Bár össze voltunk veszve, büszke voltam Motoko-ra. Jó irányban halad, hogy beteljesüljön az álma, hogy színésznő lehessen.
Színi előadás után hazamentem. Első dolgom a fürdés, majd az átöltözés volt. Öltönyt erőltettek rám. Pedig ha tudnák milyen kényelmetlen. Nem tudom, hogy ki volt az, aki kitalálta ezt az öltözetet, de azzal szívesen megetetném. Nem beszélve a nyakkendőről, ami mindig fojtogat. Magamhoz vettem a fényképezőgépet, amit rám bíztak a célból hogy készítsek pár képet a bálról.
Ez után már mindent kipipálhattam. A suli felé vettem az irányt, ahol a bál került megrendezésre. Mikor odaértem már sokan ott voltak. Nem csak az én osztályomból, hanem az egész iskolából.
El is kezdtem a munkámat, és kattingattam a géppel. Ekkor egy ismerős szőke hajú fiú közeledett felém. Megállt mellettem. Tex volt az.
- Szia. – köszönt nekem hatalmas vigyorral a száján.
- Szia. – köszöntem én is neki életuntan. Nem néztem rá.
- Megtennél nekem valamit? – vágott hátba.
Leemeltem a gépet, és ránéztem.
- Mivel te vagy az egyetlen, akinek van gépe, úgy érzem megkérhetlek. – egyből a tárgyra tért - Le kéne fényképezni nekem pár lányt.
- Miért tenném meg?
- Mert szépen megkértelek?!
- Ez nem éppen kérés volt.
- Nem baj. Megteszed vagy nem? – de választ nem várva sorolni kezdte a neveket, és az osztályt.
Én nem is törődtem vele, csak folytattam a rám szabott feladat elvégzését. Épp a bejárat felé fényképezgettem, mikor ismét ismerős arcokat pillantottam meg.
Egy szerelmes pár volt az. A fiú inkább hasonlított egy hercegre, mint egy „pingvinre”. Vörös haja kócos volt, mégis össze volt kötve hátul. A lány habos fehér ruhában volt. Egy szolid ruha, ami nagyon szép volt, mégsem illett hozzá. Fekete haja a megszokott leengedett helyett most fel volt tűzve.
Megálltam egy pillanatra a fényképezésben, leemeltem a gépet, és úgy néztem rájuk.
Tex követte a tekintetemet – Igaz is. A legfontosabbat elfelejtettem. Mo-chanról kérem a legtöbb képet.
- Dehogy fényképezem le! Én csak csinálok pár képet a suli újságnak, mert jobb dolgom nincsen. Nem azért teszem, hogy te ezen élvezkedj! – háborogtam, majd inkább elfordultam, és folytattam a munkát.
- És ha fizetek érte?
- Te most megakarsz vesztegetni?
- Szándékomban áll. – legalább bevallotta – Ugyan már! Csak pár röpke kép! Naaaaaaaaaa! – nyaggatott - Mennyit kérsz érte?
- Semennyit.
- Ingyen megteszed nekem? – csillantak fel szemei.
- Nem. Amit kérsz az mocskos és erkölcstelen dolog. Nem teszem meg. – mondtam határozottan, álláspontomon nem változtatva.
- Ezek csak fényképek! A tömeget fényképezed, de közben "véletlen" lefényképezed. Én értek hozzá, add ide! - és már nyúlt is a gépért.
- A nem az nem. Ne is próbálkozz. - elkaptam Tex mindkettő kezét egy kézzel. Azt szorongattam, hogy fájjon neki - Ha nem hagyod abba, letöröm. – már idegesített.
- Wááááááá! –nyüszögte.
Ekkor a közelből Jurij hangja csendült fel - He? Minek? Nem akarok, ez egy bunkó. -  tiltakozott hevesen valamiért.
- Itt az ideje, hogy kibéküljetek. – ragadta meg Jurij kezét Motoko, és már húzta is a fiút felénk.
- Soha nem mondtam hogy össze vagyok vele veszve. Ne már! - de már késő volt. Motoko a közelünkbe ért. - Szia Tex!
Tex ránézett, egyből lesokkolt, habogott, álla jókorát koppant volna a padlón ha most egy rajzfilmben lettünk volna.
Jurijt elkapja a pulykaméreg. Puffogott magában. És nem szólt egy szót sem.
Hátranéztem. Végignéztem Motokon...Semmi reakció. Nem tetszett amit láttam. Nem ő hozzá való ez a ruha. Már megszoktam, hogy mindig sötét ruhákba van, és kissé fiús az öltözete. - Te meg hogy nézel ki? - mértem végig megvetően - Egyáltalán nem illik hozzád. – jelentettem ezt ki neki is.
Motoko "nem mondod?!" nézéssel nézett rám. Láthatóan neki sem tetszett a szituáció.
- Most mért bántod? – állt a lány pártjára - Szerintem jól néz ki. - kikapta kezemből a gépet. - Egy képet?
- Szerintem meg nem. – ekkor tudatosult bennem, hogy nincs nálam a gép - Hé, add vissza! – néztem rá vérfagyasztóan.
Motokonak még válaszolni sem volt ideje, Tex már le is fényképezte.
- Szóval neked az a sötét lány tetszik, akinek mindig kiadja magát? – nézett rám Tex.
- Pontosan. – bólintottam válaszom mellé.
- Háh! – elégedett meg a válaszommal - Ezzel beismerted. Tetszik neked. Mióta is szereted?
Jurij aca vörösödött a méregtől - Na jó. - ragadta meg Motoko kezét - Lépjünk le.
Tex azonban folytatta - Pár hónapja?
Jurij fogta Motokot, és elrángatja messzebbre. Jól leszidta, hogy miért kellett odarángatnia hozzánk. Legalábbis ezt szűrtem le a mimikájából.
- Nem szeretem, csak azt mondtam hogy nekem úgy teszik, ha sötétbe van. Nem kell kiforgatnod minden szavam, vagy belemagyarázni hülyeségeket. – vettem el tőle a gépet - Ezt meg szépen kitöröljük.
- Hé! Most miért? – nyafogott Tex - Pedig olyan jó kép volt.
- Nem érdekel! – vetettem oda neki - Majd csinálsz róla a telefonoddal, vagy nem tudom. De nem is nagyon izgat. – körülnéztem - Inkább keressünk valami piát.
Tex ebbe már jobban belement – Oké. – ezzel elrángatott az asztalhoz, ahol sorakoztak a italok.
- Verseny? – ajánlottam fel - Ki bírja hamarabb meginni ezt az üveg drágaságot. – mutattam fel a pálinkát.
- Jöhet. Te kezded.
- Ha verseny akkor együtt kell kezdenünk! – értetlenkedtem.
- Oké-oké. – sóhajtott, majd kézbe fogott ő is egyet - Csirió!
- Detto. – lecsavartam az üveg kupiját, majd ajkamhoz emeltem, és úgy ittam mintha csak víz lett volna.
Tex bár bírta egy darabig, de végül alaposan lerészegedett. Elkapta a gépet tőlem, és fényképezgetett vele.
Megvetően néztem rá - Ezt muszáj volt? Ha lemerül én kinyírlak! - de azé megnéztem a képeket amiket készített, és szelektáltam. Mindet kitöröltem ami homályos, vagy elmosódott lett. Esetleg azokat, amin rajta van Motoko.
Amíg a gépen dolgoztam, Motoko odajött mellém, hisz ott voltak a piák. - Az pálinka? -néz a kezembe tartott üvegre. - Kérek! - kifejtette kezemből az üveget.
Könyörgöm, ne legyen részeg. – gondoltam - Nem szeretem ha iszik. - Csak lassan.
Motoko úgy viselkedett, mintha ott sem lettem volna. Jurij-t kereste tekintetével. Ám ekkor észrevett valamit, ami nem tetszett neki.
Én is odanéztem. Tex és Jurij… Csókolóztak. Ettől még én is lesokkoltam.
Motoko meghúzta az üveg tartamát. - Én... Most megyek haza. – láttam rajta, hogy sírás szélén áll.
- Hé.. Nem kéne beszélned vele? – fordultam felé – Tex csak részeg, és… - próbáltam menteni a menthetetlent.
- Nem. Nincs hozzá erőm. - elindult ki a teremből.
Utána mentem. Bármennyire is össze voltunk veszve, biztosra vettem, hogy maga alatt volt. Ki ne lett volna? Épp ezért szüksége van rám.
Jurij azonban gyorsabbnak bizonyult. Fellökött, és rohant ki Motoko után.
Tex visszatámolygott hozzám. Megölelt. - Kikosaraztak minket.
- Mi a szarról beszélsz? Attól még hogy részeg vagy nem tehetsz ilyeneket! Fúj! Megcsókoltad azt a srácot.
- És?
Lelkiismeret furdalásom volt. - Szólnod kellett volna hogy ennyire nem bírod a piát. – Ha nem ajánlom fel neki a versenyt, ez nem történt volna meg.
- Most ittam először alkoholt. – vallotta be.
- Ne csináld. – néztem rá nagy szemekkel - Egy szemét dög vagyok. – azt hiszem kezdett nekem is hatni az alkohol.
- Pontosan... – helyeselt - Legyünk egymáséi.
- Ehh..Kösznem – kapartam le magáról Texet, - Szerintem inkább ülj le, vagy nem tudom. Ugye nem fogsz idehányni? Gyere, egy kis friss levegő majd jót tesz. - nem mertem ott hagyni, így kivittem a szabadba, a suli elé. Ott szépen leültettem a lépcsőre. Ültem volna már le mellé, de akkor megláttam ahogyan Motoko és Jurij épp veszekednek.
-  Hát jó, akkor rendben. – ahogy kivettem úgy tűnt, hogy eddig próbálkozott a béküléssel, de most már megunta - Nekem is elegem volt már belőled. Folyton tenni neked a szépet és kedvesnek lenni. – elvigyorodott - Még kapóra is jött. Legalább nem kell kitervelnem hogy hogyan szakítsak. Megteszem most. Motoko-chan, kivagy rúgva. Kicsit azért sajnálom. Az ágyban egész jó voltál.
Az a szemét. Van képe kihasználni.
Motokonak csak ez kellett. Lekevert neki egy nagy pofont.
- Megérdemelte! – drukkoltam magamban Motokonak.
- Látni se akarlak! – indult el Motoko.
- Hogy mersz megütni te szakadt kurva?! – dühödött be Jurij. Nem engedte hogy elmenjen, felképelte.
- A rohadék! – ez már nekem is sok volt.
- Tudd hol a helyed. És én vagyok az aki nem akarja látni a képedet. – lökte el a lányt - Na most mehetsz. Daszvidannye.
Motokot sokk hatásként érték a történtek.
 Hirtelen dühből Jurij elé léptem. - Te meg mit csinálsz? Hogy mersz megütni egy lányt!? Ráadásul ezek után! - felképeltem Jurijt én is.
Az ütésemnek köszönhetően Jurij a földön találta magát - Te rohadék! Ne szólj bele! Ki vagy te? He? Köcsög! - felállt, és ezzel elkezdődött a verekedés.
- Fiúk, elég volt, nem kell bunyózni! Fejezzétek be!
Tex is közbe avatkozott. Lefogta Jurijt.
- Gyere. - fogta meg a kezemet - Nem érdemeli meg, hogy megverd. Még arra sem érdemes. - indult el valamerre velem. Még mindig sírás szélén állt, de most próbált erősnek tűnni miattam. Próbálta leplezni csalódottságát.
Én azonban nem hagytam magamat, akkor is verekedni akartam. - Dehogy hagyom! Miről beszélsz? Hiszen kihasznált! És megütött! Szétkapom!
- Sekai! – szólt rám mérgesen - Nem! Hagyd őt! – enyhült meg hangja.
- Na gyere csak te senkiházi – indult el felém, és húzta maga után az őt lefogó Texet.
- Jövök is, te szemét állat!
Tex a másik irányba irányította Jurijt, a suli felé - Nem mész. Maradsz. Mész be.
- Csak a pia beszél belőled. Inkább kísérj haza, nem vagyok valami jól. - és már húzott is el a helyszínről.
Morogtam még magamban egy darabig útközben - Nem a pia beszélt belőlem. Tudod hogy nem rúgok be egykönnyen. Csak felidegesített az a szemét. Hogy tehette?! Pont veled! – dühöngtem még.
- Ahogy mindenki mással. – válaszolta nemes egyszerűséggel - Számára én sem vagyok különb a többinél.
Megtorpantam egy pillanatra. - De ha tudtad akkor miért?
- Azt reméltem, hogy majd velem megváltozik. Hogy nem fog kihasználni. Naiv voltam.
Nem is értem, hogy hogyan is hihettem el magamnak ezt. Egy fiú... Engem szeret... Tszha... Így belegondolva tényleg butaság volt. Ki szeretne egy ilyen "sötét" lányt? - visszaváltott komor arckifejezésébe régebbről.
- Szerintem meg hülye vagy. Figyelj! Az a patkány meg sem érdemelne. És hidd el, hogy nagyon is szerethető vagy.
- Barátilag. De láthatod, pasim sose lesz. – egy pillanatra elmosolyodott.
- Jól van veszekedjél csak. – néztem elunottan.
- Nem veszekszem. Ez az igazság.
- Tizenhét éves vagy, mit vársz? Hogy majd jön a nagy Ő? Ismeretségi köröd sincs! Volt egy csalódásod egy fiúval, nagyügy. Még előtted az egész retkes élet. Ne mondj már ilyeneket. Majd lesz valakid. Na gyere ide te kis hülye. – ezzel magamhoz öleltem szorosan.
Motoko zavarba jött. Meredt rám pirulva.
- Ez szörnyű érzés lehet, de ne törj össze. Lesz jobb. – simogattam meg feje búbját.
- Sa... Sajnálom... – nézett el.
- Ne sajnáld.
- Ezért ha hazaértünk, csinálok neked kaját. Meg teát.
- Rendben. De én kávét kérek, mert úgy érzem, hogy mindjárt elalszok.
- Rendben... - még mindig fogta a kezemet.
Lassan kezdett leesni, hogy nem hozzám megyünk. – Hé! Hova értetted hogy „haza”?
- Hozzám. Te messze laksz. Lusta vagyok, és ez a ruha kényelmetlen. Minél előbb át akarok öltözni. Hogy bírják elviselni egyesek a fűzőt?
- Jogos. Többé soha nem vegyél fel ilyet. Borzasztó. – bólogattam.
- Tényleg nem áll jól?
- Nem azon van a hangsúly hogy jól áll, vagy sem. Egyszerűen csak nem te vagy. Nem szeretem a hamis dolgokat. Sokkal jobban szeretem azokat a ruhákat, amiket mindig hordasz.
Ez után nem is szólt inkább hozzám. Nem azért, mert megbántottam, hanem mert egyet értett. Odaértünk. – Noss, ez lenne az. - mutatott házára.
Lámpa nem égett, hisz már késő este volt. Elég kísértetiesnek tűnt. Meg ahogy láttam le volt robbanva. De nem volt rossz így külsőleg nézve.
- Apa úgy tűnik nincs itthon. – elővette a kulcsot - Mit szeretnél enni? – kinyitotta az ajtót, és beinvitált. Miután bementem becsukta utánam az ajtót. Kioldotta hátul lévő masnit - Na átöltözöm, aztán jövök vissza kaját csinálni - felment szobájába átvenni szokásos ruháját, majd lejött - Máris jobb. – bement a konyhába, hűtőbe nézett be.
Már tudom is mit fogok készíteni neked. Addig te menj, és nyugodtan nézz körbe.
- Oké. – felmentem a szobájába. A szobája egyszerű volt. Lila, és festett rá fekete csillagokat itt-ott. Az egyik falon csak képek díszelegtek. Nézegettem őket. Kiskori képek voltak rólunk. Meg pár, ami az elmúlt években készült. Mindegyikről volt valami emlékem amire visszanosztalgiázhattam. Leültem az asztal tetejére, és csak néztem ki a fejemből.
Motoko hamar elkészült a vacsorával, és csinált kávét is nekem. Felhozta nekem a szobájába, majd letette az asztalra.
Képekre nézett. Láttam rajta, hogy megbánta már, hogy megengedte, hogy szétnézhessek nála. Azonban arra nem gondolt, hogy az én szobám is tele van képekkel. - Mi az? – néztem rá a lányra - Mindegy. – csóváltam meg a fejemet - Mit csináltál? Mi ez? – néztem a fura állagú zöldséggel teli vacsorámra.
- Egészséges kaja. Ez kérlek szépen francia saláta.
- Érdekesen néz ki. – húztam a számat.
Mintha meg se hallotta volna. - Aztán van még tegnapi süti. Megyes. És második félének anonászos csirkemell.
- Kösz, asszem nekem ez a bigyó is elég lesz. Nem vagyok túlzottan éhes. – ezzel egyből nekiláttam a süteménynek.
- Rendben, te tudod. Ízlik? – nem hagyott válaszolni - Amúgy beszéltél a Managerrel? Mikor lépsz fel először? Kapok én is jegyet?
- Igazából még nem hívtam fel, de mostanában nem is nagyon tervezem. Sokkal fontosabb dolgaim is vannak. De ha majd esetleg egyszer lesz fellépésem,akkor te leszel az első aki tudni fogja. Szóval relax. És igen, jegyed is lesz.
- Miféle fontos dolgokra gondolsz? Végre szerzel magadnak barátnőt? Vagy inkább barátot? Esetleg elkezdesz tanulni? Vagy gyakorolsz még? Amúgy... Ha hétfőn meglátod... ŐT... ugye nem fogsz balhét rendezni?!
- Már miért ne rendeznék? Megérdemelné, hogy agyon verjem.
- Nem. Azt sem érdemli meg, hogy ránézzünk. Miért akarsz ennyire megvédeni mindig?
- Mert olyan kis béna vagy. És mert ilyen vagyok. Ez van, fogadd el.
- Szóval... Nincs más oka?
- Természetesen nincs. Mi más lenne?
Motoko inkább csendben maradt - És? Hogy tetszik a lakás? – váltott témát.
- Aranyos szobád van. Meg nem is olyan szörnyű, nem tudom miért pánikoltál annyira.
Elnézett. - Hagyjuk. – sóhajtotta, majd ismét rám nézett - Nincs kedved itt aludni? Úgyis már későre jár, és egyedül kéne itthon lennem.
- Miért? Máskor nem vagy itthon egyedül? Én minden nap egyedül vagyok otthon. - mivel a szülei csak aludni járnak haza - De rendben, legyen neked gyereknap.
Csak az a baj hogy nincs semmi ruhám. - gondolkodtam el, majd sóhajtottam - Na mindegy, megoldom. Fürdő erre van igaz? - és már mentem is megkeresni a fürdőszobát.
Nagy nehezen megtaláltam. Levettem magamról a fekete öltönyt, majd a fehér inget kezdtem szétgombolni. Meglazítottam a nyakkendőt, majd azt is levettem.
Tükörbe néztem. Szemeztem magával. Hatalmas sóhajtás szakadt ki belőlem - Hogy a francba fogadhattam el ezt az itt alvást? Teljesen hülye vagyok.
Röpke fél óra alatt elkészültem. Egy szál boxerben mentem ki teljes lelki nyugalommal.
Visszamentem a szobába - Kész vagyok. Ha gondolod mehetsz te is. - ültem le az ágyra, kicsit rugóztam rajta. Hirtelen átsiklott az agyamon, hogy Jurij és Motoko biztosan itt csinálták. Ideges lettem, de nem mutattam ki, nehogy ez s felzaklassa. - És? Hol fogok aludni?
- Mellettem, hol máshol?! De ha ez neked kényelmetlen, akkor majd én alszom apa szobájában. Inkább én aludjak a részeg kis disznaja ágyában, mint te. – csak ekkor nézett végig rajtam - Van apának pizsamája.. Kell?
- Miért? Dehogy kell, jó ez így! Amúgy meg nem azért kérdeztem, mert nem tetszik a szitu, csak azt hittem, hogy leküldesz a földre vagy valami hasonló. Végül is a matrac is kényelmes.
- Az nincs, a földön pedig nem alhatsz. Az illetlenség. – elgondolkodott – Rendben, akkor alszunk együtt ezek szerint.
- Mondtam már, rendben van. - elnéztem, arcomon végig futott egy kis pír - Csak olyan szokatlan ez! Igazán nem hibáztathatsz! – morogtam – Na jó, menj, én meg addig feltalálom magamat.
- Rendben... - becsukta maga után ajtót, letusolt ő is, haját kettőbe fonva jött vissza. Selyem hálóing volt rajta, ami csak combjáig ért, és spárga pántos volt. Szobába érve engedte le csak a haját, és fésülködésbe kezdett.
Az ágyon elterülve vártam, hogy visszajöjjön. Egyedül unatkoztam. - Így olyan vagy, mint egy 10éves. – nem bírtam kihagyni.
- Én szeretem befonni a hajamat. - ült le az asztalhoz - Meg amúgy is, párás volt a levegő, és hullámos lett a hajam. Nem szeretem, ha hullámos. Akkor olyan... Aww. – sóhajtott -Idegesít. - haját birizgálta. Pontosabban a végét egyenesítgette - Bontsam ki? - asztal fiókjaiba kotort hajvasalóért.
- Nekem mindegy. És szerintem a hullámos se állna rosszul, mivel szép arcod van, így minden frizura jól áll. Szerintem legalábbis. Bár nem értek hozzá.
Egy darabig csak nézett rám, majd inkáább haját kezdte vasalni.
- Jaj hagyd már abba. Jó az úgy. Inkább gyere már ide. Fáradt vagyok.
- Jól van – jól van... - bebújt ágyába mellém - Mellesleg közi még egyszer... - itt még felém fordult, majd hátat fordított nekem, és aludni próbált.
- Ugyan már. Ez természetes. Hiszen barátok vagyunk. – elfordultam én is a másik irányba. Magam elé meredtem, úgy tűnt biztos nem fogok aludni aznap éjjel.
Motoko álmában picit forgolódott, majd mikor már megölelt, csak akkor aludt normálisan. Édesen szuszogott,  picit összekuporodott.
Leamortizált fejjel néztem rá - Muszáj megnehezítenie a helyzetemet? Hát persze, hogy muszáj! Csak a baj van vele. – fordultam felé. Egy darabig néztem, majd eltűrtem pár tincset a lány arcából. Végigsimítottam arcán, majd elmosolyodtam önkéntelenül is. Nem bírtam magammal. Egy apró csókot nyomtam ajkára. Csak ez után tudtam elaludni.