott vele. Olyan hirtelen történt minden, védekezni se tudott. – Segítség! – kiáltotta el magát, mire észbe kapott, d akkor már a temető kapuján túl voltak.
Ray felkapta fejét a segélykérésre. – Abrinda? Abi! – rohant a hang irányába.
Abrinda próbálkozott szabadulni, de nem sikerült.
- Ne is próbálkozz! – szólal meg a férfi.
- Még is ki vagy te? És mit akarsz tőlem?
- A nevem Dar. Csak a főnököm utasítását követem.
- Ki a főnököd?
- Zaburo. – ejt egy gonosz mosolyt.
- Hogy ki? - ijed meg még jobban – Segítség! – kiabálja.
- Ne próbálkozz! Nem fog meghallani senki. Nincs a közelben senki.
***
Elértek az erdőbe, Dar letette Abit, de csuklójánál fogta, nehogy elszökhessen.
- Itt kezdődött, és itt ért véget. – néz a lányra.
- Tessék? Ezt hogy értsem? – értetlenkedik.
Pár lépést tettek, ahol a fák körgyűrőben álltak, s a kör közepén egy tükör állt.
Abrindának leesett a mondat értelme. – Nem! Nem megyek vissza! Most nem! – próbálja kiszabadítani csuklóját.
- Ne butáskodj! Vissza fogsz térni ha szeretnéd, ha nem. – mosolyog gonoszan.
- Azt már nem! – ér oda Ray. Karba tett kézzel áll meg Abrindáék mögött.
- Hát te meg? – néz Dar az érkezőre.
- Ray! – kiálltja el magát Abi, s már majdnem sikerült kicsúsznia Dar kezéből.
Dar erősebben szorította meg Abi kezét – Szóval Ray. Szép kis summát fogok kapni a fejedért.
Ray nem szólt semmit, csak ridegen méregette az előtte álló férfit.
- Ray ne harcolj! Kérlek! – néz kérlelő szemekkel a fiúra.
- Te csak ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek!
- Nocsak! Szerelmes gerlicék…
- Nem vagyunk azok! – vágják rá egyszerre.
- Persze, persze! – mosolyog kajánul – De mily balszerencse, hogy már is menned kell. – rántja be Abit a tükörbe.
Abrindát hirtelen érintette a dolog, így nem tudott mit tenni, a Merror ház előszobájában lévő álló tükör előtt találta magát. – Ray! – a túloldalról nem válaszolt senki, bár még mindig kék hajjal és szemmel, elf fülekkel látta magát a tükörben.
Eközben a tükör túloldalán folyt a harc a két férfi között.
Dar övén lévő órája villogni kezdett. – Nagyon jól szórakoztam, de sajnos, mennem kell! Még látjuk egymást! – egy utolsó rúgással Rayt a tükörnek lökte.
Elveszítve egyensúlyát a tükörnek esett, ami ezer kis apró darabokra tört szét.
- Milyen kár! Eltört… Abrinda pedig sose fog tudni átjönni ebbe a Világba. – nevet Dar, majd eltűnt mint a kámfor.
Ray észbe kapott, hogy mit tett, s a tükörre nézett, majd a szilánkokra. – Neee! – kiállt fel.
A Földön lévő tükrök széttörtek. Abrinda pedig furcsállóan, és ijedten nézte végig a maguktól összetört tükröket. Térdre esett, és sírva fakadt. - Mi történhetett? Hogyan tovább? Hogy jutok vissza? – keringtek ezek a gondolatok a fejében.
AJÁNLOM AZ OLDALT
