Az életem egy nagy katasztrófa volt, míg meg nem ismerkedtem a komor, kígyó mániás Boa-val. És a nem normális, mondhatni lökött Io-val.
Kis koromban a szüleim elváltak, és én a részeges apámhoz került, aki naponta többször hozta fel a házunkba a nőket. Undorító volt. De el kellett tűrnöm. Apám miatt én is bajban voltam állandóan. Nem ő rángatott bele, csak a tudat, hogy az apám olyan, amilyen... Nem hagyott nyugodni. Mindig csaltam, hazudtam, és loptam. Egy ilyen esetben találkoztam a srácokkal is. Éppen a rendőrség üldözött, mikor Boa és Io segítségével megmenekültem. Nem kaptak el, de ennek ára volt. Amiért megmentettek, csatlakoznom kellett hozzájuk.
Megváltozott az életem. Szerződést kellett letennem. Nem találkozhattam soha többé senkivel, akit ismertem annak idején, és még a nevemet is meg kellett változtatnom. Így lettem Chou. A legjobb viszont az egészben az, hogy még munkát is adtak. Küldetéseket kellett teljesítenem, persze pénzért. A küldetések inkább csak öldöklésből állnak. Azaz: bérgyilkos lettem. De valamiből nekem is meg kellett élnem. Vagy ez, vagy meghalhattam volna. Melyik lett volna a jobb?
Egyik nap is egy küldetést kellett véghez vinnünk.
- Én belopakodom az épületbe. Addig Io eltereli az őrök figyelmét. Chou, te pedig szépen megölöd. Számítok mindenkire. - közölte Boa.
Boa az a fajta vezéregyéniség, aki mindig nyugodt, és megfontolt. Sosem hagyná magára csapattársait. Hogy is néz ki? Alacsonyabb nálam. Ősz a haja, és elég vékonyka. Tudjátok Boa nem annyi idős, mint amennyinek látszik. (16-nak látszik) Hanem több száz éves. Az igazat megvallva ő egy zombi...izé...élő-halott. Több száz éves, és francia származású. Na jó, ez nem biztos, de az tuti, hogy Francia országban IS élt. Nem tudok róla sokat. Egyszerűen titokzatos. Senkinek sem nyílt meg eddig. De ez van, ezt kell szeretni.
Io Boa társa. Egy magas, barna hajú és szemű fiú. Izmos, és jó sokat bír el. Őt inkább katonaként tudnám elképzelni. Io-ról csak annyit tudok, hogy van egy nővére, és szerető családban élt. Azonban útálja a nőket. Talán a nővére, vagy az eddig ért kudarcok miatt? Ki tudja...?! Csak ő. Ami még fontos róla az az, hogy ő sem normális ember (mint ahogyan én sem). Ebben a városban ritka a különleges képességekkel rendelkező ember. De ő még csak nem is ember (mintha én az lennék), hanem egy édes kis cica-démon.
Mindketten rábólintottunk a tervre (én és Io). Boa már el is tűnt az épületben. Io az őrséghez lépett, és hülyéskedéseivel pedig elkezdte gerjeszteni az őrséget, aminek a vége csak egy kisebb ököl vívás lett. Én Boa után iramodtam, aki maga után szabadon hagyta nekem az utat, így könnyedén be tudtam én is osonni az épületbe. Velem szemben egy ötven körüli férfi futott ki egy ajtó mögül. Azon nyomban felismertem az arcát. Hogy ne ismertem volna fel, mikor már láttam? Boa megmutatta leendőbeli áldozatunk arcképét, akivel nekem végeznem kellett. Rá szegeztem fegyverem, és szemrebbenés nélkül durr. A férfit a golyó a szívénél találta el. Még kiáltani sem volt ideje. Már holtan feküdt a földön.
Boa elégedetten kijött a férfi után. - Remek munkát végeztél. És most tűnjünk el innen! - iramodott neki az ablaknak. Kész öngyilkosság. Negyedik emeletről kiugrani? Normális? De végülis ő már halott. Neki mit árthat ez? Nekem azonban sokat. Az ablakpárkányra léptem. A testemet hirtelen pikkelyek kezdták el borítani. Jóképű arcom megnyúlt, és széles orrlyukakkal fúlytam ki a meleg levegőt. A végtagjaim megnyúltak. A hátamból hatalmas denevér szerű szárnyak nőttek ki. A gyönyörű kis fenekemből pedig egy nagy és vastag farok. Igen, jól olvassátok. Egy sárkány lettem, még ha nehéz is elhinni. Elrugaszkodtam a párkányról, és Io felé vettem az irányt, akit kiszabadítottam az őrség karjai közül,és már repültem is vele tova.
Egy sikátorban szálltam le, miután elengedtem a földtől úgy két méterrel Io-t.
- Héy, ezt meg direkt csináltad? - ordítja le a fejemet Io.
Mikor újra vissza változtam emberré, egyből nyelvet öltöttem Io-nak az ordibálásra válaszul. - És ha igen? - pimasz hanglejtés.
Boa csak sóhajtott egyet. - Fogjátok be.
- Oké. - zárta le ezzel Io. Menjünk, és igyünk valamit.
- De csak teát. - közölte Boa.
- Én piára gondoltam. - morogja orra alá Io.
- Nem foglak még egyszer röptetni. Tudod milyen nehéz vagy? Ráadásul ha berúgsz, még kapálózol is. Nem valami kellemes.
Most Io öltött nekem nyelvet.
Boa csak nagyokat sóhajtgatott - Nyílt egy új cukrászda. Gyerünk, igyunk ott egy csésze teát, meg kávét.
- És együnk muffint! - lelkesedett Io.
- És együnk muffint. - tette hozzá Boa fáradt hangon.
Így hát elindultunk (Boa, Io,és én) a kávézóba. Boa vezetett minket, így oda ültünk le az épületben, ahol ő ült le.
Azonnal rendelkezésünkre állt az egyik pincér. Kedves mosoly, barna haj, és rikítóan kék szemek. Aranyos pofija is volt. - Üdvözlöm Önöket a cukrászdánkban. Hozhatok valamit? - mosolygok rájuk kedvesen.
-Két kávét, és muffint, meg egy teát. - válaszolt Boa. Nem nézett rá, csak az asztalra meredt, mintha ott lenne valami olyan fontos dolog, amiről nem veheti le a szemét.
- Már is hozom. - felelte kedvesen. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, majd sietett kiszolgálni minket.
Mikor a pulthoz ment, szemeimet végig fenekén tartottam, mintha avval szemeztem volna. Ezt Io is észre vette, aki így szólt - Rómeó lehet megtalálta kis Júliáját?
- Mi? - eszméltem fel, és a vigyorgó Io-ra néztem.
- A mi kis Rómeónk felnőtt. Mily szomorú történelmi pillanat ez. - úgy csinált, mintha sírt volna, és nem létező könnyeit törölgette ki szemeiből.
- Fogd már be, miről beszélsz?!
Boa ez alatt egy szót sem szólt, csak ő is a lány után nézett. - Van benne valami fura.
- Jaj ne, azt ne mond, hogy te is beleszerettél Júliánkba? - dramatizált Io.
- Nem. Én csak azt mondom, hogy szerintem ő lehet az, akire szükségünk van. - válaszolta egyszerűen Boa - Van benne valami.
- Szerintem csak képzelődsz. - tiltakozott Io. - Az a lány csak is egy ribanc lehetett! Vagy egy annál rosszabb némber!
- Szerintem fogd be. - néztem rá unottan.
A lány ismét felénk jött immáron a két kávé, tea, és muffin kíséretében. Letette az asztalra a rendelt italokat, és Io süteményét. Kérdezett volna, de Boa idő előtt megszólalt.
- Aya-chan ugye?
- Igen? - mosolygott Boa-ra.
- Mondja csak kisasszony, maga szereti a tüzet? - kíváncsiskodott.
- Miért érdekel? - vetette oda neki. A kedves kis mosoly, ami eddig ült az arcán, hirtelen dühbe ment át. Lehet igaza volt Io-nak?
- Csak úgy. - mosolygott nyugodtan Boa - Érdekes az a rajz. - bök a lány kötényére tűzött jegyzettömbre, amin a rajza félig-meddig kilátszott.
Sóhajt - Csak enyhe pirománia. Ennyi az egész. Meg amúgy is. Ez semmi. Semmi, ami fontos lenne. - sóhajtott ismét - Kérnek még mást?
- Köszönjük nem. A számlát hoznád? - kérdeztem, még mielőtt Boa még gyanúsabb lett volna neki.
- Persze. - bólintott, és már mentem is a számláért. Én meg eközben mérgesen néztem Boa-ra, aki csak nyugodtan megitta teáját.
Inkább megráztam a fejemet, én is megittam a kávémat, majd Io-ra néztem, aki üres csészéjét félre tolva muffinját csomagolta egy szalvétába.
A pincérlány a számlát hozván Io fizetett, majd felállt. - Végre. Menjünk már!
Boa és én is követtük Io példáját, és mindhárman kimentünk. Út közben végig Aya járt az eszemben. Vajon látom még?
- Valakinek ki kéne pár dolgot derítenie róla. - javasolta Boa.
- Remek ötlet. Boa és én kutatunk az után a lány után, Chou, te meg menj, és kövesd minden mozdulatát!
- Mi? Miért én? - néztem rá nagy kerek szemekkel.
- Mert én azt mondom.
Morogtam egyet, és már az épp cukrászdából kilépő Aya után mentem távolság tartóan. Ügyeltem, hogy se ő, se más ne vegyen észre, így inkább egy tetőre másztám, és azokon követtem. Aya nem sokkal ez után összefutott barátaival. (?)
- Ayaaaaa! Aya! Épp rád volt szükségünk! - rohant oda egy fekete hajú lány.
Ayame láthatóan zavarban volt letámadó ismerősei láttán. - Sziasztok. Mi kéne, ha vó'na? - nevette el magát.
- Gyere inni! - választ nem várva már húzta is magukkal egy másik lány.
Nem hagyhattam annyiban. Kénytelen voltam követni. Jó sok időt töltöttem a kocsmával szembeni ház tetején, mire végre méltóztattak kijönni. Egyikőjük sem tűnt józannak. Jó sok italt megihattak, ha már egyenesen sem tudtak menni. De nem mehettem oda segíteni. Elvégre nekem csak Aya-ra kellett összpontosítanom, és nem hagyhattam, hogy szem elől vesszem. De oda sem mehettem hozzá.
Hirtelen azt vettem észre, hogy nem is láttam Aya-t, és ez nem azért volt, mert sötét volt, hanem azért, mert tovább mentem, mint ő. A lány ugyanis egy hajléktalan mellett talált helyet, akit szoros ölelésbe fogott. Ezt már nem nézhettem szó nélkül. Leugrottam tőle nem messze, és oda mentem. - Aya-chan? - hajoltam kissé közel hozzá.
A lány kómásan rám nézett - Szépfiú...?
Rá meredtem. Szépfiú? Mégis miről beszél ez? Hna mindegy... - Aya-chan, gyere! - fogtam meg vékony csuklóját, és próbáltam felhúzni, de az ölelése szoros volt.
Morgot egyet, akár egy kiskutya. - Neeeeeeeeee! Olyan jó meleg!
- Aya-chan, haza kell menned! - Már csak azért is, mert ki kell derítenem hol laksz.
Aya még egy darabig nyüszögött, majd a segítségemmel felállt, elköszönt az ismeretlen hajléktalantól, majd elindult kacsázva előttem. Elég vicces látványt nyújtott, de próbáltam nem nevetni. Levette cipőjét, és éneklésbe kezdett. Akár csak egy visítozó fóka. Hirtelen megállt, és felém fordult. Elvesztette egyensúlyát, és kissé nekem dőlt. Hogy ne csússzon le, vagy esetleg el, a nyakamat is átkarolta - Szép fiú...?
- H...hm? - próbáltam leplezni, hogy zavarban vagyok, ezért még el is néztem.
- Miért kísérgetsz?
- Haza akarlak kísérni. - vágtam rá - Elvégre részeg vagy.
- Te mindvégig követtél? - ártatlan szemeivel rám meredt.
- NEM! - vágtam rá ismét.
- Akkor jó. - elővette telefonját, és tárcsázott. Közben egy lépést hátrált tőlem. - Kössz a segítséget, de innen egyedül is haza találok. Hívtam egy taxit.
- Ne kísérjelek...?
A szavamba vágott - Ne. - nem kellett sokat várni, és a taxi máris elő állt. Aya beszállt, és már el is száguldoztak.
De nem vettek észre engem, mint egy potya utast. Én ugyanis az autó alsó részén utaztam. Egy fél óráig utaztam úgy kapaszkodva, mire megcsörrent a telefnom. Io volt az. Felvettem. - Mit akarsz?
- MI AZ, HOGY "MIT AKARSZ"? HOL VAGY? - ordibált a telefon túlsó végén Io.
- Egy autón csüngök.
- MI VAN? - akadt ki. - MIT CSINÁLSZ TE OTT?
- Azt a lányt követem.
Hallottam, ahogyan Io morog, majd lenyugszik. - Hjó. Mindegy. Gyere haza. Megtudtunk róla pár dolgot.
Örültem is, és nem is annak, hogy el kellett hagynom az autót, devégül csak megtettem. Miután landoltam a földön, felálltam, leporoltam magam, és elindultam haza zsebre tett kezekkel, kullogva.