Azóta, hogy dobtam So-chant már eltelt két vagy három hét. Már nem is számolom. Nem érdekel. Na jó, ez hazugság. Igen is érdekel, hogy mi van vele. De mégis próbálom elfelejteni őt. Nem hiányoznak nekem a felesleges viták. És ez azt is bizonyítja, hogy már többször is hívott a hetekben, de nem vettem fel neki.
Aznap este koncertet adtunk. A hangulat fergeteges volt, és minden rajongónk nagyon kedves volt. Együtt énekelték velünk a számainkat. Nem mertem felnézni rájuk. Mégis a sorok közt egy ismerős arcra bukkantam. Csak reménykedni tudtam benne, hogy csak képrázott a szemem, és nem ő volt az.
A koncert végén az öltözőnkbe siettünk átöltözni.
- Ma is nagyot alakítottunk srácok! – közölte velünk Len.
- Ez természetes. Mit vártál? – büszkélkedett Oz.
Mindenki a saját kis monológját mesélte öltözés közben, csak én maradtam csendben. – Tényleg őt láttam? – még mindig nem akartam hinni a szememnek.
- Valami baj van Ren? – kérdezte Ei.
- Nem. – vágtam rá – Nincsen. De most haza kell mennem.
- Máris? De úgy volt, hogy koncert után elmegyünk bulizni. – nyafogott Oz.
- Sajnálom. De sürgős. – ezzel felkaptam kabátomat, és már rohantam is ki az öltözőből, onnan pedig a hátsó ajtóhoz. Kiérve fellélegeztem. Semmilyen kétes alakot nem láttam, aki hasonlított volna egy bizonyos személyre. Elindultam haza. Azonban a legközelebbi utca kezdete előtt egy sötét kar elkapta a kezemet, és a házak közé húzott, a félhomályba.
- Áááá! Engedjen el! – ijedtem meg. Azonban az alak nem engedte, hogy kiabáljak, és ezzel felverjem az egész utcát. Kezét számra tapasztotta.
Ismerős illat. Utoljára akkor éreztem, mikor Souta kényszerített a perverz vágyainak beteljesülésére. Pislogtam egy sort, mire kivettem a magas alak kilétét. Jól sejtettem. Tényleg ő volt az. Az alak, akivel nem akartam soha többé találkozni. Gyűlölöm. Bár az igazat megvallva igenis szeretem. És a lelkem mélyén vágytam rá, hogy felkeressen.
- Nem kellene ilyenkor egyedül mászkálnod. – emelte le kezét a számról. Elégedett mosoly ült az arcán. – Veszélyes.
- Mióta érdekel az téged, hogy mi van velem?
- Miért nem vetted fel egyszer sem a telefont, amikor hívtalak?
- Kellett volna?
- Megkaptam az SMS-ed, de nem hittem volna, hogy komolyan is gondolod. – húzta félre a száját.
- Márpedig igen. Kezd elegem leni abból, hogy kihasználsz.
- Kihasználni? Én…? Téged? – felnevetett – Ezt honnan vetted…?
Nem válaszoltam. Tekintetemet elemeltem róla.
Egy darabig csak nézett rám, majd megkérdezte. – M volt az?
Továbbra sem méltattam válaszra. Úgy döntöttem nem is fogom többé, így kikerültem, és újra elindultam haza.
Souta azonban ezt nem hagyta annyiban, Utánam eredt. – Vagyis igen…?
Ránéztem gyilkolni kész tekintettel. Ezzel is jeleztem neki, hogy nem áll szándékomban még látni sem őt.
Őt azonban ez nem érdekelte. Vagy csak nem fogta fel, hogy mit akarok ezzel sugallni. Folytatta. – Az a lány egy megszállott. – lépett mellém, így már mellettem ment.
Gyorsítottam a lépteimen. – Nem érdekel, csak hagyj engem békén. – gondoltam magamban, azonban véletlen hangosan is kimondtam ezeket a szavakat.
Souta bevágott elém, vállaimra tette kezeit, és úgy lökött oldalra a mellettünk lévő ház falának. Közelebb lépett hozzám. Kezei még mindig a vállaimat markolták. – Hallgass meg.
Elnéztem. Éreztem, hogy a közelsége miatt egyre inkább zavarba jövök, és elpirulok. – Nem akarlak. Megint kitalálnál valami magyarázatot, amivel beeteted nekem, hogy semmiről sem tehetsz, és hogy kezdjük újra. Aztán megint kihasználnál, és kezdődne az egész előröl. Ennyi nekem bőven elég volt, köszönöm. – vontam fel orromat.
- M-t kis kora óta ismerem. Egyszer megmentettem egy fiútól. Azóta teljesen rám szállt. És azt képzeli, hogy a fiúja vagyok. Pedig közöm sincsen hozzá.
- És ezt higgyem is el?
Souta elengedett. Fejét kissé lehajtotta, kezeit pedig maga mellett ökölbe szorította – Higgy amit akarsz. Az érzéseim irántad akkor sem fognak változni.
- Érzések…? Áh, szóval manapság egy kihasznált személy iránt is lehetnek érzelmeket fűzni?
- NEM HASZNÁLTALAK KI! – emelte fel hangját.
- És amikor megcsókoltál? Vagy amikor az akaratodat erőszakoltad rám…?
- Érdekes módon fejezem ki az érzéseimet.
- Akkor irántam inkább ne érezz semmit sem kérlek.
- De nem tudlak elfelejteni. Napi hússzor ha nem hívtalak, akkor sem. SMS-t, és e-mailt is küldtem neked rengeteget.
- Próbálkozz meg vele! – makacsoltam be magamat. Ismét kikerültem, és mentem tovább a házam felé. Szerencsére nem laktam messze a koncert helyszínétől, így hamar odaértem. Értünk. Ugyanis Souta még mindig követett.
- De én szeretlek. – vallotta be mikor már a bejárati ajtómat nyitottam.
Nem válaszoltam. Reménykedtem benne, hogy hogyha továbbra se szólok hozzá, akkor talán elmegy. De tévedtem. Megragadta a kezemet amikor bementem.
- Mond, hogy nem szeretsz, és akkor elmegyek. Soha többé nem foglak zargatni telefonon. Látni se fogsz. Elkerüllek.
Egy darabig ránéztem, majd el – Menj el.
- Mond ki! Ha tényleg azt akarod, hogy elmenjek, akkor nyilván nem is szeretsz. És ha nem szeretsz… Ha ez valójában így van, akkor könnyedén ki tudod ezt mondani.
- Hívom a zsarukat zaklatás miatt! – sose tenném ezt meg. Mégis meg kellett valamivel zsarolnom, hogy végre békén hagyjon. De nem tette.
- Mond ki, és elmegyek.
Elnéztem, összeszorítottam a szemeimet, és elhadartam – NEM SZERETLEK! – néztem rá félig, hangom elhalkult – És most menj el. – éreztem, hogy nem fogom tovább bírni könnyek nélkül – Kérlek… - mondtam elfúló hangon.
- Nem megyek. – jelentette ki.
Ránéztem. Szemeim megrebbentek – Miért nem…? Hiszen én kimondtam.
- Nem. Ezt nem gondoltad komolyan. Nem mondtad a szemeimbe. Nem megyek. Tudom, hogy nem gondoltad komolyan.
- Dehogynem! – vágtam rá – Azt akarom, hogy elmenj! Látni se akarlak!
Souta ezt azonban nem vette komolyan. Közelebb lépett hozzám. Lába átlépte a küszöböt.
- Mégis mit képzelsz? Menj ki a házamból! – hátráltam tőle.
Souta azonban megragadta a kezemet erősen. Megmarkolta úgy, mintha soha többé nem akarta volna ereszteni.
- Souta! Eressz! Ez fáj! – próbáltam szabadulni, de nem ment. Túl erősen szorított.
Ő azonban nem tett eleget a kérésemnek. Betapasztotta a számat egy csókkal. – Szeretlek. – suttogta halkan a fülembe.
Elérzékenyültem. Könnyek szökkentek a szemeimbe. De nem szóltam egy szót sem, csak néztem a szemeibe.
Souta ezt úgy vette, hogy megenyhültem, így ismét megcsókolt. Sokkal szenvedélyesebben mint az imént.
Nem bírtam ki. Lehunytam szemeimet. Szemeimből legördültek könnycseppjeim. Viszonoztam a csókját. A derekamon éreztem a kezét, majd hirtelen fekapott. Ölbe vett, akár egy menyasszonyt szokás. Elvörösödtem. Kinyitottam szemeimet, és elszakadtam tőle. – Jézusom, mit művelsz??? – estem kétségbe.
Souta azonban csak felnevetett. – Nem kell félned. Sose hagynám, hogy bajod essen. – Ezzel elindult fel.
Nem hittem volna, hogy egy ilyen mogorva alak, mint amilyen Souta volt, képes lesz így viselkedni valaha is. Érdekes dolgokra képes a szerelem. Immáron a saját bőrömön tapasztalhattam meg.
Mire észbe kaptam, már a saját szobámba találtam magamat. Souta letett az ágyamra.
Felültem az ágyon, és csak néztem Souta szemeibe. Tudtam, hogy miért hozott fel ide. De nem voltam biztos a dolgomban.
Souta leült velem szembe, és csak mosolygott rám.
De miért néz? Miért nem tesz is valamit az ügy érdekében? Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyan úgy kíván engem, mint ahogyan én őt.
Sarkamra ültem, kezeimmel magam előtt támaszkodtam, így hajoltam közelebb So-chanhoz. Egyre közelebb hajoltam hozzá. Leheletét már éreztem magamon, mikor egy hirtelen mozdulattal ajkaim érintették az övét. Hosszas és szenvedélyes csókba kezdtem vele. Mivel viszonozta, így egyre jobban felbátorodtam. Elszakadtam ajkától, és az állára való csók után nyakát kezdtem el csókolni. Majd egyre lejjebb, ahogyan az ingjét kezdtem el kigombolni.
Souta nem szólt semmit sem. Csak nézte mit csinálok vele.
Kissé megremegtem ahogy éreztem szerető nézését magamon. Egyre lejjebb haladtam. Immáron nadrágjához értem. Kigomboltam, és a sliccet is lehúztam. A kis Souta-t, ami nem is volt olyan kicsi, a kezembe vettem. Nem bírtam magamon uralkodni. Egyre jobban eluralkodott rajtam a vágy. A fiú kényeztetésébe kezdtem. Hol kezemmel, hol pedig ajkaimmal. Próbáltam ezzel is kifejezni azt a szeretet, amit iránta éreztem. És úgy tűnik sikerrel. So-chan ugyanis élvezte. Ezt nem csak arcáról lehetett leolvasni, hanem a hangokból is, amiket hallatott.
Souta teste megremegett. Próbálta visszafojtani élvezetét, de ez nem ment neki sokáig. A fehér és édes illatú folyadék a számban, és annak környékén landolt. Ez után már nem bírta tovább. Megragadta a vállamat, és úgy lökött el magától, mire én az ágyon landoltam. Fölém magaslott. Hosszan megcsókolt, majd szinte letépte rólam a ruhákat, amiket akkor viseltem.
Cseppet sem volt gyengéd velem. De nem is bántam. Mikor magamban éreztem, úgy éreztem hogy ott halok meg. De a gyengédsége ezek után mindenért kárpótolt.
Így történt hát, hogy egész este nem aludtunk egy szemhunyásnyit sem. Csak hajnalban dőltünk egymás mellé, és ölelkezve aludtunk el az ágyon.
Azt hiszem ezt az estét sose fogom elfelejteni. Azt a szeretet, amit ő adott akkor nekem, senki se tudná megadni nekem. Remélem örökké együtt leszünk. Remélem sose hagy el. És remélem ez az érzés örökké megmarad nekünk. Nem fogom engedni, hogy tönkre tegyék. Harcolni fogok érte ha kell.