Reggel korán keltem. Még ha akkor alszom el, mikor Yuuta lecsapta a telefont, akkor sem tudtam volna magamat kialudni. De így végképp nem. Nem tudtam aludni. Olyan kettő felé, ha elaludtam, akkor sokat mondok. Túl sok kép jelent meg a fejemben Motokoról.
Még álmos voltam, és úgy éreztem magamat, mint egy félholt. Motokoék azonban fittek, és vidámnak tűntek, talán azok is voltak.
- Ti miért vagytok ilyen fittek? Ez nem emberi.... – morgolódtam nekik.
- Korán feküdtünk le. – nevette Motoko.
A partra együtt mentünk. Még nem volt ott senki sem. Persze, csak mi lehettünk olyan hülyék, hogy fél hétre megyünk tengerpartra. De így legalább volt alkalmunk elhelyezkedni a legjobb helyen. Vagyis ott, ahol szerettünk volna.
- De szép! – ámuldozott Motoko.
A víz színe hol világosabb, hol sötétebb kék volt. Az egyre magasabbra kerülő nap megcsillantotta a víz felszínét. A hullámok tajtékja pedig fodrozódva egyre csak kintebb kerültek a partra.
Motoko levette cipőjét, és kezében fogva a vízhez szaladt. Csak lábujjával érintette meg a vizet, de már jött is vissza hozzánk – És nem is olyan hideg. – tette le ccipőjét a földre – Te miért nem aludtad ki magad? – nézett rám.
Nem méltattam válaszra.
Yuuta azonban nem hagyta annyiban - Na, tényleg, te miért nem aludtad ki magad?!
- Na te csak maradj csendben! – kiabáltam le a fejét, majd lenyugodva folytattam - Én mostanában nehezem alszom el...Ezért xD Na pakoljunk le. Aztán irány a víz.
Motoko értetlenül nézett hol rám, hol pedig unokatestvérére. Kipakolt táskájából. A földre terített két törölközőt. Egyik övé volt, a másik pedig Yuutáé. – Mivel nincs Yuun fürdőruha, ezért menjetek átöltözni gyorsan.
- És mégis hova vigyem átöltözni? – fakadtam ki - Itt miért nem jó?
Yuuta megragadta a karomat - Gyere, oda! – húzott el egy olyan helyre – a sziklák közé -, ahol mi láttuk Motokot, de ő nem látott minket.
A lány épp ruháját vette le, ami alatt ott volt fürdőruhája. Eltette ruháját, majd leült törölközőjére.
- Nézd! Ugye milyen szép? – nézett rám Yuuta Motokora mutatván.
- Már megint kezded? – horkoltam le.
- Tudom, hogy kívánod. Miért nem békülsz ki vele?
- Szóval erre megy ki a játék? Sunyi kölyök!! Öltözz és csitulj, különben belefolytalak a vízbe. – fenyegettem meg.
Ez hatásosnak bizonyult, ugyanis Yuuta be is fogta a száját amíg el nem készültünk az átöltözéssel.
Visszamentünk Motokohoz, aki éppen napolajjal kente be hamvas fehér bőrét.
- Kész vagy? – kérdeztem, bár nem néztem rá - ? Bekented magad?
- Ühüm. – nézett fel rám, majd egyből el is szomorodott - Valami baj van? Megbántottalak? – nézett fel rám nagy szemekkel.
- Nem! - vágjam rá, és ránéztem ennek bizonyossága jeléül, de kár volt - Miért bántottál volna meg? – elkaptam tekintetemet - Csak egy kicsit elbambultam ennyi az egész. Tudod, mondtam, hogy mostanában nehezen alszom. – magyarázkodtam, de ez nem volt teljesen hazugság. Tényleg álmatlan éjszakáim vannak Motoko miatt, de most éppen hogy miatta jöttem zavarba - Na de mi lesz? Egész végig csak dumálunk vagy be is megyünk a vízbe?
- Nem. Nem dumálunk. – pattant fel helyéről. Reflexszerűen leporolta magát, majd elindult a vízbe - Irány a víííííííííz!!!! – kiáltotta nevetgélve. Térdig belement a vízbe. Megállapítván, hogy hideg a víz, vizes kézzel végig simított magán, hogy a későbbiekben ne kelljen fáznia a vízben, majd bentebb iszkolt, míg a vízcseppek rajta maradtak. Beljebb úszott a mélyebb részre – Hiiiideg. – ezek szerint nem használt sokat a taktikája. – Yuu-chan, melegíts fel! – kiáltotta ki – De jó leszel te is,Sekai. – nevette.
Védve a menthetőt Yuuta elé álltam - Hagyd békén a gyereket, ne szadizd. Meg engem se! – követtem példáját, én is bementem a vízbe, bár nem foglalkoztam azzal, hogy fokozatosan menjek be. Hirtelen, és gyorsan mentem be. Majd Motoko elé álltam. - Fagyjál meg csöndben azt kész. – ezzel lefröcsköltem unott fejjel.
Motoko nem foglalkozott támadásommal, odaúszott hozzám, és ölelésbe zárt - Olyan jó meleg vagy.
- Azt mondod? – néztem rá, majd megráztam a fejemet – Hagyj, ne velem foglalkozz! – kapartam le magamról – És viselkedj normálisan. Ne akaszkodj rám, megfájdul tőled a nyakam! – nem mintha megfájdulna, hiszen nem egy súlyos ember - Ez csak víz, nem halsz bele.
Motoko engedelmesen elengedett, majd kiment a partra, és leült a homokba. Lábait még a vízben áztatta. – Te nem jössz be? – nézett hátra rokonára.
- Nem-nem, én most nagyon jól elvagyok itt. – süttette hasát - Inkább majd később megyek be. Nekem még túl hideg a víz.
Mivel nem szeretek egyedül benn lenni, így büszkeségemet eldobva kikiáltottam - Hé Motoko, gyere vissza! Fürödni jöttél, vagy napozni? Majd adok a "melegségemből" ha nagyon fáznál. – sóhajtottam.
Nem kellett kétszer mondani. – Jól van-jól van. – sóhajtotta, majd szép lassan ismét vissza jött a vízbe – Hideeeeeg! – vacogta.
Nem bírtam elnézni szerencsétlenkedését. Mintha a Világon ez természetes lenne, odamentem hozzá, derekánál fogva kihúztam a sekélyebb vizekre, és leültem vele. Az ölemben ült, háttal nekem, így alkalmam adódott ölelgetni, akár egy plüsst. – Így már jobb?
Motoko arca egyre csak pirosabb lett – I-igen. De azt hittem, hogy te…
Nem hagytam, hogy befejezze - Mit hittél, hm? Én csak nem akarom, hogy itt nyafogj, hogy hideg a víz, vagy ne adj Isten megfázz. Te még arra is képes vagy. – öleltem át szorosabban.
Nem reagált rá semmit sem. Hagyta magát. – Köszi, de… - hangja elcsuklott, Yuura nézett – Ne vigyorogj mint a tejbetök! Mi az ilyen mulatságos?
- Semmi-semmi. – vigyorgott elégedetten – Csak vicces, hogy anci arca olyan, mint egy ráké. Nagyon mulatságos.
- De pimasz itt valaki. – motyogtam magam elé. De nem is pimasz, inkább csak ravasz. Motokonak tényleg nem tűnik fel, hogy Yuuta az orra alatt irányítja a szálakat?
- Jézus, tényleg?! Biztos megfáztam! – próbált volna felállni, de mivel szorosan öleltem, így ez nem jött össze. Szépen visszazuhant az ölembe - Engedj el! Vagyis ne engedj el! Miket beszélek, még szép, hogy engedj el! – kezdett már belezavarodni - De nem azért mert rossz, vagy valami! Csak megfáztam! És a végén még elkapod! És-és ereeeessz! – csapkodta a vizet zavarában.
- Te bolond vagy. Dehogy fáztál meg. – úgy látszik már mindent kitalál, hogy ne kelljen zavarban lennie - De rendben. – engedtem el egy másodpercre - Ha tényleg menni akarsz, akkor menj. Ha nem akkor csitt és maradj itt velem.
Úgy látszik Motoko nem élt a lehetőséggel, pedig én megadtam neki - De, megfáztam, mert... Mert... Lázas vagyok. Nézd csak meg! – megfogta a kezemet, és homlokára helyezte.
- Motoko, te nem fáztál meg. Te egyszerűen csak hülye vagy. Itt maradsz. – zártam ölelésbe ismét.
Abbahagyta. Maga elé meredt, és ujjával a vizet kavargatta.
- Jaj Istenem...*sóhajt* Most fejezd be. Úgy csinálsz, mint egy szende szűz! – hogy okuljon belőle, lenyomtam a víz alá - Úgy kell neked.
Mikor feljött, köhögött egy sort. Váratlanul érte támadásom. - Talán mert az is vagyok. Na jó, utolsó része nem igaz, mert hiába vártam rád, Dejus megelőzött téged. – provokált, miközben próbált lenyomni a víz alá. Kár, hogy bénázott. Sose sikerült neki.
 A provokáció eredményt ért. Alaposan felhúztam rajta az agyamat – Menj elfele. – mentem ki a partra ott hagyva őt. Leültem a törölközőre, majd hasamra feküdtem, úgy duzzogtam.
Motoko követte a példámat. Kijött ő is a partra.
- Mi történt? – lépett mögénk Yuuta kezében vattacukorral, fagyival, hamburgerrel és egy kólával.
Motoko nem szólt, inkább csak hasára feküdt úgy napozott.
Rám nézett – Sekai…? - Mivel én sem szóltam, így feladta – Jaj ne már. – nyűgölődött – Ez így olyan rossz.
- Az a kis… - kezdett bele Mo, de ekkor Yuura nézve észrevette a sok ennivalót a kezében – Azt meg miből vetted? Neked nincsen pénzed! És amúgy is itt a rengeteg kaja, amit hoztunk. – magához vette a pénztárcáját – Nem hiányzik egy garas sem.
- Te az én pénzemből vásároltál be?!
- Sekai, ne aggódj, visszafizetem. Yuu, mennyit költöttél?
- Nem baj. – legyintettem - Felőlem aztán annyit költhetsz, amennyit akarsz. Csak máskor szólj, oké? - ültem fel - Csak úgy elvenni illetlenség, oké?
Yuuta bőszen bólogatott - Csak olyan jól elvoltatok, nem akartam zavarni. – nézett ránk ártatlan szemekkel.
- Igen. Voltunk. – morogtam - Mindegy. – néztem Motokora - Hagyd a gyereket.
- Persze, fogj csak mindent rám. - sóhajtotta, majd visszafeküdt a törölközőre. Kikötötte felsőjét, hogy napozásnál ne hagyjon csíkot. Elővett még egy könyvet, azt kezdte olvasni. - Yuu-chan, azért nem kellene ilyeneket enned… – nem nézett rá – …egészségtelen.
- Kiszólt hozzád? – horkoltam le - Maradj csöndben. Mikor mondtam én hogy a te hibád? Hülye süket tyúk! – feküdtem le ismét. Hátat fordítottam nekik. Elővettem egy rejtvényt, és azt kezdtem megoldani. Ezzel próbáltam ignorálni.
- Tudod Mo-chan ha azt is mondod, hogy egészségtelen, én attól még enni fogom, mert finom és nem érdekel. Ha jó, akkor miért törődnék azzal, hogy nem helyes? – szavaiból kivéve már nem voltam benne biztos, hogy az ételekről beszélt volna. – Meg fog halni....Kérsz te is? – nyújtotta oda a fagyit Monak.
- Hízlal, én vigyázok az alakomra.
- Neked már amúgy is mindegy. – morogtam oda neki.
- A kis rajongóid mind pálcikák. Én meg hájas vagyok.
Mindig is mondtam neki, hogy nem „hájas”. Sőt, igen is karcsú.
- Akkor egyél ellene. Akarom mondani tegyél ellene. – gúnyolódtam.
Yuuta csak kuncogott rajtunk.
Motokonak ekkor lett elege. Legalábbis tetteiből erre következtettem. Megkötötte a fürdőruháját, majd kivette Yuu kezéből a fagyit, és a fejemre borította. A fagyi végigfolyt az egész arcomon. – Már csak macska fülek kellenének, meg bajszok. Sokkal édesebb lennél. – de már kikapta a kezemből a tollat, az orromat beszínezte, és arcomra három-három egyenes vonalat húzott bajszocska gyanánt. Egy tükröt tartott elém – Nézd meg magad. – nevette.
Yuuta könnyesre nevette magát – Ez fenomenális. Végem.
Végigmértem magam a tükörben. Nagyon mérges voltam rá, de nem ordibáltam vele. Sőt, nem szóltam semmit. Kikaptam a kezéből a tollamat, majd a homlokára firkáltam, hogy: „Egy hisztis liba vagyok”.
- De durva! – nézte Motokot nagyra nyílt szemekkel.
Motoko azonban nem találta ezt olyan viccesnek. Pedig meg se nézte, hogy mit írtam rá. Fogta magát, és leggyengébb pontomat célozta meg lábával – Tessék! Ne szaporodj! – állt fel mérgesen, majd a vízhez ment lemosni a tintát.
- Hát veled soha. – léptem mögé, és fenéken billentettem – Remélem belefulladsz.
Azonban nem sikerült a tervem. Motoko megtartotta egyensúlyát, és állva maradt. Középső ujját felmutatta nekem, de már iszkolt is el előlem, nehogy ez miatt is kapjon a fejére.
Nem tűnt túl ijedtnek. Igazából olyan volt, mint egy kislány, aki csak játszadozni akart a másikkal.
Utána mentem. Nem kellett magamat túlságosan megerőltetnem. Pár lépés, és már be is értem – Nem menekülsz. – ragadtam meg grabancát, karjaimba vettem, majd Yuu elé sétáltam. Elvettem tőle a vattacukrot, majd ami volt, azt mind a lány szájába tömtem. Elengedtem, így fenekére esett. A kólát is elkértem a kölyöktől, amivel lelocsoltam a lányt – Milyen édes... – fintorogtam - …a bosszú.- nevettem. Ahogy végignéztem rajta, egy teletömött lelocsolt kis ártatlan veréb jutott róla eszembe. – Yuuta, menjünk a vízbe. – indultam is el vele.
Motoko ragadt a csupa édes dolgoktól – Te kis dög! – ment be a vízbe, hogy lemossa magáról a cukros italt.
Amikor már lenyugodtam, ismét a parton voltunk Yuuval - Na milyen volt Yuuta? Ugye milyen hülyén nézett ki? – kérdeztem.
- Vicces volt. – mosolygott.
- Megérdemelte. Hülye szemtelen tyúk. Bocs, hogy oda lett a vattacukrod.
- Nem baj, te pénzed volt.
Inkább előkaptam gitáromat. Behangoltam, majd Mora néztem - Héé gyere ide! Így nem fogod hallani. – kiabáltam oda neki.
Motoko még mindig a vízben áztatta magát. Szó nélkül kijött a partra, majd leült közénk.
Elkezdtem egy számot játszani. Amit mindannyian ismertünk. Egy régi popsztár, régi számát. Együtt énekeltük a számot.
Amint befejeztük, Motoko szemei szinte ragyogtak – Sekai…?! – kérdezte halkan – Megtanítasz gitározni? – négykézlábra állt, és felém hajolt. Szipogott, nyüszögött, és még a kiskutya szemeket is bevetette – Annyira szeretném! Mindig is szerettem volna játszani valami hangszeren, de nem volt rá lehetőségem. Naaaaa! – pirult el.
- Azt akarod, hogy tanítsalak meg gitározni? Miért nem kéred meg „Dejust”? Ő biztos muzikálisabb is. – durcáztam még. Yuuta azonban bordáim közé könyökölt – Aucs! - ránéztem. Csúnyán nézett rám – Hát végül is miért ne? – adtam be a derekamat.
Motoko csak nagyokat pislogott.
Nem szóltam semmit sem. A kezébe nyomtam a gitárt, majd mögé léptem. Leültem, így lehetőségem volt hozzásimulni. Megfogtam kezeit, és úgy irányítottam kezeit. Megmutattam neki az alapokat. Mindeközben füléhez hajolva búgtam neki, hogy épp mit is csináltunk – Ezek az akordok…
Motoko figyelmesen hallgatott. Pirulva bólogatott, és néha rávágta, hogy „Értem”, de mindketten tudtuk, hogy fogalma sem volt róla, hogy mit is beszélek. Próbálkozott magától is gitározni, de amit mutattam is neki, azt is elbénázta. De attól még aranyos volt. Egy kezdőhöz képest viszont egész jó volt. Zavara pedig egészen szórakoztatónak bizonyult.
Elmosolyodtam rajta – Érted már? – tettem vállára államat – Vagy szeretnél még valamit?
- Sok mindent szeretnék. - csillogó szemekkel nézett rám. Hirtelen hátranyúlt. Megérintett -  Mi ez a dudor itt?
Yuuta mosolya hirtelen értetlenre változott. Ahogyan Motokoé is.
Ellöktem magamtól Motokot jó messzire magamtól – Yuuta, gyere ide! – ölembe rántottam ezzel takarva magamat – Esetleg téged is megtanítsalak gitározni? Szívesen megteszem. De tényleg.
Nem értettem, hogy miért is lett ez a reakcióm, de Mo simítása talán nekem túlságosan halálos.
- Sekai…? – pislogott értetlenül Motoko.
Nem válaszoltam neki. Yuutát kezdtem tanítani.
Azonban Yuuta is megérezte azt, amit az imént Motoko – Mi ez?
- Fogd be! – suttogtam neki halkan méreggel megtelve.
- Mi mi? – érdeklődött a lány is – Mit találtál Yuu?
- Hát… - kezdte volna el Yuuta.
- Semmit! - vágtam rá - Menj innen most Motoko. Egyél egy hotdogot vagy mit tudom én. Ne zavard a pasikat. – hessegettem.
Értetlenül, de Motoko engedelmeskedett. – Rendben. – állt fel. Leporolta magát, majd elindult ételszerző akcióra.
- Ez közel volt. – néztem a lány után, majd kiültettem ölemből Yuutát - Erről neki egy szót sem, különben lesz nemulass. – néztem rá ijesztő tekintettel.
A fiú csak fejét rázva, jelezve, hogy ő sose fogja ezt elárulni, bármi is történjék.
Motoko nemsoká vissza is tért. Yuuta kezébe vattacukrot, és kólát nyomott. Az én kezembe is adott egy üdítőt – Tessék. – egyet megtartott magának, annak társaságában leült törölközőjére. Kibontotta az üveget, majd ivott belőle. Mivel az üveg szája nagy, Motokoé pedig kicsi, így az üveg tartama lecsurgott a lány testéről – Jajj, most olyan lettem! Valaki nyaljon le! – nevetett, majd a gondolatba belevörösödik.
Nyalni? Ezt vajon direkt mondta? Elvégre a hotelban a múltkor ő tett velem ilyet. Lehet mégis, hogy elfelejtette? Minden esetre amikor belegondoltam, az üdítőt amit épp kortyoltam sugárban kiköptem - Megvesztél? Ne mondj ilyet a gyerek előtt! – jó kifogás, sose volt rossz.
- Miért? Most mi van? Yuu-chan elviseli az ilyen dolgokat. Mármint... - Yuutára nézett - Igaz?
- Ühüm-ühüm. – bólogatott, majd rám nézett. Megcsillantak szemei.
- Menjünk haza. Mire hazaérünk, este lesz. – nevette zavartan Motoko.
- Rendben. – eszegette a vattacukrot Yuuta.
- Pedig jó volt itt. – sóhajtottam.
Motoko esze azonban már egészen máshol járt. Tincseit forgatta ujjai közé – Már olyan hosszú. És töredezett a vége. Le kellene vágni.
Töredezett az esze tokja. Szép, egészséges, bársonyos haja van. Ezért is szeretem annyira, - Igen? Levágod? Ollóva? Na azt felejtsd el! Hülyén nézne ki amúgy is. Szerintem, szép így, leaglább is én szeretem. – folytattam tovább a gitározást.
- Szerintem túlzásokba esel. Szimplán ezt szoktad meg, ezért néznék ki "hülyén" szerinted, holott csak félsz a változatosságtól.
Most gyengepontomra talált. Egy darabig nem szóltam semmit, majd felvont orral válaszoltam - Felőlem azt csinálsz, amit akarsz. Te tested, nem az enyém.
- Ugyan már. – karolta át nyakamat – Te is tudod, hogy nem fogom levágni. Elvégre félek az ollók miatt. És ki miatt is? – nézett rám azokkal a mindent tudó szemekkel.
- Ez valami bocsánatkérés akar lenni? – nem löktem el magamtól, csak néztem rá karba tett kezekkel.
- Olyasmi. – nézett fel rám édesen.
- De ezt akkor vehetem annak, hogy elfogadtad?
Motoko kezei az enyémre csúszott még mindig felnézve rám – Megbocsátasz? – pipiskedett, úgy próbált a szemembe nézni. Közelebb hajolt hozzám.
- Megbocsátok megbocsátok, csak hagyj már békén. – próbáltam megszabadulni ebből a kínos helyzetből. Elkomorodva a lány szemeibe néztem - Az igazat megvallva… - kulcsoltam össze ujjaikat - Már nem is emlékszem, hogy min vesztünk össze. – mosolyogtam rá.
Visszaereszkedett talpra, úgy nézett fel rám. Hirtelen mozdulattal lábujjhegyre állt, miközben engem is lerántott. Félúton találkoztunk egy csók kíséretében.
Nem löktem el magamtól. Viszonoztam a csókot. Még el is mosolyodtam rajta. Olyan kis butus.
- Bocsánat, hogy megszakítom ezt a gyönyörű pillanatot, de nem haza indultunk? – türelmetlenkedett Yuuta.
- D-de. – nézett zavartan rokonára - Azt hiszem. Yuu, öltözz át szépen. Sekai majd elkísér. Addig én is átöltözöm. – engedte el a kezemet.
Yuutával visszamentünk öltöző helyünkre. Most nem voltam durcás, sőt, kifejezetten jó hangulatom volt. Ez látszott is rajtam.
- Ezt nevezik szerelemnek, ugye? – nevette Yuuta.
- Te még csak kölyök vagy, miről beszélsz? Inkább csipkedd magad, vagy itt hagylak.
- Jó-jó. – öltözött át gyorsan, majd visszamentünk Motokohoz.
- Mehetünk? – kérdeztem a lánytól.
Bólintott – Holnap hová is megyünk? Már annyit tervezgettem erre a hétre, hogy elfelejtettem. – nevetett zavartan.
- Én ha jól emlékszem, akkor a vidámpark nem? Vagy mi is volt Yuuta? - néztem a gyerekre.
- Nem, nem az volt. De jól hangzik. Holnap akkor odamegyünk! – döntötte el.
- Kölyökpark nem? Vidámpark… Hmm… Az túl drága. Yuu, oda nem megyünk, sokba kerül! És fizetést is csak jövőhónap végén fogok kapni. szóval egyértelműen nem majd két hónap múlva látogass meg, és akkor lehet róla szó talán de az se biztos, ugyanis nemsokára vizsgák jönnek a suliban. Igaz levelezőn vagyok. De ha végeztem vele, elkezdem a fősulit, mellette pedig majd színészkedem. – mosolygott, majd sóhajtva folytatta – Vagy csak dolgozok. – rám nézett – Mellesleg Sekai, ma nem alszol nálunk? Apa ma nem lesz otthon. És állítólag ma vihar lesz. Tudod Yuu fél a villámoktól, és olyankor senki se tudja elaltatni. Főznék is valamit. De ha nem lenne vihar, akkor filmezhetünk is. Yuu, te mit szólsz hozzá?
-  Nekem dolgom van. Nem hiszem, hogy ez az ott alvás megoldható. De a kölyök parkos ötlet tetszik. Vidámparkban már voltam.
Látta Motoko csalódott arcát - Biztos nem alszol velünk? Naaaa! Sekai-niichan! Apcii! – vette be ellenállhatatlan kisfiús báját.
- Jól van. Egy ottalvásos-filmezéses este jól hangzik. Akkor… - néztem a lányra - Csinálj majd olyan salátát. Azt én is szeretem. – mosolyogtam rájuk.
Motoko majdnem kiugrott a bőréből – Rendben. – mosolygott – De nem kellene hazamenned?
- Most meg haza tessékelsz?
- Én ugyan nem. Csak gondoltam szólsz anyudnak. De ha nem akarsz hazamenni, jöhetsz egyből hozzánk is, majd felhívod anyud, hogy nem kell aggódnia miattad.
- Lusta vagyok, neeem járok én kétszer. Majd nálatok lecuccolok. Meg majd felhívom anyát. Bár szerintem felesleges.
- Miért lenne felesleges? Aggódni fog érted. De ha nem akarsz menni, akkor irány haza! – még be se fejezte a mondatot, de már kezeinket fogva húzott minket hozzá.
- Hurrá! – követte vígan Yuu Motoko példáját.
Én csak kullogtam mögöttük. Ahogy elnéztem őket, valami az eszembe jutott. Egy család képe jelent meg előttem. Anyuka, és a gyermeke. De akkor én lennék az apuka? Lehet túl sokat voltam a napon.
Amikor Motokohoz értünk, a lány elment elpakolni, Yuut pedig elküldte DVD-ért.
Én addig leültem a televízió elé, és azt kapcsolgattam. Az időjárásra kapcsoltam véletlenül. – Jé! Tényleg vihar várható.
Yuuta épp akkor ért le.
- Na? Választottál már filmet?
- Igen. – mutatta fel a DVD-t.
- Áh, remek választás. Fraddy az én példaképem. – már előre láttam Motoko ijedt képét amint meglátja a mű vért a képernyőn.
Motoko leült a kanapé másik szélére miután a kezembe nyomta a salátát. Yuuta kezében lévő tokra nézett – Nem. Azt már nem. Nem engedem, hogy ilyeneket nézz. Tedd vissza azonnal! Válassz inkább valami mást.
- De ezt a részt még nem láttam.
- Ezek szerint a többit igen? – hülledeztem. Nem néztem volna ki belőle.
- Naná. – húzta ki magát büszkén.
- Na akkor nincs semmi probléma. Yuu már hozzávan szokva a kifolyt belek látványához. Ezt nézzük, nincs vita. – néztem rá ellentmondást nem tűrő tekintettel – Finom.- kóstoltam meg a salátát.
- Akkor én nem nézem. – állt fel Mo.
- Maradsz a helyeden. – rántottam vissza – Yuu, tedd be a filmet, én addig lefogom.
Yuuta engedelmeskedve betette a filmet, majd leült közénk.
- Legalább halkítsátok le! – fordította el a fejét. De ha már végig kell szenvednem, akkor remélem kapok is érte valamit. – néztem rájuk – Mondjuk tőled. – nézett rám pironkodva.
Motoko hiába jártatta a száját, egyikünk sem figyelt rá. Csak a film után néztem rá – Jutalom? – megsimogattam a fejét - Köszi, hogy az egész filmet végig hisztizted, tényleg.
- Nem is hisztiztem végig! Csak az elejét! Szóval igenis jutalmat érdemlek. – erősködött. Azonban mivel nem kapott rögtön választ, terelt – Késő van. Yuuta, menj fürödni, aztán pedig tente. – adott neki egy nagy cuppanós puszit - Ez az utolsó estéd velem. Mondjak neked esti mesét? Esetleg énekeljen neked Sekai? És kivel szeretnél aludni?
- Egyedül alszok.
- Oké, tudom, te már nagy fiú vagy. De nincs mivel aludnom. – nézet rá szomorúan.
- Aludj Sekaial. - vetette fel az ötletet.
- Micsoda?! Na nem!! – tiltakoztam heves - Felejtsd el, nem fogok csak azért vele aludni, mert nincs mivel aludnia. Plusz azért még nem vagyunk annyira jóban.
- Akkor alszok vele megint. – vigyorodott el - Tudod te hogy milyen jó hozzábújni? Itt nagyon puha.  – körözött a lány mellkasa előtt kezeivel.
- Büdös kölyök! Alszol egyedül!
A beszélgetés olyan hirtelen és gyorsan zajlott le, hogy Motoko azt se tudta mi történt. Csak ide-oda nézett. – Mi van? Jó lenne, ha békén hagynátok az én nevelt testrészeimet.
- Kit érdekelnek a testrészeid? -  legyingettem.
- Tagadja, Moocchan!!
- Mindegy. Nekem tök nyolc, döntsétek el azt helló. – néztem el.
- Yuu? – nézett rá a lány az említettre - Mit szeretnél? Aludjon veled? Mert ha nem, akkor kénytelen velem, ugyanis apa szobájába nem lehet aludni, kanapén meg nem aludhat, mert az illetlenség . Szóval mellettem kell aludnia.
- Én szeretnék egyedül aludni. Ugye megérted anci. – nézett rá kölyökkutya szemekkel - Szóval nem baj ha Sekaial kell aludnod, ugye?
- N-nem. Akkor felkísérlek. – tessékelte fel zavarában.
- Egyedül is elboldogulok. Hagyj! – ment fel.
- Milyen kis agresszív lett, nem? Agyon kéne ütni. – viccelődtem.
- Igen, de én így szeretem. – mosolygott rám - Ha szeretnél, akkor a szobámban van fürdő, ott is letusolhatsz.
- Jól van. – köhintett - Akkor én most használatba veszem a fürdőt. Sietek, hogy te is mehess. Yuuta úgyis minimum két óráig áztatja magát, aztán úgyis bealszik. – nevettem.
Amikor végeztem a fürdéssel, kimentem Motoko szobájába. Még csurom víz voltam. A hajam is kócos volt. – Mehetsz. – kiáltottam neki, hiába voltunk egy szobába.
- Mit kiabálsz?! – fordult felém - A szívbajt hoztad rám! - felkapta maga mellől hálóingjét, majd elment mellettem, be a fürdőbe.
- Biztos rossz a lelkiismereted. – ültem le. A törölközővel hajamat borzoltam, hogy hamarabb megszáradjon.
- Fárasztó volt ez a nap nem? – mászott az ágyra mikor már végzett a tusolással. Közvetlen a közelembe ült le. Úgy nézett rám.
- Szerintem szórakoztató volt. Én jól éreztem magam. - kicsit elmerengtem. Nem tudtam, hogy el mondjam-e neki azt, amit ide felé éreztem - A családosok minden nap ezt élik át, mi? – vigyorgott - Irigylem őket.
- Te miről beszélsz...? – pislogtam rá.
- Azt, hogy... – nézett el - …Ez tisztára olyan volt, mintha Yuuta lett volna a gyerekünk. Mint egy család. És ez jó. Mármint jó dolog, nem? – éreztem, hogy zavarba jöttem - Mármint a család. –sóhajtottam - Belekavarodtam. Ez is a te hibád! – mutogattam rá.
- És akkor én lettem volna az anyuka? És hogy teljesítettem anyaként? – kíváncsiskodott - Hanyast kaptam?
- Igen, te voltál az anyuka, nem is én. – nézett rá – Azt hiszem egy hármast.
- Miért? Mi baj volt velem? Nem mutattam érdeklődést a "férjem" iránt? – hajolt közelebb hozzám - Vagy más oka lenne?
- Nem, mint anya volát hármas. De ha azt kéne nézni, hogy milyen feleség voltál, akkor te bizony Motoko, megbuktál.
- Igazán? Miért? – hajolt még közelebb hozzám - Pedig mint feleség szeretem az uramat.
- Hát mivel feleség vagy, az természetes, hogy szereted az uradat. - nyeltem egy nagyot. Már nem bírtam a véremmel. Tényleg nagyon szeretem Motokot - Na elég, aludjunk. - adtam egy csókot homlokára - Álmodj szépeket. – fordítottam neki hátat.
- Csináltam neked egy kis apróságot, hogy egyel több dolog legyen a szemetesedben – nevette –Szóval odaadhatom? – várt picit - Oké. Hallgatás beleegyezés. Ülj fel, és hunyd be a szemedet! – bökdösött.
Pedig már majdnem elaludtam. Hallottam, hogy Motoko beszél, de olyan fáradt voltam, hogy nem értettem. A bökdösésre azonban reagáltam - Jólvan-jólvan, csinálj amit szeretnél, de gyorsan, mert aludni akarok.
- Vagyis annál többet is megtehetek? – rántott fel ülésbe. Elővett párnája alól egy kis csomagot, kibontotta nekem, majd tartamát rám adta – Tessék, csak ezt akartam.
Miután rám adta a puha valamit, vissza is dőltem, hiszen Motoko nem tartott tovább - Ha? Ez meg mi? - nem ültem fel, felkönyököltem, úgy néztem végig magamon, majd fel Mora - Miért? Minek? És miért pont most? – értetlenkedtem.
Egy kézzel között világos kék pulcsit kaptam, aminek a közepén egy nagy piros szív díszelgett.
 - Mert kíváncsi voltam jó-e a méret, meg hogy hogyan is áll. És nagyon jól. Olyan kis aranyos vagy benne. Tetszik? Én csináltam. Unatkoztam.
- Te csináltad, mi? – néztem rá hitetlenkedve - Köszönöm. – mondtam alig hallhatóan - Tetszik. – megragadtam egy tincsét, és az által húztam közelebb magamhoz. Véletlen olyan közelre kerültünk egymáshoz, hogy ajkaink majdnem csókba forrtak össze – Nagyon tetszik. – súgtam neki.
Igazából tényleg tetszett. Díjjaztam, hogy szenvedett vele, de azért utcára nem vettem volna fel. Olyan kis nagymamásra sikeredett. De ez nem baj. Aranyos lett.
- Dobd ki. Nem tetszik, akkor dobd ki. Nem fogok megsértődni, amúgy is csak unalomból csináltam. - kiszerkesztette tincsét a kezemből, adott egy puszit arcomra, aztán rám mosolygott - Nekem se tetszene a helyedben. - ledőlt, hátat fordított nekem. Betakarózott úgy, hogy orrát is eltakarta.
- Nekem igenis tetszik. Mivel energiát fektettél bele. Hogy dobnám már ki, idióta? És hogy tudd, ma ebben fogok aludni. – sértődtem meg – Jó éjt! – fordítottam neki hátat én is, úgy próbáltam elaludni.