Név: Sekai Eiju
Nem: Férfi
Kor: 18
Tulajdonságai: Nem annyira magas, de nem is alacsony. 175 cm, ami neki pont jó. Nem kigyúrt, nincs orgazmuskeltő izomzata, egyszerűen csak természetesen szexi. Ha mondhatjuk szexinek. De nem is törődik a külsővel sokat. Dús fekete haja van, ami általában rakoncátlanul lóg komor arcába. Szemei pedig kékek, de inkább ridegséget sugall. Pedig ő valójában pont, hogy nem az. Ambiciózus és elszánt. Nagyon kritikus, mindenről megvan a véleménye és ennek hangot is ad. Sok dolog érdekli, olyan dolgok, amit más emberek nagyívben leszarnak. Erkölcsös, de nem egy szentfazék, hiszen neki is vannak hibái. Egocentrikus és kicsit túlzottan szeret birtokolni, de az is igaz, hogy mellette igazán biztonságban érezheti magát bárki. Hiszen megbízható és komoly is egyben. Persze ő is szeret szórakozni, de nem úgy, mint a mai fiatalok. Elítél sok mindent, amit pedig elítél, azt utálja. Megértő és türelmes és nagyon éles eszű fiú. Mindig kiáll az igazáért, bárkivel, ha kell.
Foglalkozás: Még tanul, de ennek ellenére a hiphop világban is jelen van.
Történet: Szerető családban nőtt fel. Igaz, hogy élete nagy részét az utcán töltötte és néha még enni is alig volt, hiszen olyan mérhetetlen nagy szegénységbe született bele, de elmondhatja magáról, hogy voltak szülei, akik szerették. Ő is egy átlagos kiskölyök volt. Az apja tanította meg sok mindenre éjszakánként a patak partján beszélgetve. Neki köszönheti, hogy most itt van. Őt soha nem fedezték fel, soha nem szerepelt a tv-ben, hiszen csak az internetre feltett videóiból lett úgymond „híres”. Sekai csak így akart üzenni az embereknek, vagy így akarta kiönteni a szívét. Az már a jóisten tevékenykedése, hogy ez a fiataloknak bejött. Az, hogy most már egy kicsit jobban élnek a szülei, az csak is annak köszönhető, hogy Sekai egyes egyedül küzdötte fel magát idáig. Motoko-val már gyerekkora óta nagyon jóban van. Eleinte csak barátként tekintett rá, de aztán rájött, hogy csak magának akarja a lányt. Csak hogy neki a szerelem mindig a legutolsó volt. És ez így is maradt a mai napig. Meg persze ez mindig így lesz. Persze ha szerelmes akkor szívét lelkét beleadja. De mondom, nála nem ez az első… és nem is a második.
|