A telefon megcsörrent pont a legjobb résznél. Motoko hiába mondta, hogy ne vegyem fel, nem hallgattam rá. A lelkiismeretem nem engedte meg nekem, hogy hazudjak, ha esetleg rákérdezne miért nem vettem fel mikor hívott. – Hallo?
- Hallo, Sekai? Sakura vagyok. Zavarok?
- Saku? Nem, persze, hogy nem zavarsz.
- Remek. Ma lett volna az első autógramm osztásod. Noss olyan nagy tömeg gyűlt össze már most, hogy úgy döntöttek, hogy hamarabbra teszik az időpontot. Szóval 10 perc múlva ott leszek értetek.
- Igen? – lepődtem meg. Nem gondoltam volna, hogy máris ilyen nagy sikerem lesz - Micsoda? Tényleg? R - Rendben, akkor 10 perc és itt vagy? Oké, addig összekapom magam. Köszönöm. Szia. – letettem, majd Motokora néztem - Készülődj, megyünk autogramot osztani végre. – odamentem a szekrényhez, és nekikezdtem az öltözködésnek.
Motoko nem virult annyira a hírtől, mint ahogyan én azt vártam– Nem zavarsz…? Tíz perc…? Összekapom magam? De Sekai! – nyüszögte – Hogy tehetted ezt? – ült fel, úgy nézett könnyes szemekkel rám. Inkább nem várta meg a választ. A fürdőbe ment átöltözni. Mikor kijött, órájára nézett – Tessék. Letelt a tíz perc, és még mindig nincs itt. Ezért kellett úgy sietni?
Én már akkor kész voltam. Már csak őt vártam. – Nyugi, nem kell ekkora tragédiát csinálni belőle. Inkább menjünk le, itt úgysem látjuk, ha Sakura megérkezett. – indultam ki a lifthez.
– Nem szeretsz tán? – nézett rám könnybe lábadt szemekkel.
- De szeretlek, de mint látod közbejött valami. Fogadd el. Nem fogsz belehalni, majd máskor folytathatjuk. Szóval örülnék ha nem ezt kellene egész úton hallgatnom. – mindig ezt csinálja. Valamit a fejébe vesz, és akkor egész végig ezen kattog az agya, amikor ő is tudja, hogy az nem igaz.
- Szóval már alig várod, hogy csini kis lányokkal találkozgass igaz? Jó lesz neked. Közel hajolnak hozzád, és akkor szép kis belátás lesz a póló alá. Ölelgetnek mikor fotózkodnak veled. Olyan mintha egy alkalmi háremed lenne. Igenis féltékeny vagyok!
- Féltékeny vagy? Hát az már a te problémád, engem nem tud már érdekelni! Nem fogok veled ezen vitatkozni mert úgyis mindig ilyeneket feltételezel a hülye kisebbségi komplexusod miatt.
- Nincs kisebbségi komplexusom! – nézett rám.
 - Áhh nincs. Akkor csak szimplán nem bízol bennem? – ekkor már leértünk, így az ott parkoló Sakuranak kezdtem integetni már a bejáratból.
Beszálltunk a kocsiba. Választ nem kaptam, de volt egy olyan érzésem, hogy jobb is így. Motoko egész úton csendben maradt, így volt alkalmam beszélgetni Sakuraval.
- Sekai, ismered Finnit? – vetette fel a kérdést Sakura.
- Persze. Ő az egyik kedvenc énekesem. – bólogattam – Mi van vele?
- Ma van a születésnapja. Vagyis Hétvégén lesz, de mivel akkor nem lesz itt, ma rendez egy bulit magának. Mindenki ott lesz, aki számít.
- Váó! Jó neki. – néztem el. Igazából irigykedtem. Minek kellett ezt az orrom alá kötni?
- Hallott tegnap téged. Tetszett neki a koncerted. Meghívott téged, és a barátnődet is. – nézett Motokora.
- Micsoda?! – kerekedtek ki szemeim. Fellelkesültem – Ez komoly?!
- Igen. És mivel fontos vendégek lesznek ott, mint például jobbnál jobb managerek, híres színészek, énekesek, bandák, producerek, ezért fontos, hogy sikerüljön mindenkiben jó benyomást kelteni.
- Értem. Szóval ez az este ha úgy vesszük, a karrierem felépítésében fontos szerepet játszik.
- Pontosan. Ahogy az aláírás is. Mindenkivel kedvesnek kell lenned. Minden körülmények között maradj udvarias. Sose mutasd ki, ha elszomorodsz, vagy mérges vagy. Néhány lánnyal flörtölhetsz is. – kuncogott.
- Rendben. Majd észben tartom.
A város plázájához értünk. Már az ajtajánál kígyózott a lánysereg, akik a nevemet kiabálták. Nehezen, de beevickéltünk. A földszinten egy asztal volt felállítva nekünk.
- Üljetek le. Nemsokára én is jövök, csak még beszélnem kell a pláza tulajdonosával.
- Rendben. – bólintottam, majd leültem az asztalhoz.
Motoko követte a példámat. Bár még mindig nem szólt egy szót sem hozzám.
A lányok pedig csak jöttek, és jöttek, és jöttek. Ha mondhatok ilyet, egyik lány szebb volt, mint a másik. Mindegyik kért egy fényképet rólam, vagy esetleg velem, és ahova csak tudtak, oda kértek egy-egy aláírást.
Míg én szót fogadóan Saku tanácsait betartottam, addig mellettem ülő barátnőm fejét támasztva látványos unalomba kezdett.
Amikor Sakura megérkezett, három turmix volt a kezében. Motoko amint meglátta felállt egy szó nélkül, elvette tőle az egyik turmixot, majd elment mellette.
Több óráig nem is láttam őt. De mindeközben egyre őrültebb lányok közeledtek felém.
- Készíthetek veled egy közös fotót? – kérdezte tőlem az egyik.
- Természetesen. – álltam fel, hogy lekattinthasson minket az egyik hozzátartozója.
- És… - nézett rám - Tudod én a halálomon vagyok, és lehetne az az utolsó kívánságom, hogy megcsókolsz? – pirult el - Elég egy puszi is.
Csak meredtem magam elé. A kérdésen eléggé meglepődtem. – Miért is ne. – mosolyogtam rá - Hajoltam oda, hogy egy puszit adhassak a homlokára, de ekkor a nyakamba akaszkodott karjaival, és lehúzott. Pont úgy, hogy ajka érintse az enyémet. Csak pislogtam nagyokat. Hamar el is löktem magamtól finoman.
Hátulról azonban fájdalmat éreztem. Valami húzott el a lánytól - Szerintem mára elég volt… - nézett rám Motoko – Nem igaz, bátyus? – karmolt bele fejbőrömbe is - Hiszen még arra a partira is hivatalos vagy. – próbáltam leplezni fájdalmamat, ahogyan ő is féltékenységtől vörös arcát. Minden bizonnyal tehát látta a jelenetet, csak nem úgy, ahogyan az valójában is történt.
- Igazad van hugi. – néztem le rá, majd a lányokhoz fordultam - Hát nekem mennem kell. Nagyon jól éreztem magam. Imádlak titeket. – kacsintottam rájuk, majd egy puszit dobtam feléjük.
Visszamentünk a kocsiba. Mikor már bent ültünk, nem szóltam senkihez, főleg nem Motokohoz.
A lány keresztbe tette a lábait, és úgy kezdett rugdosni. Még a fejét is elfordította felőlem, úgy nézett ki az ablakon – Szegénykémnek meg kellett csókolnia egy lányt. – sóhajtott – Úgy sajnállak! – nézett félig rám.
- Befoghatod. – mordultam rá – Meg vagy húzatva? Tudod te mit tettél? Egyáltalán használod te azt a nagy fejedet gondolkodásra vagy az is csak dísznek van?
- Fogd vissza magadat! Nem kellene így beszélned velem!
- Miért kivagy te? Azt hiszed hogy mindent megtehetsz? Egyébként is úgy beszélek ahogy akarok, ha te már azt csinálsz amit te akarsz. – néztem ki inkább az ablakon.
Hangnemem hallatán sírásba kezdett - Nem kell félned, többször nem csinálok ilyet. Sőt, nem megyek el veled sehova sem. Nem hiányzik neked a féltékenykedésem, úgyis olyan jól elvagy a kis rajongóiddal. – nem nézett rám.
- Na ácsi! – emeltem fel a hangomat - Ne te legyél megsértődve. –halkabbra vettem a hangomon - Motoko, ne idegesíts kérlek, mert esküszöm hogy olyat teszek, amit később rohadtul megbánok. Ne kezd itt nekem a hisztit. Inkább maradj csöndben.
- Miért? Tán nem így van? Olyan jól elbeszélgetsz velük! Flörtölgetsz! Csak úgy forr közted és a rajongóid között a levegő. Mi lesz a következő húzásod? ha megkérnek rá, akkor még…
- Most azonnal kuss. Ne idegesíts fel még jobban különben Isten a tanúm rá, nem állok jót magamért! – emelte fel ismét a hangját - Unom ezt a rohadt féltékenykedésed. Örülnék ha befognád végre a szádat.
- Nem fogom befogni! Miért tenném? És amikor te féltékeny vagy?  Mit csinálsz?! Odamész az illetőhöz, és agyon akarod páholni! Nem számít, hogy kétszer akkora, meg izmosabb, mint te vagy! Veled ellentétben én csak csendben tűrök, és maximum csak neked jegyzem meg mit érzek igazán, szóval én még mindig jobb vagyok nálad.
- Inkább rosszabb. Én legalább teszek valamit. Te csak kussolsz.
- Ja, igen, bocs, hogy nem verettetem meg magamat a rajongóiddal! Biztosan az a lány jobban tetszett neked... és...és...a csókja is jó volt...
- Ja hogyne, te már nem is kellesz. Nekem biztos egy rajongó akinek a nevét sem tudom többet jelent a csókja mint a lány akibe kölyök korom óta belevagyok esve. Áhhh. Tudod mit? Meg se merj szólalni. Ezt a beszélgetést itt fejeztem be.
Említettem már, hogy Motokonak szelektív a hallása? Azt hallotta csak meg, amit akart. Most is így volt. Az utolsó mondatokat figyelembe se vette. – Most vallottad be… - nézett maga elé.
Felé fordultam. Megragadtam a vállát, magam felé fordítottam majd lekevertem neki egy pofont. Nem akartam, de a gondolataimat megelőzték a tettek.
Megszólalni sem tudott, csak rám nézett. A pofon helyére emelte kezét. Ismét könnyezni kezdtek szemei. Pár még ki is csordult szemeiből.
Mikor megálltunk, egy darabig még ültem. Motokora néztem. Szólni akartam épp, de ekkor Motoko fogta magát, és kiszállt. Követtem példáját inkább.
Kiszálltunk mindannyian a kocsiból.
- Ugye tudjátok, hogy hol vagyunk? – nézett ránk Sakura.
- Természetesen. A szülővárosunkban. Nem messze van a sulink. – mutattam a sulink felé.
 Tőlünk nem messze egy szórakozóhely volt pár méterre tőlünk.
- Én viszont nem maradhatok most sokáig. Hazataláltok igaz?
Rábólintottam. – Persze!
- Minden bizonnyal. – felelte Motoko.
Bementünk. A szórakozóhely bár kívülről nézve kicsinek tűnt, valójában egész nagy volt. Mindenhol ismert sztárok iszogattak. Csapatunk tagjai mentek a saját útjukra. Sakura valami idős emberrel kezdett beszélgetni. Biztosan a főnöke volt. Én egy kisebb társasághoz csatlakoztam. Pontosabban az egyik kedvenc hazai együttesemhez. Elhülyéskedtem velük. Élőben is nagyon jófejek. Motoko is úgy döntött, hogy elvegyül. Talált egy eldugott kis sarkot a bárpultnál.
Bármennyire is össze voltunk veszve, végig őt figyeltem. De ő is rajtam tartotta a szemét.
A bandával egyre több alkoholt ittunk. Igaz, csak bor volt, mégis kellő hatást értem el vele. Az idegesség miatt jobban hatott, mint egy pohár wiskey.
Motoko pár pohár után elindult felém.
 - Szervusz szépségem. – hallottam ahogy egy férfi ezzel a szöveggel állta útját.
A férfi magas, kisportolt, jóképű szőke herceg volt. Útálom a számait. Nyálasak. És pont ezért van most is a topp lista élén. A „híres” Haku.
A banda egyik tagját, egy lányt ölelgettem. Neki kezdtem el magyarázni. – Tudod a lányok kifürkészhetetlen lények. Bármit is teszel, sose vagy nekik elég jó. Annyira sekélyesek, és néha olyan ostobák. De nem lehet őket nem szeretni. Vagy legalábbis én egy lánnyal vagyok így. Csak ő iránta érzek így, és ő meg állandóan veszekszik velem. Ez így egyáltalán nem fer. Vagy az lenne?
Minden valószínűséggel nem értette, hogy mit mondok.
- Neked van barátnőd? – kérdezte.
Motoko próbálta kikerülni Hakut, de átfonta a csuklóját, visszarántotta, és szoros ölelésbe zárta a lányt.
- Eressz el kérlek… - nyüszögte visító hangon, amit nem tudtam nem meghallani.
Haku azonban a falnak paszírozta, és addig-addig erőszakoskodott, míg meg nem csókolta.
Motoko rám nézett. Láttam rajta, hogy szenved, és azt is, hogy nem akarja, hogy odamenjek. Féltett.
- Persze hogy van barátnőm. Ott is va....- jött a válasz késve ahogy rajtuk maradt mutatóujjam is. Lélegzetem is elállt. Éreztem, ahogy egyre jobban vörösödött az arcom a méregtől. – Azt a… - morogtam hangosan, majd odatrappoltam – Ti meg mégis mit csináltok?! – kiabáltam rájuk. Gyilkos szemekkel nézetem rájuk, főleg Hakura.
Haku elszakadt tőle, felém fordult – Bajod? – kérdezte unottan - Szegény lányka le volt törve, én csak vígasztalom. – szorította erősebben.
- Iiiigen? Hát akkor mondok valamit neked. – kezdtem felgyűrni ruhám ujjait.
- Nem kéne. Inkább eressz el. – mosolygott rá.
- Úgy péppé verem azt a nagyképű pofádat hogy még a tulajdon jó anyád sem ismer rád! - megfogtam a vállát, könnyedén magam mellé rántottam, de ezzel a mozdulattal el is löktem a  hátam mögé. Megfogtam Haku grabancát egyik kezemmel, amivel kicsit megemeltem. Szabad kezemet felemeltem, majd bemostam neki egy hatalmasat. Öklöm pont a szeme közé talált el.
 - Nem gondolod, hogy mikor részeg vagy, kicsit verekedőssé válsz? – sóhajtott Mo.
A biztonságiak lefogtak, és a fotelba ültettek, hogy lenyugodjak. – Jól van már, abbahagytam! Eresszetek! – még szép, hogy mérges voltam, így félelmetes tekintettel  néztem körbe.
Mindenki összesúgott körülöttem. De nem érdekelt. Én csak a barátnőmet védtem.
– Gyere Sekai. – segített fel Motoko – Menjünk haza. – fogta meg erősen a kezemet – Épp elég galibát okoztál. – mosolygott, mintha mi sem történt volna.
Ellöktem magamtól a kezét – Hagyj engem békén. – depresszióba zuhantam – Menj csak egy másik pasihoz nyugodtan. Én úgyis erőszakos vagyok, meg nem törődöm veled.
- Jó taktika, de nem fogsz rám hatni. Én akkor is nyafogni fogok, hogy féltékeny vagyok azokra a kis... – visszafojtva indulatait nyelt egy nagyot - …"izékre", akikkel leállsz flörtölgetni, mert arról te tehetsz. Hiszen te kezdeményezel, nem ők. Viszont én most nem csináltam semmit. Ő smárolt le, nem fordítva! És te amúgy is tudod, hogy mit érzek irántad, szóval...
Nem bírtam hallgatni tovább. Közbe szóltam - Ellökhetted volna! – kiáltottam rá - Tehettél volna valamit! Odaszólhattál volna. De nem tettél semmit, megint. Soha nem teszel semmit csak panaszkodsz. Ugyanolyan hibás vagy te is! Hanyaggyára is fordul elő hogy valaki rád mászik? És én vagyok az aki szétválaszt!? Hogy lehetsz ekkora kurva?!
Nem akartam így beszélni. Minden bizonnyal az alkohol beszélt belőlem. Azonban már kimondtam. Nem vonhattam vissza, pedig szégyelltem magamat. És ez csak fokozódott mikor Motoko néma sírásba kezdett.
- Igenis ellenkeztem, de jó, legyen így! Koslass csak a rajongóid után, én meg majd mint "kurva" hagyom, hogy rám másszanak! Majd legközelebb a testemet is árulni fogom. És most... – szipogta - …mentem... – ahogy mondta, elindult.
Egy darabig csak néztem utána - Jól van, menj csak, kit érdekel!? – morogtam. Arcom piros volt a pofon miatt. Helyét simogattam, de nem voltam mérges, hiszen megérdemeltem.
Kis idő elteltével elindultam a másik irányba. Eszemben sem volt még hazamenni. Inkább felhívtam pár ismerősömet, hogy kitörhessünk a hámból.