3. rész

Szombat este, ültem a szobámban, és néztem az egyik filmet, amit anya megszerzett nekem, mikor csengettek az ajtón. Kimentem a házból, és a kapuhoz siettem. Kinyitottam.
A pasim, Leight volt az. Szőkésbarna haj, barna szemek. Már nyolc hónapja jártunk. Ez azonban nem volt egy komoly kapcsolat, ugyanis még egy csók sem esett köztünk e nyolc hónap között. Igazat megvallva egy szerelem kötést csináltam a barátnőmmel annak idején hülyeségből. – Ugyanis én hiszek az ilyenekben. – És bevált. Egy hét múlva már jártunk is.
- Szia. – köszöntöttem boldogan egy öleléssel.
Nem viszonozta, csak nézett le rám mérgesen. – Szia. – köszöntött undokan.
- Valami baj? – néztem fel rá.
- Nincsen. – morogta.
- Akkor miért viselkedsz így?
- Nem kell az álszentséged.
- Tessék? – értetlenkedtem.
- Tudom, hogy kavarsz valakivel.
- Kavarok… Valakivel…? – néztem rá értetlenül.
- Ne tettesd a hülyét! Thomas látott titeket! – mondta unottan.
Thomas egy közös barátunk. Elég pletykás, és egy kis kavarógép. Mindig is azon volt, hogy szakítsak Leightal. Ugyanis ő sokáig szerelmes volt belém. Ezt még az is fokozta, hogy az anyukája is azt akarta, hogy összejöjjünk.
- Igen? És mégis kivel látott? – tettem csípőre kezeimet.
- Egy fekete hajú szemüveges sráccal. Ott sétálgattatok a városban.
Oh, igaz is. Levivel és Davel egyik nap a városban sétáltunk, mert volt Davenek egy kis elintéznivalója, mi meg elkísértük, mert jobb dolgunk úgy sem volt. De ez még tudtommal nem jelenti azt, hogy kavarnék bárkivel is.
- Azt nem mondta, hogy Dave is ott volt?
- Nem, de nem is érdekel! Kavarsz másokkal a hátam mögött!
Jól esett, hogy féltékenykedett, mégsem esett ez most olyan jól.
- Te hülye vagy! – csóváltam a fejemet.
- Nem vagyok hülye! Látta Thomas amit látott!
- Ezt értsem úgy, hogy jobban hiszel Thomasnak, akiről mindenki tudja, hogy el szokta ferdíteni a valóságot, mint a saját barátnődnek?
- A volt barátnőmnek. – javított ki.
Nem akartam hinni a fülemnek. Meredtem rá árgus szemekkel. – Ezt hogy…?
- Szakítok veled. – közölte.
- De… - néztem rá meglepődötten még mindig a sokktól.
- Csak ennyit akartam. – ment ki a kapun – Szia. – ment is el.
Utána néztem. Türtőztettem magamat, hogy ne sírjak, de nem bírtam ki sokáig. Becsuktam a kaput, és bementem a házba. Anya és az öcsém egyből kérdezősködni kezdtek, mire én mindent elmondtam nekik. Csak sírtam, és sírtam. Nem mintha halálosan szerettem volna, de akkor is megviselt ez a szakítás. De kit nem viselt volna meg?

 

A szakítás óta eltelt egy hét. A régi iskolámban ültem báb szakkörön. Igen, imádok bábozni, és ezt nem titkolom. Szeretem nézni ahogyan a gyerekek nevetnek, és csillogó szemekkel nézik az előadást. Már több éve bábozok, szóval már van benne jócskán gyakorlatom.
Egy régi osztálytársnőm, Dave, és egy idegen lány ült bent a teremben rajtam kívül.
Épp bábokat csináltunk, miközben beszélgettünk.
- Szóval hogy is hívnak téged? – néztem az idegen lányra.
- Andrea. – válaszolt helyette a volt osztálytársam, akinek a barátnője volt.
- Áh, szóval Andi. – mosolyogtam rá – Szerinted is jó a szingli élet? – nevettem a saját kis viccemen.
- Ömm… Én nem vagyok szingli. – nézett rám unottan.
- Nem? Akkor bocsi. – nevettem zavartan. Eléggé kellemetlen helyzetben éreztem magamat. – És hogy hívják a fiúd? – kíváncsiskodtam.
A volt osztálytársam rám nézett – Ömm… Keiko… Ígérd meg, hogy nem borulsz ki.
- Miért borulnék ki?
- Csak ígérd meg, hogy nem borulsz ki. – erősködött.
- De miért? – kezdett rossz előérzetem lenni.
- Andi pasija Leight. – hallgatott el, és várta a reakció időmet.
Megakadt a szavam, és még a kezem is abbahagyta a munkálkodást. – Leight? – kérdeztem vissz, mintha nem hallottam volna. Reménykedtem benne, hogy ez csak egy vicc, vagy rosszul hallottam.
- Igen. – bólintott Andi.
Abban a pillanatban elöntött a méreg, a düh, és úgy éreztem, hogy meg akarom ölni azt a lányt, aki elvette tőlem Leightot. De nem csináltam semmit. Inkább nem szóltam többé egy szót sem. És csak mérgelődve hazamentem.