Már kiskoromban megtanultam a leckét. Egész életedben egy dolog lesz, ami mindig kitart melletted: az árnyékod. Ez pontosan így van. Bár jómódú családból származom, és arisztokrata vér csörgedezik az ereimben, a szüleimnek a legkisebb bajuk is nagyobb volt annál, hogy mondjuk, velem foglalkozzanak. Nem panaszkodom, mindenem megvolt. Autó, iskola, haverok, pénz, nők. Sőt! Még egy saját hárem is. Aztán a jó életnek vége szakadt, elhagytam drága Angol földet. Oh pardon, nem említettem volna? Brit vagyok. Bár ez sem teljesen igaz. Nem várt gyerek voltam, anyám egyedül nevelt fel. Milyen kiábrándító már úgy születni, hogy teher vagy. Talán pont emiatt nem tudok megbízni az emberekben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én vagyok a legjobb ember a földön. Sőt, egy kicsit se vagyok jó. Amikor Japánba kerültem már akkor tudtam: ez egy fura hely. Az emberek bizalmatlanok, legalábbis is iskolában azok. Ráadásul mindenki ugyanúgy néz ki. Fiúk-lányok egyaránt. Sokan megnéztek már, hiszen itt elég ritka a szőke haj. Viszont csak egy szempár volt, amit igazán észrevettem. Egy iszonyatosan szép gesztenyebarna szempár, ugyanolyan színű hajjal és még annál is szebb pofival. Magas, mégis sovány. Talán kicsit túl sovány is, de pont beleférne a karjaimba, ha megölelném. Ez volt az első gondolatom róla. Aztán észrevettem, hogy hoppá, ez nem is Japán. Ő is külföldi? Rokonlélek! Biztos voltam benne, hogy lesz még hozzá közöm. Volt egy ilyen halovány megérzésem. Bál, kiöltözés, zene tánc, pia. Életemben először ittam alkoholt. Aznap éjjel minden perverz gondolatom valósággá vált. Ott remegett a karjaim között és nyögött azon az édes, imádnivaló hangon. Már első látásra elvette az eszemet, egyszerűen annyira dögös és szexi. Viszont a viselkedése szörnyű. Teljesen kiábrándító. Annyira pimasz és gátlástalan. Szörnyű tudom, de ez egyszerűen felizgatott. Aznap éjjel viszont megmutatta az aranyos arcát is. Sokat sírt és kiáltozott. Eleinte csak büntetni akartam és élvezni. Amolyan igazságszolgáltatás gyanánt, de… ezt az arcát látva eldöntöttem, hogy kell nekem. Tényleg aljas vagyok, hiszen magamhoz láncoltam, szó szerint. De kellett, egyszerűen csak kívántam.
- Tex, csókolj meg!
- Mi van? Na, nem, felejtsd el!
Ja, igen, azóta együtt vagyunk. Ezt egy kicsit fura így kimondani, hiszen nem vagyunk egy átlagos pár. Eleve mindketten fiúk vagyunk, ráadásul én sem kezelem, Őt úgy mintha a szerelmem lenne. Viszont eljárunk randizni, csókolózunk és szeretkezünk is. Vele a szex valami hihetetlen! Imádom, amikor leszop és imádok benne lenni. Egyszerűen fantasztikus érzés. Na, most biztos perverznek tűnök, bár ezek után belátom, hogy tényleg az vagyok. De csak ha róla van szó. Plusz mintha érdekelne bárki véleménye, röhej.
- Mekkora szemét vagy. Még erre sem vagy képes? Bunkó!
Megsértődött. Ilyenkor annyira vicces fejeket tud vágni. Felvonja az orrát, majd karba teszi azokat a vézna kezeit. Az egyik lábával meg dobol. Szóval akkor most egyszerre sértett, bizonytalanabb és türelmetlenebb. Rohadt vicces, muszáj nevetnem. De nem. Akkor megbántanám. Azt meg már nem akarom, ez csak egy ártatlan kis piszkálódás, szóval inkább csak elvigyorodtam.
- Ne hisztériázz már.
- De olyan szívtelen vagy!
Oké, nem bánom, egy csók még belefér. Úgysem tudok neki sokáig ellenállni. Imádom az ajkait is, olyan vastagok és puhák. Ha beléjük harapok, azért se szól. Biztos, hogy hozzászokott már… Magamhoz rántottam, majd kezemmel dús barna hajkoronájába túrtam. Szeretem a haját is. Mindig gyümölcs illata van és finom selymes is. Tincseit ujjam köré csavartam, majd picit meghúztam neki, hogy érezze, hogy ott vagyok. Ezt ő utálja, én viszont szeretem. Szabad kezemmel átöleltem azt a vékony kis derekát. Annyira nyeszlett és törékeny… Attól félek, hogy ha egy kicsit jobban megszorítanám, összetörne, mint egy porcelán baba. Hohó, a kis cseles! Az egyik lábát felemelte a csípőmhöz. Én már reflexből kerek kis fenekébe martam. És itt jön az a pont, hogy már megint elcsábított. Rohadtul ért hozzá, hogy az embert, hogy csavarja az ujja köré. Tényleg egy igai ribanc. De! Az én kis ribancom.
- Ühm. Tex, ágy.
- Miért? Itt miért nem jó? – simítottam végig gerincén.
- Itt enni szoktunk…
Igen, mert tulajdonképpen mi épp reggeliztünk. Persze nálam, hol máshol. Jurijnál mindig csak olyan furcsa kinézetű kaja van. Finom meg minden, de annak a soljankának vagy minek, annyira undorító a kinézete.
- Akkor ma téged foglak felfalni, kiscicám.
Jurij picit meghökkent, de nem mutatott ellenállást. Bár ez mindegy, ha ellenkezne, akkor is a magamévá tenném. Szeretek mindent gyorsan lerendezni, ezért van az, hogy nálunk általában nincs semmiféle előjáték. Vagy csak lusta vagyok? Egyik sem. Szeretem, amikor Jurij olyan aranyosan fájdalmas arcot vág. Pont, mint most.
Eldöntöttem az asztalon. A teás csészém, úgy ahogy volt eldőlt. A rántottám meg majdnem felfordult, de ez engem egy csöppet sem érdekelt. Jobban izgatott az én kis Gyévuskám*. Ami ruha volt rajta azt mindet leszedtem. Igazából csak egy piros köntös volt rajta. Ismétlem, volt. Olyan szép teste van. A bőre sima és feszes, a színe pedig már-már rózsaszín. Mindene aranyos és szexi egyszerre.
Na, tessék, még hozzám se nyúlt már felállt. Nem bírok várni, azt hiszem ma is sírni fog, de nem érdekel. Mindjárt szétrobbanok a vágytól, nem fogom a türelmes jó fiút játszani. Ma biztos nem. Az ő hibája hogy elcsábított és, hogy ilyen lettem a puszta gondolatától is. Nem fog érdekelni, ha nyafog az előjátékért. Már megszokhatta volna, hogy nincs. Miután leszedtem köntösét, széthúztam lábait. Ő erre merevedése elé kapta kezét. Jaj, de édes… elég későn áll neki játszani a szende szüzet.
- N-ne nézd!
- Miért ne? Te csak maradj csöndben. – tapasztottam be száját egy vad csókkal majd azonnal el is távolodtam tőle. Nem akarom, hogy túlzottan boldog legyen.
Oh, milyen aranyos az a lyuk is. Az a része is teljesen rózsaszín. Meg is rándult, ez engem hívogat. Nem váratom meg, eleget teszek a kérésének. Már csatoltam is ki az övemet. Jurij erre odakapta a fejét. Én lehúztam a cipzáram, majd elővettem hatalmas, erőtől duzzadó férfiasságom. Néha elcsodálkozom, hogy egyáltalán belefér.
- … Csak így?
- Csak így.
Én már készen álltam arra- szó szerint-, hogy betegyem, ő viszont nem. De nem gondolja, hogy ilyen állapotban majd nekiállok majd őt kényeztetni. Nem bírtam a véremmel, azonnal belé hatoltam. A teste megfeszült majd remegni kezdett a hirtelen jött fájdalomtól. Hangosan és fájdalmasan felnyögött.
- Áááh. Igyiot! Rohadj megh… - nyikkant egyet, ahogy beljebb csusszantam.
Ilyenkor az elején még annyira szűk, mint egy szűz. Ki gondolta volna. Az ember azt hihetné, hogy annyi férfi után, akivel együtt volt, kitágul, erre tessék. Az egész mindene beleremegett. Körmeivel a terítőbe kapott. Ki is lyukasztotta pár helyen a szerencsétlenje. De ez is szexi, olyan, mint egy vadmacska.
- Azt kifizeted – mormogtam halkan, majd elkezdtem mozogni.
Csinálhattam volna lassan és finoman is, hogy legalább egy fokkal is jobb legyen neki, de nem. Egy idő után úgyis hozzászokik, mint mindenhez. Ő már csak ilyen. Ahogy mozgattam a csípőm szinte embertelen gyorsasággal, ő felnyögött hangosan. Kibuggyantak könnyei, hangosan szipogni kezdett. Persze, most meg el játsza, hogy neki milyen rossz. Kis kurva, megérdemli. Miatta szenvedek én is. Hogy miért mondom azt, hogy én is? Annyi faszival kavart már, és még fog. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki így bele van habarodva. Aki ennyire megrészegül egyetlen mozdulatától. Utálom, hogy ennyire gyenge vagyok miatta, de a legjobban azt utálom, hogy egy ribanc! Hogy hiába tartom magam mellett erőszakkal, ő nem gyűlöl, ahogy azt az ember várná, hanem folyton azzal jön, hogy szeret. Ám engem nem verhet át, én nem fogok bedőlni a kis trükkjeinek. Hiszen annyi férfi és nő van, akivel bármikor az ágyba bújhat. Megőrjít ez a tudat, hogy átver, hogy lehet játszik, és hogy nem én vagyok az egyetlen és az első. Az első, aki megcsókolta, vagy aki szeretkezett vele. Vajon hány férfi volt már így benne? És vajon hánynak mondta azt közben, hogy „Szeretlek.” Hányat csókolt viszont? Rohadt kurva, megkapja, ami jár neki. Nem fogok ellene veszíteni. Nem fogok koppanni. Torkaszakadtából felüvöltött. Tövig hatoltam, ezzel a durvasággal. Ilyet még soha nem csináltam. Jurij arca… teljesen eltorzult a fájdalomtól. Azaz édes hangja elakadt. Már a könnyei se folytak. A lába megremegett, majd a combjain elkezdett folyni valami forró és vörös. Odanéztem és egy pillanatra fel sem fogtam. Vérzett. Túlmentem a célon, már nagyon rég túlmentem rajta. És csak most látom be, hogy fájdalmat okoztam, lelkit-testit egyaránt. Tényleg ennyire szörnyű lennék? Rosszabb, mint egy igazi démon.
- Mi az? Élsz még? – vetettem neki oda hanyagul.
Mit mondhattam volna? Valami olyasmit, hogy bocsi nem direkt volt? A fenéket nem volt direkt! Eldurrant az agyam. Mellesleg, a büszkeségem se engedi, hogy bocsánatot kérjek vagy egy kicsit is kedves legyek.
- Hahó! – integettem szeme előtt, de ő csak meredt.
Nem válaszolt, semmi reagálás. Istenem mondjon, már valamit különben megveszek az idegtől. Na, rendben, engedek magamból, kicsit kedvesebben, hátha.
- Jurij? Jól vagy? Adj már életjelet!
- Ha ennyire utálsz, akkor egyszerűen ölj, meg és ne kínozz engem tovább. – suttogta elhaló hangon.
Már megint ezzel jön. A legrosszabb az, hogy halálosan komolyan gondolja. Nem lennék képes rá. Sose akarnék nélküle élni. Tudom, hogy az, amit teszek vele, és amit most tettem, ahogy viselkedek, az neki kívül belül szörnyen fáj. Miért vagyok ennyire ostoba, hogy azt bántom, akit szeretek? Szinte már rosszul vagyok magamtól. Jurij most tényleg nem tett semmi rosszat. Mégis… Egyszer majd eldobom minden büszkeségem és félelmemet. Egyszer majd elmondom neki, hogy nem akarom elveszíteni. Egyszer majd elé állok és elmondom neki, hogy Őt szeretem a világon a legjobban. Majd egyszer… De addig is, jó erősen fogom a pórázát, nem fogom elengedni.
Addig még kérlek várj, amíg egy picit jobb ember leszek.