|
10. rész - Utolsók
Nita teljesen magába volr esve. A kezére nézett, ahol a sebe volt.
- Hm? E…Ez meg? – a seb már nem volt a kezén. – Ezt nem értem… Tegnap még itt volt…- teljesen magába merült.
* * *
Eközben Shirou próbált aludni, de „családjának” halála teljesen ledermesztette.
- Shirou… - szólította meg halkan Saber.
- Hm? – a lányra nézett – Valami baj van Sa… - nem bírta befejezni, a lány már öltötte is fel páncélruháját, és kirohant a kertbe. – Saber! – kiáltott utána, majd követte.
Mire kiért, a kertben már javában zajlott a küzdelem Berserker és Saber ellen.
- Saber! – kiálltott rá a lányra, aki fáradtan térdepelt a támadni készülő „szörny” előtt.
- Shi…rou… - nézett hátra, a fáradtságtól homályosan látott.
Berserker ekkor Saberre le akart súlytani, de ekkor a nő előtt Nita jelent meg.
- Nita! – ijedt meg Shirou.
A lány a fiú lábánál landolt. Ahogy a földön gurult, maga után vércsíkot hagyott. Shirou letérdelt a lány mellé.
- Nita…Nita! NITA! – szólongatta, de nem jött válasz.
Emiya felemelte a lány felső testét, szorosan magához húzta.
- Nita… - mondta elhalkuló hanggal, majd tüzelő szemekkel a szolgára nézett. Óvatosan letette szerelmének halott testét, majd egy botot fogott meg, ami hirtelen egy kard lett.
- Shirou… - szólította halkan Saber.
- Wááááááááááááááááááááááááááááááááááá! – tört Bersekerre a fiú.
Egy laza mozdulattal halálos sebet ejtett Emiyán, majd gonosz mosollyal Saberre nézett.
- Shi…Shirou! – nézte a holtan fekvő fiút.
Behunyta szemét, és leforgott előtte ez a pár hónap, amit Shirouékkal töltött. Az első harca, az első elejtett mosoly, Rinnel való találkozása, Nita könnyei, Arashék csókjai.
- Te…SZEMÉT! – kezében megjelent az Excalibúr. – He? – lenézett hasára, amit már Berseker átdöfött, bár a szörny is halálos sebet kapott Sabertől.
Míg Berseker eltűnt, Saber térdre esett Shirou mellett, akit hátára fordított.
- Sose mertem elmondani, hogy mit érzek irántad valójában… - szemében megtört a fagyos tekintet, és könnyek gyülemlettek benne, amik lassan lefolytak arcáról, és Emiya fejére potyogtak. – És már túl késő is, de remélhetőleg hallod amit most mondok neked, ugyan is… Én… Szerettelek, szeretlek, és szeretni is foglak… - még egy utolsó könnyzáport hullatott a fiú arcára, és még mielőtt megcsókolhatta volna, teste eltűnt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
