Kigomboltam a lány felsőjét. Gyönyörködtem halovány bőrén, ami olyan sima volt, mint a baba popsija. Mellkasára csókot leheltem. Annyira belemerültem a dologba. Éreztem puha bőrét, kellemes illatát, amit a meggyes testápolója kölcsönzött neki - Nem akarod? – Torpantam meg szótlanságára. Gyengéden végigsimítottam oldalán. Olyan kis érzékeny a szentem. Már ettől megremegett.
- Csak nem értem.
- Hm? Mit nem értesz? – csókoltam meg ismét a nyakát.
- Se… Semmit. Ne is foglalkozz velem. – mosolygott rám, majd megcsókolt. Mikor elszakadt ajkaimtól egyre lentebb haladt kezével testemen. A meleg gyengéd érintések egy millimétert sem hagytak ki belőlem. Végig haladt arcomon, nyakamon, és felsőtestemen.
Keze egyre lentebb tért, én pedig bíztatás képen halkan felmordultam kényeztető érintéseinek hatására. Motoko alsó ajkára haraptam, de csak úgy, hogy ne fájjon neki. Egyik kezem mellkasára vándorolt, s amíg én kényeztettem, addig az ő keze se pihent, övemmel volt elfoglalva.
Mikor már kezdtünk belemerülni a másik kényeztetésébe, ismét bátorítanom kellett kedvesemet. Füléhez hajoltam, és halkan sóhajtottam egyet. De ha már ott voltam, ennyivel be sem értem. Fülcimpájába mélyesztettem fogaimat gyengéden. Bár nem mutattam ki, nagyon élveztem a dolgot. Hogy végre megkaphattam azt, amire eddig vágytam. Talán igaz a mondás, miszerint ha később kapjuk meg a kívánt dolgot, nagyobb értéke lesz számunkra.
Kis korom óta szerelmes voltam Motokoba, és amikor jártunk, folyton perverz dolgokon járt az eszem, amit sose mertünk megtenni. Legalábbis eddig. Visszafogott, és kimért volt. Arca piros volt, mint a paradicsom. Olyan kis aranyos volt.
Kezem ruhája alá tévedt. Valamihez hozzáértem, ami nedvesnek bizonyult. – Perverz. – vigyorodtam el kajánul.
- Én vagyok a perverz, mikor te támadtál le? – nyöszörögte siránkozva.
- Nem is, te kezdte a csókkal. Ne kend rám, bűnösnek fogom érezni így magam. – csókoltam végig hasán.

Korán elérkezett a reggel első napsugara a boltba. Mi csak feküdtünk egymás mellett. Nem aludtunk. Csak néztük a másikat, miközben kezeink átjárták a másik este felfedezett testét.
Az ajtó túloldalán léptekre lettünk figyelmesek, majd valaki csörögni kezdett, és az ajtóban kattant a zár. Mi ekkorra már elbújtunk, hogy ne vehessenek észre. Majd mikor a tulaj betért az üzletbe, és a hátsó részhez, a raktárhoz ment, mi kisurrantunk.
A csendet Motoko szakította meg kettőnk közt - És ezt most vegyem úgy, hogy…? – kérdezte halkan.
- Hát... ide se jövünk többet. – néztem le rá -  Hm? Hogy akarod venni? Ezek után… - nevettem zavartan.
- Úgy, hogy ismét járunk, és szeretjük egymást, és kapunk még egy esélyt a másiktól, és ez után már nem csak alvásról lesz szó, ha valamelyikünk a másiknál tölti az estét.
- Hát persze...- néztem el pirulva - Miért mit gondoltál? Csak szórakozásból tettem azt, amit tettem?
Motoko nem szólt, csak karomba csimpaszkodva bújt hozzám – Annyira élveztem az éjszakát. Imádlak. -  kuncogott.
Zavaromba már nem tudtam hova nézni. A még zárt üzletek kirakatát kémleltem. - Tényleg? Hát ez remek, azt hiszem én is. – kínos csend után végül újra megszólaltam - Muszáj erről beszélgetnünk?
Kérdésre nem válaszolva, Motoko témát terelt – Menjünk el valahová! Mindegy, hogy hova, akárhova! – meg se várta míg felelek, ő már húzott is maga után.
Őszintén szólva fáradt voltam. Semmi kedvem nem volt elmenni bárhová is. – Akárhova? Haza esetleg? – reménykedve néztem rá, holott tudtam, hogy semmi esélyem nincs ellene. Ha valamit a fejébe vett, akkor azért addig könyörög, míg úgy nem lesz - Az nem jó, mi? Hm. Nekem nincs nagyon ötletem. –de aztán eszembe jutott egy lehetőség - Park? Ott is régen voltunk.
- Akkor irány a park. – váltott irány kiérve az épületből – Régi szép emlékek fűznek hozzá.
- Emlékek? Például?
Jelezve, hogy lezárta a témát, dúdolni kezdte a tegnap neki énekelt dalomat.
- Hé! Ne már, ez tök ciki! – álltam meg zavaromban – Amúgy hordhatnád így a hajad. – néztem végig Motoko kettőbe fonthaján – Annyira édes. – csavartam mutató ujjam köré egy tincset – Mint egy parasztlányka.
- Nem is ciki! És köszi, szerintem is jól áll. – nézegeti haját, majd átsiklott agyán utóbbi mondatom – Milyen parasztlány? Én nem vagyok parasztlány!
- Na, ne akadj ki ezen ennyire. Csak vicceltem. Bár szó mi szó… - nevettem rajta. Láttam, hogy egyre morcosabban néz rám, így még mielőtt kinyilvánította volna bosszúságát, adtam neki egy jó nagy cuppanós puszit.
Motoko már meg se tudott szólalni zavarában, csak ment tovább. A parkba érve a legközelebbi padra leültetett, majd oldalazva az ölembe ült.
- Biztos meggondoltad, hogy ide ülsz? Mi van, ha ledoblak? – persze eszem ágában sem volt per pillanat gonoszkodni vele. Térdeimet fel-le járattam, ezzel is mozgásban tartva a lányt. Mintha csak egy nagy gyerekkel lovacskáznék. De Motoko tényleg egy nagy gyerek… Agyilag.
- Bízom benned, tudom, hogy nem tennéd meg. – fordult velem szembe. Lábaival közrefogta derekamat, amit aztán át is font velük. – Szóval parasztlány? – cirógatta az egyik fonat végével arcomat – Levágassam?
- Nem, bocs, legyen inkább tehenészlány. – mértem végig – Mellesleg nem kellene ilyeneket csinálnod. Mindenki téged néz!
A park kihalt volt. Csak egy idős házaspár sétált el mellettünk. Ők voltam számomra a „mindenki”.
- Ugyan, mindenki volt egyszer fiatal, biztosan megértik milyen ez. – nevette, majd békítés képen nyakamra lehelt egy aprócska csókot.
- Hé?! Mit csinálsz? Itt emberek is vannak! – botránkoztam, de mivel nem hallgatott rám, és tovább csókolt, így annak hatása nem maradt el – Ez… Csak a telefonom.
- Aha… - nézett rám cinkos mosollyal – Telefon mi? Jó nagy telefon. – nevetett ki ismételten, majd csendbe maradt, és fülelni kezdett.
Egy darabig nem értettem, hogy mit csinál, majd követtem példáját, és hallgatni kezdtem. A távolból ismerős hangokra lettünk figyelmesek. Egy mély férfi hang, és egy másik, ami cseppet sem nevezhető férfiasnak.
- Menjünk el valahova máshova. Mondjuk vacsizni. Vagyis… Hány óra is van? – nevetett zavartan mikor észrevette, hogy még világos van – Még ebéd sincs. – állapította meg órájára nézve - Akkor menjünk reggelizni. Éhes vagyok. És minden bizonnyal te is. Tudom… Érzem. – próbálta belém szuggerálni, de mindhiába.
- De veled is csinálta ezt nem? Mit jössz ettől zavarba? – nevetett gonoszan a mélyebb hang.
Oldalra néztem. Egy magas szőke, kisportolt fiú, mellette pedig egy nála húsz centivel alacsonyabb vörös hajú sétált.
Amint a vörös „szépfiút” megláttam Motokot kitessékeltem az ölemből - Van itt még egy lerendezetlen ügyem. – álltam ezzel fel, és elindultam feléjük.
Motoko próbált lebeszélni róla. Először is megfogta a kezemet, és próbált a másik irányba terelni. – De te nem akarsz ott semmit se csinálni! Mit akarnál? És mégis milyen ügyről beszélsz? Én nem tudok semmi ilyesmiről. Még csak nem is bántott téged! Akkor hol itt a gond? Szerintem hagyjuk. Na, gyere! Meghívlak karaokezni! Nem is! Tudod mit? Menjünk el a strandra. Nemsokára úgyis suli, így nem sokáig élvezhetjük a jó időt. Menjünk pancsolni!
Mind ez semmit sem használt. Szívesen mentem volna énekelni vele, vagy láttam volna őt vizes fürdőruhában, de a bosszú nagy úr. Nem bírtam Jurijnak, a kis vörösnek megbocsátani azt, amit tett a kedvesemmel. Nagy léptekkel eléjük mentem, majd megálltam – Nocsak, ilyen korán összefutunk? Hello. – intettem, majd szúrós szemekkel az exére néztem. Épp egy három gombócos fagyit nyalogatott. Ha jól tudom még van egy félbehagyott verekedésünk.
- Na ne, te még mindig ezen lovagolsz? Hagyj lógva. – folytatta a fagyi evést, miközben méregetően végig pásztázott szemeivel.
- Ne húzd még ennél is jobban fel az agyam! - ragadtam meg gallérjánál a nálam öt centivel magasabb vöröst.
- Hagyjál már! – kétségbeesett kapálózásba kezdett, aminek a következtében a fagyija egy része az arcomon kapott helyet – Úgy kell neked! – pufogott – Miért erőszakoskodsz?
Nem hagytam sokáig okoskodni. Kezemet ökölbe szorítottam, majd reflex szerűen szemei közé céloztam - Már mióta várom hogy beverhessem a képed. – mosolyogtam ki gúnyosan a meglepettségtől lefagyott fiút.
- Igen?! – próbált visszavágni mikor feleszmélt a sokkhatásból- Akkor bazdmeg! – rúgott bokán.
Meg se kottyant erőfeszítése, elvégre annyira nyegle volt, hogy kinéztem belőle, hogy még talán neki fájt jobban.
- Te meg kapj el valami nemi betegséget! – mordultam rá.