Miután megtudtam, hogy Aya nagy bajban van, úgy döntöttem, hogy utána megyek. Vagyis repülök, sárkány módra. Szerencsére ilyenkor sokkal jobban látok a sötétben. De hasztalan. Bárhol is kerestem, sehol sem találtam.
- Gyerünk már, hol lehet? - morogtam.
A hátamon Io ült. Ő is kereste őt. Vagyis azt hiszem inkább Boa-t. De végül csak talált valami hasznosat. - Hé! Az ott mi? - mutat a hegyekre.
Oda néztem. Azon a helyen egy lila fénycsóva borította be az eget. A csillagokban hiányos ég így most lila fényben pompázott.
- Hm... Nem tudom. De megnézzük. - váltottam irányt, így egyenesen oda repültem. Ahogy közeledtünk a fény áradathoz, már láttam, hogy az egy fényfüggönyként leomló fal. Ami elválaszt valamit, vagy inkább valakiket a külvilágról. Nem messze a fény áradattól szálltam le. Visszavettem az emberi alakomat, és egy ahhoz közelebbi fa mögül néztem a történéseket.
Jól gondoltam. A fal mögött Boa és Aya állt. Előttük pedig hatalmas szobrok, amiknek tetejük az eget súrolta. Boa láthatóan nyugodt volt. Aya-ról viszont ugyan ezt nem lehet elmondani. Kétségbe esetten nézett össze-vissza.
A szobrok mögül öt fekete csuklyás alak jelent meg.
- Hát elhoztad a kiválasztottat?! - vette le a középső a csuklyáját. Azonnal felismertem. Nem is volt kérdés, hogy ki ő. Az az ember, akit a világon a legjobban gyűlölök. Hasonlóságunkat kihasználva becsapta Aya-t, és a többieket is. Ő az iker testvérem, Shung.
Io mellém lépett, és onnan figyelte az eseményeket - Az ott az imposztorod?
- Olyasmi... - morogtam.
Boa bólintott. - És most kérem a jutalmamat.
Aya értetlenül nézett Boa-ra. - Tessék? Boa?! Mégis mi folyik itt? Milyen jutalom? És én, mint kiválasztott? - mikor Boa elindult, nem hagyta annyiban - Boa, válaszolj!!!
A fiú csak megtorpant, és hátra nézett. - Sajnálom Ayame. Igazán sajnálom. Pedig már kezdtelek megkedvelni. - nézett rá szomorúan.
- Na de...?! - hülledezett Aya - Mégis mi...?
Shung egyre közelebb lépett hozzá - Semmi. Nyugodj meg. - kedvesen rá mosolygott - Emlékszel még rám?
Ayame szemei kikerekedtek. - Te vagy...
- Chou testvére. Pontosan. - simította meg a lány arcát, majd állánál felemelte kissé fejét - Igazán kár érted...
Ayame nem habozott. Azonnal felpofozta. Jól tette! Kellett neki magát kiadnia nekem! Ám ezt a fivérem nem igazán díjazta. Kezét a pofon helyére tette, orrlyukai kitágultak, majd Ayame-nek egy az övénél sokkal nagyobb pofont lekevert. Szegény lány elvesztette az egyensúlyát, és a földre omlott.
- Ez a kis...! Hogy merészeli?! - indultam volna neki, de Io lefogott.
- Nem valami bölcs döntés. - súgta nekem.
Boa mégott állt a többi csukjás alak mellett - Megkapom akkor a jutalmamat?
Shung ránézett. - Hát persze. - elé lépett. Kezében egy lila színű gömb jelent meg, amit átnyújtott neki - Tessék, a kívánságod.
Boa köszönet képpen meghajolt, majd a lila fényfalhoz lépett. Az szétnyilt neki, így nyugodtan tovább állhatott.
Io utána nézett - Ezt nem hagyhatom annyiban. - morgott egy darabig, majd rám nézett - Nem bánod?
- Menj csak. - bólintottam.
Io elindult így hát Boa után. Egyedül maradtam. Tekintetemet visszahelyeztem az eseményekre. Shung ekkor épp valami érthetetlen nyelven kezdett el kántálni valamit a szobrok felé fordulva. A monológot befejezve a szobrok életre keltek. Shung pedig kiadta az utasítást. - Öljétek meg! - mutatott Aya-ra.
A szobrok engedelmesen a lány felé indultak.
Nem, ezt nem engedhettem. - AYA! - álltam elé az utolsó pillanatban. Észre sem vettem, hogy át tudtam jutni a falon. Ezek szerint be bárki bejuthat, de ki már csak engedéllyel tudnak menni. A szobrok már épp sújtottak volna le ránk hatalmas kezeikkel, de Aya-t ölbe kapva időbe elugrottam.
A lány autómatikusan a nyakamat átkarolta. - Chou, mégis mit keresel itt? Hogy találtál rám? - látszott rajta, hogy meg van ijedve, de ennek ellenére örül, hogy lát.
- Az most nem fontos. Jól vagy? - néztem rá.
- I...Igen. Azt hiszem. Köszönöm. - elpirult. Képes még most is a romantikázáson járni a fejének?
Letettem. - Neked van "hatalmas erőd". Nem kéne valamit kezdened ezekkel? - mutattam a szobrok felé.
Ő is a szobrokra emelte tekintetét. - De. De mégis micsodát?
- Ne vitatkozz, és kérdezősködj, csak csinálj valamit!
Aya arrébb szökkent egy újonnani ütés elől. Magával rántott engem is. - Rendben. Megpróbálom. - a szobrok felé fordult, és lassan megnőtt, miközben alakot váltott. Egy hatalmas, úgy három méter magas farkas lett belőle. Vicsorgott a szobrokra, és persze a csukjásokra, akik elégedetten mosolyogtak rá. De velük egyellőre nem foglalkozott. Mellsó lábaival, fogaival, és farkával szétroppantotta a kőből készült szobrokat.
Csak ámultam, hogy Aya ilyen hamar dühbe tudott jönni, és elintézni a szobrokat.
Egy csukjás alak elé lépett. Kezéből ezüst színű fénycsóva szökkent ki. Ezek kötélként tekeredtek Ayame hatalmas testére. Néha a fénycsóva szikrázni kezdett. Mintha az erejét próbálná elszívni.
Aya néha megrázkódott. Bár még mindig farkas volt, látszódott, hogy szenved.
Ezt nem hagyhattam annyiban. Előrántottam kardomat, amit szerencsére mindig is magamnál hordok, így könnyedén rá tudtam rontani. Amint megsértettem a karját, abból folyni kezdett a vér. A férfi felkiálltott. Csontig hatolt a penge. És amint láttam, a kezéből a fénycsóva is megszűnt létezni.
Aya-ra néztem, aki visszavette emberi alakját. Láthatóan megviselte az erejének egy részének a leszívása, így összeesett.
Odamentem volna hozzá, de az imént megsértett férfi rám támadott. Hiába. Még időben léptem. Bár nem akarattal, egy suhintással a mellkasát súlyosan felsértettem. Összeesett. A többiek menekültek. Biztosan nem akarták veszélybe sodorni az életüket. Csak én, Ayame, és a banda vezér, Shung maradtunk.
- Sosem hittem volna, hogy az a fiú, aki régen volt... Megszeret egy lányt annyira, hogy az életét is feláldozza érte.
- Az évek elteltével ez a fiú felnőtt. - szegeztem rá tekintetemet.
- Nem inkább szerelmes lett? - vigyorodott el - Milyen kár, hogy ő is viszonozza. Bár amikor a helyedben voltam, nekem pont nem volt baj. Élveztem, ahogyan kényeztetett.
Kezdett eluralkodni rajtam a düh. De nem engedhettem. Mindig is ez volt, és talán ez is lesz a vesztem. De most nem. Most nem győzhet le.
- Olyan édes volt... És nem csak a személyiségére célzok. - vigyorodott el kajánul.
- Fogd be! - rontottam rá. Azonban mind hiába. Elhibáztam.
- Milyen kár, hogy nem gyakoroltál eleget. - csóválta csaldást színlelően fejét.
- Te viccelsz? Egész életemben erre a napra vártam! Mikor megbosszulhatok mindent! - kardommal ismét lesújtottam rá. Sikerült megsértenem az arcát.
- Mindent? Ugyan! Nem vagyok én olyan rossz ember!
- Én azért ezt nem mondanám! - morogtam.
Shung nyugodtan körözött körülöttem. - Te is ezt tetted volna a helyemben.
- Mi van?! Te megölted a saját szüleidet! A legnagyobb bajban magára hagytad a testvéredet! Ez után pedig beetetted annak az embernek akit a legjobban kedvelek, hogy te vagy én!
- Kedvelsz? - állt meg - Csak kedveled? - észbe se kaptam, de a testvérem már az ájult Aya mellett is termett. Felemelte fejét hajánál. Megfogta állát, és felém fordította arcát - Nem azt akartad mondani, hogy szereted?
- NE ÉRJ HOZZÁ! - horkoltam le fenn hangon.
- Miért? Mi lesz, ha akezeim tovább érintik? - elkezdte simogatni arcát.
Irritált a gondolat, hogy Aya-t más férfi érinti meg, vagy éppen simogatja. Az, hogy látom is, és hogy ráadásul az ellenségem teszi ezt, még jobban hatott rám.
- Megmondtam nem? - morogtam, majd a kard pengéjét rá szegeztem.
- Én ezt nem tenném. - állt fel, és húzta magával Aya-t is.
A lány már kezdett ébredezni. Szemeit is nyitogatta. Amint észbekapott, egyből felismerte a helyzetet. - Chou... Csak öld meg...
- Ejnye már! - simít végig ismét Shung Ayame arcán - Ennyire kegyetlen lennél? Amúgy is, ha nem vetted volna észre, élő pajzsként használlak.
- Engem aztán nem édekel, hogy minek használsz. Chou életét tönkre tetted, minimum, hogy megöl. - nevetett fel.
Ez nem Ayame. A szemei üvegesek.
- Te megvesztél?! Meg akarsz halni? - ordítottam oda neki.
- Akár. - vigyorodott rám. Csak gyere, és öld meg...
Bíztam a megérzéseimben. Ayame valamelyik őse biztosan kifundált valamit. Ha minden igaz, akkor még ha meg is támadom, akkor sem lesz semmi baja. Így hát ismét rá szegeztem a kardom, és rá támadtam. Hirtelen érte a támadás, így elsőre meg tudtam sérteni. Ayame bár elugrott, rajta is sikeresen sebet ejtettem.
Ayame csak állt üreges tekintetével, és nézett rám.
Most azonban nem foglalkoztam vele. Shung-ot kellett elintéznem. Bár súlyos sebet ejtettem rajta, még mindig talpon maradt. Folytonos támadásokat indítottam ellene. Meg tudtam sebezni néhányszor, de most nem súlyosan sajnos. Sokkal gyorsabb lett.
- Nem volt szép dolog így megsérteni. Most nézd meg hogy nézek ki. - sóhajtott, majd elkapta a kardom pengéjét, kirántotta a kezemből, és markolátánál megragadta. Rám szegezte a fegyvert. Másik kezét is felemelte. Ujjbegyeiből fénycsóvák szökkentek ki, amik gyors iramban felém szökkentek, majd a testemen átfonódtak.
Éreztem, hogy lassan elenyészik az erőm. Egyre fáradtabb lettem, és éreztem, hogy már nincs erőm semmihez sem. Ekkor akart lesújtani rám. Összeszorítottam szemeimet. Mozdulni sem bírtam, nem hogy kivédeni a támadást.
Egyáltalán mióta tud varázsolni?
Azonban nem éreztem magamban a pengét, sem a fájdalmat, amit az okozhat. Lehet, hogy ez is az erőm leszívása miatt van? De akkor miért érzek nedvességet a mellkasomon?
Kinyitottam a szemeimet. Előttem Ayame állt. Háttal volt nekem, és velünk szemben pedig a testvérem, akinek a kardja egyenesen a lány szívéhez ért.
Lenéztem. Aya hátából a penge vége kivillant. Körülötte a ruháját vörösre festette vére, ami rám is tapadt. Lesokkoltam. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek.
Láthatóan Shung is így érzett. De ő nem Aya sérülése miatt. Hanem amit tett vele.
Aya a pengét fogta, ami a testében volt. A fénycsóvák lassan lazulni kezdtek a testem körül, majd elengedtek, és az Aya-ban lévő pengén keresztül Shung-ot támadták meg, aki még mindig a kardom markolatát szorongatta. De most már ha akarta volna se tudta volna elengedni. Lebénult, mégis az ereje elhagyta.
Shung térdre zúgott. De még a kardot fogta. Egyre nehezebben vette a levegőt. Majd hirtelen szabad keze megmozdult, és szívéhez kapott. Végül összerándult, és elvesztette eszméletét. A körülöttünk lévő fal pedig lebomlott.
Odaléptem hozzá, végülis a testvérem. Arca fehér, teste merev. Nyakához tettem kezemet, hogy kitapintsam oulzusát, azonban akárhol kerestem, nem volt neki.
Ayame is közben észhez tért. Kihúzta magából a kardot. Üreges szemeit felváltották a megszokott csillogó virító kék szemei. - Chou... - szólított elhaló hangon, majd összecsuklott, mintha egy baba lett volna.
- AYA! - még időben kaptam el, így nem csuklott a földre. Azonban teste hideg volt, akár a jég, Kezdett ő is elfehéredni. Letérdepeltem vele, és lefektettem. De attól még felső testét öleltem. - Ugye nem akarsz itt hagyni? - túl sok vért vesztett. Azonban őt ez láthatóan nem érdekelte.
Saját vérétől vöröslő kezét arcomra tette, és megsimította - Chou... Kérlek... - küzdött életéért - Ne beszélj most.
- Ezt nekem kéne mondanom, nem gondolod? - fakadtam ki - Amúgy is, még össze kell házasodnunk, és három gyereket kell szülnöd nekem! - rázogattam gyengéden. Ajkai már kezdtek kililulni - Nem halhatsz meg!
Kezével átkarolta a nyakamat, és közel hajolt hozzám. Lassan megcsókolt. Utolsó lehenletét is átadta nekem. Keze mintha ólom lett volna, úgy zuhant a földre, és jókorát koppant.
Elszakadtam tőle. Arcát néztem, és reménykedtem benne, hogy ez csak egy rossz vicc. Reméltem, hogy hirtelen kinyitja szemeit, és rám nevet majd, ahogyan mindig is. De nem. Nem történt semmi. Csak feküdt a karjaimban. Nem bírtam tovább. Soha nem sírtam még eddigi életemben. Még kis koromban sem. Most azonban eltörött a mécses. Jobban átfontam karjaimmal a lány hideg felsőtestét. Homlokomat övéhoz tettem. Forró könnyeim pedig az arcára hulltak.
Mintha az ég is tudta volna, hogy Ayame meghalt. A Holdat, és a csillagokat egy sötét felhő eltakarta. Vak sötét lett. Mégis előttünk valami zöld fényben világított.
Felemeltem a fejemet. Előttem egy női asztrál test jelent meg. Őt vette körül ez a zöld fény. Ismerős volt. Igen. Biztos vagyok benne. Őt láttam akkoris, amikor Shung-al harcoltam. Mikor Ayame a segítségemre rohant, majd kórházba kerültem. Szomorúan nézett minket pár méterre tőlünk, de nem szólt semmit sem.
- Segíts kérlek... - suttogtam neki alig hallhatóan. Könnyeim elfojtották a szavaimat.
A nő nem csinált semmit sem, csak nézett még mindig minket.
- SZERETEM, NEM AKAROM ELVESZTENI! - kiabáltam, ahogyan csak a torkomon kifért - Kérlek... - fult el ismét hangom - Segíts rajta.
A nő közelebb lépett hozzánk. Letérdelt. Kezét Ayame homlokára tette. Zöld fénye lassan kezdett elhalt. Őt pedig egyre kevésbé láttam. De még az utolsó pillanatában rám nézett, és úgy mosolygott rám, mint ahogyan Ayame is szokott.
Eltűnt, én pedig a hűlt helyét néztem. Nem tudom mit tett, de eltűnt, és Aya még mindig a kezeimben fekszik.
- Chou...? - hallottam egy ismerős hangot.
Lenéztem. Nem akartam hinni a szemeimnek. - Aya...?!
A lány olyan volt, mintha nem is történt volna semmi. Sebe beforrt. Csak ruháján látszik meg a helye. Kipirosodott arca, és csillogó szemei újra életjeleket mutattak rajta.
- Hát élsz...?
Értetlenül nézett rám - Élek...? Mégis miről beszélsz? És mi történt Shung-al? - nézett körbe - És... Te sírtál? - meredt rám, mintha egy nagy bűnt követtem volna el.
Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam elmondani neki, hogy mi történt, csak szorosan megöleltem - Soha többé nem hagylak egyedül. - adtam egy forró csókot homlokára, majd ajkaira.