23. rész
Emlékszem. Minden áron elöl akartam állni a ballagáson. A szalagavatón ugyanis alig voltam rajta a fényképeken. Vagy ha rajta is voltam, akkor is csak maximum a fejem búbja látszott.
Azon a szép napon mindenki nagyon izgult. Megkaptuk a bizonyítványokat. Ez után már csak az érettségi volt hátra, és az után külön utakon jártunk. Pedig milyen jó kis osztály voltunk. Persze pár ember jelenléte nem is fog hiányozni. Például a bunkó fiúk, akik kiszúrkálták mások, köztük az én arcomat is az osztályképen.
Az osztályban az osztályfőnök egy kis előadást tartott. Mindent elmondott amit tudnunk kellett, és amit eddig is tudtunk. Ilyenkor éreztük úgy, hogy majdnem szétunjuk a fejünket.
Ez után mentünk csak ki az udvarra. Az udvarra, ahol tesiórán futottunk, ültünk a padon, és néztük a fiúkat, akik tudomást sem vettek rólunk, és olykor napoztunk.
A műsor elkezdődött. Ezzor az ajtó felé néztem. Egy fiú állt ott. Akiért epekedtem az utolsó két éven keresztül. Ugyan ott állt, mint én, amikor annak a bizonyos gyereknek voltam a ballagásán. Még úgy is nézett rám, mint én annó őrá. Valamilyen szinten ez jó érzés volt. De valamivel le kellett kötni a figyelmemet. Így a műsorra összpontosítottam.
Hosszú, és unalmas volt. Mégis egyesek sírtak rajta. Például Yume. Mellettem kettővel ült, de már vagy ötször elsírta magát. Ez volt szalagavatón is. Hogy lehet valaki ennyire érzékeny? Na jó, én is majdnem sírtam. De nem a műsor miatt.
A ballagás végeztével visszamentünk a terembe fényképezkedni. Rengeteg fénykép készült. Még az osztályfőnökkel is fényképezkedtünk. Utolsó közös fényképek. Az utolsó napok. Már csak az érettségi miatt kell aggódnunk.
Az érettségi nem volt olyan vészes. A blúzt kinőttük annyi idő alatt. Töri írása közben azon vettük észre magunkat, hogy tanárok néznek, és vvörösödnek. Án még jól jártam. A blúz alatt volt egy fekete topp. Az írásbeli egyszerűnek tűnt. Nem csak a történelem, de mindegyik. A szóbeli már kissé neccesebb volt. Persze azt is tudtam. De azért volt egy-két hibám.
Szerencsére senki sem bukott. Ez örvendetes volt.
A banketten sem maradtunk sokáig. Nem volt olyan jó, mint amilyenre számítottunk. De minden egyes percét élveztem.
Nem tudom, hogy találkozunk-e még, de az biztos, hogy hiányozni fognak. Némelyik osztálytársammal még tartani fogom a kapsolatot, az biztos.
|