|
24. rész
24. rész
- Nem kellett volna sokáig győzködni. – vigyorgott rám, majd olvasztó tekintetével rám nézett. Lassan felhúzta pólóját. Ahogyan karjait emelte, úgy feszültek meg karjain, majd mellkasán az izmok. Kockás hasát már meg sem említem.
El se hiszem, hogy az én barátom. Mintha még mindig csak álmodnék, amióta járok vele. Egy álom, ami olyan csodás, mintha a mennyországban lennék. Sose akarok felébredni ebből az álomból. Nem akarom, hogy véget érjen, és azt sem, hogy másként alakuljon, ahogyan annak nem kéne úgy lennie.
Amint lehúzta felsőjét, azt az ágyra dobta. Egyenesen elém. A szemeimbe nézett végig. Leengedte kezeit, amik övére vándoroltak, amit elkezdett kicsatolni.
Levegőt sem mertem venni. Féltem, hogy bármikor félbeszakad ez a csodálatos illúziónak hitt valóság. Még a szám is nyitva maradt. Csoda, hogy nem csorgattam rá a nyálamat. Pedig már nagyon annak a határán voltam.
Szétszedte egy apró mozdulattal az övét. Úgy hagyta. Kigombolta nadrágját, így fehér, piros rúzsos csókfolt mintás alsónadrágja láthatóvá vált. Egy-kétszer megmozgatta csípőjét. Mintha csak egy kígyó lett volna, ami finom vonalaival csalogatja áldozatát magához. Pedig csak egy egyszerű kidolgozott kockás hasról volt szó. Ki gondolta volna, hogy ilyen nagy hatalmat bír egy ilyen felsőtest.
Végig követtem mozdulatait. Még ha akartam volna se tudtam volna levenni róla a szemeimet. Megbabonázott, és éreztem a vágyat, hogy akarom őt életem végéig. És nem csak a teste miatt. Én tényleg igazán, szívből szeretem őt. Ekkor elhatároztam magamban a dolgot. Sose fogom elhagyni. Mindent megteszek annak érdekében, hogy mindig együtt lehessünk.
- Hé, Motoko, szeretnéd, ha levenném? – húzta el kicsit magától nadrágját. Hiába válaszoltam volna, késő volt már akkor. A farmerja a pólója mellett landolt az ágyon.
Valami nedveset éreztem felső ajkaimon. Odakaptam. Az orromból megeredt a vér. – Inkább… Öltözz vissza! – töröltem le a vért, aminek folyása ezzel el is állt – Eleget vetkőztél! Még a végén megfázol! – szívem hevesen zakatolt. Féltem, hogy a végén még leáll.
- A-a! Most jön a finálé! – az asztalhoz ment, amin egy üveg pezsgő volt az ő tiszteletére. – Ha olyan leszek lenyalod? – kérdezte kéjsóvár hangon.
- Micsoda…? Én? – meredtem rá. Sokként ért a kérdés. Hogy én? Az én ajkam az ő felsőtestét érinte?! Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Azonban a választ ismét nem várta meg. - Miért? Ki más? Csak te vagy itt. Vagy tévednék? – nevetett, majd rám mosolyogott huncutul. Fogta az üveget, felrázta, majd kibontotta. Az üveg tartama beborította Sekai testét. Mindene csupa-csupa pezsgő lett – Hopsz. – nevetett – Na, ess neki. – nézett rám szelíden.
Nem vagyok egy könnyűvérű nőcske, de könyörgöm! Ennek senki sem tudott volna ellenállni. Elé léptem. Arcát megnyaltam. A pezsgő édes volt. Nem szerettem az alkoholt, de ez kivételesen ízlett. Finom volt. Azonban lehet, hogy csak Sekai közelsége, és testének melegségének érzése miatt tűnt annak. Megbabonázott a fiú. Ilyenkor még a rossz dolgok is csodálatosnak tűnnek. Arcáról ajkait nyaltam végig, amiből egy apró csók keletkezett. Szájáról áttértem nyakára, kulcscsontjára, majd mellkasára. Végig egyenesen haladtam lefelé. Egy millimétert sem hagyta ki. Azonban amikor a boxer széléhez értem, az eddig karján lévő kezeimet leemeltem magam elé, és a pezsgőtől ragacsos ujjaimat kezdtem el lenyalogatni. Nem néztem fel rá. Magam elé néztem. És amit láttam, az hízelgő volt. Sekai boxere egyre szűkösebb lett.
- Miért hagytad abba? – nézett le rám. Szemeiben szomorúság ült. Láttam rajta, hogy csalódott. Szívesen folytattam volna, de nem. Mégse tettem meg. Nem tehettem meg.
Felnéztem rá. Elvörösödtem. Nem bírtam tovább. Felálltam, és egy szó nélkül sarkon fordultam, és kirohantam a fürdőszobába. Belegondolni sem mertem, hogy mi lett volna ennek a következménye. Féltem. De nem attól, hogy megtörténik, hanem attól, hogy ezzel valamit elrontok a kapcsolatunkban. Igazából szívesen lettem volna még vele, de ha folytatódik ez a játszadozás, akkor lehetséges, hogy megváltozik minden velünk. És én ezt nem akartam. Boldog voltam akkor, és nem akartam elszúrni egy merész „kísérlet” miatt. Persze tudom, ez hülyeségnek hangzik.
Mikor Jurij-al voltam együtt, és az első közös éjszakánk megtörtént, én attól a naptól fogva féltem, hogy nem csináltam ezzel semmi jót. Jó érzés volt, de megbántam. Mindig is Sekai-t szerettem, és ezzel úgy éreztem, hogy kihasználom őt.
Most pedig sajnálom Sekai-t. Elképzeltem, hogy milyen lehetett akkor neki, mikor olyan nagy vidáman elmeséltem neki a részleteket. Én hülye… Akkor még bele se mertem gondolni, hogy mit érezhet valójában irántam.
Ha most lenne is valami, akkor lehet, hogy elkezdené hasonlítgatni magát vele. Pedig ő egy igazi egyéniség. Ahogy mindenki. De ő különösen. Hiszen gyermekkori barátom. És nem csak az. A szerelmem, és most már a barátom is.
Amint lenyugodtam a mosdókagyló elé léptem. Rátámaszkodtam, miközben belenéztem a tükörbe. Egy hatalmasat sóhajtottam. Engedtem egy kis vizet, majd megmostam az arcomat vele. Törülközőt fogtam a kezembe, és szárazra töröltem nedves arcfelületemet. Mikor ezzel is végeztem, ismét nagy levegőt vettem miközben erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy kimehessek Sekai-hoz.
A fiú az ágyon ült. Mikor meghallotta a fürdőszoba ajtajának nyitódását, felnézett rám. – Minden rendben? – kérdezte aggódva tőlem.
- Igen. Ömm.. Sajnálom. Nem akartam. – ültem le az én térfelemre az ágynak.
Sekai felém fordult – Miért kérsz bocsánatot? – húzódzkodott mögém, kezeit vállaimra tette, picit masszírozni kezdte.
- Mert… Nem fejeztem be amit elkezdtem. – arcom piros volt, akár a naplemente.
- Ezért nem kell bocsánatot kérned. – hajolt fülemhez, és lágy hangon súgta.
Szembe fordultam vele. Ahogy szemeibe néztem, nem bírtam neki ellenállni. Elolvadtam tekintetétől. Annyira édes volt. Megcsókoltam. – Szeretlek. – azonban hogy egyikőnk se menjen túl a megszabott határon, elhúzódzkodtam tőle. Hátammal az ágy fejtámlájának dőltem.
Sekai követte a példámat. Féloldalasan ült az ágyon felém fordulva. Engem nézett. Kezét a sajátomra tette. Nagy ujjával elkezdte cirógatni a kezemet.
Én is felé fordultam, és csak néztem tekintetét. Szabad kezemmel arcát cirógattam gyengéden. Szerettem simogatni. Közelebb engedett magához, és ilyenkor valamiért erősebben éreztem a kettőnk közt lévő köteléket.
Egyikőnk sem szólalt meg, mégis tudtuk, hogy mit akar mondani a másik. Ebben a pár mozdulatban elmondtunk egymásnak mindent. Miért és mennyire szeretjük a másikat.
Annyira szép, és romantikus volt a hangulat. Nem akartam elaludni, így beszélgetést kezdeményeztem.
- Sekai, akkor… Holnap is koncerted lesz?
- Nem. – hajolt hozzám közelebb – Autógrammokat fogok osztogatni.
- Biztos jó lehet, hogy ennyi ember rajong érted. Főleg úgy, hogy a legtöbbje ellenkező nemű. – hagytam abba simogatását. Csak szemeibe néztem.
- Úgy érted, hogy lányok? – cirógatta immáron arcomat.
Nem szóltam, de a válasz egyértelmű volt.
- Hányszor mondjam el neked? Engem egyetlen egy lány sem érdekel. Senki sem. Bármennyire is hihetetlen.
Elszontyolodtam.
- Jobban mondva egy mégis van, akiért rajongok.
- Igazán? Ki lenne az? – elbizonytalanodtam. Pedi tudtam, hogy ki az. – Sakura igaz?!
- Sakura idősebb nálam. És férje is van.
- Igazán? – nem akartam elhinni, hiszen az ujján nem láttam egy gyűrűt sem. Már pedig szerintem ez alap, hogy hordja a férjétől kapott gyűrűt. Vagy legalább az eljegyzési gyűrűt. De nem. Én viszont fogom. Nem hagyom magam megtéveszteni.
- Ugyan már. Hiszen te is tudod, hogy kiről van szó.
- Nem. – néztem rá nagy ártatlan szemekkel.
- Pedig ismered.
- Az osztályból valaki?
- Igen.
- Komolyan? Hmm… Ott van nagyon sok lány, akinek bejössz. Talán az egyik szerelmét viszonzod. Hanah az, aki zeneszakkörre jár?
- Nem. Távolról sem.
- Akkor Ai? Imád téged, jó a teste. Mi kell még?
- Az, hogy viszonozzam a szerelmét. Noss? Szabad a gazda?
- Nem. Adj meg róla pár dolgot.
- Rendben. Noss mi is legyen az.
- Hogy néz ki?
- Alacsonyabb nálam. A Világon a legszebb női teremtés. Szeretni való, naiv, kissé butácska, de ha megerőltetné magát még okos is lehetne. De azért kedves, aranyos, és segítőkész. Imádom a szemeit, de legjobban a haját, ami jó hosszú. – csavarta ujjára egyik tincsemet - És nem engedem meg neki, hogy levágja, soha az életbe!
Elpirultam. – Szóval ilyen lennék?
- Talán. – nevette el magát.
- Mi az, hogy talán? – fordítottam hátára, és hasára ültem. – Most akkor igen vagy nem? – nevettem, és kínozván őt végigsimítottam felsőtestén kezeimmel.
Sekai velem nevetett. Azonban ő erősebbnek bizonyult. Egy perc sem telt el, és már felém is kerekedett. Kezeimet az ágyhoz szorította, lábaimat pedig sajátjával közrefogta. Mozdulni sem bírtam. – A talán, az talán. – hajolt közelebb hozzám, és megcsókolt. – De nem nálam. – feküdt le mellém oldalára szembefordulván velem. Egy gyengéd, mégis hirtelen mozdulattal megragadott, és magához rántott. Szorosan megölelt, mint egy gyermek a plüss maciját. – Szeretlek. – suttogta immáron félálomban. Simogatta fejem búbját egészen addig, amíg el nem aludt.
Szó nélkül tűrtem. Meg sem próbáltam menekülni öleléséből. Sőt, ami azt illeti, élveztem a helyzetet. Hozzábújtam, és követtem példáját. Én is elaludtam.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
