15. rész

Ismét elérkeztünk egy újabb osztálykiránduláshoz. Most két napra mentünk. Miután lefoglaltuk a szobáinkba, egyből elkezdtük a fényképezgetést ismét Yume fényképezőjével. Nem tehetek róla, mindent szeretek lekapni, amit csak lehet.
Ekkor még jártam Levivel, de erről most inkább nem beszélnék. Úgyis ami csak ott is történt köztünk az a kártyázás, és a beszélgetés volt. Megfogni még itt se tudta a kezemet. Én pedig nem akartam. Az a fiú dolga nemde? Pedig Yume mondta, hogy fogjam meg neki. Na jó, egyszer öt percre képes voltam rá.
Este osztálytársaink „menőbb” része kiültek a játszótérre cigizni. Mi is ott voltunk, hogy friss levegőt szívhassunk, és oda tévedtünk. Melcsi, egy szőkésbarna hajú szemüveges lány épp cigizett Davel.
- Fázom. – húzta össze a lány a kabátját magán jobban.
- Oda adjam a kabátomat? – kérdezte lovagiasan Dave.
- Nem kell. Lusta vagyok elmenni, szóval fel kéne hívni Maryt, hogy hozza ki a kabátomat, csak épp nincsen pénz a kártyámon.
A cigitől berekedt a hangja, így elég vicces volt hallani azokat, amiket mondott, így gonosz módon kinevettük őt. De nem vette zokon.
- Tessék. – nyújtottam oda neki a telefonomat.
- Köszi. – tárcsázta Mary számát – Hallo.
- Hallo. Ki az? – hallottuk a másik oldalról a hangját.
- Melcsi vagyok.
- Dehogy vagy! Hol van Melcsi? És ki maga? Mit tett vele?
Mindenki nevetni kezdett a hallottakon, még Melcsi is.
- De mondom, hogy én vagyok az! – nevette.
- Nem hiszem el! Ne szórakozz már!
- Odaadjam Keikot? – nem várta meg a választ, átadta nekem a telefont.
- Szia Mary, én vagyok az, Keiko, az előbb tényleg Melcsi beszélt. Ki tudnád hozni neki a kabátját?
- Hjaa… Persze. – tette is le.
Ez után azonban irány a tus, hisz büdösek voltunk. Én vittem a tusfürdőt. Amit mellékesen megjegyzek anya tett el a táskámba. Későn mentünk Yuméval tusolni a közösbe, hogy ne legyen rajtunk kívül senki sem ott.
- Van tusfürdőd? – kérdezte Yume.
- Van. Anya elpakolt egy egésszel, mert nem akart elfogyni. – bontottam ki. Megszagoltam. Egyből megcsapta az érdekes szag az orromat. – Te, ez férfi tusfürdő átöntve női tusfürdőnek a dobozába. – nevettem immáron a tus alatt.
Yume a mellettem lévő fülkében volt. Felnevetett ő is. – Ne már! Biztos ez?
- Aha! Anyának ez a mániája. Biztosan elfelejtette, hogy átöntötte.
Yume továbbra is nevetett rajtam – Nem baj paraszt gyereknek minden jó. – nevetett.
Mikor kiöntöttem kezembe egy kis darabot, ruháimhoz nyúltam, majd ledermedtem. – Yume?
- Hm? – vette el tőlem a dobozt.
- Nincs szivacsunk!
- És akkor mi van? – értetlenkedett.
- Kézzel kell mosakodnunk!
- És? – továbbra sem értette, hogy mit akarok ezzel kihozni.
- Ez olyan, mintha masztiznánk! – kezdtem kuncogni.
Yuméből kitört a nevetőgörcs. Egész végig azon nevettünk, hogy anya férfi tusfürdőt csomagolt el, és „masztizunk” fürdés közben, ami csak szivacs nélküli dörzsölés volt.
Hálóingbe visszatértünk a háló fakuckónkba. Ledőltünk aludni. Próbáltuk nem megzavarni a többi alvó palántát.
Reggel én, majd Márti keltünk fel először. Yume is kinyitotta csipás kis szemecskéit.
- Reggelt. – suttogta szemeit megdörzsölve.
- Hy! – köszöntünk.
- Ti tudtatok aludni? – nézett ránk.
- Nem igazán. – feleltem.
- Nekem nem volt bajom az alvással. – felelte Márti.
- Jaj, hagyjuk már, te arra sem ébrednél fel, ha a föld kettéosztódna. – legyintett Yume.
Mivel ők ketten nyolc évig egy osztályba voltak összezárva, így ismerték már jól a másikat. Mégsem irigykedtem Mártira, hiszen tudom, hogy Yuménak én vagyok a legjobb barátnője. Bár én ezt nem mindig közlöm vele, és elég sokszor okozok neki fejtörést ez miatt.
Ekkor Gabi is felébredt. Mind felöltöztek valami normális ruhába, és elindultunk az étkező felé.
Reggeli után Yuméval bent poshadtunk a faházba.
- Nem fekszel ide mellém? – néztem rá elterülve az ágyamon.
Yume rám nézett – Engedj… - feküdt is mellém. Nála volt telefonja, ami jól is jött, mert nem sokra rá megcsörrent. Anyukája volt az. Míg ők beszéltek, és mocorogtam, mire az ágy elkezdett nyikorogni. Erre Yuméra rájött a nevetőgörcs, ami rám is ragadt, így együtt nevettünk az ágyon. Nevetésünknek köszönhetően - a rázkódásunknak - jobban nyikorgott az ágy. Mi meg egyre jobban nevettünk. Yuménak le kellett tennie a telefonját, annyira nevetett.
Így hát aznap sok fényképpel, és kellemes emlékekkel együtt tértünk haza.