Reggel mikor felébredtem, az alvó Sekai-t láttam meg először. Elpirultam. Tudom, hogy már ezerszer láttam így, és máskor is aludtam már vele, de mindig elpirulok. Nem tudok betellni vele, olyan aranyos. És nem csak akkor amikor alszik. Egy darabig néztem, majd felkeltem reggelit csinálni. 

Mikor felvittem neki a reggelit, már ébren volt. Szomorú tekintettel nézett maga mellé, ahol én aludtam. Azonban mikor meglátott, felcsillantak szemei.
- Felébredtél? Nem akartalak felébreszteni, sajnálom. - A reggelijét letettem az ágy melletti éjjeliszekrényre.
- Én... Megyek haza, és... Punnyadok. - sóhajtott mikor észrevéve, hogy kifejezve ötletének nem tetszését, szomorúan néztem rá, még hozzátette - Miért nem megyünk el valahova? Szerintem neked is jót tenne.
- Rábeszéltél. - vágtam rá - De előbb egyél. Éhes hassal nem lehet gondolkodni. - mivel két villát vittem fel, így én is tudtam falatozni a reggelijéből.
- Honnan veszed, hogy üres a hasam?Miért te ettél valamit? Vagy csak engem akarsz tömni?
- Hogy ehettél volna, ha eddig aludtál? Ne butáskodj. Egyél! Amúgy gondolom nem akarsz pingvinként hazamenni. Van pár ruhám, ami talán jó lesz rád. Meg is keresem. - álltam fel ezzel, és szekrényemben kezdtem el keresni

- Te most a saját ruháidat akarod odaadni nekem? - nézett rám bepánikolva, miközben megette a reggeli utolsó falatát is.
Hátranéztem. Nem. - forgattam meg szemeimet - Amúgy... - kezdtem bele abba, ami idáig piszkálta a csőrömet - Neked már volt olyan álmod, amit úgy éreztél, hogy ugyan akkor az megtörtént veled a valóságban is?
- Nemértem, hogy pontosan mire is gondolsz az álommal kapcsolatban.
- Álmomban úgy éreztem, mintha megcsókolt volna valaki. És ugyan ekkor ezt is álmodtam. De ez csak egy álom. - megtaláltam nagy nehezen a ruhát. Én varrtam neki annak idején. Nemvettem méretet, így csak reménykedtem benne, hogy jó lesz rá. Letettem mellé az ágyra.- Tessék, próbáld fel, szerntem jó lesz rád. - nem mertem neki elmondani. Még a végén kinevetne. Vagy hülyének nézne. Vagy ami rosszabb, leesne neki mit érzek iránta.
Sekai elpirult - Mi? ilyet álmodtál?
- Tudom, hülyeség.
- Hát akkor már értem. Persze velem is volt már ilyen, ez tök normális, ne is törődj vele.
Ekkor néztem csak rá. - Piros az arcod. - és tényleg. Sekai arca mitha csak egy nagy paradicsom lett volna. Lázad van? - mentem oda elé, kezemet a fiú homlokára tettem - Úgy érzem, hogy nincs. - vettem el a kezem - Na menj, és öltözz fel. Addig én elmosogatok. Mit mondtál, hova is megyünk?
- Hogy lennék már beteg? Csak te vagy színvak! - morogtaa, majd fogta a ruhákat és elvonult felvenni. Ez után visszajött elhúzott szájjal - Mégis honnan vannak ezek a ruhák?
- Miért? Nem jó a méret?
-De, jó. Hogy jön az ide? Én kérdeztem előbb, ne terelj!
- Találtam apa szekrényében. Nem teccik?
- Ilyet nem mondtam. Csak megkérdeztem honnan van.
- De elhúztad a szádat, vagyis nem tetszik. Miért nem tetszik? Mi bajod van vele? Szerintem jól áll. Szerinted nem?
- Lődd már le magad. - lekiabálta a fejemet ezzel, majd megigazította magán a ruhát - Amúgy tetszik.
- Köszönöm...Izé...Örülök neki. Legalább apa cuccai a hasznodra váltak. Na... - magamhoz vettem a ruhámat, bementem a fürdőbe, és felöltöztem. Egy fekete nadrágot, fekete topot, ami fölé fekete kardigánt vettem fel. - Mehetünk.
Sekai ekkor már elindult a ház bejárati ajtaja felé. Követtem, mellé futottam, és úgy mentem mellette. - És? Hova megyünk?
- Bárhova. Majd valahol majd csak kilyukadunk.
- És... Ez mi? Baráti összejövetel, lófrálás, vagy randi?
Sekai szemei tágra nyíltak - Csak simán sétálunk. Állítsd már le magadat! Kell ahoz bármilyen indok is hogy veled legyek?
- Általában mindig lekoptatsz. Például amikor ott vagyok nálad. Szóval igenis fura.
- Soha nem szoktalak lekoptatni. Csak egy konkrét dolgot mondj. - sóhajtott - De most mit akarsz ezzel mondani?
- Tudnék én százat is mondani. Semmit. - vágtam rá - Miért? Nem jegyezhetek meg dolgokat?
- Na jól van akkor hajrá. Mondj 100-at. Nagyon kíváncsi vagyok rá.
Nem kellett sokszor kérni. Elkezdtem sorolni egészen töpszli korunktól kezdve mai napokig százkettőt is fel tudtam hozni. - Látod?
- Nem, nem látom. És nem is értelek. És ez nem lekoptatás hanem hazapaterolás. Mivel te estig ott szoktad rontani a levegőt. És emiatt miért lenne furcsa hogy elhívlak sétálni? Ha azt mondod hogy "furcsa" ez a tök természetes dolog akkor miért is hívsz a barátodnak? Ne idegelj fel kérlek.
- Szóval én rontani szoktam a levegőt? - nagyon rosszul esett ez a kijelentése.
- Csak ezt tudtad megjegyezni? Jellemző.
- Nem! Csak ez esett a legszarabbul.
- Oh bocsánat, most megbántottalak? Hogy én milyen gonosz vagyok. - mondta irónikusan.
- Ez rossz ötlet volt. - ezzel a kijelentéssel elindultam vissza. - Nem kellett volna eljönnöm. Nem is tudom, hogy mit képzeltem. Pillanatnyi megingás lehetett. - már nem is a sétáról beszéltem, de ezt akkor nem vettem észre - Sajnálom. Majd... Hétfőn találkozunk.
Sekai azonban nem hagyott csak úgy elmenni. Megfogta kabátom ujját. És bár nem tudott mit mondani, a szeme mindent elárultak."Sajnálom. Ne menj." És csak állt és nézett. Mélyen belefúrta tekintetét az enyémbe - Ezt a beszélgetést. Vehetnénk megnem történtnek..?
Nem tudtam megszólalni én sem. Csak néztem kék szemeibe. Enyhe pír jelent meg az aromon. Pedig a közelébe nem szoktam. Inkább csak bólintottam.
Sekai elmosolyodott - Remek. Szeretnél valamit amit eddig nem tettél meg? Mármint csinálni, mert nekem igazából nincs semmi uticélom. De ha szeretnél valahova elmenni, akkor elviszlek oda.

Gondolkodóba estem - A főtéren most van egy rendezvény. Menjünk el oda. - ezzel megragadtam a kezét - Gyerünk. - indultam el vele.
A központ a város másik végében volt. Több órás utazás után - ami nem lett volna annyi, ha nem rángattam volna be minden egyes üzletbe, ahol megláttam a kirakatban egy-egy fekete ruhát - így jó késő este értünk oda. Már senki sem volt ott. - Tökéletes. Tessék nekiállni. - fordultam Sekai felé.
- Minek álljak neki? - értetlenkedett - Miért hoztál ide? Itt nincs semmi. Pedig már reménykedtem.
Édesen néztem rá - Menj fel a színpadra, és énekelj. Még mielőtt híres lennél, szeretnék egy külön konertet, mert ha majd aláírod a szerződést... Nem lesz időd se a sulira... Se rám. - kezdett könnybe lábadni a szemem.
Sekai nézett egy darabig, majd sóhajtott - Már megint butaságokat beszélsz. - simított végig gyengéden az arcomon - Mindegy mi történt, rád mindig volt időm. És ez mindig így fog maradni, szóval ne rágódj rajta.
Egy darabig én is ránéztem. Erőt vettem magamon, hiszen legszívesebben megcsókoltam volna. De nem tettem. Elsöpörtem Sekai kezét, komor arccal néztem rá. - Menj fel, és énekelj.- mutattam a színpadra.
- Na jó, de...Mégis mit énekeljek? Jelenleg le vagyok sokkolva, hogy ilyen egyátalán az eszedbe jutott.
- Hogy eszembe jutott, hogy külön előadást tarts nekem? Énekelj amit akarsz. De nem érek rá sokáig, szóval igyekezz.
- Rendben-rendben. Csak várj egy percet. - sóhajtott egy nagyot, majd felment a színpadra. Lenézett rám, mintha belőlem merített volna erőt. Hiába nincs ott senki, a tudat, hogy szinpadon áll, mint ha megrémítette volna. - Szóval akkor énekeljek... - nyelt egyet majd elkezdte.

Emlékszem még rá.

Ahogyan először csókoltál.

Gyönyörű pillanat volt.

Elfelejteni nem tudnám.

Még ma is bennem él.

Ahogyaz először öleltél.

Fülembe súgtad szeretni fogsz

Örökkön örökké.

Az elején még látszott rajta, hogy nagyon félt. De a végére összekapta magát. Akkor már mosolygott.
Elpirulva néztem fel rá, és szinte elolvadtam. Jó volt hallgatni. Mikor Sekai lejött a színpadról, hatalmas ölelést kapott tőlem - Olyan jó voltál! És... És... Aranyos! Miért ilyen számot énekeltél? Ez talán utalás lett volna? - nevettem - Pont úgy hangzott, mintha nekem írtad volna. - mosolyogtam rá.
- Ja, persze, álmodban. Ez csak egy dal, semmi köze hozzád. Csak bemagyarázod magadnak. Amúgy meg örülök, hogy ennyire tetszett. - mosolyodott el ő is - Fontos a véleményed. De most, hogy énekeltem neked, mi legyen a kövi program? Esetleg táncoljak is?
- Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen! Az jó lenne! - csillogtak szemeim - Ha híres leszel úgyis be kell tanulnod pár koreográfiát. Jajj, most kíváncsivá tettél. Tááááááááááááááncolj! - kezdtem kissé tapsikolni - De ha nem akarsz, vagy ha nem tudsz, majd én besegítek. Tudod a közönség szereti, ha egy sztár... - léptem közelebb hozzá. Orrunk majdnem érintették egymásét. Kezemet Sekai pólójára tettem. - ...megmutatja milyen cuki pocija van. - perverz mosoly siklott át az arcomon, végig simítottam az említett felületen. Véletlenül még feljebb is húztam a pólóját a simogatás közben.
- Honnan veszed hogy híres leszek? Az se biztos hogy valaha befutok. Tudod nagyon nehéz ebben a szakmában. - magyarázná tovább, de akkor ugye felhúzódott a pólója nekem köszönhetően - Eh! Na de hé! - gyorsan visszahúzta. - Nem volt vicces. Mi vagyok én? Valami strici? - sóhajtott, majd elnézett pirulva.
- Sekai, nyugi... Nincs itt senki, én meg már láttalak párszor... Szóval... - nevettem el magamat, majd adtam neki egy puszit arcára - Na jó. - engedtem el - Nem piszkállak akkor.
- Jó, de akkor is! Bárki erre jöhet és ha meglát akkor mitfog majd gondolni?! -idegbajoskodott, de a puszitól lenyugodott. Attól még mindig piros volt az arca. - Köszönöm. - morogta.
- Nincs mit. És mit gondolna? Talán azt, hogy a szerelmesek itt töltik szabad idejüket? - nevettem, azzal sarkon fordultam, és elindultam valamerre. - Csak hogy ez téves következtetés lenne. - megálltam, és hátranéztem rá - Igaz?
A fiú elmélázott kicsit - Ehhe.. Ja.. Szörnyű lenne. - nevetett zavartan, majd inkább csendben maradt.
Elszontyolodtam. - Neked úgyis ott van az a sok fiatal... csinos... aranyos... édes kis... lánykák, akik... téged szeretnek a világon a legjobban... és rajonganak érted... és...és... - észre sem vettem, de szemeimből könnyek kezdtek szökkelni. Mikor észbekapta, szárazra kezdtem törölgetni. - Valamibe belement a szemembe! - ezzel hátat fordítottam neki.
Megölelt hátulról, adott egy puszit a fejem búbjára, majd magafelé fordított. Könnyeimet egyszerűen lenyalta az arcomról. Ez után rámnézett azzal az olvasztó mosollyával, aminek egy nő sem tud ellen állni. - Tudod, hogy nem érdekelnek azok a lányok... - nem fejezte be a mondandóját, itt lezárta a témát.
Csak meredtem rá - Van egyáltalán olyan lány... aki... érdekel téged? Hiszen ha azok a lányok nem tetszenek neked, akkor... Nem is tudom...
- Még mielőtt elkezdenéd, nem vagyok se meleg, se impotens. Csak.. - elnézett - Nem kötnek le azok a lányok, ez minden. Viszont van egy valaki, aki tetszik nekem. Vagyis.. Ez hülyeség. Nem tetszik, hanem inkább úgy mondanám, hogy ő nekem a világon a legfontosabb.
Ránéztem - Értem... - erőltettem egy mosolyt a számra - ...akkor... én... - elnéztem - Már ennyi az idő?
- Eh.. Istenem. Hogy lehet valaki iiilyen hülye?! - foházkodott az éghez - Jó, mindegy, figyelj. Felejtsd el amit az előbb mondtam. Nemvagy kajás?
Egyből felcsillantak a szemeim - Meghívsz kajálni? De ilyenkor? Te fizetsz? Mert akkor igen. De nincs is nyitva semmi már. Vagy menjünk el hozzád, és ott együnk? Csinálok neked kaját. Jó?
- Nem-nem. Most az egyszer elviszlek vacsorázni valami flancos helyre. Ne aggódj. Ilyenkor még egy csomó hely nyitva van.
- Ennyire felkapta az Isten a dolgod? Meg egyébként is... Milyen flancos helyre? Oda illendő lenne valami elegánsabb öltözék. De mi meg így nézünk ki. Nem valami jó ötlet. Meg amúgy is, ha valaki meglát minket ismerős, akkor nem hiszem, hogy az jót tenne a hírnevednek. És ellenségeket sem akarok a rajongói klubbodból. Mindannyian rám szállnának. És...és...és...
- Akarsz majmot tömni velem, vagy nem?! Ne mással foglalkozz. Csak velem!
- Az rosz ötlet, mert ha csak veled foglalkoznék, akkor még félő, hogy rád mozdulnék. Vagy ezt akarod? - nevettem.
- ...Enni akarok!!
- Ez nem válasz a kérdésemre... Mind1... Úgyis csak vicceltem. - zavarba jöttem, így inkább kapálózni kezdtem a kezemmel.
- Jólvan-jólvan. - fogott le, hogy ne tudjak ficánkolni - Rendben, akkor felejtsd el. Nem megyünk sehova enni. Fulladj meg. Pedig én elhívtalak. De akkor hagyjuk. Majd máskor...
Ahogy kapálóztam, és próbáltam kikapni a kezeimet Sekai kezeiből, elhagyott egyensúlyom, így véletlen Sekainak dőltem. Ahogy felnéztem rá, ajkaink véletlenül érintkeztek. Éreztem, ahogyan egyre jobban elgyengültem. Pedig még csak nem is csók volt. Csak egy "puszi" a szájára. A szemeimet lehunytam. Még össze is szorítottam őket.
Sekai azonban többet akart. Megcsókolt gyengéden, és hosszan. Telltek a percek. De nem avatkoztam közbe. Végül eltávolodott tőlem. Rájött, hogy mit is tett. Eltorzult az arca, úgy nézett rám - Én..Ezt.. - hebegett - Ezt veheted egy kihívásnak. - váltott határozottabbra - Ha te lekapsz én miért ne tehetném? Na látod?! Hagyjuk is. - indult el hazafelé.
- Sekai, én nem is akartalak, én csak... Minek kellett lefognod? Tudod jól, hogy nem jó az egyensúlyérzékem. És...és...és... Én amúgysem csókoltalak meg... Ez nem csók volt, csak az ajkam érintette a tiédet. Ennyi. Ez nem csók! Amit te csináltál... Na az volt a csók! - követtem.
- Ugyan az. Én is csak odaérintettem az ajkam, szóval ha a tied nem csók, akkor az enyém se. Erről ennyit.
- Viszont te a nyelveddel behatoltál a számba te kis... ! - mikor eljutott a tudatomig ténylegesen, hogy mi is történt, az ebben a pillanatban történt meg. Paradicsom vörös lett az arcom - Szóval....
- Csak képzelődtél. Kizárt dolog hogy én átdugtam a nyelvem.
- Nem, nem képzelőttem! Nem vagyok hülye! -  hatásszünetet dobtam a gondolattól, ami átsiklott az agyamon - Miért nem vallod inkább be, hogy belém vagy zúgva? Egyszerűbb lenne ha bevallanád, nem gondolod?
-Álmodozik a nyomor. Nem vagyok beléd szerelmes, és soha nem is leszek. Soha. Még ha meghalok, és ujjászületek, akkor sem.
Ajkaim megrebbentek - Menj a francba! Gyűlöllek!!!!! - ezzel el is indultam sebes léptekkel haza. Rosszul esett az amit mondott.
Sekai nem csinált semmit se. Csak nézett utánam szomorú arccal.
Én azonban nem is vártam tőle semit. Hazamentem. Otthon ágynak dőltem. Kikapcsoltam a telefonomat is. Úgyse hívott volna senki sem, csak maximum Sekai. De róla abban a percben hallani sem akartam. Fétfőn pedig suliba se mentem.