Motoko a randija után meglátogatott. El kellett énekelnem neki legújabb szerzeményemet. Megtettem neki, erre ő az utolsó két sornál elaludt.

Ránéztem. Elkapott a düh. - Hé! Te bunkó! Bealszol pont most?! - hátatfordítottam neki - Nyazsgem. - morogtam az orrom elé.
Igazat megvallva nem haragudtam rá. Biztosan elfáradt, vagy valami...
Odaléptem hozzá, és betakargattam alaposan, nehogy megfázzon. Ezután visszaültem a gép elé, és finomítani kezdtem a számon, hogy ne legyen ennyire altató hatású.
- Féltékeny... csók... baaaka... útállak... - majd szerelmesen felsóhajtott álmában Motoko.
Hátrafordultam. - Mi a francot álmodhat? - inkább nem törődve vele visszafordultam a géphez - Azt hiszem nem is akarom megtudni.

Reggel Motoko ébredésérekeltem fel.
- Sekai..?! Jézusom, elaludtam?! Pedig nem akartam! Sekai! - mögém lépett, és bökdösni kezdett ujjával.
A gép előtt aludtam el. Nem akartam mellé furakodni míg aludt. Akkor biztosan az lett volna a baja.
- Hagyj... - morogtam fáradtan.
- De iskolába kell menned! - folytatta.
- Neked is. - motyogtam.
- De én szabadnapot veszek ki. - ment vissza az ágyamhoz. Visszafeküdt - Egész héten neked güiztem. Főztem, és mosogattam rád. Megérdemlek egy szabad napot nem?
- Ne keverd össze a magánéletedet meg a sulit. Ez ott senkit se érdkel. Na öltözz... - bementem a fürdőbe elintézni reggeli teendőimet.
- Majd megyek a suliba... Majd... De csak majd... Most hagyj...
- Te keltetettél fel engem, pedig lenne még tíz percem kelésig. Szóval várhatod, hogy békén hagyjalak! - mentem vissza, és rázogatni kezdtem - Éledj!
- Jól van már nah! - nyújtózkodott, majd felállt, megigazította magán ruháját, és már el is indult le, majd a suliba.
Követtem.

Bennt a suliban mind a ketten leültünk a helyünkre. Motoko a padon aludt tovább, én pedig átolvastam még az anyagot.
- Nemsokára becsengetnek, és szerelmetesednek se híre, se hamva. - gúnyolódtam.
- Tudod jól, hogy ő csak második órára szokott beérni.
Így is lett. Mikor felértem a terembe a büféből, hogy hozhassak üdítőt nekem, és Motokonak, a lány már Jurij ölében ült. Hozzábújt teljesen. Vagyis inkább Jurij vonta magához.
- És...? Mit csinálunk ma? - kérdezte Jurij.
- Nem kéne az osztályban ilyeneket művelnetek. - szólt közbe Tex.
- Nem kéne ennyie féltékenykedned, Tex. - nézett rá Motoko.
Persze nem tetszett a látvány, de nem akartam balhét. Ezért inkább leültem a helyemre, Motoko kedvenc italát az ő térfelére tettem, sajátomat pedig inni kezdtem.
- Hagyd Motoko. Kitérdekel, hogy mit mond? - simogatta a lány vállát Jurij.
- Pedig úgy látom nem én vagyok az egyedüli, akit ez érdekel. - nézett rám Tex.
- Hagyd, most úgyse fogja abbahagyni. Motoko lekophatatlan. - összegyűrtem a már üres dobozt, és a terem másik felében lévő kukába dobtam.
- Oké... Nekem aztán nyolc. - fordult inkább előre Tex.
Nem tehetek róla, hallottam mindent, amit szerelmes gerlicéink beszélgettek.
- Elmehetnénk a parkba, majd egy cukrászda, és végül hozzád. Vagy hozzám? Inkább az első. - mosolygott Motoko.
- Rendben, de ha megint azt csinálod, akkor nagy bajok lesznek.
Tudtam, hogymiről beszél Jurij, elvégre tegnap Motoko mindent elmondott nekem. Elkaptam tekintetem róluk, próbáltam másra figyelni. De nem ment.
- Nem akartaaam! - magyarázkodott a lány.
- Mégis megtetted.
- De nem direkt!
- Direkt, vagy nem direkt, a hatása akkor is megvolt.
Nem bírtam tovább. Az asztalra csaptam. - Na jó, elég volt ebből! Otthon tárgyaljátok ki magatokat. Itt erre senki sem kíváncsi!
Motoko ekkor suttogásba kezdett. Ezt már nem hallottam olyan tisztán.
Tex hátrafordult - Azelőbbit mire értetted? Te tudsz valamit, igaz? Mégismit?! Hé, te?! - kezdett rázogatni.
- Sekai a nevem, és ne rángass, mert visszarángatok!
Erre abbahagyta - Noss... Sekai... Mit tudsz, amitén nem?
- Ne rázogass már - söpörtem le Tex kezét magamról - Amúgy meg miért érdekel ennyire? Nem kéne beleütnöd az orrod mások dolgába. Én is csak onnan tudom h Mo-chan elcsicseregte. Pedig hidd el, nem akartam hallani. És te sem akarod!
- Jól van na! - morgolódott Tex, és információ hiánya miatt duzzogva visszafordult, hiszen becsöngettek.