Az interjú utáni napon jó sokáig aludtam. Miután felébedtem, evégeztem reggeli teendőimet, és megkajáltam. Ez után a gépemhez ültem, hogy Chat-en szót válthassak az együttes tagjaival. Ez előtt viszont mint mindig, megnéztem az elektronikus póstaládámat. Kaptam egy üzenetet egy ismeretlen, titkos rajongótól, aki ezt írta:

"Kedves Ren!
Nagyon szeretem a zenéteket! Te vagy a kedvencem! Láttalak titeket a TV-ben, és ha szabad megjegyeznem, sokkal jobban nézel ki élőben! Szeretnék veled találkozni. Ha ez lehetséges, még ma (2010. 06. 25.) találkozni. A szülővárosod parkjában. Pontban 15:00-kor. Ne keress engem! Majd én megtalállak. ;)
Üdvözlettel:
Egy titkos rajongó
Ui: Már találkoztunk. Remélem még megismersz."

Elmosolyodtam az e-mailen. De hiszen ma van 25.-e! Gyorsan az órámra néztem. 14:55. Jézusom, el fogok késni! Gyorsan átöltöztem utcai szerelésbe, és már rohantam is a parkba.
Majdnem elütött két autó, és fellöktem minden egyes gyalogost, aki az utamba került. Ráadásulabiciklisekkel sem volt szerencsém. Kíváncsi voltam, hogy ki lehetett az, aki küldte az e-mailt, és arra is, hogy honnan tudta az e-mail címemet, holott nincsen feltűntetve sehol, és elárulni sem tudtam senkinek az együttes tagjait leszámítva.
A parkba értem pont 15:00-kor. Kifújtam magamat, és körbe néztem. Nemláttam egy ismerős arcot sem. Beljebb merészkedtem. Egy fekete hajú férfit vettem észre. Nem volt tőlem olyan messze. Testhelyzetéből rögtön rájöttem, hogy ki is az. Szerencsére háttal volt nekem, így nem láthatott.
Elindultam a másik irányba. De ekkor megszólított valaki. Ismerős hang volt.
- Ren? - és már a hang gazdájának a keze a vállamon is volt.
Hátrafordultam. Nem sikeült. Leleplezett. Megtalált. Hátra fordultam felé - Szia... Souta. - apró mosolyt ejtettem a tiszteletére. Azonban nem akartam még mindig vele beszélni - Hát te mit keresel itt?
- És te?
- Nem válaszoltál.
- Azonban nekem jogomban áll először kérdezni, ugyanis el akartál előlem menekülni.
Sóhajtottam - Kaptam egy üzenetet egy titkos rajongómtól. Gondoltam eljövök, és beszélek vele. Ha már ilyen szépeket írt nekem.
- Aha... - láthatóan nem izgatta a dolog.
- És most válaszolnál? Mégis miért vagy itt?
- Vártam.
- Mégis mire?
- Inkább kire.
- Akkor: Kire vártál?
- Rád. - vigyorodott el.
- Tessék? - meredtem rá kérdőn.
- Mi ezen a hihetetlen? - nézett rám unottan.
- Te küldted azt az e-mailt?
- Valójában nem én, hanem a nővérem. De mondhatjuk úgy is, igen, én.
- De miért?
- Miért ne?
- Nem akarom, hogy rajtam vezesd le a perverz vágyaidat! - vetettem oda neki kissé hangosan, mire a közelünkben lévőek érdekesen néztek ránk.
- Csendesebben, ha lehetne. Nincs szükségem rossz indulatú pletykákra. És amúgy sem azért jöttem.
- Hanem? - most már kezdett tényleg kíváncsivá tenni, hogy miért jött el idáig a fiú.
Erőt vett magán, és sóhajtott egyet - Sajnálom, hogy így kihasználtalak. Nem volt szándékos. Vagyis igen, de ez most nem fontos. A lényeg, hogy szeretnélek tényleg megismerni, és nem csak szexuálisan.
- Vagyis beismered, hogy kihasználtál?
- Épp az imént mondtam...
- Minek nézel te engem? Stricinek!
- Figyelnél rám egy kicsit? - annak ellenére, hogy egyre hangosabban beszéltem vele, ő továbbra is nyugodt maradt.
- Mit képzelsz magadról? Nem vagyok az! Még csak nem is akartam azt, amit tennem kellett! Te erőszakoskodtál!
- FOGD MÁR BE! - emelte fel hirtelen a hangját közbe szólva.
Megszeppentem, és csak néztem rá. Egy darabig meg se mertem szólalni.
- Bocsánatot kértem. Ez nem elég? Amúgy is, a fő az, hogy itt vagy, és én is. Nem vagy szomjas? Meghívhatlak egy kávéra?!
Hirtelen átment kedvesbe? Itt valami bűzlik. Épp kérdeztem volna, hogy mi, de nem bírtam. Megfogta a csuklómat, és már húzott is maga után.