|
1. rész - Egy új diák, vagy ellenség?
Kedves Naplóm!
Már két napja utazom repülővel Tokyóba. Remélem holnap már megérkezünk, mert halálra unom magam itt. Már az indulásnál, mikor felszálltunk, akkor nem stimmelt valami. Kiderült, hogy út közben elromlott a hűtő, így nincs hideg ital. Mikor be akarták kapcsolni a TV-t, egy kisebb robbanás után az is tönkre ment. Nem is tudom mért ezt a szolgáltatást választottam. A neten azt írták, hogy ez a legjobb. Hát…Úgy tűnik mégse.
Már nagyon hiányzik Arash. Igazság szerint már nem is emlékszem rá. Ahogy apára se. Nem tudom hogy fogom így megismerni őket. De…legyünk optimisták! Majd csak lesz valami.
* * *
- Mondd csak Rin! Mi lenne, ha Archer és Saber együtt „edzene”? – kérdi kedvesen Shirou.
- Idióta… -válaszol a kérdésre a lány.
Az udvaron egy ismeretlen lány megy végig, egyenesen be az iskolába, majd onnan az igazgatóiba. Utcai ruhát viselt, ridegsége mindenkit elbűvölt, így természetesen mindenki utána nézett, és háta mögött suttogni kezdtek. A különös lány még Shirouéknak is feltűnt.
-Ki volt ez? – suttogja Rinnek a fiú.
A lány erre nem válaszol, elgondolkodva néz maga elé.
- Rin? –integet a lány szeme előtt Shirou.
- Hm? Bocsi. Elgondolkodtam. Mit is mondtál?
- Nem érdekes.
Becsöngettek, a diákok szokásosan nagy ricsajjal csörtettek be a termükbe.
- Hiányzók száma egy, név szerint Arash Merror. – hallatszódik a síri csöndben a 2.c hetesének hangja.
- Köszönöm. Leülhetnek. - a tanár beírja a hiányzót a naplóba, majd rögtön elkezdi órájának az anyagát.
Mindenki szorgosan jegyzetelt, és figyelt, kivéve Shirou Emiyat.
-Arash? Hiányzik? Ez fura. Ő az egyedüli, aki sohase hiányzik. Még betegen is bejön az iskolába. – gondolkodik el magában.
* * *
Másnap mikor Rin és Shirou beértek, az idegen lány már az udvarban, egy padon ült, és maga elé nézett. Shirou egy szó nélkül elindult felé.
- Hé! Te meg hova mész? – kiáltott utána Rin.
- Megyek, köszönök annak a lánynak. – mutat a pad felé.
- Kinek? Nem ül ott senki! – értetlenkedik Rin.
- De… - odanézett, a lány már nem ült ott. Mint egy szellem, eltűnt.
Becsöngettek, és mindenki bement a saját termébe. A 2.c egy új paddal bűvölt a hátsó sorban, amit Shirou rögtön észre vett.
-Vajon ki fog ott ülni? - kérdi magától.
Mikor már szinte mindenki bent volt, egy hosszú kék hajú lány társaságában belépett a terembe Arash. Míg a lányok körül rajongták az érkező „osztály szépfiú”-ját, addig a lány helyet foglalt az utolsó sorban lévő új padba.
- Ez az a lány. – ismerte meg Shirou az idegen, hűvös természetű, múltkori lányt.
A lány, mintha hallotta volna Shi’ gondolatát, az ablak bámulásából egyenesen a fiúra meredt, és egy mosolyt is eleresztett, ami egyáltalán nem volt se rideg, se hűvös, inkább meleg, és jót akaró. Gondolt egyet, és kihasználva, hogy a tanár késik, odament az új diákhoz, leült az előtte lévő padba, és úgy fordult hozzá.
- Szia! Az én nevem Shirou Emiya. És te ki vagy?
- Hali! Örvendek. Az én nevem Natasha Merror, de a barátaimnak csak Nita. – még mindig mosolyog, de szeme megakad Emiya kezén lévő jelre, de nem szól semmit, csak kicsit megvetően nézi.
- Na…Merror? Arashnak van…öm…
- Huga. – segíti ki.
- HUGA?
Kicsit bólint. – A szüleink még kis korunkban elváltak, és így mi is elszakadtunk egymástól. Míg Ő itt élt Tokyóba, addig én Londonban.
- Nem is hasonlítotok… - jegyzi meg magába meredve, majd felmerül benne egy kérdés – És még is miért jöttél ide? Ilyen messziről…
Erre nem szól semmit, csak elnéz. Shi’ ezt nem tudja mire vélni, és a szokásos „Mi a baj?” kérdést se tudta feltenni, mert belépett az ajtón a tanár, és az óra is elkezdődött.
Órán mint kiderült, Arashra ütött. Ő is ugyan olyan okos volt, mint bátyja.
Szünetben Emiya nem hagyta nyugodni a lányt, és tovább kérdezősködött, ám az utolsó kérdésére nem tért vissza.
-Szia! – foglalt helyet ismét előtte.
- Hali! – halvány, kicsit eröltetett mosoly – Mi az ott a kezeden? – mutat a fur jelre.
Meglepődik. – Ez? – húzza fel kicsit zakója ujját – Ez reijuu.
Kicsit bólint, elmosolyodik.
- Nem értem. Az emberek ezt nem láthatják…ezek szerint….
- Ezek szerint én is varázsló vagyok. – fejezi be a mondatát, és kihúzza magát büszkén – Az édesanyám is részt vett valamikor a Holy Grail-on. – szemében könnyek gyülemlettek, amit gyorsan le is töröl – Bocsáss meg. – szipog még egy kicsit.
- Semmi baj.
Becsöngettek, és a következő szünetekben már nem is beszéltek többet.
* * *
- Gyere már Nita! Apa már vár!
- Megyek, megyek, de ne siettess ennyire. Levegőt se kapok.
Arash és Nita haza felé igyekeztek a kissé hűvös, szeptemberi éjszakában, ahogy Sakura, és Shirou is.
-Hé! Srácok! Hova siettek ennyire?
- Semmi közöd hozzá Emiya. – néz Shi’-re fagyosan Arash.
- Nem úgy volt, hogy ma nálunk vacsoráztok, mert az édesapátok nem lesz otthon? – kérdi kedvesen Sakura.
Arash gondolkodik. – Öööööööööööm… - közbe az eget nézi.
- Hogy neked milyen jó memóriád van! – jut Shi’-nek is eszébe a vacsorameghívás.
Sakura erre csak elmosolyodik.
- Arash… gyerünk! – mosolyog, ebben a kis időben erőt gyűjtött, úgyhogy futásnak eredt. Most ő húzta Arasht, és nem fordítva.
- Hé! Várj! Ne loholj ennyire! – mivel nem bírta lelassítani hugát, a kézfogásuk végeredményeképpen Nita motoros kesztyűje lecsúszott, és Arash kezében maradt.
Shirounak kikerekedtek szemei. Visszaemlékezve, rádöbbent, hogy Nitanak mindig csak a bal oldali kezén volt kesztyű, de hogy miért, arra csak most jött rá.
- Te… Te is kiválasztott vagy? – nézi a lány kezén lévő jelet.
Natasha erre gyorsan eltakarta kezét, de mivel nem szeretett hazudni, levette kezét, kicsit rázza fejét. Sakura és Arash csak figyeltek, nem tudták miről van szó.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
