Mindenki lázasan készülődött és izgult az estére megszervezett bál miatt. 

Azonban még délelőtt az egész sulinak részt kell vennie egy előadáson, amit a suli diákjai adtak elő. Az iskola névadójának, egy író művét adták elő, mivel ekkor volt az iskola alapításának a napja.

Minden osztály bevonult a csarnokba, és várták a nagy jelenetet. Én mint segítő álltam a színfalak mögött, és amit kellett, azt megtettem. A jelmezeket igazítottam a szereplőkön, és a szöveget segít tanulni, ismételni még.

Ám ekkor történt valami, amire senki sem számított.

Az igazgató kiment beszédet mondani. Ez után bemondta a szereplők neveit. Illetve a végén helyesbít. - Az előadás főhősnőjével történt egy kis "baleset" - érzékeny volt bőre a ruha anyagára, ezt nem tudta, így kiütés lepte el egész testét -  ezért helyettesíteni fogják. Ezért még egy kis türelmet kérünk. - ezzel

visszament a színfalak mögé.

Mindenki elkezdett beszélgetni, hogy kivel akarják helyettesíteni, mikor nincs is beugrója. Ám mikor az előadás kezdetét vette, mindenki meglepődött. A főszereplő ugyanis egy még csak nem is híres diák, mégis a suli színművészeti körének egyik segítője volt. De mivel ő súgó lett volna eredetileg, így tudta mindenki szerepét. Még a főhősnőét is.
Kitaláltátok már, hogy ki lett a helyettesítő? Bizony. Én voltam az.
Az előadás érdekesre sikeredett súgó nélkül. Nekem kellett rávezetnem a szereplőket, hogy mit is kell mondaniuk. Vicces lett, de nagyot alakítottam azt hiszem.
A színdarab miatt a sminket és a középkori öltözetet kénytelen voltam elviselni. Pedig sosem történt volna ez meg, ha nem én ugrok be. Biztosan furcsa látvány volt azoknak, akik ismertek.
De beleadtam mindent. Már csak azért is, mert tudtam, hogy mindenki aki fontos számomra ott ül a közönség sorai között.
A darab végén hatalmas tapsvihart kapott a színjátszókör. Ez után mindenki elment örülve, hogy kiszabadulhatott onnan. Mindenki készülődhetett az este megrendezésre kerülő bálra.

Én még akkor a jelmezemmel babráltam az öltözőben. Eközben magyaráztak körülöttem. Páran megdícsértek, hogy jó voltam.
Az egyik szereplő másra is rákérdezett - Mo-chan, te itt maradsz, míg nem kezdődik a bál?
- Miért maradnék? Igazat megvallva semmi kedvem eljönni. A bál nem az én műfajom, inkább azoké, akik olyanok, mint ti.
- Jaj, ugyan már! Biztos csak viccelsz. - mivel hallgattam, levonta a következtetést - Ezek szerint még ruhád sincsen?
- Nem állt a terveim közt venni.
- Miért nem varrtál?

- Csak tervezni tudok, varrni már nem. - ez nem volt teljesen igaz. Javítani a ruhákon tudok, és hozzávarrni egy-két dolgot.

Visszavettem utcai viseletemet, elköszöntem mindenkitől, és ezzel kimentem az öltözőből. Az iskolából indultam ki. Túlságosan el voltam foglalva gondolataimmal. Így csak akkor tértem vissza a valóságba, mikor valaki megbökte a fejemet.

- Hé, ügyes voltál! - nézett szemeimbe, majd kikerült, és ment tovább. Sekai volt az.

Egy darabig néztem utána - Köszi... - mellé futottam, így mellette is mentem - Te is mész a erre a suli bálra? - kíváncsiskodtam.

- Semmi kedvem elmenni. Nem szeretem az ilyeneket, de mivel tisztelem az igazgatóságot meg azokat akik erőt öltek bele az előkészületekbe, úgy érzem muszáj mennem. Majd csinálok fotókat, hogy hasznossá tegyem magamat.

- Az jó. Majd mutasd meg, hogy milyen volt. - nevettem.

- Miért? Te nem jösz?

- Nem áll szándékomban. 1: nem veszek fel soha magassarkút, még ha rám kényszerítik, akkor sem! 2: nem az én műfajom ez az egész szutymák. 3: nincs ruhám...

Bár Jurij-nak megígértem, hogy elmegyek vele, de majd kiengesztelem, vagy nem tudom. - mosolyogtam.

- De hülye vagy. - köhögte, majd felgyorsított. Jurij neve hallatánál viszont megint váltott személyisége - Hna szia.

- Most mért vagyok hülye? Magyarázatot követelek!

- Nem kapsz. - ment tovább undokul.

- Naaaaaaaaaaaaaaaa! Mondd már meg...! - bele is karoltam azért is, jelezve hogy nem kopok le róla addig amíg nem válaszol.

Sekai azonban lerázott magáról - Kopj már le!

Nem érdekelt, hogy hogy nézett rám. Úgy voltam vele, hogy engem úgyse bántana. - Rendben. - szontyolodtam el, majd nevettem - Hehe! Csak vicceltem. - mosolyogtam rá - Na? Válaszod?

- Idegesítő vagy. - nézett rám életunt arccal - Hagyj békén.

Erre megsértődtem. - Rendben, akkor nem lesz ma kajád.

- Soha nem volt szükségem arra hogy kaját csinálj nekem. Tudok létezni nélküled is. Na pá!

Nem tudtam, hogy miért viselkedett hirtelen így, de nagyon megbántott. Már nem mentem utána. Inkább hazamentem.

Amint hazaértem, elkezdtem a padláson nézelődni valami ruha után.