18. rész
Ebben az évben jártunk az ez évi történelem szakkörösökkel órára Davel. Össze is barátkoztunk az egyikkel. Hazafelé a buszon mindig együtt mentünk. Csak mi hárman.
Egyik utazásunk során Dave elkezdte piszkálni a női nemet.
- Ne ócsárold a nőket te kis prűd! – szóltuk le.
- Én nem mondtam semmit, csak azt, hogy hogyha megfigyelitek, akkor minden értelmes szót a férfiak találtak ki, mint például: vasút, kalap, satöbbi. Az értelmetleneket, mint például a: csitt-csatt, azokat a nők.
- Ezt honnan veszed? Nem tudhatod! – okoskodott az akkori érettségiző lány, Orsi.
- Igen. Ha mi nem lennénk, akkor sok dolog nem született volna meg. Mármint sok író, költő, felfedező! És kik voltak azok mellett? Kik voltak mellettük, amikor még rossz is volt a sorsuk? A feleségük, azaz a nők!
- Hacsak nem voltak melegek. – jegyezte meg Dave kuncogva.
Ezt nem hagyhattam annyiban. Tudtam, hogy Zane miatt jegyzi meg ezt is.
- Lehet, hogy a „csitt-csatt”-ot is egy meleg mondta egy hajtűre, és úgy maradt ránk ez!
Davet most megfogtuk, azonban Orsi még folytatta.
- És? Hol szoktál masztizni? – kérdezte halkabban, meg ne hallja rajtunk kívül más.
Davet váratlanul érte a kérdés, de nem jött zavarba – Hát ez… Érdekes kérdés.
- Na? – erre már én is kíváncsi voltam. De mentségemre legyen mondva csak azért, hogy tudjam mivel cukkolni.
- A fürdőben. – mondta komoran.
- És nem félsz, hogy rád nyitnak? – kíváncsiskodott tovább Orsi.
- Nem. Olyankor csak a macskák vannak ott.
- Vannak macskáid?
- Van kettő is neki. – feleltem helyette én.
- És sokkal okosabbak, mint ti vagytok. – próbált ismét piszkálni minket.
- Micsoda? - hüledezett Orsi.
- Teeeetete… - kezdtem el, de megakadtam nem tudtam mit mondhattam volna még – macskatoszó!
Dave felnevetett – Még jó, hogy csak kan macskáink vannak.
- Akkor te egy kanmacska toszó vagy! – emelte fel hangját Orsi.
Innen eredt el Dave egyik beceneve. Ehhez aztán már csak csatlakozott a többi. Végül valami ilyesmi kerekedett ki belőle: „Kanmacska toszó homokos pedofil pudli kutya, aki a fürdőszobában végzi el mocskos vágyait”
|