Másnap nem volt nagy kedvem iskolába menni. Mintha megéreztem volna, hogy fog történni valami. Csak épp azt nem tudtam, hogy micsoda.
Reggel korán ébredtem. De hiába, mikor beértem a suliba, már szinte mindenki megelőzött. Az ostályban csak Jurij és Tex nem volt bent. Leültem a helyemre Motoko mellé.
- Szia. - köszöntem neki még álmosan.
- Hello. - nézett rám - Nem aludtad ki magad?
- Ezt honnan veszed? - talán a szemem alatti karikákból vehette ki. Tényleg nem aludtam sokat. Már csak azért sem, mert egész este gondolkodtam az új zenémen.
- Álmos a hangod. És nem festesz valami rózsasan.
- Hja, csak dolgoztam a dalaimon a fejemben.
Motoko aggodalmasan nézett rám.
- Ne nézz így!
- Oké. - váltott vissza életunt arckifejezésére, és úgy folytatta - Díjazom, hogy ilyen keményen dolgozol a számaidon, de azért ne vidd túlzásba. Nem tesz jót neked, ha nem alszod ki magadat.
- Nem érdekel a véleményed.
- Engem viszont az egészséged érdekel. - jegyezte meg morogva.
- Tudod... Szerintem nem kéne ennyire foglalkoznod velem. Minek?
Motoko inkább nem szólt semmit sem.
- Foglalkozz magaddal inkább. - morogtam neki félvállról.
Ebben a pillanatbanlépett be Tex is a terem ajtaján. - Hellosztok! - köszönt az osztálynak, majd helyet foglalt Motoko előtt. Odaköszönt külön nekünk is. - Sziasztok! - mosolygott ránk kedvesen.
Motoko felnézett rá - Szia. - ezzel el is nézett a távolba az ablakon keresztül.
- Mi a baj szépségem? - állánál visszafordította fejét maga felé, és közelebb hajolt hozzá.
A lány elsöpörte magától a fiú kezét - Ne érj hozzám. - nézett rá gyilkolni tudó tekintettel.
- Most mi a baj? Ártottam én most neked?
Motoko szemét forgatva inkább kinézett ismét az ablakon.
Tex felém fordult - Te miattad ilyen?
- Passz. - vontam vállat.
Motoko az ujjaival a padon kezdett el zongorázni. - Tényleg! Tex, neked nem tetszik valaki az osztályból?
- Rajtad kívül? - nézett rá csábosan.
Jézus, én ezt nagyon nem akarom végig nézni. Ez az alak tényleg azt hiszi, hogy bepróbálkozhat Mo-channál? Mert akkor nagyon téved. Mo két lábbal rúgja ki az iskola ajtaján.
- Pontosan. Az én szívem ugyanis már másé. - húzta félre száját mosoly gyanánt.
Erre én is felkaptam a fejemet. Kire gondolt?
- Tényleg? És az nem én vagyok? Ki az?! Csak mond meg, és elintézzem, hogy ne legyen többé az utamban!
Motoko nem válaszolt.
- Csak nem Sekai...? - kérdezte elhúzva a kérdést.
Motoko elpirult, majd rávágta - NEM!
- Vagyis talált süllyedt. - folytatta tovább Mo "kínzását".
A lány morgott rövid ideig, majd abbahagyta, kihúzta magát büszkén, majd egy szelíd mosoly kíséretében válaszolt - Nem éppen. A szívem választottja ugyanis nem japán. És annyi még a segítség, hogy ebbe az osztályba jár.
- Az osztályban csak két ember nem japán. - vezette le hangosan Tex - Én, és Dejenka. Hm... Vagyis mégis én vagyok az? Jajj, ez olyan megtisztelő! - és már ölelte is át a lányt - Én is szeretlek!
Éreztem, hogy egyre idegesebb leszek ennek a fiúnak a jelenlététől. Egy hirtelen mozdulattal a pólója nyakát elkaptam, és elhúztam Motokotól, aki megszeppenve ült cövek egyenesen. - Azt mondta, hogy nem te vagy az! Érti? Vagyis... - itt megakadtam.
- Hello mindenkinek! - lép be és foglal helyet Dejenka.
Motoko arca egyből felvidult, és odament Dejenkához. - Szia!
- Jurij az...?! - tudtam hogy ez lesz belőle. Nem is ért meglepetésként. Csak a tudat, hogy ő ezt tényleg kimondta, sokként ért.
- Hát ezt elszúrtad. - nézett rám Tex.
Elengedtem a pólóját. - Mért szúrtam volna rá? - néztem rá unottan.
- Nem veled jött össze. - gonosz vigyor jelent meg az arcán.
- Nem is akartam vele összejönni. - vontam vállat, és inkább visszaültem. Ugyanis ahhoz, hogy Texet el tudjam rántani Motokotól, ugye fel kellett álnom.
- Nem? Biztos vagy benne? - ült le Motoko helyére.
- Igen. - bólintottam határozottan, de belül mégsem voltam biztos abban, amit beszélek.
- Miért nem?
- Igazat megvallva örülök neki, hogy másnak vallott szerelmet, és nem nekem.
- Nem ez volt a kérdés. - bökdösött.
- Hagyj már! - söpörtem el a kezét, majd sóhajtottam egyet - Motokót már nagyon rég óta ismerem, és barátok vagyunk, amióta az eszemet tudom.
- Pont ezért vagy belé szerelmes nem?
- NEM! - horkoltam le - De ha Motoko valaha is szerelmet vallana nekem, kénytelen lennék visszautasítani.
- Miért? - értetlenkedett Tex.
- Mert...
- Mert?
- Félek, hogy hogyha szakítanánk, nem lenne ugyan ilyen jó a viszonyunk, mint most. És ez nagyon-nagyon-nagyon nagy baj lenne.
- Értem. De szerintem egy próbát megér. Nem?
- Nem. - morogtam miközben elnéztem.
Tex eközben felállt, és visszaült helyére.
Motoko ugyanis nagy vidáman visszajött.
- Na mi ez a vigyorgás itten kérem szépen? - nézett rá Tex.
Motoko leült, és nyújtózkodott, majd elpirult, összehúzta magát, és hozzám bújt átkarolva a kezemet - Összejöttünk. - mondta alig hallhatóan.
Egy újabb sokk hatás. Tényleg nem kellett volna felkelnem ma. Ránéztem. Kihúztam kezemet az öleléséből. - Nagyszerű. - mondtam unottan.
- Mi a baj? - nézett fel rám nagy boci szemekkel.
- Semmi. - horkoltam le.
- Dejenka nem egy ribanc? - vetette fel a kérdést Tex.
Motoko ránézett. - Fejezd ezt be! Ez egy rossz hírű pletyka! Egyáltalán nem az! Csak féltékenyek vagytok rá, mert ő sokkal aranyosabb, mint ti. - jelentette ki.
- Tszha... - inkább felálltam, és csak úgy otthagytam őket. Kimentem a folyosóra, míg nem kezdődött meg az óra.