- Szóval a jövő. - nézett körbe Aya - De izgi! Mindig is szerettem volna tudni, hogy mi leszek, ha nagy leszek! - nevetett- Keressünk meg! - fordult felénk.
- Jobb dolgom is van annál. Például megtudni, hogyan is juthatunk vissza, a saját korunkba. - nézte a plakátot Io - Bár benézhetnénk erre az új helyre.
- Nem érünk rá Io. - szólta le Boa.
- Jó. Akkor ti megkeresitek a választ a kérdésetekre, én pedig megyek, megkeresem magamat! - nevet.
Miért nem bír egy helyben, nyugton maradni? Idegesítő.
- Nem kéne külön válnunk. Chou, menj Aya-val.
- Mi? - néztem Boa-ra - Miért én?
- Mert rád úgy ahogy hallgat.
- Remek. - morogtam magam elé, és kénytelen voltam követni a lányt. Ayame megtorpant, mire én majdnem neki mentem - Most meg mi van? - förmedtem rá.
- Nem hallod? - kereste a hang forrását, majd megtalálta. Egy kislány sirdogált egy padon - Jaj szegénykém! - odament hozzá, letérdelt elé - Szervusz! Az én nevem Ayame. Neked mi a neved? - mosolygott rá kedvesen.
A kislánynak fekete haja, és zöld szemei voltak. A szemei úgy csillogtak, mint ahogy Aya-nak szoktak, mikor vagy hisztizik, vagy izgatott, vagy éppen izgatottan hisztis. És ha jobban megnézem, az arcán ugyan olyan csalafintaság ül, mint ahogy nekem kis koromban. Olyan kis aranyos!
Éreztem, hogy egyre forróbb az arcom. Ilyenkor egész szép. És tényleg eltudja hitetni az emberrel, hogy kedves. Holott nem!
- Miku. - szipogta a kislány.
- Miku... De szép név! Tudodén is ezt a nevet szeretném adni a leendőbeli kislányomnak. - kuncogott - De ez most mellékes, igaz? Noss mond csak: Miért pityeregsz?
- Az anyukám... Elveszítettem. Nem tudom hol van.
- Jaj szegénykém. Segítek megkeresni őt, rendben? - simította végig a lány arcát, mire Miku csak bólintott - Na akkor gyere. - állt fel, s felvette a lányt, majd elindult vele.
- Héhéhé! - futottam mellé - Majd én viszem. - mentem mellette.
Miku rám, majd Aya-ra nézett.
- Miért? Szerinted nem bírok el egy gyereket? - bár a hangja kedves volt, mégis undok hanglejtésben kérdezte.
- Nem ezt mondtam. Csak a sebeid miatt ez nem túl előnyös. Nem gondolod? Hna gyere ide kincsem. - vettem el tőle Mikut, mire Aya úgy viselkedett, mintha saját gyermekétől választották volna el örökre. Fárasztó.
- Nem kell félned Miku, ez a gonosz Chou bácsi nem bánthat, míg én itt vagyok veled! - megrázta fejét - Hogy mondtad? "kincsem"? Jézusom, Chou, te... Te... Te beteg vagy? Mi történt veled?
- Nem vagyok gonosz. Csak téged gyűlöllek. A gyerekeket szeretem. - immáron Miku-hoz fordultam - Hna? Látod az anyukádat?
Miku körbe nézett, majd egy nőre mutatott a távolban. - Ott van!
A nő odaszaladt hozzánk amint észrevett minket, köszönés, vagy bármi megszólítás nélkül kivette a kezemből a kislányt - Jaj, Miku, édesem! Hát megvagy! Mit mondott neked a mami? Szabad ilyet csinálni? Csak úgy elszaladni, mikor nem figyelek... Nem volt szép. - adott neki egy puszit az orrára, majd ránk nézett.
Miku édesanyja valahonnan olyan ismerős volt! Szőkésbarna haj, virító kék szemek, amik olyan természetellenesnek tűntek. Pont olyan, mint valaki, akit ismerek. Csak magasabb, idősebb, és... Hahóó! Nagyobbak a keblei.
- Jézusom! - kiáltott fel a megismerés végett Aya - Te-te-te-te-te... Te én vagyok! - mutatott a nőre.
És tényleg. Ugyan az a nyávogós hang, ugyan az az arcszerkezet, és ugyan olyan idegesítő mindkettő. Még a mozdulataik is ugyan olyan.
Az idősebb Aya csak nevetett. Nem úgy tűnt, mint aki meg van lepődve ezen. - Igen. Én vagyok te. Ó, már így telik az idő? - kuncog - Noss, ha már így összegyűlt a csapat... Meghívhatla k titeket egy teára? Nagyon finomat csinálok ám! - nevetett.
Én még mindig a sokk hatása alatt álltam. Ayame-ből tényleg ilyen jó nő lett? Oké, idgesítő, de... Attól függetlenül a jövőbeli énje szép! Na nem mintha most nem lenne szép... Mi van? Miket beszélek? Aya ronda! És idegesítő...! Egyáltalán ki az a marha, aki elvette feleségül? És még le is feküdt vele? Biztosan egy őrült.
- Örömmel! És közben mesélhenél.
- Mit szeretnél tudni? - nevetett.
Ifjabbik Aya meg is kezdte a kérdezősködést. Csak indok kell neki, hogy beszélhessen, és ő be se tudja fogni. Hát igen. Ez ő. Tipikus... - Milyen az életed? Ki a férjed? Ugye a kedvenc énekesem! Jaj, úgy imádom azt a fiút! - olvadozó üzemmód - És a szülés fájdalmas? Ugye nem fogok belehalni?
- Ez meg milyen kérdés? Nem látod, hogy élsz? - kiabáltam le a fejét.
- Te csak ne szólj bele! Lehet, hogy élőhalott, mint Boa!
A nő csak felnevetett. - Bent minden kérdésedre válaszolok. - Egy hatalmas házhoz értünk. Nagy kert, ahol még medence is volt. Mindenütt virágok. Bent pedig minden előkelő, szolíd, elegáns - Az életem mesés, a férjem egy szeretni való alak, de nem a kevdenc énekesed. És a szülés? Második után már nem volt annyira fájdalmas. És nem halsz bele.
- Ez a házam? De gyönyörű! - nézett körbe Aya - Várjunk... Második?
- Gazdag liba. - köhintettem.
Rám nézett az idősebb Aya, majd válaszolt múltbeli alakjának - Igen. És nemsoká lesz harmadik is. - kuncogott.
Miku-t az anyja letette, így a lány felszaladhatott az emeletre, anyja pedig kiment a konyhába teát csinálni - Foglaljatok helyet, érezzétek otthon magatokat. Mellesleg... - mondta mikor már helyet foglaltunk ifjabb Aya-val - Én kemény munkával szereztem meg azt a pénzt, amiből ezt a házat megvehettük. És persze a férjem is besegített.
- Komolyan? Mit dolgozol? - kíváncsiskodott Aya.
- Még mindig abban a bárban. Csak épp felújították, és sokkal többet vagyok ott esténként.
- Értem. És a férjed? Ott ismerted meg? - csillogtak szemei.
Jézus, ez beteg. Mást nem bír hajtogatni?
- Nem. Már régebb óta ismerem. Oh, és... Már itt kéne lennie.
Ebben a pillanatban lépett be egy férfi. Fekete haj, fekete szemek, kezében bagó. Jézus, ez én vagyok! És milyen szexy! Hát igen, mindig is tudtam, hogy az évek csak nekem jót tesznek. - Megjöttem!
- Jaj drágám, hányszor mondjam még el, hogy a dohányzás káros a szervezetre? És nem tesz jót se egy 5 hónapos kismamának, se a két és öt éves gyerekednek! Mellesleg vendégeink vannak!
- Jól van már. - nyomta el a csikket, majd beljebb megy - Megint meghívtad a fél szomszédságot?
- Nem hívtam meg őket! És nem is szoktam! Csak néha... Amikor unatkozok. Ugyanis te mindig Boa-val és Io-val mész a küldetéseidre. Engem meg hanyagolsz! Miért nem bírod megfogadni Boa tanácsát, és maradsz itt? Semmi kedvem egyedül felnevelni három gyereket, ha te véletlenül elpatkolnál! Vald csak be! Már nem is szeretsz! Rusnya vagyok! És dagadt! Igaz? Ez a bajod! Ezért nem akarsz itt maradni velem! - már sírás szélén volt.
Ez tipikus Aya. Csodálkoztam rajta? Nem igazán. Így is az, de a terhesség miatt még hisztisebb lett. Ezek szerint...
- Mi-mi-mi-mi-mi-micsoda? - hülledezett Aya - Chou lesz a férjem? - mutatott rám.
- Nem olyan rossz, mint hiszed. - felelte a nő.
- De-de-de-de-de... Ez nem lehet! Mi gyűlöljük egymást!
- Jaj, ne mondj ilyet! - húzta félre száját.
- De ez az igazság! - helyeseltem én is - Hogy történhetett az, hogy én elvettem ezt a nőszemélyt?
- Pontosan! Ez biztos csak véletlen! Vagy vicc! Várjunk csak! Biztosan megerőszakolt! És nem akartad elvetetni! Ezért inkább férjhez mentél hozzá! Igaz? Csak is így történhetett!
- Mi? Mégis miket feltételezel te rólam? - vonta kérdőre jövőbeli énem - Nagyon is jó volt az első együtt töltött éjszakánk.
- Igazán felejthetetlen. - pirongott idősebb Aya.
- Majd felelevenítem neked ma este. - ölelte át derekát férje.
- Azt hiszem rosszul leszek. - kapott el a hányinger.
- Ne szórakoztasd már magadat! - förmedt rám Aya.
- Nem szórakoztatom! - morogtam - És most megyek is. - indultam ki.
- Ömm... Köszönjük a vendéglátást! Igazán jól éreztük magunkat. - búcsúzott Aya, majd követett.
Miért kell neki követnie? Normális ez? Nem látja, hogy fel van húzva az agyam? Én, mint apa? És ráadásul az ő gyerekeinek az apja? Ez nem jó! Nagyon nem jó!
- Tudod most, hogy láttuk a jövőt... Hát nem csodás?
- Mi? Hogy a férjed leszek? De... REMEK.
- Nem. Én arra gondoltam, hogy megakadályozhatjuk a dolgokat. Nem kell elvenned feleségül.
Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de a jövőbeli Aya, és Chou igenis boldognak tűntek. Lehet, hogy mégse lenne rossz a férjének lennem? Hé-hé-hé! Mikre gondolok én? Én ennek a némbernek a férje? Na neeeem!