Este már épp lefekvéshez készülődtem, mikor kopogtattak az ajtón. Az órára néztem. Nyolc óra. Azaz Motoko betartja az ígéretét mint mindig, és most is jön elmesélni az élményeit. Nem mentem le, hogy kinyissam az ajtót. Már félmeztelen voltam, a végén még megfáznék. Ahogy gondoltam, az ajtó nyitódik, majd belép rajta valaki. Végül becsukja maga után az ajtót, és elindul a szobám felé. Benyit nagy lendülettel a szobámba – Sekai!!!!! – ugrott a nyakamba. Mo-chantól ez is fura volt. Ezek szerint mégis szerelmes. Nem hittem volna, hogy eljön ez a pillanat is. - Eressz el, még a végén megölsz! – hiába mondtam ezt, nem gondoltam komolyan. Valójában jól esett az ölelése. Csak éppen én nem vagyok hajlandó kimutatni az érzéseimet. Főleg nem neki. - Olyan jó volt! Jurij igazi úriember! – kezdte el mesélni az élményeit. Nem kellett kérdeznem, már ömlöttek is belőle a szavak. - Tanultunk, aztán elmentünk a parkba. Meghívott egy fagyira is. Aztán eleredt az eső, és elmentünk hozzá, mert ő közel lakik a parkhoz. És egy csomó mindent megtudtam róla. És persze én is elmeséltem pár dolgot magamról. Nem mintha érdekelt volna, mégis bólogattam. Ez a legkevesebb, amit tehettem. Hozzászólni már lusta voltam. - Ott volt az apja is. Nagyon undok egy alak. De a fia legalább jófej. Mármint Dejus. – elengedett, és leült az ágyamra – Mondjuk nem szóltam hozzá. És ő sem hozzám. De az a megvető pillantás… kirázott tőle a hideg. - Aha… Biztos. – kezdtem tovább vetkőzni. Nem zavart Motoko jelenléte. Már megszoktam, és amúgy is kiskorunkba ha akartuk, ha nem, akkor is láttuk a másikat meztelenül. Persze most más a helyzet. Most már szégyenlősebbek vagyunk. Legalábbis Motoko. - És megmasszíroztam Jurijt. – mosolygott továbbra is – Azt mondta jól csinálom. – itt elpirult. Egy pillanatra megálltam az öltözködésben, és ránéztem. - Ne gondolj perverzre! – emelte fel hangját, de az arca egyre pirosabb lett. Csak vállat vontam, és folytattam az öltözködést. - Itt aludhatnék ma? – kérdezte meg végül. Tudtam, hogy valamit kérni szeretne. Csak akkor szokta gyűrögetni a ruháját. Ismét ránéztem – Miért? - Mert apa megint iszik gondolom. És semmi kedvem most veszekedést kezdeményezni. - Felőlem aztán… - vontam vállat – És miért nem Jurijnál alszol? - Csak nem féltékeny vagy rá? – vonta fel szemöldökét. - Természetesen nem. Miért lennék az? Hagyj már a hülyeségeddel. – legyingettem neki, hogy felejtse is el. Motoko felnevetett – Jól van na! – mosolygott, majd combjairól térdeire húzta kezeit, és úgy nézett fel rám – Mellesleg Jurijal még nem olyan bensőséges a kapcsolatunk, hogy megkérjem rá, hogy had aludjak ott nála. - Miért? A miénk ilyen? – néztem rá érdekesen. - Nem úgy értettem. – sóhajtotta – De mi kiskorunk óta ismerjük egymást, barátok vagyunk, és már sokszor aludtunk egymás mellett. Nem félek tőle, hogy letepersz, ha mondjuk védtelenül alszom melletted. – zavartan elnevette magát, és még pirosabb arccal lehajtotta inkább a fejét. Erre kissé én is elpirultam. Sokszor gondoltam már olyan dolgokra, amit nem kellett volna. De legalább vissza tudtam fogni magam azok megvalósításánál. Nehéz volt, de eddig mindig sikerült. Így büszke vagyok magamra. - Mellesleg nem vagy éhes? – állt fel hirtelen – Készítek vacsorát rendben? – meg se várta, hogy válaszoljak, de már rohant is a konyhába. - Nem kell. – mondtam kissé felemelve a hangomat, de csak azért, hogy ő is meghalja. - Dehogynem! – nevette – Tudom, hogy éhes vagy! Nem ettél igaz? - Dehogynem! Vettem hamburgert. - Helytelen. Féltem, hogy megint jön a egészséges étkezéssel, meg a kockás hassal, de nem. Kis idő múlva meg már fel is jött egy tálcával a kezében. A tálcán tányér, amin saláta volt. - Nem ehetsz sokat este, mert akkor rosszat fogsz álmodni. És ha ez megtörténik, akkor nem fogsz tudni aludni. Az pedig nem lenne jó, mert az álmatlanság miatt karikák fognak megjelenni a szemed alatt. Az pedig nem szép látvány. – odaadta kezembe a tálcát – És most megyek átöltözni. Még megvan az a fehér hálóing amit anyud adott nekem itteni használatra? - Persze. Ott van a szekrénybe. – mutattam hátam mögé a szekrényemre, amibe azok a ruháim voltak, amiket csak akkor veszek fel, amikor anya rám erőlteti. Például az öltönyöm, és az az iszonyatosan ronda pulóver, amit a nagymamámtól kaptam. - Oké. – odament a szekrényhez. Nem kellett túl sokat keresnie. Múltkor rendezgettem ott a ruhákat, és azt tettem a tetejére. Hogy ez véletlen, vagy megérzés? Ki tudja. A fehér hálóinggel együtt bement a fürdőbe, majd azt véve kijött. Ránéztem. A hálóinget már öt éve használja. Mikor megkapta használatra, még csak a térdéig ért. Most azonban combjáig. Nem mondom, megfordultak akkor a fejemben dolgok, de inkább úgy tettem, mintha nem érdekelne, és a salátámat eszegettem. - Finom? – ült le az ágy szélére mellém. - Nem rossz. – mondtam félvállról. - Akkor örülök. – hunyta le szemeit mosolygás közben, majd inkább magára húzta a takarót, és próbált elaludni. - Hé?! Motoko…? – néztem rá. - Hm? – háttal volt nekem, de biztos voltam benne, hogy már le voltak hunyva a szemei. Elvégre csak akkor szokott így válaszolni, ha alvás határán akar lenni. - Szereted Jurijt? Felém fordult. – Milyen kérdés ez? – támaszkodott könyökével maga mellett. - Csak válaszolj. - Tetszik. – néztem el. - Vagyis járni fogtok? – vontam fel szemöldökeimet. - Nem tudom. Nem hiszem. Lehet. – nézett el, majd visszanézett rám – Miért? - Semmi-semmi. Aludj inkább. – mosolyogtam rá félig, majd az üres tányért kivittem tálcástól a konyhába. Elmosogattam, majd visszamentem a szobámba. Mikor beléptem Motoko már nagyban aludt. Nap közben eddig olyan volt, mint egy depis lány. Most azonban megváltozott. Dejenka olyat tett vele, amit én nem tudtam eddig. Megnevettette, és már mosolyog is. Az ágy széléhez mentem, vele szemben leguggoltam, és egy darabig néztem az arcát. Most békésen szunyókált, és nem is vette észre, hogy én ott nézem. Szeretem nézni, ahogy alszik. Közeledtem volna már felé, de akkor észbe kaptam, és inkább az én térfelemre mentem aludni.