Nyugalmamban olvasgattam, mikor hangokra lettem figyelmes. Felnéztem. Mellettem Aya állt, és szokatlanul vigyogott. Mostanában erre nem volt precedens, ugyanisfolyton vitázott Chou-val, ami eléggé lelombozta.
- Mi ez a felhőtlen jó kedv?
- Semmi. - ültle mellém, és még mindig mosolygott.
- Csak nem történt az este valami?
- Nem. Semmi.
- Ne hazudj. - mosolyogtam én is rá.
- De tényleg nem volt semmi! - pirult el.
- Rendben. Úgyis hallottam mindent, szóval nem is kell mondanod.
A tőlünk nem messze ülő Io erre felkapta a fejét. - Mi? Milyen hangok? Én nem hallottam semmit sem.
- Te itthon sem voltál. - közöltem vele.
- Oh... Igaz. Tényleg. - felpattant helyéről - Ez esetben megyek, és megvitatom Chou-val a történteket.
- Mi? Nade... - ellenkezett Aya, de hiába. Io már fennt is volt.
- Azért hallottam jól éreztétek magatokat.
- Az nem kifejezés. - felhőtlen boldogságot érezhetett belül, mert még az imént Io-t sem horkolta le. Ez pedig ritka. (Értsd: soha nem történtmég ilyen.)
- De gondolom nem ezt akartad közölni velem.
- Nem. Igaz is. Azt akartam közölni veled, hogy megkeresem az igazi szüleimet. Tudod, nevelő szülők neveltek, és kíváncsi vagyok mi van az eredetiekkel. Aggódom értük. És még ha meg is találnám őket, ugye már régen találkoztunk, így nem hiszem, hogy felismernének. Meg amúgy is ugye megváltoztattam akülsőmet. Szóval...
- Értem. Rendben. Menj csak.
- Komolyan? -csillantak fel szemei.
- Persze. Megértem, hogy látni szeretnéd őket.
- Jaj, köszönöm! - ölelt meg.
- Nincs mit.
- Mellesleg... Nem vettél észre Chou-n valami furát?
- Nem. Miért?
- Nem vagyok hozzászokva, hogy kedves velem. Már pedig most az. És azt mondta, hogy szeret. Ilyet régebben sose vallott volna be. Lehet, hogy beteg? De nincs láza. Nem értem.
- Arra nem gondoltál, hogy tényleg szeret téged, és próbál miattad megváltozni?
- Ez esetben felesleges. Én ugyanis a régi bunkó Chou-ba szerettem bele, nem pedig...ebbe az aranyos bájgúnárba.
Felnevettem. De minden esetre igaza volt. Chou tényleg furcsán viselkedett.
- Aggódom érte.
- Nem kéne pedig. Biztos ez csak egy átmenetiállapot.
- Igen, lehet. De hiányzik a régi Chou.
- Nem sokára talán vissza tér közénk.
- Remélem is. - nevetett fel.
- És mikor akarsz menni?
- Hova? - kissé összezavartam.
- A szüleidhez.
- Még ma.
- Egyedül? - néztem rá szigorúan.
- Igen. Miért?
- Mindig történik veled valami, ha egyedül vagy.
- Én még nem vettem észre.
- Karambol, vadászat... Ismerős?
Aya elpirult. - Jó, oké. De nem tehettem róla. Amúgy is már "nagy kislány" vagyok, szóval tudokmagamra vigyázni.
- Biztos vagy benne?
- Csak piromániás vagyok, nem pedig hülye!
- Jól van, de akkor is aggódom érted. Azért menjen veled Chou.
- Nem kell dísz kíséret.
- Akkor Io.
- Megyek, szólok Chou-nak. - pattant fel helyéről, mint előbb Io.
Nem vártam meg, míg Io-t lepaterolja, és elindulnak, inkább elmentem sétálni egyet. Utam során ismét abba a helyiségbe értem, ahol az időgépet tárolják. De mostmár nem nevezném időgépnek, inkább egy használhatatlan ócskavasnak. Az ott talált folyosókon bolyongtam. Közben Chou rejtéjes viselkedésén gondolkodtam.
Az egyik alagútban észrevettem egy zsákot. Gondoltam belenézek, de mikor ezt megtettem elállt a lélegzetem is. Mobilomhoz nyúltam, és azonnal hívtam is Io-t.
Mikor felvette, nem vártam meg, hogy bele szóljon. - Io, találtam valami érdekeset. Találkozzunk az időgépnél. - ezzel már le is tettem.