Már egy héttelt el azóta, hogy nem mentem iskolába. Megbetegedtem, így pihenésre kényszerültem.

Vasárnap volt. A szobámban ültem, és néztem magam elé. Ekkor békességemet csöngetés, majd kopogás zavarta meg.
Lementem, hogy ajtót nyissak. - Oh, szia Jurij! - mosolyodtam el - Gyere be!
- Szia. - köszönt még az ajtóban, majd beljebb jött - Jobban érzed már magad? Miért nem jöttél suliba? Hiányoztál.
- Vírusos betegség. - csuktam be az ajtót - Egész hétre kiírtak. És nekem is hiányoztál te. Sekaial beszéltél?
- Nem. Mivel furcsa mód ő sem jött be, egész héten. Bár mielőtt te hazamentél volna mondtam neki dolgokat.
- Ugye nem sértetted meg te is...?
- Nem érdekel, hogy megsértettem-e. Csak elmondtam neki amit gondolok.
- És az mi volt?
- Semmi. Nem azért jöttem el ide, hogy róla beszéljek. - vette le kabátját, majd kezembe nyomta.
Feltettem neki a fogasra. - Tudom. Azért jöttél, hogy elhozd a leckét. Köszönöm. -öleltem meg mosolyogva.
- Azért is - pöckölte meg orromat, majd oldaltáskájából előkapott egy halom könyvet - Bejelöltem az oldalakat. Amúgy - dőlt a falnak - nagyon zaklatott voltál. Pontosan mi is a bajod? Vagyis mi volt a bajod?
Eltettem a könyveket a nappaliban található asztalra. - Mikor? - ültem le a kanapéra.
- Amikor legutóbb láttalak, sírvafakadtál majdnem.
- Oh... - hajamat kezdtem csavargatni zavartan - Noss... Nem szeretek veszekedni.
Főleg nem Sekai-al, elvégre ő a legjobb barátom, és mindent elmondok neki, ahogyan ő is nekem. Bár már annyi ideje ismerjük egymást, nem hoztam még el ide, mert neki nem akarom a legkevésbé megmutatni, hogy milyen az "én Világom".
Kiskoromban fülig bele voltam esve, de aztán ezt kinőttem. Akkor tiltakoztam a legjobban és máig bennem is maradt ez a "csak neki ne mutasd meg lécci" hajlam.
Jurij elnevette magát - Haha! Milyen gyerekes. Hát ez nevetséges. Ezen vitatkozni.
- Tuuuuuuuuuuuuuuuuuudom - szégyenkezve néztem maga elé.
- Milyen irónikus. Én azthittem hogy milyen faszagyerek, de úgy látszik ennyitől megbántódik. Te meg hülye vagy, hogy egy vita miatt bőgsz.
- Nem a vita miatt "bőgök", hanem azért, mert nem szólt hozzám. Hát milyen dolog ez? - duzzogtam karba tett kezekkel.
- Hozzá tartozik.
- Pedig felajánlottam neki, hogy összehozom valakivel. Mondjuk egy cuki lánnyal, vagy bárkivel. Erre jobban felkapta a vizet.
- Miből gondoltad hogy nőre van szüksége? - nevet - Hülye vagy
- Mert féltékenynek tűnt, amiért nekem van barátom.
- Tud élni nélküled is, nem? Ha kellett volna neki nő akkor felszedett volna. Olyan külsővel elég könnyű dolga is lenne.
- De mi csak barátok vagyunk!
Jurij azonban nem figyelt rám. Elábrándozott. . Hogy jön ez ide?
- Hát hogy... Én csak azzal fekszem le, aki iránt érzek is valamit, és az nem barátság.
Felvont szömöldök. - Te mi a faszról beszélsz? Erről szó sem volt! Ott tartottunk h Sekainak szerintem nem kéne a segítséged nő ügyben.
- Neki amúgy sincs szüksége nőre. Hiszen neki az éneklés az elsődleges. Meg a hülye feje. A szerelem az utolsó nála.
- Akkor miért ajánlottad fel? - értetlenkedett.
Ez jó kérdés volt. Magam sem tudom rá a választ.
- Mondtam már: Mert féltékenykedett!
- Vagy csak azt akartad, hogy féltékeny legyen. Mert vágysz rá. Még mindig.
- Mi van? Nem! x3 - vágtam rá.
Jurij elhúzta a száját.
- Most meg már te vagy féltékeny?
- Tudod te egyátalán ennek a szónak a jelentését? Vagy csak mindenre rámondod?!
- Most miért gonoszkodsz??? - szipogtam.
- Nem gonoszkodom. Te nem tudsz visszavágni. - ült le mellém - Inkább vegyük át az anyagot.
- Muszáj? Lusta vagyok!
- Igen. Muszáj. És nem izgat hogy lusta vagy!
- De hiszen tudok mindent! Átvettem őket. De azért nem vagy éhes? Készíthetek kaját, ha szeretnéd.
- Nem, ne készíts. Idejövök hogy tanítsalak erre ezt csinálod! - sértődött be - Mingyárt haza is megyek!
Nyűgölődtem egy kicsit - Oké...Akkor tanuljunk. De még ma nem ettem. Míg magyarázol, készítek magamnak egy szenyát. Oké?
- Rendben.
Kimentem a konyhába, és csináltam három szendvicset. Ez után visszamentem hozzá, leültem, és ettem miközben mindent átvettünk. Szerencsére megértett mindent, így hamar végeztünk a tanulással. A szendviccsel is végztem. - Biztos kiszáradtál. Kérsz teát? Szívesen csinálok! Van citromos, meg minden féle gyümölcsös. Még fekete is van! Na? Milyet kérsz?
- Kösz nem. Nem iszok teát.
- Oké, akkor nem. - maradtam a seggemen.
- Hétfőn jösz majd suliba, igaz? Akkor megbeszélhetnétek a barátoddal ezt az ügyet.
- Igen,megyek, de nem hiszem, hogy szóba állna velem. És az igazat sem akarom neki elmondani. Olyan ciki!!
- Mármint mi a ciki? Az hogy lefeküdtünk? - vágott értetlen fejet.
- Nem. Másról beszélek. Mindegy. - mosolyogtam rá.
- Akkor? Hogy belevagy esve? - gyilkoló pillantást vetett rám.
- Bele VOLTAM esve, már nem. Már NAGYON RÉGEN nem.
- Ha csak voltál, akkor felesleges neki elmondani.
- Mem is akartam!
- Nagyon helyes. - órájára nézett - Na jó, nekem mennem kell. Még van egy kis elintéznivalóm.
- Rendben, akkor majd holnap. Bár örülnék neki, ha tudnál maradni, de ha dolgod van, hát dolgod van. - kikésértem.
Visszavette kabátját közbe - Talán majd holnap itt maradok sokáig.
- Rendben, és köszi a korrepetálást! - nyelves puszit adtam neki, majd mikor már elment, visszamentem szobájámba. Nem bírtam elaludni. Lekötöttek a gondolatok, hogy Sekai vajon él-e még, elvégre nem főztem rá egy teljes hétig.