9. rész

Egy nyári napon megbeszéltük Yuméval, hogy elmegyünk egyik nap a mamámhoz.
Kora reggel el is mentünk. Mivel két napra mentünk, így ráértünk. Lecuccoltunk mamámnál, majd elmentünk a tőle nem messze lévő fodrászhoz, ugyanis időpontot is kértünk. A fodrásznál több óráig ültünk. Olyan két órát, mire mi is sorra kerültünk. Addigra kinéztünk egy frizurát, amit úgy gondoltunk, hogy mindkettőnknek jól áll. Le is vágattuk ugyan olyan fazonúra a hajunkat. Bár az enyém hullámozni kezdett a rövid fürtök miatt, és ez miatt nem is úgy nézett ki, mintha ugyan olyan frizuránk lett volna, mégis mindkettőnknek jól állt.
Fodrász után visszamentünk mamámhoz bemutatni az új frizuránkat.
- Mondtam már, hogy Zane erre lakik? – kérdeztem Yumétól.
- Tessék? Honnan tudod? – nézett rám úgy, mintha kinézte volna belőlem, hogy hazáig követtem volna.
- Látom sokszor azon a buszon, amivel mi is kijöttünk mamához. – irányba mutattam – Arra lakik. És ha megnézed, nem messze lakik tőlünk.
Yuménak kikerekedtek szemei, majd felnevetett – Tényleg. – elkapta a jobb kezemet, és a tenyeremet maga felé fordította – Akkor lehet, hogy ez nem is hülyeség? – mutatott három kis vonalkára, ami egy „Z”-t formázott pont a tenyerem közepén.
Régebben egy jós azt mondta, hogy a kedvesem nevének a kezdőbetűje vagy „Z”, vagy „L” lesz. Innentől kezdve én már semmin sem lepődöm meg. Életem első szerelme Zane. Egy „Z” betűs fiú. Sőt, ha elfordítom a tenyerem, akkor a „Z”-ből egy „N” betű lesz ugye. Ami Zanenek a vezetéknevének a kezdőbetűje.
Elpirultam – Lehetséges.
- Lányok, nem szeretnétek egy kis palacsintát csinálni? – kérdezte a mamám.
- De! Majd én megcsinálom a tésztáját, Yume meg majd kisüti. – vicceltem. Tudtam ugyanis, hogy Yume fél a palacsintasütőktől amióta megégette alaposan az ujját vele.
- Nah persze. – morogta – Inkább legyen fordítva. – ajánlotta fel.
- Nem, nyugi, megcsinálom én. – nevettem ismét. El is kezdtem készíteni a palacsintát.
- De ez olyan izé! – nyűgösködött Yume – szeretnék én is segíteni!
- Mondom, hogy nem kell.
Nem kellett tovább győzködni – Oké. – dőlt hátra a széken – Köszi. – nevetett.
Az egész napot végig nevettük, és ettük palacsintával. Az est végén leültünk a televízió elé, és néztük a musical estet, amiben Dolhai szerepelt.
- Olyan jó lenne látni élőbe. – olvadoztam.
Yume felnevetett – Hehe, én láttam.
- Igen, de azt is nekem köszönheted. Ha én nem beszéllek rá, otthon maradtál volna.
- Igaz. – tűnődött el – Neked köszönhetően szerettem el Bereczkit! – csillantak fel szemei.
- Dolhai akkor is jobb!
Ezen mindig veszekedtünk. De még mindig jobb, mintha ugyan azon veszekednénk. Azt sose tudnám elviselni. És nem csak Dolhai esetében.
A műsor végén átöltöztünk, és ledőltünk az ágyra. Még azonban nem voltunk álmosak.
- Mi lenne, ha szerepeznénk? – vetette fel az ötletet Yume.
Azonnal belementem – Oké. – Yume megszerettette velem a szerepjátékot. Egész jó kikapcsolódásnak.
Elővettünk egy lapot, meg két tollat, és irkálni kezdtünk. Ezt hajnali kettőig vagy talán háromig csináltuk, majd fáradtan ledőltünk az ágyra.
Yume azonban még mindig nem bírt aludni, és matatni kezdett kezével. Megfogott valamit. – Ez kinek a haja? – kezdte el húzogatni.
- Az enyém te idióta. – morogtam fáradtan.
Yume elnevette magát – Ja, tényleg, nem érzem, hogy az enyém lenne. – kuncogott még egy darabig, majd végre sikeresen elaludtunk.
Reggel már korán felébredtem. Yume felé fordultam, aki magzat pózban aludt. Én is szoktam forgolódni, de amit ő művel, az már katasztrofális. De számítottam rá, mert figyelmeztetett.
Yume mintha megérezte volna, hogy őt nézem kipattantak szemei, és rám nézett – Reggelt. – vigyorgott rám.
- Szia. – mosolyogtam rá – Van kedved szerepezni? – vettem elő a lapot és a tollakat.
- Naná! – csillantak fel szemei, és már folytattuk is az írást.
Mamám kis idő múlva kijött a szobájából – Jaj, ti már fenn vagytok? – kérdezte.
- Már rég. – vágtuk rá egyszerre.
- Jól van. Akkor megyek, és csinálok reggelit.
- Köszönjük. – mondta Yume, majd felült az ágyon.
Felálltam az ágyra, majd kezembe vettem egy párnát – Párnacsata?
- Itt? – nézett fel rám Yume.
- Hát hol máshol?
- Mondjuk a földön. Még a végén leesünk az ágyról. – aggodalmaskodott.
- Ugyan már! Na gyere! – rántottam fel.
Yume kezébe vette a párnáját, és elindult a fight. Elvertem jó alaposan, térdre kényszeríttettem. Azért is jó vele ilyeneket játszani, mert mindig én győzök. És ez azért kell az egómnak.
- Nah, most hogy győztem, mehetünk enni. – nevettem fel, és már húztam is magam után.
Yume követett.
Reggeli után sajnos haza kellett mennie. Sajnáltuk is a dolgot, de azért az emlékeink örökre megmaradtak arról a napról.