16. rész

Április 30.-a. Ballagás, és egyben a tizenhetedik születésnapom. Életem legszörnyűbb napja.
Hajnalban kaptam egy SMS-t: „Boldog Szülinapot kis hülyém! Pár óra múlva találkozunk!” Ezt Yume küldte. Amióta megismerkedtünk, mindig hajnalban küldi az SMS-eket. Kicsit idegesítő, de azért aranyos gesztus tőle, hogy ő akar az első lenni, aki felköszönt.
Nem írtam vissza neki, hiszen a suliban úgyis találkozok vele.
Reggel szintén korán keltem, szépen kicsinosítottam magamat Zane kedvéért. Igaz, hogy meleg, de legalább had lássa, hogy milyen jó csajt halasztott el ezzel is.
A buszon leültem szokásos helyemre, és vártam Yumét, hogy kettő buszmegálló után szálljon fel ő is.
- Szia! Na? Megkaptad az SMS-t?
- Szia, igen, köszi. – mosolyogtam rá.
- Ma jött el a nagy nap.
- Tudom. Zane ma ballag el.
- Hé! Fel a fejjel, elvégre szülinapod van! – ölelt meg – Boldog Szülinapot! – bújt hozzám, mint egy kiscica.
- Köszi. – ölére néztem, amin egy szatyor volt.
- Á-á-áááá! – zárta ölelésbe a szatyrot – Ez az ajándékod, majd később megkapod! – mosolygott rám.
Nem mintha nem tudtam volna, hogy mi az. Na jó, most az egyszer tényleg nem tudom. Mindig elmondjuk egymásnak, hogy mit kap Mártitól és Ganitól a másik. De néha azt se tudjuk megállni, hogy egymás ajándékát el ne áruljuk. Elvégre mi van akkor, ha nem tetszik neki? Akkor még van egy hetünk, hogy kitaláljunk neki mást. Ez a jó az egészben. De most nem mondta el. Pedig kíváncsi lennék rá.
- Jaj, nemár! Mutasd meg! – próbáltam leskelődni.
- Nem. – öltött nyelvet.
- Jó, akkor nem. – viszonoztam a mozdulatot.
Bent a suliban már nagyban folyt a ballagók előkészülete. Minket a termekbe osztottak be. Mondjuk én akartam ott lenni, hiszen megnézhetem utoljára Zane arcát alaposan.
A terembe érve a lányok felköszöntöttek. Mártitól szokásos módon csokit kaptam egy nyaklánccal. Gabitól szintén csokit kaptam egy négyszög alakú, rózsaszín-fehér csíkosat. Yumétól pedig megkaptam azt a nyakláncot, amit annyira meg akartam kapni, csak sose jutottam el odáig, hogy meg is tegyem, mert a pénzem mindig elköltöttem ruhára, cipőre, vagy valami egyébre.
Szeretem Yume ajándékait. Ismeri az ízlésemet. Amit tőle kapok, az lesz általában a legújabb kedvencem, amit hónapokig hordok, míg nem kapok egy újat magamtól, vagy esetleg mástól.
Gabi és Márti ajándékai is tetszenek. Elvégre pont olyan színben választottak nekem ékszereket, amiket szívesen hordok.
A ballagás kezdetekkor a ballagó osztályok először is körbe járták a termeket. Így a miénkbe is bejöttek. Mikor Zane bejött az ajtón, a szívem hevesen kezdett el verni. Ugyan úgy nézett ki, mint mindig, de ebben az öltönyben úgy nézett ki, mint valami Isten.
- Heh! Emlékeztek még a szalagavatóra? – kérdezte az egyik osztálytársa.
- Ja. Jól elintéztük ezt a termet. – nevetett Zane.
Ez volt az egyik dolog, amit nem bírtam neki sose megbocsátani. Tönkre vágta azt a termet, amit az én apukám csinált nagy gondossággal. És még a kukánkat is kihajították a teremből. Az osztályképről nem is beszélve, amit kilyukasztgattak. Mégis, nem tudtam rá haragudni. Csak egy éltre a fejembe véstem.
Mikor kiértek az udvarra elhagyva a termünket, és folyamatosan jártam ki-be. Nem tudtam hol legyek. Ha kimentem, akkor azért akartam sírni mert látom, ha pedig bementem, akkor azért, mert nem látom, és ha nem megyek vissza, akkor talán soha többé nem is fogom látni.
Yume megállított mikor egyszer bent voltam. – Maradj már nyugton! Olyan vagy, mint egy mérgezett egér!
- De olyan jól néz ki!
- Elhiszem, de akkor is maradj nyugton.
- Soha többé nem fogom látni. – nyüszögtem neki.
- Legalább nem lesz ilyen meleg az iskolában. – nevette Gabi.
Ezen hirtelen nem tudtam nevetni, csak később, mikor leesett, hogy miről is van szó. – He-he. – mosolyogtam.
- Na, légyszi nyugodj meg! – húzott a padra Yume, és leültetett maga mellé.
- De nem tudok! Két évig belé voltam szerelmes!
- Oké. Mond el neki. – mondta holt nyugodtan Yume.
- Mi? Hülye vagy?
- Nem. De ne aggódj, még ha hülyének is néz, legalább túl esel rajta, és meglátod, hogy utána nagy kő fog leesni a szívedről.
Ezt úgy mondta, mintha ő ennek olyan nagy szakértője lenne. De lehet, hogy igaza volt. Mégsem mertem megtenni.
Yume sóhajtott – Rossz látni, ahogy most kinézel.
- Miért? Hogy nézek ki? – kapott arcához.
- Mint valami zombi. – viccelődött ismét Gabi.
- Komolyan? – néztem Yuméra.
- Nyugi, nem. – mosolygott rám, de azért láttam rajta, hogy aggódik miattam – Na jó. Lásd kivel van dolgod… - szállt le a padról, és elém lépett. Köhintett egyet, majd térdre ereszkedett – Keiko, leszel a feleségem?
Mindenki aki bent volt, vagyis Gabi, Dave, és Levi nevetni kezdett, még ő maga, Yume is. Én azonban nem tudtam, csak mosolyogni rajta.
- Oké, ezt igennek vettem. – nem várta meg, hogy válaszoljak. Levette saját ujjáról arany gyűrűjét, amit a nyolcadikos ballagására kapott, és az én ujjamra húzta.
- Ezt nem a fiúknak kéne? – kérdezte kötözködően Levi.
Yume felállt. Egyből abbahagyta a nevetést, és gyilkoló pillantásokkal nézett rá – Mivel te nem voltál képes ezt megtenni vele, sőt, még az alapokat sem, így szerintem neked inkább csöndben kéne maradnod. Nem? – vigyorodott el gonoszul.
Én továbbra is csak mosolyogni tudtam rajtuk, majd visszaadtam inkább Yume gyűrűjét, és kimentem az udvarra, ahol a ballagás folytatódott. Már a vége volt. Épp láttam, ahogy elengedik a lufikat, amiket fúj magával a szél tova. Ez után mindenki szétszéledt a családtagjaihoz.
Tekintetemmel Zanet figyeltem. Mikor ő beindult, én is bementem inkább a terembe, csak hogy a közelébe se kelljen lennem.
Mikor elhaladt a terem elől, a rózsáját, amit az osztálytól kapott, elejtette.
Mivel nem fordult vissza érte, és nem is vette fel, én meg ezt láttam, gyorsan lecsaptam rá, és felvettem a földről. Azt nézegetve visszamentem a terembe, de még előtte utána néztem.
Zane egy szőke, kék szemű fiú kezét fogta, és mosolygott rá. Biztosan ő volt a barátja, akivel „melegszik”.
Felfordult a gyomrom, és bementem a terembe.
- Mi a baj? Olyan fehér vagy! – kérdezte aggódva Yume – És mi az a rózsa a kezedben?
- Láttam Zane fiúját. Ugyan olyan mint Yuki a GRAVITATION-ból, csak épp kék a szeme. És… Ez? – néztem le a rózsára, amit a kezeim közt forgattam – Ezt Zane ejtette le.
Yume és Gabi sajnálkozóan néztek rám.
- Megőrzöm, és ki fogom szárítani. Ez lesz a jelképe életem legborzalmasabb születésnapjának.
Yume sértődötten felvonta orrát – Szóval a legborzalmasabb? És az, hogy megkértem a kezed? Az semmi? Az nem jelent neked semmit sem? – szipogta tettetve.
Erre inkább nem válaszoltam, ahogy hazafelé vezető úton semmire sem. Csak néztem magam elé folyamatosan, és csendben maradtam.