Amint beértem a terembe, az osztály elcsitult. Mindenki rám nézett. Mikor leültem a helyemre, csak akkor kezdtek el újra beszélgetni.

Pár lány egyből oda jött hozzám, és csillogó szemekkel kérdezősködni kezdtek. - Tényleg visszajött Yuuki? Este mintha hallottuk volna a hangját.
Fagyos tekintettel néztem rájuk, mire ők elcsitultak, és félve, hogy fizikai bántalmazásban lesz részük, inkább tovább álltak.
Ekkor lépett be a terembe Yuuki. Szó nélkül helyet foglalt mellettem.
- Yuuki! Hol voltál eddig? Miért nem voltál iskolában?
- Nem a régi helyedre ültél?! De miért?
- De szép hosszú a hajad! Ilyen gyorsan megnőtt? Nagyon szép, ne vágasd le, oké?
Kérdezgették. Semmi kedvem nem volt ezt hallgatni, így inkább a fejemet támasztva elnéztem tiltakozóan.
- Hát... - kezdte a válaszadást - Dolgom volt. Ezért nem tudtam jönni suliba. De most egy darabig itt leszek veletek. És... Senkinek sem árt egy kis változatosság, nem igaz? - nevetett zavartan - Egy darabig Zero mellett fogok ülni, ha nem baj. És... Köszi, még nem tervezem a hajam levágását.
Na persze... Azt azonban elfelejtette közölni velük, hogy vámpír lett. Ezért kellett máshová ülnie, és ezért nőtt meg ilyen gyorsan a haja is.
A tanár ekkor lépett be a terembe. Ezzel megis kezdődött az óra.

- Zero, mitgondolsz?
- Miről? - néztem a mellettem ülőre. Kissé elbambultam óra után.
- Azt ecseteltem neked éppen, hogy mi lenne, ha újra prefektus lennék az oldaladon?
Vérfagyasztó tekintettel mértem végig - Miért akarsz újra prefektus lenni?
- Úgyis "éjjeli bagoly" vagyok. És ha a közeledben vagyok, akkor jobban tudsz rám vigyázni. Nem?
- Megmondtam, hogy nem akarom, hogy a nyakamon lógj. Csak indokolt esetben foglak megmenteni. És nem érdekel mit fog hozzá szólni Kaname.
Yuuki elszontyolodott.- Ez csak egy ötlet volt.
Egy darabig még néztem ahogy búslakodik, majd ikább bámultam ki a fejemből tovább.
- Nemsokára Valentín-nap. - kacarásztak a lányok előttünk.
- Igen, igen! De most, hogy nincsenek estisek, így kinek adjunk csokikat?
Értelmetlen az egész ünnep. Ha annyira tetszik a lányoknak egy fiú, akkor menjenek oda hozzá, és mondják meg neki. Minek kell ez a nagy hűhó?
- Ugyan lányok! Annyi fiú van a suliban! Csak találunk magunknak valót! Igaz az estisek voltak a legjobb dolog az életemben, de...
- Rajtuk kívül is létznek fiúk.
- Igen, de az osztályban egy normális fiú sincs.
Ahogy ez a mondat elhangzott, mindegyikőjük rám nézett szinte egyszerre.
Kíváncsiskodó tekintetüket én csak a szokásos "Hagyj békén ha jót akarsz!" című nézésemmel viszonoztam.
- Noss igen... - nevetett az egyikük zavartan.
- Az egyetlen normálisan kinéző pasi olyan, akár egy jégcsap. Nem lehet se hozzászólni, se megközelíteni.
- Tavaly mintha egy lánynak sikerült volna...
- Az a szemüveges?
- Ühüm... - bólogatott.
- De én úgy hallottam,hogy csak hála képpen, amiért megmentette a falról való leeséstől.
- Attól még adott neki csokit.
- Te így hallottad?
- Igen. Miét? Nem így volt?
- Én úgy hallottam, hogy fagyosan nézett rá, és elmenekült tőle.
- Ááá, biztos nem!
- Én kinéze belőle...
Ekkor ismét rám néztek mindannyian.
- Békén lehetne hagyni... - morogtam az orrom alá.
- Zero nem is olyn rossz, mint hiszitek. - csatlakozott a beszélgetésbe Yuuki.
Muszáj úgy beszélgetniük, hogy halljam??? Komolyan mondom, néha nem értem a nőket. Ha tudják, hogy a közelükben van egy olyan alak, akiről beszélgetnek, akkor nem tudna suttogni?!
- Te könnyen vagy. Elvégre te vele éltél. Téged elvisel. És nem olyan fagyos veled, mint velünk.
Yuuki felnevetett - Velem is ugyan így bánik. Sőt....
- Ugyan! Nem hiszem el!
- Befognátok? - förmedtem rájuk. Nem bírtam tovább hallgatni a bájcsevejüket.
- Erről beszéltünk. - vonták fel női tagból álló osztálytársaim az orrukat.
- Áh... Felejtsétek el... - ráztam meg a fejemet, majd kimentem a teremből, és az udvaron egy fa árnyékában pihengettem.
Nem volt egy perc nyugtom se, mire Yuuki elém lépett. - Ne is foglalkozz velük...
Félig kinyitottam szemeimet, hogy láthassam Yuuki arcát.
- Én tudom, hogy nem olyan vagy, amilyennek ők beállítanak.
- Nem érdekel a véleményük. - hunytam vissza szemeimet - Ahogyan egy vérszívóé se.
- Zero... - térdepelt le elém - Ez sértő. Te is az vagy.
- Nem. Én egy szörnyeteg vagyok. Nem ugyan az.
- Azért mert vámpírrá tettek, még nem vagy szörnyeteg.
- Te könnyen beszélsz. Te születésed óta vámpír vagy. Még ha nem is tudtál róla. - felálltam - Jobban tennéd, ha békén hagynál.
Azonban hiába mondtam ezeket. Vágytam rá. Vágytam a jelenlétére. És igenis jól esett, hogy ezeket mondta. Miért kellett vámpírnak születnie?