17. rész

Emlékeztek még arra a fiúra, akire azt írtam, hogy Tori kicsinyített mása? Na, ez az emlékkép róla fog szólni.
Már harmadikba jártam, mikor kiderítettem barátnőmnek, Gabinak a fiú nevét, aki mellesleg a rasztáról átpártolt annak barátjára, a Tori hasonlatra, akinek egyébként a neve Takuya, ami annyit tesz: főzni. Na jó, ez így érthetetlen. De mit vártok tőlem? Ha róla beszélek, vagyis ez esetben írok, ugyan úgy ver a szívem, mint amikor Zanet láttam annak idején.
Mint már írtam, Gabinak tetszett a szőke raszta, kinek neve Chris. Neki van egy kisebb baráti társasága. Ebben a baráti társaságba beletartozik az a barna hajú fiú is, aki olyan, mintha egy mini Tori állna előtted, azaz Takuya. Így most már nem a szőke miatt kellett minden egyes szünetben kimennünk, hanem Takuya miatt. Azonban ahogy megfigyeltük úgy ketten, éreztem, hogy én is egyre jobban belé esek.
Bár én megszállottabb voltam, mint Gabi. Képes voltam kideríteni a nevét. Összebarátkoztam egy másik barátjával, Ádámmal, aki belém szeretett. Megtudtam mikor született, és lassacskán mindent megtudtam róla, amire kíváncsi voltam rá. Még többet is.
Gabin mégis megesett a szívem. Szerette. Vagy legalábbis ezt vallotta. Így hát én, mint nagy kerítőnő, elkezdtem kavarni, hátha összehozhatom őket.
Mindig arra jártunk, amerre ő szokott. Egyszer még követtük is szinte végig hazafelé. Találkákat is összehoztam Ádámnak köszönhetően. De mit értem el vele? Takuya velem beszélgetett, Gabi pedig a földet szugerálta, mintha ott valami érdekfeszítő filmet vetítettek volna ott. Még szerelem kötést is készítettem nekik, hogy összejöjjenek. De nem sikerült semmisem, amit kifundáltam. Csődöt mondtam, mégsem hagytam, hogy ez megtörténjen.
Egyik szünetben elmentem én és Gabi Takuya mellett.
- El kéne mondani neki. – sóhajtotta Gabi.
- Rendben. Gyerünk, mondjuk el neki. – vettem bátorságot magamon.
Gabi rám meredt. – Nem. – torpant is meg.
- Miért nem? Te mondtad! Gyerünk!
- De nem!
Én viszont akkor már elindultam felé. Ő épp a haverjaival volt. Odamentem. Megálltam mellettük. - Bocsi Takuya, de beszélhetnénk?
- Persze. – nézett rám, de nem tágított.
- Úgy értem négyszemközt. – fordultam félig apadok felé.
Takuya vállat vont, és követett.
- Jó. És most… - álltam meg a padoknál – Üljünk le. – foglaltam is helyet.
Takuya értetlenül nézett rám. – Én inkább állnék.
- Nem, ülj le te is. – erősködtem.
Takuya engedelmesen leült mellém.
Gabi ezt már nem bírta tovább nézni, és berohant a terembe.
Mély levegőt vettem, és Takuya szemeibe néztem – Emlékszel Gabira igaz?
Takuya úgy nézett rám, mint akinek kínaiul beszéltem volna. – Nem igazán.
- Mindig velem van. Alacsony, szőkésbarna haja, és zöld szemei vannak.
Takuya összehúzta szemeit, és fejét rázta. – Nem emlékszem rá.
Enyhe sokk, de attól még folytattam. – Noss mindegy. Az az igazság, hogy… - szívemhez kaptam – Jézusom, nagyon ver a szívem. Úgy ver, hogy majd kiugrik a helyéről. – nagy levegőket vettem – Tudod Gabinak bejössz. – böktem ki végül.
Takuya egy darabig nézett rám, majd elmosolyodott – Hát igen, ez egy természetes biológiai folyamat.
Tényleg ilyen hülye, vagy csak egy nagy tábla kéne neki, hogy rájöjjön mit akartam ezzel kihozni?
- Jól van, csak ennyit akartam. – fújtam ki magamat.
- Oké. Szia.
Felpattantam a székről, és gyors léptekkel bementem a terembe.
Gabi már bent volt, és sírt, bár ezt nem láttam, csak azt, hogy vörös a feje, és néha megrázkódik ahogy takarja kezeivel arcát. Leültem mellé. – Túl vagyunk rajta.
- Túl VAGYUNK? – nézett rám.
- Igen. Megmondtam neki, hogy szerelmes vagy belé. És az én érzéseimre is utaltam.
- És? – nézett rám kíváncsian.
Nem mondtam meg neki, hogy nem emlékezett rá. Inkább csak a következőket közöltem vele – Azt mondta, idézem: „Ez egy természetes biológiai folyamat.”
Gabi felnevetett – Tudtam, hogy nem lesz belőle semmi.
- De én próbálkoztam! Egy próbát megért nem?
- Már csak az kell, hogy te is bevalld neki.
- Én? Megvesztél? Dehogy! – ellenkeztem az ötlet ellen.
Hát igen. Ahogy Gabi is mondja: Mások dolgait könnyű nekünk elintézni, de a mieinket már kevésbé.