Nem vagyok az a beszédes típus. Amit kell rólam tudni, az talán az, hogy iszonyat jóképű vagyok, izmos, és egy igazi Hecules. Huszonkettő éves vagyok, és katonának készültem, míg nem Boa-val nem találkoztam. Egyszerűen csak éreztem, hogy hozzá tartozom, és mikor megláttam, egyből tudtam, hogy csatlakoznom kell hozzá. Így nem is kellett kétszer mondani.
Hogy hogyan találkoztunk? Szegényt egy csapat rossz fiú rászállt, és épp verekedtek. Úgy döntöttem, hogy segítek neki. Megmentettem az életet! Hna jó, az azért túlzás. És nem is így történt. Csak félig. Mindegy, a lényeg az, hogy ekkor találkoztunk először. És csatlakoztam is hozzá. Jó bulinak tűnt. És már úgy is nem volt az igazi az élet a családdal. Nem volt könnyű beilleszkedni Boa-hoz,de most márúgy vélem igazán jól megvagyunk.
Egy év elteltével pedig csatlakozott hozzánk egy fiú. De hát hogy néz az ki? Mindegy... Boa szerint pont olyan, amilyennek kell lennie. De szerintem kettőnknek (Boa-nak és nekem) jobban menne minden, ha csak ketten lennénk. De ő tudja.
- Végre. Menjünk már! - szóltam, miután fizettem a cukrászdában.
Boa és Iokövettek amint kimentem a cukrászdából.
- Valakinek ki kéne pár dolgot derítenie róla. - javasolta Boa néma csönd után.
- Remek ötlet. Boa és én kutatunk az után a lány után, Chou, te meg menj, és kövesd minden mozdulatát! - Végre lesz rá mód, hogy mi ketten... Újra csakketten lehessünk egy csapatban.
- Mi? Miért én? - nézett rám nagy kerek szemekkel Chou.
- Mert én azt mondom. - förmedtem rá.
Chou Morgott egyet, mint egy vemhes kutya, majd az épp cukrászdából kilépő Aya után ment, én pedig Boa-ra néztem.
- Na? Mehetünk? - mosolyogtam rá.
- Nem. - rázta fejét - Sajnálom, de én nem érek rá. Az újabb küldetést kell megterveznem. Menj kérlek egyedül.
Életunt arccal néztem rá, felsóhajtottam- Reeeeeeeeeeeeendben. - kis szemforgatás után visszamentem a kávézóba.
- Mondja csak hölgyem. Tegeződhetünk ugye? Szóval... - igen, kissé hirtelen támadtam le, cél érdekében bármit - Mary. - olvastam le a névtáblájáról a nevét.
- Igen? - vonta fel szemöldökét,és mikor észrevette szava is elállt. Már hogy ne állt volna el, mikor egy ilyen dögös pasi áll előtte? Hehe...
- Segítenél? Az egyik munkatársadról, Aya-ról lenne szó.
- Aya? - nézett rám furcsán - Miért? Mit csinált már megint? Felgyújtotta a házát?
Furcsállottam a dolgot, így elég érdekesen néztem rá - Mi van? - kissé megráztam a fejemet - Nem, semmi ilyesmit nem csinált. De szeretnék róla tudni pár dolgot.
- Miért? - kíváncsiskodott.
- Tudod... Az egyik haveromnak bejön, de ő nyuszi.
- Értem. Mit akarsz tudni róla?
- Hát kezdjük talán az elején. Ki ő, mi ő, hány éves?
- Csak ennyi? - nevetett fel - Ayame Heiwa a rendes neve. A második kérdésedet nem értem. És hogy hány éves? Azt hiszem tizen hat. Friss hús a főnöknek. - szemforgatás.
- Úgy érted... Átadja a testét... - meredtem rá, bár ezt kinéztem volna belőle.
- Nem, nem, dehogy! A főnök nem olyan! Rendes ember! Csak szereti nézni a nőneműeket. Ennyi csak. - nevet fel újra.
- Értem. Szóval tizenhat.
Csak bólintott.
- Szóval akkor tanul? - érdeklődtem tovább.
- Igen.
- És hol? -majdnem neki ugrottam idegességemben, hogy miiiiindent ki kellett húzni belőle.
- Egy zseni képzőbe. Itt van a közelben. Nem jut eszembe a neve. De oda csak gazdagok járhatnak.
- Oh. Értem. Tehát a szülei gazdagok. Mennyire gazdagok? - majdnem hogy rátapadtam szegény lányra.
- Nem...Nem...Nem tudom. - habogott.
- Jó. Mindegy is. Majd én kiderítem. - mosolygok rá aranyosan, mintha az előbb nem is történt volna.
- Ahogy gondolod. - válaszol még mindig megszeppenve.
- Tudsz még róla valamit?
- Hm. Lássuk csak. Szokott inni,piromániás, gazdag, mégis dolgozik, pár fogalmam sincsen miért. A kedvemc színe a lila. Nincs háziállata, viszont van neki egy huga. Mostoha huga. Vagy nem tom. Mindegy, nem vérszerinti tesója, annyi szent. - nevet zavartan - Szereti az "Adinoszokat". Jóképű, meg jó testű pasikat. És szereti a rózsát is. Meg imádja a csilli-villi dolgokat. És a csokira alergiás. - nevet ismét - Hogy lehet valaki a csokira alergiás?
- Jó, oké, felfogtam, kössz. - hagytam is ott búcsú szó nélkül a hirtelen ledermedt lányt.
Hazafelé menet nem azon járt az eszem, hogy mit is kezdjek ezzel a sok értelmetlen információval, hanem azon, hogy hogyan is tudnám eltávolítani köreinkből azt az idegesítő hölgyet. Igen, Aya-ról beszélek. Még nem ismerem, de már idegesítő. Mikor egy szőke srác jött velem szembe, azonnal átterelődtek gondolataim Boa-ra. Eltűnődtem a fiú múltján, és jelenjén. Megeshet az ilyen nem?
- MEEEEEEEEEEEEEEEEEGJÖTTEM! - nyitottam ki az ajtót. Nem is tudom kinek kurjantottam el magamat, amikor senki sem volt ott. Na jó, Boa ott volt, de nem ott, ahol én. Azaz a szobájában punnyadt, és tervezgetett. Rám se hederített.
Felbattyogtam az emeletre, és bekopogtam Boa szobájába.
Hallottam, hogy szegény Boa átbukik pár dolgon, majd az ajtóhoz ér, óvatosankinyitja, hogy véletlenül se lássak semmit sem, majd becsukta maga után, és ajtóhoz lapulva meredt fel rám. - Szia. Hallottam, hogy megjöttél. Chou még nincs itthon?
- Nincs. Legalábbis én nem láttam, neméreztem, és nem hallottam.
- Fel kéne hívni. Lehet, hogy baja esett. Szerinted? - néz rám.
- Ugyan már! Mi baja lehet egy olyan kis törpének, mint neki? Chou kemény fejű, undok, bunkó, és verekedős. - ahogy soroltam a társam tulajdonságait, egyre jobban rájöttem, hogy miértis aggódik érte Boa. Nyeltem egyet.
- Hát igen.
- Várjunk azért egy órát. - tettem kezeimet karba, miközben a falnak dőltem. Öt perc múlva már kaptam is elő a mobilomat - Oké, letelt! - elkezdtem tárcsázni Chou számát.
Ki is csörgött, majd öt-tíz perc múlva felvette - Mit akarsz?
- MI AZ, HOGY "MIT AKARSZ"? HOL VAGY? - ordibáltam vele idegesen.
- Egy autón csüngök. - felelte higgadtan.
- MI VAN? - akadtam ki. - MIT CSINÁLSZ TE OTT?
- Azt a lányt követem. - morogta.
Egy darabig morogtam magamban idegességégemben, de aztán rájöttem, hogy felesleges, hiszen Chou, az Chou. Gyorsan lenyugodtam. - Hjó. Mindegy. Gyere haza. Megtudtunk róla pár dolgot. - ezzel letette, én pedig ismét Boa-hoz fordultam.- Ezzel is megvolnánk. - mosolyogtam rá.
- Aaaaaha... - vont vállat.
Nem sok idő telt el (csak úgy 2 óra) és Chou haza is tért. Boa és Én ekkor már a konyhában ültünk, és teázgattunk. Mindketten egyszerre néztünk az érkezőre.
- Hát megjöttél? - kérdezte kedvesen Boa.
- Amint látod. - vágta le magát Chou mellém - Mit derítettél ki? - nézett rám.
- Aya... Vagyis... Ayame... Egy a cukrászdához közeli iskolába jár, aminek még mindig nem tudom a nevét. De egy gazdagoknak épült suli, ahol tiszta stréberek járnak.
- Nem tűnt annak. - vont vállat Chou.
- Annak, Minek annak? - értetlenkedtem.
- Hát strébernek.
- Lehet, de az is, hogy téged csak elvarázsolt.
Felnevetett. - Ez hülyeség.
Boa csak teáscsészéje mögül mosolygott ránk. - És még valami érdemlegeset is tudsz róla?
- 16 éves, gazdag, és mindent megtudtam, amit nem kellett volna. Kész rémálom ez a lány. Alergiás a csokira, de amint elhallgattam a munkatársát, romantikus stílusúnak tűnt. Elég tré. De ez van. - vontam vállat. Igazából nem is érdekelt az egész. Chou-n azért látszódott, hogy mutatott felé érdeklődést. Érdekes. Ő nem az a faja.
Boa hümmögött egy sort. - Rendben. A terv a következő: ...