Mikor végre ott hagytam a bolondok házát Io-val és Boa-val, tudat alatt is elkezdtem keresni azt a szerencsétlen lányt. Na jó, igaz, aggódtam érte. Elvégre Aya forró fejű. Bármit megtesz, amit a fejébe vesz. Ez nagyon aggasztó.
Egy hídnál meg is találtam. Ott könyökölt, és nézett maga elé azzal az ostoba képével. Odamentem hozzá, elmentem mellette,de végül csak megálltam mellette. De nem néztem rá. Én is a vizet néztem.
Hosszú ideig egyikőnk sem szólalt meg.
- Sajnálom. - szólalt meg végül Aya. Még rám is nézett.
- Mégis mit? - néztem még mindig a vizet.
- Ami a kórházban történt. Undok voltam. Olyan voltam, mint amilyen te szoktál lenni. És én pedig nem vagyok olyan.
- Tessék? - néztem rá mérgesen.
- Nem szeretnék olyan lenni,mint te. Én aranyos, kedves, és okoslány vagyok.Főleg szép. Nem pedig egy undok,bunkó, mihaszna.
- Szóval ez lennék én? - még mindig mérgesen néztem rá.
- Igen. Azaz nem. Na jó... Hagyjuk. Én csak azt akartam mondani,hogy... - elnéztem.
- Hogy? - eddig nem járt sok sikerrel, hogy bocsánatot kérjen. Egyáltalán miért kerestem meg? Úgyis tudtam, hogy mi lesz a vége. Még több veszekedés.
- Nem gyűlöllek. Vagyis azt hitted, hogy igen... Mert hallgattam,amikor kérdezted. De valójában nem. Csak elgondolkodtam. És ezért...Nem volt időm rá, hogy válaszoljak. Te márfélre is értetted a dolgokat.
- Aha. - sóhajtottam. Na persze. Ki hinné ezt el? Bár elég meggyőzően mondta.
Ayameismét lenézett a vízre - Szerinted milyen mély lehet?
- Pár méter. - néztem én is le - Miért?
Ayahallgatott. Rosszat sejtettem.
- Tán öngyilkos akarsz lenni, és tudni akarod, hogy milyen mély vízbe fulladsz bele? - nevettem. Hát persze, hogy csak vicceltem. Nem akarom én senki halálát!
- Pontosan. - nézett rám mosolyogva. Ennek ellenére én láttam rajta, hogy komolyan gondolja.
- Tessék? - néztem rá - Ilyennel még csak ne is viccelj.
- De én nem vicceltem. Komolyan gondoltam, és mondtam.
Megragadtam karjait, szembe fordítottam magammal, és rázogattam - Mégis miket beszélsz? Miért lennél te öngyilkos?
Csak nézett fel rám - Hát nem lenne mindenkinek sokkal jobb?
- Mi?
- Io-nak nem kéne kit gyűlölnie. Így nem veszekednétek állandóan. Boa-val pedig talán össze is jönne. Te pedig folyton csak engem nyúzol. Ami nekem egyáltalán nem jó. És szerintem neked se. Szóval... Jobb lenne, ha nem lennék többé.
Hát igen... Ez Aya... - Meghátrálsz a gondjaid elől? Meg se próbálod megoldani?
- Én már mindent megtettem.
- Akkor sem lehetsz öngyilkos!
- Miért nem? - oldalra döntötte fejét.
- Mert nem! Gondolj bele... Boa depressziós lenne! Hisz olyan jól megvagytok! - és velem mi lenne? Szerintem semmi. Beszereznék magamnak egy lányt, és kész. Bár nem találok egy Aya-t sem, de más is sokkal jobban meg fogja tenni.
- Boa... Csak Boa... És Io meg te?
Gondolkodtam mit is mondhatnék. Io mostanában nagyon gyanús. Próbál a kedvében járni. De vajon tényleg kedveli, vagy csak szórakozik vele?
- Gondolom öröm táncot járnátok. Főleg Io. És végre kiidegeltéged. Boa-val megössze jön. Látod? Minden jóban van valami, ami még jobb.
- Mi ezekben a jó?
Aya szemei elhomályosodtak. - Mennünk kell.
- Hogy jön ez ide? És hova?
- Haza. - válaszolta egyszerűen.
- Haza? De...
- Hol vannak Boa-ék?
Mi van? Ez megkattant? Hirtelen haza akar jutni? És mégis hogyan? - Egy kórház melletti panzióba. - mutattam irányba.
- Gyerünk. - fogta meg a kezemet, és már rohant is a panzióba.
Milyen kis sietős lett...
Mikor beértünk a panzióba Aya már be is vetette női báját.
- Boa! - lépett mögé, és átkarolta nyakát - Haza kell jutnunk! Kérlek! Nagyon fontos! - símult arcával társaméhoz.
- Mi? Neked nem a kórházba kéne lenned?
- Már sokkal jobban vagyok. És most menjünk haza. - cirógatta arcát.
- Nyugodj meg, mi is haza akarunk térni. - sóhajtotta Boa.
- De hogyan jutunk vissza? - kérdeztem.
Aya ekkor már Io ölébe ült - Io, ha hazajuttatsz minket, akkor kapsz tőlem egy csókot. - símult hozzá, és mézes-mázos mosollyal ajándékozta meg.
Azt hiszem rosszul vagyok. Io és Aya... Jézus...
Io megrökönyödött, de azért átkarolta a lány derekát kihasználva a pillanatot.
- A gép még ott áll, ahol rátaláltunk. - segített ki Boa minket.
- Remek. - lökte el magától Aya Io-t úgy, hogy az hátraesett a széken - Akkor mehetünk?
- Azt hiszem. - nevetett zavartan Boa.
- Akkor oké. - Aya Boa kezét, és az én pólómat ragadta meg - Menjünk. - és már húzott is magával minket.
- Várj! És mi lesz Io-val? - nézett hátra Boa.
- Majd megtalál minket. - és igaza is volt, Io már kullogott is mögöttünk.
- Elengednél? - álltam meg - Nem vagyok hajlandó így végig menni az utcán.
- Nem probléma. - engedett is el. Én meg kulloghattam Io mellett, és nézhettem,ahogyan ő és Boa kézen fogva mennek.
Undorító. De nem vagyok féltékeny. Egy kicsit sem. Ha ő így boldog, nekem aztán nyolc.
Megérkeztünk abba az épületbe,ahol találtuk a szerkezetet. Aya egyből kézbe vette az ügyet. Bekapcsolta, bepötyögte a dátumot. Így a feketelyukszerű nem is tudom mi megjelent, az átjáró így készen állt. - Na? Ki megy először? - Aya egyből rám nézett - Tökéletes.
- De biztos, hogy tudod mit csinálsz? - aggodalmaskodott Boa.
- Hát persze! - mosolygott.
- És mi van, ha a múltba viszel...? - nem igazán bíztam benne.
- Még szép, hogy a múltba viszlek! - lépett mögém - a saját jelenünkbe! - végül be is lökött az átjáróba.
Mikor földet értem már a hátamon is éreztem Aya formás kis fenekét. Hna szép...
Felnevetett - Legalább tudod milyen érzés, ha rád esnek. - de fel nem állt volna a piszokja.
Boa mellénk érkezett. Io pedig egy szemetes ládába. Jó helyet talált magának. Neki megfelelőt. Boa kisegítette.
- Honnan tudjuk, hogy tényleg ott vagyunk, ahol kell lennünk? - kérdeztem nehezen Aya miatt.
- Ezt egyzserűen kideríthetjük. - felelte a lány nemes egyszerűséggel.
- Tényleg? Hogyan? - kérdezte Io.
Aya elvett egy szemetesből kipotyogott összegyűrt újságot. Kisímította - Hát innen! - kuncog.
Nem hittem volna, de tényleg a jelenünkbe értünk vissza. Örültem neki, de Aya miért nem tud rólam leszállni???