6. rész

Thomasról már korábban volt szó. Amióta én és Leight szakítottunk, azóta folyton rajtam lógott. Már nem bírtam tovább. Ki kellett találnom valamit.
- Márti, nem szeretnél egy pasit? – kérdeztem egyik szünetben a lánytól.
- Ömm… Miért? – nevette el zavartan magát.
Elővettem egy könyvből egy fényképet – Mert ő szingli. – mutattam a képen a fiúra - És keres magának egy barátnőt. Én meg arra gondoltam, hogy igazán találkozhatnátok. Hátha összejöttök. Pont az olyan lányok jönnek be neki, mint amilyen te vagy.
Márti alaposan megnézte a képet – Miért is ne? – mosolyodott el – Megpróbálhatjuk.
Gabi és Yume is megnézte a képet.
- Hát elég… - kuncogott Gabi – Érdekes feje van… - nevette el magát.
- Ne légy már gonosz! – szóltam rá.
- Szerintem aranyos. – nézett el Yume a képről – Hogy hívják?
- Thomas.
- Nekem ismerős. – húzta félre a száját, de ezzel le is zárta a témát, a helyére ment inkább.

- Noss akkor Márti… Azt mondtad megpróbálod igaz? – mosolyogtam rá bátorítóan.
Márti csak bólintott. Nekem pedig ennyi bőven elég is volt. – Rendben, akkor hívom is, hogy suli után találkozhassatok.
Márti meglepődött - Mi? Ma? Suli után?
- Igen. – bólintottam - Miért? Nem jó a ma?
- De, csak nem készültem fel. – pirult el.
- Ugyan, nem fog megenni! – nevetett.
- Hát… Jó… - válaszolta bátortalanul, mire én kimentem a teremből, és felhívtam az említett fiút, hogy jöjjön be majd a városba.
Így suli után a négy grácia, én, Gabi, Márti, és Yume elindultunk a központba. Természetesen busszal.
Thomas már bent várt minket a központban.
- Jézusom, Keiko! – kezdett el parázni Márti – Inkább menjünk el!
- Miért félsz ennyire? – cukkolta Gabi.
- Nem akarok vele mégse találkozni!
Ekkor értünk oda Thomashoz, aki csak mosolygott ránk.
- Szia! – köszöntöttem a fiút három puszival.
- Sziasztok! – mosolygott ránk kedvesen.
- Jobbról balra: Márti, Gabi, és Yume. – mutattam be neki őket.
Tomi nyelt egy nagyot, majd félrehívott – Keiko, bocsi, de nekem nem jön be Márti. – húzta félre száját.
- Nem? De hiszen olyan aranyos!
- Lehet, hogy tényleg az, de… nem. Bocsi. – hajtotta le picit a fejét – Inkább a másik kettő közül az egyik.
- Semmi baj. – ezzel visszamenten vigyorogva a lányokhoz, pedig semmi okom nem volt rá.
- Noss? – érdeklődtek, és mindenki pozitívumban bízott.
Megcsóváltam a fejemet – Hát nem.
Mindenki rám, majd Thomasra nézett, aki távolabb állt tőlünk.
– Pff... – fujtatott Yume csak úgy magának.
- Hát nem is baj szerintem. – mondta Gabi Mártinak. – Úgysem valami nagy szám.
- Sajnálom. Tényleg azt hittem, hogy tetszeni fogsz neki. – szomorodtam el.
- Semmi baj. Valahogyan sejtettem. – sóhajtott Márti.
Gabi és Márti elbúcsúztak tőlünk, mi pedig Thomas kíséretében felszálltunk az érkező buszra.
Én és Yume beszélgetni kezdtünk, hogy ez milyen dolog volt már, majd hirtelen Thomas közbe vágott.
- Bocsi lányok, de nekem el kell mennem. Van még egy kis dolgom.
- Rendben. – búcsúztam el tőle, ezzel Thomas ott is hagyott minket.
- Mit mondott, miért nem jön be neki Márti? – kíváncsiskodott Yume.
- Nem mondott semmit. Csak azt, hogy Gabi vagy te jobban bejön neki.
- Biztosan a fogai miatt. – tűnődött el Yume, majd felkapta a fejét – Hogy Gabi és én? – egy kicsit elpirult.
- Ühüm. – bólintottam.
Ez után egy darabig egyikünk sem szólt egy szót sem. A csendet végül Yume szakította félbe.
- Keiko…?
- Igen? – néztem rá.
- Az igazság az, hogy Thomas és én egy óvodába jártunk. És nekem akkor ő volt az óvodás szerelmem. Még akkor csókolóztunk is. Mármint… Már ahogy két óvodás szokott… És… - zavarában ujjait nyomkodta össze.
Belegondolva tényleg Thomas is mondott ilyet nekünk, de a lány nevére már nem emlékezett.
- Hehe… A sors. – nevettem fel. Akkor még bele sem gondoltam, hogy Yume ezzel mit akar kihozni ebből a mondatból.

 

Este megszólalt a mobilom. Thomas hívott. Felvettem.
- Szia! – köszönt bele.
- Szia. Mit akarsz? – kíváncsiskodtam. Thomas ugyanis nem szokott hívogatni, csak ha akar tőlem valamit.
- Figyelj?! – gyorsan a tárgyra tért - Ma bemutattál nekem egy lányt. Tudod, a szőkésbarna, alacsonyt!
- Gabit?
- Igen, Gabit! Mikor elbúcsúztam tőletek, igazat megvallva őt követtem, de elvesztettem szem elől, és órákig őt kerestem a városban. Szeretném, ha összehoznál vele.
Felcsillantak szemeim. – Hát persze. Megteszek minden tőlem telhetőt. – vagy legalábbis megkérdem, hogy mit szól az ötlethez.
Másnap már intézkedtem is – Gabi? Mit szólsz a tegnapi fiúhoz, akit bemutattam neked?
- Miért? – kérdezett vissza.
- Mert bejössz neki, és összeakar veled jönni.
- Hát bocsi Keiko, de nekem nagyon nem jön be.
- És nem adnál neki egy esélyt?
Gabi megrázta a fejét.
- Értem. Sajnálom. – szontyolodtam el. Pedig ő volt az utolsó reményem. De ezek szerint nem számíthatok rá.
Yume ekkor jött oda hozzánk – Miről folyik a duma csajok? – nevetett, és leült köreinkbe.
- Thomas össze akart jönni Gabival, de neki nem szimpatikus Thomas. – meséltem el neki.
- Hát… Szerintem aranyos fiú. – pirult el.
Erre azonnal felcsillantak a szemeim – Komolyan? Vagyis te összejönnél vele?
- Én ilyet nem mondtam! – emelte fel hangját.
- Ezt vehetem egy igennek? – húztam fel szemöldökeimet.
- NEM! – pirult el jobban.
A vége mégis az lett, hogy Yume és Thomas járni kezdtek. Igaz nem sokat. Kemény két hétig jártak. Thomas ugyanis nem a hűséges fiú példaképe. Kinézett magának egy másik lányt, aki mint kiderült, Yume egykori évfolyam társa volt az általánosból.
Pár hónapig Yume szomorkodott a fiú miatt, de aztán örült neki, hogy összejöttek. Belegondolt, hogy ő nem is volt belé szerelmes, csak a múlt miatt próbálta meg vele.