Egy hétig nem mentem iskolába. Jobb dolgom is volt annál, hogy Motoko fejét nézzem, vagy hallgassam a bocsánatkérését.

Felkészültem rá, hogy Hétfőn mikor megyek ott lesz a megszokott helyén. Ám mikor oda került a sor, mégis meginogtam. A jegyzeteit lapozgatta, és magolt. Teljesen belemélyült a szövegbe, amit olvasott. Vagyis biztosan nem az órai anyagot tanulta.
Beléptem a terembe. Mindenkinek kedvesen köszöntem, de mikor Motoko mellé értem ledobtam magamat és a cuccomat a helyére - Csá. - köszöntem neki hanyagul.
Motoko csak pislogott, majd rám mosolygott - Szia.
Fellapoztam a füzetemet, írokáltam bele dolgokat. Pontosabban az új dalomon dolgoztam. Ezzel is jeleztem, hogy a beszélgetést ezzel le is tudtam.
- Látom nem haltál meg az éhségtől.
- Azaz nem haltam meg nélküled. - nem néztem rá - Mint látod még élek.
- Gyorskajákat ettél? Mintha híztál volna. Felszedtél vagy 10 kilót. - nevetett. Vagyis nem gondolta komolyan.
Azonban ő épp hogy mintha fogyott volna. Eddig is vékony volt, de ha megbetegedett mindig fogyott, utána meg tömhettem bele a kajákat hónapokig, hogy újra úgy nézzen ki, mint egy normális ember, ne pedig mint egy zombi.
- Nem. - válaszoltam. Azt a salátát ettem amit te mutattál. Nincs pénzem minden nap gyorskajára. - morogtam.
- Komolyan? - csillantak fel szemei - Na ugye, hogy finom?
- Soha nem mondtam azt hogy nem finom. - forgattam szemeimet.
- Csak kérdeztem. - sóhajtott, és ezzel inkább belemélyedt szereptanulásba.

Én pedig irományomba.
Motoko észrevette a lap tetején lévő telefonszámot és a nevet. - Ki ez? Van barátnőd? - erőltetett egy mosolyt. Azonban láttam rajta, hogy ledöbbent, mégis játszotta tovább a boldog szerepet - Jaj de jó! Végre van... - nyelt - ...barátnőd
Ránéztem - Inkább maradj csöndben. Nem a barátnőm.
- Akkor?
- Egy maneger. - vontam vállat.
- Komolyan? - felcsillantak ismét szemei - Jajj, úgy örülök! - ölelt meg - Végre meggondoltad magadat! Mi vitt rá erre?

- Szimpatikus a nő. És ne ölelgess

Ekkor elengedett. Megbánó arca mindent elárult, de aztán ő is átment gonoszba - Vagy csak jó vele az ágyban.

- Nem te vagyok. - néztem rá fagyosan.

- Ne nézz kurvának!

- Te se stricinek.

Motoko sóhajtott inkább, minthogy mégjobban magára haragítson - És mikorlesz az első fellépésed?

- Az se biztos hogy lesz.

- Miért? Hát milyen manager az ilyen?

- Neked aztán semmi jogod kritizálni. Nem is ismered. Ráadásul még nem a maneger-em. Még tárgyalunk. Beszélgetünk, találkoztunk. Azt mondta hogy hajlandó elfogadni a feltételeimet. De majd nagyon kíváncsi leszek rá..

- Értem...Noss, akkor sok sikert.

Hümmögtem egyet.

A folyosórol kiabálás hallatszik. Valakinek nagyon bekiabált a diákság.

Motoko arra kapta tekintetét - Mi a...? - felállt, kiment terem elé megnézni mi történik a folyosón.

Kinéztem én is, hátha majd rendet kell tenni.
Jurij megérkezett. Ahogy a folyosón végigmegy az összes rosszmájú fiú elkezdte szekálni, hogy jöjjön már wc-be közmunkára.
- ....Szép kis pasid van... - jegyeztem meg halkan Motokonak.

- Nem, csupán az iskola a gonosz. - pártolta ki - Amúgy is, hirtelen érdekel, hogy milyen pasim van?

- Egyátalán nem érdekel. Csak megjegyeztem. Nem minden rólad szól. Tc. -mentem vissza a helyemre.

- Jó reggelt.. - nyögte be amikor Motoko elé ért - Nem szép dolog leskelődni.

- Ez nem leskelődés volt. - kis csókot adott neki köszöntésként.

Ő viszont átdugta nyelvét. Magához vonta. Csók után csábítóan nézett rá. -Hna? Ma menjek?

- Persze! - vágta rá - Majd készítek valamit.

- Képzeld, Sekai hozzám szólt, és lesz managere. - mesélte neki izgatottan.

- Rendben. Ez nagyszerű!-mosolygott rá kedvesen, de látszott rajta, hogy nem igazán érdekli.

- Oh, ma van a meghallgatás a suliban. Első háom órán nem leszek. - padhoz jött, elvette onnan szerepkönyvet - Drukkoljatok légyszi! - ezzel futni kezdett, hisz ígyis késésben volt.

- Francba már, minek siet? - ült le Jurij a helyére, hátrafordult. Mintha keresett volna valakit.

Szemeimmel követtem Motokot amíg lehetett. Bár össze voltunk veszve, magában szurkoltam neki. Tudtam, hogy ez neki fontos. De nem foglalkoztam vele különösebben. Inkább folytattam az irkálást.

Tex lépett be a terembe. Leült helyére, majdhátrafordult hozzám - Hova sietett?

- Meghállgátásrá. - válaszolt neki Jurij.

Tex kinevette akcentusát. - Hehe! Oszt azt minek?

- Mert..- itt megakadt. Ezek szerint nem tudta. Ennyire figyelt volna rá? - Szöveget vitt magával..Akkor gondolom érdekli a színészet.

- Te barátnőd, és még ennyit se tudsz? - sóhajtott, majd ismétfelém fordult - Sekai? - nézett rám - Te mit tudsz?

- Mindent. - vontamvállat.

- Avass be minket is. - vigyorgott rám.

- Nem.
- Miért nem?

- Ne nyafogj már! Ha érdekel majd megkérezed az illetékest. - kiabálta le Tex fejét Jurij - Hülye angol..- morogta magában.

- Hja..- ezt arra értettem, hogy majd Tex megkérdezi maga. Csak hogy én most lusta vagyok beszélni.

- Oooké... - sóhajtotta Tex.

Harmadik ór után vissza is tér Motoko. Padjához lépett, leült, feje koppant asztalon, picit többször is.

- Elbasztad? - néztem rá - Vagy ez valami hülye szokás lenne? - sóhajtottam . Ne verd már. Mégnagyobb marha leszel akkor.

- Kedvenckék megkapták a főszerepet, én meg persze csak lehetek megint súgó, és kisegítő. Miért ilyen kegyetlen az élet? - sóhajtotta - Na de sebaj. Majd legközelebb. - vidult fel.

Na persze. Mindig ezt mondja. De eddig sosem tudta beváltani ígéretét, hogy majd szerepelni fog a darabban.
Ám ez alkalommal máshogy alakultak a dolgok, ahogyan mindenki várta volna.