Több nap is eltelt, mikor Boa és Io hazahozhatták végre Chou-t. Még mindig pocsékul éreztem magamat a történtek miatt. És ezt csak fokozta az, hogy nem tudok kibékülni Chou-val. Mind ezt miért? A tesója miatt. Persze nem hibáztatom. Én is mérges lennék rám a helyében.
Kopogás hallatszódott az ajtómon. - Aya-chan! - hallatszódott Boa hangja - Még mindig nem vagy hajlandó kijönni?
Már több napja bennt kuksolok a szobámba. Chou miatt. - El akarok költözni.
- Ne butáskodj Aya-chan!
- Chou...?
- Már hazahoztuk. És aztmondta, hogy rendesen fog veled viselkedni.
- Nem baj. - plafont néztem.
- Mi a baj?
- Azon kívül, hogy élek? Semmi. - az ágy melletti szekrényhez fordultam. Ott tartottam különböző mérgeimet, amik akár halálosak lehetnek. - Io ellopott pár üveget.
- Milyen üveget?
- Mérget. Biztos meg akar ölni.
- Miért akarna?
- Passz... - vettem kézbe egy nekem megfeleő üveget. Tartalmát lötyögtettem.
Egy darabig nem szólt semmit - Mire készülsz?
- Honnan veszed, hogy készülök valamire is?
- Jó a fülem.
- Amit most tartok a kezemben, abból elég lenne egyetlen csepp is. De nem hat azonnal. Kár. - motyogtam magam elé.
- Mit hordasz te itt össze? Aya nyisd ki, kérlek!
Lassan kinyitottam az üveget. Egy darabig tartottam magam előtt. Aztán bátorságot vettem magamon. Lehúztam a löttyöt. De nem az egészet. A testem ugyanis hirtelen legyengült, mikor a felét már megittam. Akezeimet nem éreztem. Az üveggel együtt koppant a földön. A folyadék kifolyt a padlóra. A szemeimet nem tudtam sokáig nyitva tartani. Még sem tudtam lehunyni. Nem így képzeltem a halálomat. De vész helyzet állt elő.
Még láttam, ahogyan Boa betöri az ajtómat. Arcán kétségbeesés. Boa-t követte a hangzavarra felzargatott Chou is. Neki döbbenet ült az arcán.
- Mi a...? Hülye liba! Mégis mit képzelsz? Útállak! - vett fel kezeibe, és elindultunk valamerre.

* * *

Hogy hova vitt, már nem tudhattam meg. Minden elhomályosult. Az utolsó dolog, amit láttam Chou. A nevén szólítottam halkan. Nem hallhatta meg. Álmosság uralkodott el rajtam, és álomba zuhantam. Vagy meghaltam volna?
Arra ébredtem, hogy valaki mellém lépett, majd leült mellém. Egy ágyon feküdtem. Belém infúziós tűk voltak szurkálva. A fény pedig hirtelen majdnem kiégette a retinámat. Oldalra pillantottam. Aki leült az ágyamra, az Chou volt.
- Hülye! Mégis mit képzelsz magadról?
Nem szóltam semmit sem, csak néztem rá.
- Válaszolj!
- Miért hoztál ide? Útálsz.
- Mivan?
- És ráadásul sosem voltam szerencsés. Mindig is tökéletes akartam lenni. Ezért mindnt elkövettem. Legalább a szerelmem szemében... De nem lehet. Számára nem létezik ez a szó. Miért ilyen az élet?
- Nem útállak! Ha útálnálak szerinted behoztalak volna ide? Hát nem! Hagytalak volna megdögleni ott, a szobádban! És tökéletes? Elég hülye vagy... Te sosem lehetsz tökéletes! Tudd mit? Nem rég én is meg akartam halni. De téged elnzve... Szánalmas vagy. Ha belegondolok, hogy most én is lehetnék itt ugyan ezért, még a hideg is kiráz! Csak azért mentem a szobádba, mert beszélni akartam veled! De így már elment az életkedvem is tőled! - indult is el ki. Mielőtt kiment volna, még visszafordult az ajtóban - Amíg nem leszel újra az a kedves,önzetlen, mosolygós lány, akibe beleszerettem, még csak hozzám se szólj! Rám se nézz! - ezzel egy ajtócsapással kiment.
Tessék? Jól hallottam? Szeretett? Szóval minden szivatás ellenére... És minden bunkoskodás ellenére ő mégis szeretett? El sem hiszem.

* * *

Mivel nem bírom a kórházakat, így csak örültem, mikor már aznap hazamehettem.
Otthon finom illatok áradtak a konyhából. Be is mentem - Hát itt meg mi folyik?
Io állt a tűzhelynél. Tetőtől talpig csupa liszt volt. - Hagyj békén! Nekem kell miattad a konyhatündérnek lennem!
- És mit csinálsz? Magadat, vagy a húst panírozod be? - vevettem el magamat - Hna engedj ide. - vettem át helyét. Felvettem köténykémet, és nekiálltam az előbbi munkálat folytatásának.
- Kac-kac. - mondta unottan,majd leült Chou mellé az asztal másik végébe.
Chou még mindig durcázott. Nem szólt hozzám.
- Képzeljétek, felhívott egy számomra nagyon fontos személy! - meséltem nekik vidáman - Lehet az új főnököm. - mosolyogtam.
- És mit akart?- kíváncsiskodott Io.
- Hát... Azt a mai vacsoránál fogja bővebben kifejteni. Ugyanis meghívtam őt! Látni szeretné a férjmet! - ültem Chou ölébe, és átkaroltam nyakát.
- Mivan? Te teljesen megőrültél?
- Miért? - néztem rá édesen.
- Jó hogy nem már kiadsz minket az egész Világnak! Ráadásul képes voltál meghívni ide egy pedofil ismeretlen fószert?
- Nem is ilyen! Nagyon aranyos! És csak negyven éves.
- Negyven éves... Akkor is öreg.
- Attól függ... - gondolkodott hangosan Io. De ez egyikőnket sem kötött le.
- De a tiérdeketek is, hogy megkapjam a állást!
- Miért? Mert akkor lenne, aki megtoszna?
Meredtemrá. Ez szíven ütött. - Nem! Azért, mert akkor többet keresnék! És lehetne finomabb, és drágább ételeket vennünk!
- Nem érdekel, ide nem hozhatsz senkit sem! Nem akarok nyögéseket hallani!
- De úgy tudja, hogy van férjem szerény személyedben. És férjeslányokkal nem kezd ki. Szóval nem kell hallanod semmilyen hangokat.
- Te nem érted, hogy miről van szó!
- De. Értem. Féltékeny vagy a leendőbeli főnökömre.
- Ennek nincs semmi értelme! Miért lennék féltékeny rá?
- Szerelmes pár. - sóhajtott közbe Io.
- Te csak fogd be! - förmedtünk rá egyszerre.
Majd Chou-hoz fordultam - Rendben. Lemondom, ha helyette elviszel valahova, ahol csak kettesben lehetünk.
- Mégis hova vinnélek?
- Mondjuk vacsorázni.
- Miért vacsorázni? Kajálni itt is tudsz!
- Igen, de ez nem egy puccos hely!
- Próbálj valami olyat kitalálni, amihez nem kell pénz!
- Olyan hely nincs.
- De van!
- Akkor mond meg te, hogy hova menjünk.
- Dehogy mondom! Te ötleted volt ez az egész!
- Jó. Akkormenjünk a vidámparkba.
- Nem nőttél már ki belőle? - szólt bele ismét Io.
- Nem! Már rég voltam ott. És szeretnék menni még egyszer.
Chou feladóan sóhajtott. - Rendben. Mehetsz vidámparkba.
- De hiszen te is jössz! - értetlenkedtem.
- Miért mennék?
- Mert megígérted.
- Nem ígértem semmi ilyesmit!
- De, ígértél. - helyeselt Io.
- Látod? - öltöttem ki nyelvemet.
- Jó! Mindegy... Menjünk!
Io-nak erre felcsillantak szemei - De jó! Megyünk vidámparkba! Hívom Boa-t is! - ezzel felment.
Ki mondta, hogy jöhetnek ők is? Nem akarom! Sóhajtottam - Rendben, akkor megyek és átöltözök. - indultam is fel. Azonban valamimegragadta a kezemet.
Chou keze fonódott csuklómra - Ne! Gyere, tűnjünk el gyorsan! - húzott maga után.