Míg Chou felment Aya-val foglalkozni, én úgy döntöttem, hogy ott hagyom egy szó nélkül Io-t a konyhában. Még mindig mérges voltam rá, amiért képes lett volna engem elárulni. Hogy tehette ezt? Én megbíztam benne! Ő meg csak ily könnyedén elárulna? Szégyelje el össze-vissza magát! Észre sem vettem, és már a városban nézelődtem. Nem akartam pedig ilyen messzire eljönni. De ha már itt vagyok... Ezzel el is kezdtem a városban nézelődni.
Végre egy kis csend, és nyugalom. Egyedül lehetek. Ez azonban nem maradt sokáig így. Io ugyanis fogta magát, és utánam eredt. Csak a városban ért be. Mellém lépett. Nem nézett rám. Csak lehajtott fejjel mondta a magáét. - Haragszol rám igaz?
Nem válaszoltam neki. Ezt már igazán tudhatná. Hát még szép, hogy haragszom rá, mikor majdnem beárult!
- Ezt igennek vettem. - nézett rám végül.
- Hagyjuk ezt... - morogtam magam elé. Én viszont még mindig nem néztem rá.
- És ha megígérem, hogy többé nem teszem ezt?
- Az ígéreted nem ér semmit sem. Ahhoz tenni is kéne, hogy ne történjen meg.
Kijelentésemet feszült csend követte. Egyikünk sem szólt semmit. Ez azt jelenti, hogy Io beismeri. De hangoztatni már ezt nem meri. Én meg mitmondhatnék neki?
- És mikor viszed el oda?
- Nem tudom. Talán holnap.
- Biztosan ezt akarod? - kérdezte aggódással a hangjában.
- Persze, hogy nem, de nem tehetek mást. Más különben nem kapom meg a kívánságomat.
- Másként nem lehet megoldani?
- Megmondtam már, hogy nem.
- És mi lenne a kívánságod?
- Az, hogy meghalhassak. Egyértelmű. Meg már el is mondtam nem?
- Igen, de nem szeretném, hogy ez megtörténjen.
- Nem kérdeztem a véleményedet.
- Hirtelen milyen kis harapós lettél. - meredt rám.
- Tszha...! - fordítottam el fejemet.
- És ha kiengesztelnélek?
- Nem tudsz.
- Azért próbáljuk meg.
- Mivel akarsz? - kíváncsiskodtam.
- Mondjuk egy... Romantikus estével?
Mindig is tudtam, hogy Io vonzódik irántam. De azt sose tudtam megfejteni, hogy miért. Elvégre van annyi sok fiú, aki fiatal, élnek és virulnak, és élik minden napjaikat. Neki miért pont egy halott fiú kell? Miért nem más?
- Ez mit takar?
- Gyertyafényes vacsi?
- Tsz... - néztem rá - Jellemző. Számomra ez nem "romantikus".
- Hát akkor? - nézett rám értetlenül.
- Egy holdfényes este. Egy tóparton. Fetrengeni a fűben, és közben csillagokat nézni.
- Ezt még megtehetjük. Vacsi előtt, és után is. - nevetett fel.
Nekem viszont nem volt hozzá semmi kedvem. De jó. Legyen neki gyerek napja. - Rendben. Akkor... Hol találsz itt tavat?
Persze a közelben nincsen semmilyen tó. Hála az égnek. De vajon Io is tudja ezt?
- Csak kövess. - indult el.
Nem akartam vitázni vele, így inkább szó nélkül követtem.
Egy üzlethez értünk. Ott Io egy ideig kinnt tartott, majd mikor kijött, egy kocsikulcsot forgatott mutatóujján. - Mehetünk is.
A kulcsot néztem. Komolyan elvárja tőlem, hogy beüljek egy olyan masinába? Egyáltalán nem bízok meg a mai modern járművekben. Ahogyan Io vezetési képességeiben sem. - Nem. Azt már nem!
- De, jössz és kész. - és mielőtt menekülhettem volna, már kézen is ragadott, és egy kocsihoz vonszolt. Beültetett, becsatolta a biztonsági övet, majdrám csukta az ajtót. Megkerülte a kocsit, és a volán mögé ült. Beindította a kocsit, és már el is indultunk.
Egész úton azon imádkoztam, hogy "Csak éljem túl...". Mondjuk belehalni úgysem tudnék. Io azonban kellemes meglepetést okozott. Bár a megengedettnél gyorsabban, de mégis óvatosan vezetett. Nem úgy, mint ahogyan én azt elképzeltem volna róla. Ki gondolta volna...
Hosszú utat tettünk meg, mire végre elértük Io célját. Már nagyon késő volt. Az ég tiszta volt, így látni lehetett a csillagokat.
- Hna kiszállás. - csatolta ki magát Io, és már ki is szállt a kocsiból.
Követtem példáját. Ahogy kiszálltam, és követtem Io-t, egy tóhoz értünk. A víz tükrén csillogtak az égen islátható csillagok. A Hold pedig már magasan ragyogott az égen. Igazán fantasztikusan nézett ki az elénk táruló látvány.
- Na látod? Értek én ehhez.
- Honnan veszed, hogy tetszik?
- Ismerlek. - vigyorodott el.
- Mindegy. - morogtam, majd leültem a tópartra.
Io leült mellém - Tudod... Ha mégsem azt választanád, hogy meghalj... Hanem hogy élj... Sok ilyen élményben részesülhetnél.
- Ezt értsem úgy, hogy velemakarod leélni az életed?
- Igen. Veheted annak.
- Viszont én nem akarok élni. - néztem a tavat.
Io nemszólt semmit sem. Közelebb hajolt hozzám. Fejemet maga felé fordította, adott homlokomra egy puszit, majd ajkaimara is adott egyet. Nyelve végül behatolt az enyémhez. Heves mozgását úgy éreztem viszonoznom kell, mert különben megpusztulok. Ha ember lennék, biztosan elpirultam volna. De ez lehetetlen élőhalottként. Lassan fekvésbe kényszerített. Ujjait éreztem magamon. És az igazat megvallva élveztem. De ezt semmi féle képpen sem vallhatom volna be. Nem csak elbízná magát, de még le is beszélne arról, hogy a kívánságom a halálom legyen. Hirtelen valami furcsát éreztem magamban, mire muszáj volt hangot kiadnom. És már nem volt vissza út. Io magával ragadott, és olyan örömöt nyújtott, amit eddig még soha senki más.