|
23. rész
Reggelmikor felébredtem hála a sok alkohol tartalmú italnak, nem igazán emlékeztem semmire. De az még a kisebbik gond volt. A fejem iszonyatosan fájt. Ezt pedig a Világ tudtára kellett adnom.
- A fejeeeeeem. – ordítottam el magam Motoko nagy örömére, aki még aludt volna tovább. Bár ezzel nem mentem sokra. Az ordításommal együtt is ugyan úgy fájt továbbra is, mint addig.
Motoko az ordításomra kelt. Amiért felébresztettem, párnáját dobta hozzám – Én megmondtam, hogy ne igyál annyit. Nem bírtam miattad aludni. – órára néz – Most van hét óra, szóval csak két órát aludtam.
- Sajnálom. – fogtam meg fejemet, és összekuporodtam – De fááááj! Megfogok halni.
A lány egy nagyot sóhajtott – Ne beszélj hülyeségeket. Megyek, csinálok kávét. – kikászálódott az ágyból, de abban a pillanatban meg is szédült, de talpon maradt.
Mikor visszajött, kezében tálca volt, amin egy csésze kávé volt, és egy szem orvosság. – Idd meg a kávét, a gyógyszer pedig fejfájás csillapító. Hátha hatni fog. – a tálcát az ágy melletti éjjeliszekrényre tette le.
Minden egyes szava éles visításként zúgott a fejemben. Fejemre húztam a párnámat. – Jó, várj egy kicsit. Majd mindjárt. –kisebb szünet után eszembe jutott a „találkozóm” Sakurával – Mennyi az idő?
- Az imént mondtam. De nézd meg. – dőlt vissza mellém.
- Jó. Mindjárt. – fél óra elteltével végre rászántam magamat, hogy felnézzek az órára. Késésben voltam. Megpróbáltam felkelni, de nem ment. Az ágy húzott magához. – Nem tudok mozdulni. Ide fogok rohadni. – morogtam magam elé.
Motoko egy szó nélkül felállt. Bement a fürdőbe, majd csak annyit éreztem, hogy valami nedves és hideg csobban a hátamon. – Mi a…?! – ültem fel. Motoko kezében egy vizes vödör volt.
- Ne játszd itt a fejedet. Menj, és fürödj le, aztán öltözz fel. Keresek száraz ruhát neked addig amíg fürdesz. Nemsokára koncerted lesz. Nem okozhatsz csalódást a rajongóidnak. Az interjút pedig természetesen nem szúrhatod el.
Szeretem Motokot. Olyan, mint egy anyuka. Vagy mint egy személyi aszisztens, esetleg egy manager.
Megragadta a kezemet, és behúzott a fürdőszobába. – Miért ittál ennyit? Miért nem tudsz rám hallgatni?
Nem reagáltam monológjára. Lenéztem, és az ingemet próbáltam kigombolni kisebb-nagyobb sikerrel.
Motoko szemét forgatva elsöpörte a kezemet az ingemtől – Már mindent nekem kell csinálni? – elkezdte ő kigombolni a felsőmet. Jobban csinálta, mint én. A nadrágot remélem egyedül is sikerül lefejteni magadról. – engedett vizet miután végzett a kigombolással – A vizes ruháidat majd tedd a mosógépbe. Ha hazaértünk, majd kimosom.
- Jólvan – jólvan, innentől már egyedül is menni fog. Menj ki… - hirtelen elfelejtettem, hogy mit akartam mondani, de improvizáltam gyorsan - …mert különben leharapom az orrodat.
Elmosolyodott – Ettől még szeretlek. – adott egy kisebb csókot futólag, majd magamra hagyott.
Még mindig nem tudtam, hogy miket csinálok, épp ezért mindent kétszer csináltam meg a biztonság kedvéért. Nem akartam ápolatlannak tűnni Sakura, vagy a rajongók előtt. Miután végeztem a fürdőszobában, kimentem meztelenül a szobába. Sehol sem találtam se a törölközőt, se az állítólagosan előkészített ruhákat, amiket fel kellett volna vennem.
- Motoko?! Hol van a törölköző? Nincs itt!
- Mindjárt megnézem. - az ajtó kis idő múlva nyitódott – Ott kell legyen a… - mikor meglátta természet adta mivoltomat megtorpant, majd kis idő múlva eljutott a tudatáig, arca rák vörösbe ment át, majd fogta magát, és kiment a szobából. Maga mögött csapódott az ajtó – Ott van az ágyon. – hadarta az ajtón kívülről.
- Ja, tényleg. – vettem észre. Magam köré csavartam, majd kimentem a lány után.
Motoko még mindig háttal állt az ajtónak.
- Hol van a kávé és a fájdalomcsillapító? – elfelejtettem eddig bevenni.
- A…Az ágy… mellett… a….az… éjjeli…éjjeliszekrényen…
Visszamentem Mo szobájába, bevettem a gyógyszert a kávéval, megtörölköztem, majd felöltöztem. Mozdulataim még nem voltam teljesen tiszták, de elmém már kezdett kitisztulni.
Mikor kész lettem Motoko a ház elé vonszolt le – Hova megy Sakura érted?
- A házamhoz. – körbenéztem, és csak ekkor esett le, hogy Motokonál töltöttem az éjszakát - Gyorsan oda kellene érni. – ránéztem – Gyere velem, kell a támogatás.
Elmosolyodott – Na gyere. – fogta meg kezemet, és már el is indult hozzám.
Én persze ráhagyatkoztam. Kénytelen voltam. Még nem bíztam meg saját magamban. Azonban élveztem a helyzetet – Bocs, hogy már megint gondot okozok neked. – elgondolkodtam – Tegnap este mondtam amúgy valami bántót? Mert ha igen, akkor bocsánatot kérek érte.
- Nem okozol gondot, nem tudom hányszor mondjam még el neked. És nem mondtál semmi olyat. Csak azt, hogy én vagyok az életed értelme, és hogy szeretsz.
- Mi van?! – kerekedtek ki szemeim a mondatot hallván – Én ilyet biztos nem mondtam! Vagy mégis? – összezavarodtam. Fejemet vakarva a hallottak igazság alapján gondolkodtam – Én nem emlékszem rá, szóval biztos te hazudsz!
- Sok mindenre nem emlékszel. Este még nekem kellett levetkőztetnem a fürdéshez! – pirult el.
- Arra emlékszem. De az amúgy sem így volt. Én letudtam volna vetkőzni, csak épp te erősködtél!
- Na persze. – rázta meg fejét.
Lassacskán – vagy legalábbis számomra lassan – hazaértem Motoko segítségével. Sakura még nem volt ott. Ezek szerint időben még mégis jók voltunk.
- Menj, és tüntesd el az alkohol szagodat. És valami normálisabb külsővel gyere ki. Így úgy nézel ki, mint egy alkoholista. Mondjuk az is vagy.
- Nem vagyok az! – kértem ki magamnak.
- Mellesleg ugye tudod, - terelte a témát - hogy a tegnapi miatt még tartozol nekem?
- Tartozni? – néztem rá – Miért? Rosszat tettem? Minden esetre így fer. Mit szeretnél? Menjünk el valahova? Vagy inkább vegyek neked valamit?
- Még nem tudom. Találj ki te valamit. Bár lehet ez nem jó ötlet.
- Ha nem jó ötlet, akkor miért nem találod ki te? Vagy ha nem, akkor nem kapsz semmit se. – vigyorodtam el.
- Hotelban fogunk megszállni igaz?
- Igen, egy szállodában, ami elég puccos, és szép a kilátás.
Motoko arca ismét egyre vörösebb lett.
- Most meg miért vörösödtél el? Mire gondolsz? – nem tehetek róla, amint megláttam azt az aranyos ártatlan piros pozsgás arcot, az én arcom is piros lett.
- Miért? Te mire gondolsz, hogy mire gondoltam?
- Te mit gondolsz hogy én mire gondoltam hogy te mire gondoltál?
- Arra gondolok amire gondoltam én is, hogy te is arra gondolsz, amire én gondoltam. Szóval azt kérem.
Itt már elvesztettem a fonalat. Nem tudtam mire gondol, bevallom őszintén. – Ahha. Persze, oké. Máris.
- Azért ne itt! – vörösödött el.
- Oké, akkor majd ott. – nem tudtam mit, de ígértem neki valamit. Azért kíváncsi voltam rá, hogy mit is – Inkább megyek, és rendbe teszem magamat. – ezzel bementem a házba, felrohantam a szobámba, átöltöztem. Egy fekete feszülős farmert, fekete pólót, és egy ugyan ilyen színű dzsekit vettem fel. Ez után visszasiettem Motokohoz.
- Most már nem tűnök alkoholistának igaz?
Elvörösödött, elkapta fejét.
- Ezt igennek vettem. – vigyorogtam rajta kajánul.
Sakura beparkolt mellettünk. Lehúzta a kocsija ablakát – Mehetünk?
- Persze. – vágtuk rá egyszerre.
Beszálltunk a kocsiba, és már száguldoztunk is a koncert színhelyére, majd a többi helyszínre.
Fárasztó volt a nap. Alig volt egy szabad percem. De amint ez megadatott, egyből kedvesemhez mentem, és megölelgettem, vagy csak ránehezedtem jelezve állapotomat. Ilyenkor Motoko a fejemet simogatta, és csak „Nyugalom, nemsokára vége lesz. Tarts még ki, csak egy kicsit.” Ez a mondata aznap még vagy hússzor felcsendült.
Alig vártam már, hogy a szállodába érjünk. Az első dolgom az volt, hogy elterültem a legközelebb eső székre, ami csak az utamba állt. Lábaimat széttettem, kezeimet lelógattam magam mellett, fejemet pedig hátradöntöttem.
Motoko átlépkedett a lábaimon, majd az ágyhoz érve kipakolt hátizsákjából, amit egész nap hurcolt magával. – Nagyon büszke vagyok rád. Ügyes voltál. – mosolygott rám.
Erőm nem volt válaszolni, így csak legyintettem egyet hanyagul.
- Ki kell még engesztelned.
- Aha… - morogtam.
- Na jó, pihend ki magad. – ezzel elindult a fürdőbe.
- Azt csinálom. – amíg Motoko fürdött életet leheltem fáradt testembe, majd rászántam magam, hogy körbenézek a szobában. Hangulatos nászutas lakosztály erkéllyel. Kimentem, és lenéztem a városra. Magasan voltunk. A város esti fényei pedig teljesen lenyűgöztek.
A fürdőszoba ajtaja nyitódott. Motoko lépett ki rajta rövid kivágott hálóingjébe, haja még fel volt tűzve. Nem fordultam felé, csak vállam fölött néztem rá, majd vissza a városra. Még nem tért vissza annyira az energiám, hogy felfogjam a dolgokat.
Mögém sétált, és hátulról megölelt – Olyan jó itt.
- Neked is tetszik? – fordultam szembe vele, és átkaroltam a derekát.
- Még jó hogy! Olyan szép itt minden! És a kilátás a legszebb. – a kabátomra nézett – Nem akarod ezt a szerelést levenni? Csak mert… -pirult el.
- Dehogynem! – elengedtem, és bementem szobánkba. Levettem a kabátot, amit az székre dobtam. A kabátot követte a póló. Épp hogy húztam fel mikor közbe vágtak.
- Tudod mit?! Inkább hagyd magadon! – ült le az ágyra – Így is arcpirító látvány vagy, nem kell még jobban annak lenned!
Ördögi mosoly jelent meg ajkaimon – Akarod, hogy chippendale show-t tartsak neked? Hm? – húztam fel pár másodpercre a pólószélét, így kockás hasam kivillant.
Motoko azonban ügyesen terelni próbált – Nem azt mondtad, hogy álmos vagy? Meg hogy fáradt?! Ma csak huszonegyszer jöttél oda hozzám, hogy nyűgös vagy. Holnap is lesz épp elég melód. Ki kell pihenned magadat.
- Ez igaz, de ki akarlak engesztelni, és per pillanat nem jut más az eszembe.
- H... Hát… Ha ragaszkodsz hozzá. – felelte elhaló hangon.
- Nem kellett sokáig győzködni. – nevettem rajta, majd olvasztóan rámosolyogtam. Lassan elkezdtem felhúzni a pólómat.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
