Mikor elváltak útjaink Chou-ékkal, Io és én ott maradtunk. Kínos csend ült köztünk. Bár én elindultam arra, amerre az orrom vitt, Io pedig követett.
A csendet Io szakította félbe - Most... Hova is megyünk amúgy?
Vállat rántottam.
- Akkor mi lenne, ha céltudatosan beülnénk egy kávézóba? - vetette fel az ötletet.
- Én nem iszom kávét. - néztem rá.
- Tudom. Ezért innál te teát,én meg kávét. Ennyi. - magyarázta meg.
- Hát jó. Menjünk. - és már el is indultam egy kávézóba, ami régebben is ott állt. Bár most előkelőbb lett, de attólmég megmaradt kávézónak. Bementem, és már helyet is foglaltam. Fura volt Io-tól, hogy elhívott ide. Vagy egyáltalán bárhová. Mi ütöt belé?
Io a pulthoz lépett, megrendelte a két italt,majd helyet foglalt előttem. Láttam rajta, hogy őt is zavarja a dolog, de nem szólt semmit.
- Miért is hívtál meg...?
- Miért? Nem tölthetek veled egy kis időt sem? - nézett rám azokkal a hatalmas boci szemekkel.
- Nem ezt mondtam. Csak fura. Eddig nem csináltál ilyet.
Egy darabig hallgatott - Mert eddig nem volt rá alkalmam. Túl elfoglalt voltál a küldetések miatt. Sajnos. - szontyolodott el.
- Van benne igazság. - gondolkodtam el.
- Tudod mit? Mesélj valamit! - vigyorgott rám.
- Mesélni? Én? Mit?
- Például, hogy milyen volt a régi életed.
Ez egy fájdalmas téma, amit nem szoktam hangoztatni. Így ezt most sem tettem meg - Jó.
- Ennyi? Jó? Részletesebben?
Gyilkolni kész tekintettel néztem rá. Ezt most komolyan gondolta?
- Naaaa! - könyörgött mind hiába.
- Nem. - morogtam.
- Jó... Akkor azt áruld el, hogy milyen élőhalottnak lenni.
- Tessék? - meredtem rá - Jó hogy nem már azt kérded meg, hogy milyen meghalni! - vetettem oda neki idegesen. Ez is ritka.
- Jó ötlet. Meghalni milyen érzés volt? Láttad a fehér fényt? És át is mentél az alagúton? Milyen a másvilág?
Ezt már nem tűrtem tovább. Nyugodtan megittam a teámat, és már el is mentem a színhelyről. Közben szidtam Io-t.
Hogy lehetett ilyen? Ez gonosz volt tőle! Jó, láttam, hogynem volt ínyére, hogy velem kellett lennie,de akkor meg miért hívott el? Nem értem őt. Hirtelen kedves, majd megint gonosz. És undok.
Felmértem a terepet. Rátaláltam arra az épületre, ahol a küldetésünk kezdődött. Bementem. Eközben gondolkodtam Io-n, hogy mi is történhetett. Lehet, hogy akarata ellenére hívott el, és hogy ne történjen semmi olyan,amit egyikünk sem akar, ezért viselkedett úgy? Neeeem értem!
- Tudtam, hogy itt talállak. - lépett mögém Chou.
Hátra fordultam - Te itt? Nem Aya-val kéne lenned?
- Épp erről van szó. Aya rosszul lett. Hirtelen összeesett. Io ránk talált, és azt mondta, hogy menjek,és keresselek meg téged.
Io miatt morogtam, de Aya-t nem hagyhattam csak úgy a sorsára. Egyiknek sem lenne annyi esze, hogy elvigyék orvoshoz. - Merre vannak?
Chou elindult, én pedig követtem. Aya egy padon ült,és épp próbálta lerázni Io-t, aki szorosan ölelte.
- Io! Hagyj békén! Eressz el! Fáááj! - nyavajgott.
- Te meg mit művelsz? - förmedt Chou Io-ra. Aurája csak úgylángolt. Má-márérezni is lehetett, hogy éget.
Io elengedte, majd sóhajtott - Én csak szeretgettem. Azt mondta, hogy őt nem szereti senki. Ezért...
- Fogd be! - horkolta le.
Én addig Aya-hoz léptem. - Jól vagy?
- Jaj, Boa! - ölelt meg - Nincs semmi bajom! Szimplán kis hasi görcs. De ez már minden napos. Idegi alapon kijött, és... Kicsit fájt, de már jobban vagyok! - mikor elengedett, pólóján piros foltot vettem észre. Vérzett!
- Aya, jobb lenne, ha egy kórházba mennél el.
- Mi? Kórház? Nem! Soha! Gyűlölöm!
- De muszáj lesz. - helyeselt Chou.
- Nem! Nem akarok! Nem megyek! - úgy viselkedett, mint egy kisgyerek.
- Ne legyél már olyan gyerekes! Senki sem szeret kórházba járni, de ha egyszer kell...
Aya erősködött. De ezt már nem bírtam tovább - Aya, bocsáss meg. De a te érdekedben teszem. - nyakához nyúltam, és egy ideget nyomtam meg, ami lebénította. Ez által kicsit szundizott is - Mehetünk.
- Gratula! Ügyes vagy! Most már eltemethetjük. - örvendezett Io.
- Mi van? Nem fogjuk eltemetni! - förmedt rá Chou.
Sóhajtottam, és kis fejrázással elmentem Aya-val a kórházba.