8. rész

E napon haragudtam meg iszonyatosan Drinára. Eddig sem csíptem a fejét, amiért folyamatosan piszkálta a barátaimat, főleg Yumét, de ekkor betelt a pohár.
Tudni kell, hogy az iskolánkba – mint gondolom minden normális iskolában – az utolsó napon szabad foglalkozások voltak. Volt egy főző verseny is, amin mi részt akartunk venni. Drina volt a „vezér”, így ő csak a fakanál beszerzését szánta magának. A többiek közt pedig kiosztotta, hogy ki mit hozzon. Márti hozta a krumplit, Gabi a virslit, Yume a fűszereket, én pedig a többi kelléket.
Drina aznap mindenkivel összeveszett. Mindenkiben talált valami hibát. Az, hogy például nem úgy vágják a krumplit, ahogyan kell, vagy hogy a virslit nem szeletelik fel, ez mind baj volt. De az, hogy ő otthon hagyta a fakanalat, az bezzeg nem volt baj.
Yume épp az aszfaltrajz versenyen vett részt, mikor a fűszerekre került a sor.
Drina nem bírt a seggén maradni, és felhívott magával engem, hogy hozzuk le a fűszereket. Yumét persze nem hívta magával. Felmentünk tehát az osztályba.
- Hol lehetnek a fűszerek? – ment a lány padjához – Á, megvannak! – vette elő táskáját.
- Most meg mit akarsz?
- Kivenni belőle a fűszereket! – nyitotta ki.
- Nem kéne felhívni, hogy adja oda ő? – kételkedtem a tettében.
- Nem. Nincs itt. Így járt.
- Ez nem szép dolog. – horkoltam le.
Drinát ez nem érdekelte. Én pedig nem mertem szembe szállni vele. Ő ugyanis eléggé erőszakos lány. Még a végén felpofoz. Az meg nem hiányzik nekem.
Kivette Yume táskájából a fűszereket, és megvizsgálta. – Hát ez édes kevés.
Tudni kell Yuméról, hogy nem tud főzni, így azt sem tudhatta, hogy mennyi fűszer kell egy bográcsba. Bár ahogy láttam, Drina fele fűszert ki is szórta a kis alufóliából.
Drina kihajolt az ablakon, ahol pont le lehetett látni a rajzolókra.
- Yume! Yume!
A lány felnézett – Igen? – mosolygott.
- Kevés a fűszer! – kiáltott le.
- Tessék? – értetlenkedett – Várj, felmegyek! – indult is be a suliba, majd fel a terembe.
Drina eközben kivette a pénztárcáját. Kevés pénz volt benne, amit Yume magának szánt, hogy abból vegyen magának ennivalót, ugyanis nem igazán rajongott a paprikás krumpliért, amit csináltunk az udvaron. – Hát ez elég kevés. Nem baj. Ebből még talán fussa fűszerre.
- Nem kellett volna kivenned a pénzét. – csóváltam a fejemet.
- Ne mond már meg nekem! Ő hibája! Hozott volna több…
Ekkor azonban Yume felért a terembe – Mi a baj? – jött beljebb. Egyből észrevette, hogy a táskája nyitva, a pénztárcája pedig üresen az asztalon hever. A hiányzó pénz pedig Drina kezében.
- Kevés fűszert hoztál, úgyhogy kivettem a pénzed. Ez a legkevesebb, hogy te fizeted a fűszereket.
Asztalához ment, és a pénztárcáját nézte – Hogy merted kivenni belőle a pénzem?
- Megmondtam. És amúgy is ne kiabálj, itt egyedül nekem lenne jogom kiabálni. Te hoztál kevés fűszert, nem pedig én.
- Fele benne van a táskámba te vak! – kiabált továbbra is.
Drina sem hagyta ennyiben – Fogd már be! Törődj bele!
Yume csak morgott – Rendben, majd visszafizeted a pénzt.
- Hehe… - nevette ki Drina – Na majd biztosan. Azt várhatod! – itt láttam, hogy Yuménak megrebbennek ujjai, így ökölbe kellett szorítani kezét, hogy fékezze dühét - Ha több fűszert hoztál volna, akkor nem kellene most ezt tennem. Gondolkozz már! – ezzel felém fordult – Gyere Keiko! Megyünk a boltba!
- Nem, én inkább itt maradok, és csinálom tovább a .
Drina Gabira nézett – Jössz? Gyere már! – ezzel el is indult a boltba Gabi kíséretében.
Yume sírva fakadt – Rohadjon meg az a kis…
- Yume, az a fűszer tényleg kevés volt.
- Én nem tudom, nem értek hozzá. Anyát kértem meg, hogy adjon egy bográcsba való fűszert, ami elég lesz erre a napra. Ennyit csomagolt. – szipogta – Ráadásul Drina kiszórta a felét.
Megsimogattam a hátát nyugtatás képen.
- Mellesleg nem az bánt, hogy kiabált amiért kevés fűszert hoztam, azt elismerem, lehet tényleg kevés volt… Hanem kivette a pénztárcámat, a pénzemet a táskámból! Hogy tehette ezt? Én soha senkinek, még anya táskájába sem nyúlok bele engedély nélkül! Ő akkor ezt mért…?
Simogattam még egy darabig a hátát – Nyugodj meg. – mosolyogtam rá bátorítóan – Majd kifizetjük neked a pénzt.
- Nem kell. – makacsolta be magát.
- Dehogynem! De most gyere, csináljuk tovább a paprikás krumplit. – fogtam meg kezét, és kelletlen barátnőmet húztam magam után.
A nap vége e kis kellemetlenség ellenére mégis jól sikerült. És ez úgyis az utolsó nap volt a suliban. Szóval örültünk, hogy végre nyár van. Se Zane, se Drina, csak napfény, és a barátok társasága.