- Ejnye Chou! - szidtam le, mikor leütötte Aya-t - A lányokkal finoman kell bánni. - a figyelmem gyorsan elterelődött ősz hajamra, ami a megmentésük közben kissé megégett. Pedig úgy vigyázuk rá. Különböző samponokat, balzsamot, és egyéb haj szépítő kellékeket bevetek, hogy gyönyörű, csillogó legyen, erre most szépen megégett. De hát ez a hosszú haj átka. - Minden esetre vigyük be hozzánk éjszakára. Reggelre ha minden igaz nem fog sok mindenre emlékezni.
- Be van szívva? - bökdösi Io Aya oldalát, aki meg sem moccan a piszkálásra - Miért kell elhozni hozzánk? Úgy sincsenhely, ahova letehetnénk. Tudod, nem nagy a ház! - ellenkezik.
- Majd alszik az én szobámba. - vetettem fel az ötletet. Ezen mind a ketten ledöbbentek. Megmagyarázom. Ez azért volt számukra fura, mert oda senkit sem engedek be. - Így rendben van?
- De... Te nem szereted, ha ott van valaki nem? - értetlenkedett Io.
Még szép, hogy nem szeretem, mikor így is furcsa vagyok. A szobám pedig egyenesen rémisztő. Hát ki szeretné, ha megijednének tőle az emberek?
- De ha neked ez így jó, akkor nekem is. - tette még hozzá Io.
- Akkor mehetünk végre? - türelmetlenkedett Chou - Éhes vagyok.
Ez jellemző rá. Mindig csak a hasára gondol. Bélpoklos. Neki egy marha sem lenne elég, annyit eszik. Szerintem még maga a csaászár sem tudná eltartani élelemmel. Könnyebb lenne csak ruháztatásból ellátni.
- Nincs otthon kaja. - közöltem.
Ekkor Io-ban mintha egy Világ dőlt volna össze. - Mi az, hogy nincs otthon kaja? Miért nincs?
Chou-t ez annyira nem izgatta - Akkor majd alszom.
- Nem! Szépen elmész a boltba,és veszel kaját! - ellenkezett Io.
- Jó lenne, de jelenleg pénzünk sincs. - mindenről nekem kell tudni? Ez röhej.
- Háh, nem jött be! - gúnyolódott Chou.

***

Mikor haza értünk átvettem Chou-tól Ayame-t, bevittem a szobámba, lefektettem, én meg kimentem a konyhába teázgatni. Tea mániám van, hát most lehet ez ellen tenni valamit? Ha igen, akkor szóljatok, és mindent megteszek, hogy leszokjak. De nem tenném szívesen.
Miközben kinnt ültem a konyhában hallottam, ahogyan Chou és Io az egyikőjük szobájában veszekedtek. Hát igen. Ez is minden napos itt nálunk. Három férfi egy lakásban nem fér meg. Milyen igaz ez a mondás.
- Azt a kis gecit miért kellett a szobájába vinni? - hallatszódott le Io hangja.
- Ne beszélj így Ayame-ről! - förmedt rá Io.
- Miért ne, ha egyszer az?
- Nem lehet, hogy tetszik neki? - tűnődött el Chou.
- Hagyd már! Te úgyis féltékeny vagy! - nem fordítva van, ez Io? - Te, Rómeó, szereted a kis Júliádat!
- Ezt én is elmondhatnám. - vágott vissza Chou.
- Én ugyan nem. De Boa... És... Az a kis izé...? Nem hiszem. De ha igen, saját kezüleg ölöm meg Aya-t!
Imádom a vékony falakat. Mik ki nem derülnek?
- Aha... - kuncogta el magát Chou - Észrevetted? Becézgetted. Aya-chan aranyos.
- NEM AZ! Ő egy köcsög liba! Gyűlölöm! És amúgy is! TÜNÉS KI A SZOBÁMBÓL! ALUDUNI AKAROK! - kiabálta le Chou fejét.
- Felőlem... Bár elég vicces a hisztis hangulatod. - ment ki nevetve a szobából.
Hallottam, ahogy Chou kinyitotta Io ajtaját,majd becsukta,átcaflatott két métert arrébb, kinyitotta, majd becsukta maga után a saját szobájának ajtaját. Ez után csend ült a lakásra. Csak este... Mikor már mindenki aludt, neszre lettem figyelmes, majd egy hatalmas sikolyra. Ez után jött egy nagy bumm, és az egyik ajtónak annyi. Erre még én fel riadtam.
Fáradt és dühös arccal felmentem az emeletre, ahol Ayame megszeppenve áll, miközben Chou alsógatyában egy kardot szegez rá. - Itt meg mi a jó élet történik?
Io is kimerészkedett. Jobban mondva kicsoszogott. Mikor felismerte a helyzetet, csak annyit ásított, hogy "ribi", majd visszacsoszogott szobájába aludni.
Ayame megszeppenve, és kissé ijedten elkezdte mesélni a történteket. Ezt már csak azért sem részletezem, mert mikor mesélte bealudtam rajta, így csak felére ha emlékszem.
- És egyébként is, hol vagyok? Mi ez a hely? És a fényképek a falon? - ezekre emlékszem Aya monológjából.
- Megbeszélhetnénk ezt az után, hogy te felöltöztél? - néztem Chou-ra - Te meg csinálj rendet. - pillantottam ridegen Aya-ra - Én meg csinálok egy kis kávét. Megfájdult a fejem. - csoszogtam vissza a konyhába.
Először Aya ért le. Leült velem szembe - Sajnálom. Nem akartam. Én csak azt hittem... És ezért összeszereltem egy házi bombát... Másik mániám. - jegyezte meg utolsó mondatot halkabban - Szóval... Én tényleg nem... Csak... Megijedtem. - magyarázkodott.
Letettem elé egy teát,majd ablakhoz sétáltam. Nem fordultam meg, így a lány csak a hátamat láthatta - Semmi baj. Megértem az érzéseidet. Biztosan félelmetes lehetett. Nem haragszom. - hát igen. Én mondtam, hogy nem egy leány álom a szobám.
- Rendben, akkor... - állt fel,de nem engedtem. Közbe szóltam.
- Szeretném a segítségedet kérni. - fordultam felé.
Ayame visszaült iménti helyére. - Miféle segítséget?
- Először is engedd meg, hogy mindent elmagyarázzak.
- Ez jól jön. Hallgatlak. - könyökölt az asztalra.
Eközben Chou is megérkezett Io mérges társaságában.
- Noss... - kezdtem bele - Chou, Io,és én egy szervezethez tartozunk. Mondhatjuk azt is, hogy bérgyilkosok vagyunk. A képek a falon át ikszelve az eddigi munkáink. Minden rendben van, csak épp van egy gondunk. Mi nem nagyon értünk a bombákhoz, de még csak a tervezgetéséghez sem. Az előbbi robbangatásod viszont bizonyítja, hogy Te vagy a mi emberünk. Szóval nem is húzom tovább az időt. Szeretnélek megkérni rá, hogy csatlakozz hozzánk. Chou-t is ezért küldtem az iskoládba. Sajnálom, hogy miattam hazudnia kellett neked. De tömören erről lenne szó. - egy darabig hallgattam, hogy fel tudja dolgozni a történteket.