- MICSODA?! - kérdeztem vissza. Az egész emelet tőlem zengett az iskolában - Hogy érted azt, hogy elmentetek hozzád, és együtt voltatok? - kérdeztem halkabban.

Motoko elpirult. - Noss... Tudod... Jurij eljött hozzám. És lefeküdtünk. - ekkor arca már vér vörös volt. Ujjait nyomkodta össze.
- Te képes voltál egy olyan alakot hazavinni, akit még csak öt hónapja ismersz, de azt, akit tizenhét éve, azt még egyszer sem?
- I...Igen.
Arckifejezésén nem úgy láttam, mint aki felfogta volna, hogy mit akartam ezzel mondani. Most nagyon kiborultam. Én még egyszer sem voltam nála. Pedig állítólag a legjobb barátja lennék. Ráadásul együtt töltöttek egy éjszakát? Hogy lehet ez? Végülis ő dolga, ő élete. De nekem az a srác nagyon is gyanús.
- Sekai... - szólított meg Motoko.
Nem tudtam mást tenni, hogy felfogja a helyzet súlyosságát. Hátat fordítottam neki, és magamban duzzogtam tovább. Kezem a padon maradt, mutatóujjammal dobolni kezdtem a felületét idegesen.
- Nem lehet, hogy féltékeny vagy? - kérdezte halkan.
Úgy döntöttem nem szólok hozzá. Elővettem telefonomat, és SMS üzenetbe beleírtam "Kuss legyen már!", ezzel el is küldtem neki.
Motoko telefonja csipogott, ő elővette, és megnézte - Ezt igennek vettem. De miért?
Nem hiszem el. Hogy lehet valaki ilyen hülye? Hát tényleg nem vette észre az érzéseimet iránta? Miért kell bonyolítania az életemet?
- Talán mert neked nincs barátnőd? - folytatta a hülyeségét - Összehozhatlak valakivel.
Nekem azonban nem "valaki", hanem Ő kell!
- Azon ne múljon. - mosolygott rám.
Nem bírtamtovább. A terem másik végébe mentem, beszéltem egy sráccal, és inkább helyet cseréltem vele.
Motoko azonban nem adta fel. Mivel telefonja már úgyis kézben volt, hát írt nekem egy SMS-t.
Én azonban még csak el se olvastam. Kikapcsoltam, és visszatettem a zsebembe.
Motokonak ennyi elég is volt. Fogta cuccait, és összepakolt. Ezzel ki is ment a teremből.
Gondolom hazament. Ennyire még sosem vesztünk össze. Valamilyen szinten sajnáltam, de ha nem tudta felfogni a dolgot, hát így járt.
Nem sokkal később, hogy Motoko elment, Jurij lépett a színre.
- Húúúha! Mi volt ez az előbbi? Min vesztetek össze? - érdeklődött Tex, aki valahogy mellém került az idő közben.

- Had kérdezzek valamit: Mi közöd hozzá? - néztem rá ridegen.
- Már megbocsáss, de nekem nem úgy tűnik, mintha szimpla barátok lennétek. Nem válaszoltál a kédésemre. Ha valamibe beleszólsz ami nem a te dolgod akkor legalább adj egy normális választ a miértekre.

- Utálom a felesleges csacsokást. A véleményed pedig a legkevésbé sem izgat. - vontam vállat.

- Mo-chan egész rendes lány... - folytatta Tex - Bármit is követett el, nem hiszem, hogy így kéne vele viselkedned. Szóval csak ennyi közöm van hozzá. De mond csak: Barátoknak tettetitek magatokat igaz? Közben meg az igazi érzéseiteket rejtegetitek. Szép stratégia, de ez elég feltűnő.

- Először is: semmi közöd hozzá. Becsülöm, hogy hangot adsz a véleményednek, nem úgy mint az emberek nagytöbbsége. Nem kell bemutatnod hogy milyen. Tudom hogy "egész rendes". Viszont fogalmad sincs hogy valójában mi történt és hogy most miért vagyok ennyire mérges. Nem, te csak a felszínt nézed. Milyen felszínes ember vagy! Tartsd meg magadnak a kis megjegyzéseidet. - emeltem meg hangomat.

Jurij eközben végighallgatta beszélgetésünket, és vmiért muszáj volt közbeszolnia - Hé. Attól hogy szar napod van nem kell vele is ordibálnod. Ha ideges vagy akkor miért nem futsz két kört a suli körül? -gonosz mosoly - Heh..Motoko-chan biztos mindent elmesélt.
Pár másodpercig ránéztem, majd elnéztem. Felálltam,táskámat hátamra kaptam, majd leléptem inkább. Ahogy az ajtó felé mentem még Jurij vállának ütköztem ezzel is félrelökve őt.
Mikor hazaértem egyből el is mentem otthonról. Tudtam, hogy Motoko majd keresni fog. Semmi kedvem nem volt beszélni vele, vagy épp látni a hülye fejét.
Mikor visszaértem, nem volam beszámítható állapotban. Épp ezértledőltem az ágyra.
Másnap délben ébredtem. Akkor vettem csak észre az asztalomon lévő kaját, és egy lapot, amit Motoko írt nekem. A lap alján egy kis chibi Motoko nézett rám megbánó szemekkel.