- Hálás vagyok, amiért megmentettetek, de nem szeretnék komolyabb kárt tenni senkiben sem, megölni meg aztán végképp. Én a légynek sem tudnék ártani. - néztem rájuk ártatlan fejjel, majd elgondolkodtam a mondatomban rejlő igazságon - Na jó, tudok, de ha lehet, inkább elkerülöm az erőszakot.
-Hna tessék. - ásított Io - Még csak a hasznunkra sem válik. Ezért kár volt - nyújtózkodott - megmenteni. - ásított újra.
Szégyenkezve néztem az ősz hajú fiúra, de aztán csalódottan gondoltam vissza arra, mit is mondott Chou-ról. - Szóval ha jól értelmezem, akkor Szépfiú csak a küldetése miatt viselt el a suliban?
Chou egy darabig hallgatott - Nem csak azért. - jegyezte meg halkan maga elé.
- Tegyük fel, hogy igent mondok. Mi hasznom származnom belőle? - érdeklődtem. Ha már van egy ilyen ajánlat, miért ne tudhatnék róla mindent?
- Hna tessék, még követelőzik is.
Nem is törődtem Io-val. Hülyékkel minek törődni? Inkább csak iszogattam a teámból. Fincsi volt. Pedig nem vagyok nagy tea párti. - És ha nem fogadom el? Akkor elengedtek, és mehetek haza végre?
Chou átvette Boa-tól a szót. - Ha hűséget fogadsz a szervezetnek, és minden parancsukat teljesíted, akkor végül teljesítik egy kívánságodat. Ez benne van a szerződésben. Mellesleg ők nem emberek, így megvan a hatalmuk hozzá, hogy képesek legyenek teljesíteni bármilyen kívánságot.
- Viszont ha elutasítod... - folytatta Boa - ...úgy, hogy már ennyit tudsz, muszáj lesz megölnünk téged.
- Ez esetben más választásom nincsen. Igaz? - sóhajtottam - Rendben, ám legyen. Segítek nektek. De lenne egy feltételem.
- Már kezdi. - siránkozott Io.
- Iskola ésmunkaidőben nem zavarhattok. És nem fogok gyilkolni sem. Csak elkészítem nektek azt, amit kell, meg még talán belemegyek pár csekélységbe. Ennyi. - de azért még hozzá tettem: - Persze ha lehet erről szó.
Boa kegyetlenül ijesztően nézett rám - Megértem a nézőpontodat, de ebben a helyzetben nem engedheted meg magadnak az iskolát, sem azt a munkahelyet. Mivel senki sem tudja, hogy mikor kapunk új feladatot, így nem függhetünk tőled.
- De... De a suli... Ha anyáék megtudják, hogy hanyagolom, tuti nem fogom túlélni. Minden nap ellenőrzik mikor megyek be, és ki.
- Noss igen. Elfelejtettem mondani: A családodat felejtsd el. És a nevedet is. Ha a rosszallóink megtudják, akkor nagy veszélybe kevernéd magad, és a családodat is.
Annyira nem zavart a dolog, hogy el kell hagynom a családi fészket, de azért nem akartam azt sem, hogy szívtelennek tűnjek - És elbúcsúzhatok tőlük? Vagy valami? Ha eltűnök csak úgy, akkor égre-földre keresni fognak. - Hna persze... - Ha nem látják a saját szemükkel, hogy meghaltam, akkor ők keresni fognak mind untalan. Ez így nem fog menni. - ráztam a fejemet.
- Rendben. - vágta rá Boa gondolkodás nélkül - Elintézzük, hogy meghalj.
- Tessék? Én? Meghalni? Meg akartok ölni? Nem akarok még meghalni! Meg amúgy is,szükségetek van rám, nemde?
- Nem úgy gondoltam. - magyarázkodott Boa. - Csak egy kamu halálra gondoltam, hogy a szüleid ne okozzannak nekünk bajt.
- Rendben. De attól még a nevem, és a külsőm megmarad. Így hát ha meglátnak, ugyan ott vagyunk.
- Lehetetlen, téged senki sem fog meglátni. - sóhajtotta Boa.
- Szerinted magunkkal fogunk vinni? - vette el magát Chou - Az túl veszélyes, még a végén meghalsz.
- Tudok magamra vigyázni! - tiltakoztam.
- Igen, az látszik.
Inkább ráhagytam, és csak nyelvet öltöttem neki. Undok kis dög ez a Chou. - De... - jutott még valami az eszembe - Nem lesz az kissé feltűnő, ha én is, és Chou meg a nagybácsija is egyszerre eltűnünk a suliból?
- Nem vagyok a nagybácsija! - kérte ki Io magának.
- Még csak az kéne. - szemtelenkedett Chou.
- Az mindegy. De ez nem tűni nagy segítségnek, hogy maradjak itt. - ha már nem találkozhatok a családommal, legalább ne keljen már egy helyben ücsörögnöm! Jogos, nem?
- Lehet, de egy nem akarom, hogy egy rosszul megtervezett küldetés miatt ők megsérüljenek. - bökött Boa Io-ék felé fejével. - És most engedelmetekkel... - elindult fel a lépcsőn.
És most jött el a pillanat, hogy kiakadtam - Vagyis nekem itt kell maradnom végig egyedül? Mégis mit kezdjek magammal? Még csak suliba sem mehetek! És ha egy "halott" mászkálna fel-le a plázába... Az úgy meg milyen már? Még bevásárolni sem mehtek? És ha már itt kell lennem, nem vagyok hajlandó egy szobába kerülni vele! - mutatok ex testnevelés tanáromra - Rossz nagybácsi!
- Idegesíts mást. - morogta Io, mire én csak nyelvet öltöttem.
- Ne aggódj, nemsokára úgyis költözünk. - felelte kedvesen, és mégis unottan Chou.
- Költözni? Itt kell hagynom a várost? És a szüleimet? - mintha annyira bánnám.
- Persze. - mondta könnyed egyszerűséggel - Nem lehet állandó lakcímünk,különben még ránk találnának.
Egy darabig nézek rá - Renbden. Most szépen hazamegyek, lefekszem, aztán reggel szépen felébredek ebből a rémálomból, és minden olyan lesz, mint régen.
- Ez nem egy rémálom. - közölte ridegen Chou. - Marha. - köhintette.
- Ne marházz le! Nem vagyok az! Azért, mert szép fiú vagy, még nincs jogod lemarházni bárkit is!
Io szemeit forgatta - Na jó, én inkább magára hagyom Shakespeare karaktereit. - ment ezzel el.
Utána néztem - Ilyenkor mit érez? - néztem Chou-ra.
- Ez egy szabad ország, te mondtad. Amúgy nem tudom. Bizsergést?!
- Az agyában? - húztam gonosz mosolyra ajkaimat.
- Nem hiszem, hogy lenne neki.
Egy darabig nevettem, majd a csendre újra éreztem azt az ürességet, amit mindig is. Megfogtam a csészét, kissé forgattam. - Nem ülsz le? - szegeztem a kérdést Chou-nak, aki még mindig az ajtófélfát támasztotta.
- Hát jó. - ült le mellém. - Mit akarsz?
Sóhajtottam - Még beszélgetni sem beszélgethetek veled?
- De. - olyan távolság tartónak tűnt.
- Mesélj magadról! Ez az igazi neved? Valójában hogy hívnak? A szüleid? És...
Közbe vágott, még mielőtt folytathattam volna - Erről nem mesélhetek. Aki megköti a szerződést, annak el kell mindent dobnia. Újra kell kezdenie mindent. Szóval így lettem Chou.
- Ezek szerint nem lehetek többé Ayame? És be kell festenem a hajamat? Meg levágnom? Hm... - elgondolkodtam. Sosem szerettem a barna hajamat. Már elég unalmas volt. - Rendben. Legalább nem kell titkolnom a tetkómat sem. - vigyorodtam el. Hát igen. Ki gondolta volna, hogy van mi? Pedig tényleg van, a köldökömnél még pedig! Akartam kpc-t is, csak az meg már meglátszódott volna pólón keresztül.
- Van tetkód? - meredtem rám. Nem hitte el. Sajnálatos.
- Miért?
- Nekem is van. - vigyorog.
- Tényleg? Akkor megmutatod?
- Először te.
- Nem-nem, pasiké az elsőbbség.
- Nem is, mert lányoké! És amúgy is, te kezdted ezt atetkós dolgot.
- És ha csak fel akartam vágni előtted? Ha nincs? Könnyen megeshet ám ez is!
- Mindegy. Nekem akkor is lesz.
- Nincs is neked. - nevettem el magam - Ez piszok húzás volt ám!
- Dehogynem, van! És ebben a házban mindenkinek van. Hamarosan neked is lesz. - felállt, és hogy bebizonyítsa igazát, felhúzta pólóját, majd hátat fordított nekem. Lapockáján ott volt egy jel, alatta pedig egy sorszám. - A szerződés.
- De én nem akarok mégegyet. - nyafogtam - De ha tényleg kell, akkor legyen. És már tudom is milyen lesz az új külsöm. -nagy mosoly.
- Aaaaha.- aludt be majdnem.
- Felrázzalak? - mosolyogtam rá.
- Ne, inkább maradj csöndben. Ennyi beszélgetés mára éppen elég volt. - állt fel.
- Hát, pedig most jól jött volna egy kis ágytorna. - nyújtózkodtam, majd felhúzza lábait a székre, és úgy meredtem ki az ablakon.
Chou is kinézett - Áh, basszus, mindjárt reggel van. - sóhajtotta.
- Mégis csak hazudtál volna? - néztem rá kíváncsian - Nem is rajongsz annyira az ágytornáért? - nevet.
- Dehogynem! - csillant fel a szeme - Ha akarod, akkor...
- Akkor? - oldalra döntöttem a fejemet.
- Aaaaakkor a szobám szabad. Nagy az ágyam. - nézett el zavartan. Olyan édes, amikor zavarban van!
Felnevettem - A-a! Egyszer már elutasítottál. Bánhatod. De azért... - álltam fel - Kössz az ágyat. - mivel az imént megfigyeltem melyik az ő szobája, így bementem oda. Kerestem a fiú cuccai köt egy inget, amit felvehettem.
- Héj! - dörömbölz az ajtón - És most mégis hol aludjak? - folytatja a dörömbölést - Betöröm, ha nem engedsz be! - ezt még folytatja egy darabig, majd abba maradt. - Hülye
liba! Cseszd meg!
Miután felvettem Chou egyik ingjét, kimentem a szobámból. Hát igen. Megsajnáltam szegénykét. Elvégre ő szobája volt, és én kitúrtam. Gonosz voltam. - Hna jó, gyere be. - nevettem rajta. Visszamentem a szobába, de azért nyitva hagytam az ajtót.
- Most már itt alszom! - vágta be a durcát.
- Oké. Pukkadj csak. Annál jobb. Legalább megtarthatom magamat egy másik szép fiúnak. Ő remélhetőleg le fog tudni hűteni.
- Te kinek kellenél?
- Ne is tagadd. - vigyorodtam el magamban.
- Nem tagadom. Mit tagadnék? Te senkinek sem kellesz.
Ez azért már sok volt. Kimentem, egy vázába öntöttem vizet, odaléptem Chou-hoz, és a nyakába öntöttem. - Tessék. Úgy tűnik neked csak vízre van szükséged. - hna jó, beismerem, ez gonosz volt. Ölébe ültem - Hna jó, Chou, mesélj. Mi a panaszod? Ayame doktornéni meghallgatja, és tanácsot is ad problémáid ellen. Miért vagy ilyen undok, és gonosz velem? Lehet, hogy kisebbségi komplexusod van? Vagy kiskori bántalmazás? Esetleg egy harmadik variáció?
Chou nem nézett rám valami bíztatóan - Ne játszd a pszichológust! Nem áll jól. - széttette lábait, így majdnem leestem, csak épp ügyesebb voltam, így mikor megkapaszkodtam Chou nyakában, nem estem le.
- Naaaaa, ne csináld már! - néztem rá aranyosan.
- Nem is csináltam semmit sem.
-... Na jó. Gyere, hajlandó vagyok megosztani az ágyam egy ilyen szép fiúval! De ha nem jössz, akkor gyújtok a tiszteletedre egy gyertyát. De annak nem hiszem, hogy jó vége lesz. De nem direkt. Csak tudod, a piromániám... - nevettem fel. Megragadtam a kezét, és már húztam is be a szobába. Lefeküdtem az ágyra, megvrtam, míg Chou is ledől mellém. Valahogy biztonságban éreztem magamat mellette.- Jó éjszakát, Chou.
Chou csak morgott egyet. Nem vártam, hogy válaszoljon, így hátat fordítottam neki, összkuporodtam. Azon gondolkodtam, hogy tényleg elfogadjam-e, hogy csatlakozzak. Simán elszökhetnék. Chou úgy tűnik már el is aludt. És szuszogásából ítélve mélyen alszik. Ezen, és mégsok más dolgon agyaltam, de végül elaludtam a sok kérdezősködésben, amit magamnak tettem fel.